Vasököl

(Real Steel)

színes, magyarul beszélő, amerikai-indiai sci-fi akciófilm, 127 perc, 2011

rendező: Shawn Levy
forgatókönyvíró: John Gatins, Dan Gilroy, Jeremy Leven
zeneszerző: Danny Elfman
operatőr: Mauro Fiore
producer: Shawn Levy, Susan Montford, Don Murphy, Robert Zemeckis
vágó: Dean Zimmerman

szereplő(k):
Hugh Jackman (Charlie Kenton)
Dakota Goyo (Max)
Evangeline Lilly (Bailey Tallet)
Kevin Durand (Ricky)
Phil LaMarr (közvetítő)
Olga Fonda (Farra)
Anthony Mackie (Finn)
Hope Davis (Debra)
James Rebhorn (Marvin)
John Gatins (Kingpin)

Az első ami beugrott, aki nő létére nem tartja Hugh Jackmant jó pasinak, az nem nő. Persze ez nem minősíti önmagában a filmet, de világosan mutatja, hogy igenis vágytam a megnézésére. Mivel a társaságom is jó volt, a filmre is pörögtem, izgatott várakozásokkal telve toporogtam a mozi előtt.

Még javába ropogtattuk a nachosunkat, mikor elkezdődött a vetítés, és megalapítottam, Charlie Kenton alakja tipikus manusz (a családunk nő tagjai eme kifejezést a férfiak legaljára használja), és mint olyan, bájosan otromba. Azért bájos, mert ő az, különben minden velem élő férfiembernek ajtót mutattam volna.  Trehány, felelőtlen, önző,  pénzközpontú.

Az első pofonig nem is kellett sokat várni. A fogadásba belebukó, menekülni kész férfit utoléri a hír volt barátnője haláláról és a fiáról, akinek a sorsáról épp a bíróságon döntenek. Maxot magához venné nagynénje tehetős férjével egyetemben. Charlie fejében megszületik a korszakalkotó ötlet, miként tudná a maga javára fordítani ezt a helyzetet. A végén úgy alakul, hogy a nyár idejére hozzá kerül fia, aki makacsság szempontjából egy cseppet sem marad el apja mögött. Hősünk ugyan kitalálja, hogyan rázhatná le magáról a koloncot, azonban a fiú nem holtteher, hogy csak úgy a szorítón kívülre száműzzék. Hamarosan kiderül, Max mindent tud a robotharcról, amit tudni érdemes. Egy véletlen folytán zuhan lábai elé a lehetőség Atom formájában, és a gyerek élni is akar vele. Szó sincs szeretnékről, és hiába mond bárki bármit, véleménye megmásíthatatlan. Nincs mit tenni, Charlie kényeteken maga mellé venni a fiút. Ezentúl ketten csavarognak az országban versenyről versenyre, a végére pedig kiderül, kinek is volt igaza.

Ha kicsit ismerős az alapsztori az nem véletlen, mert a Túl a csúcsonban már láttuk az apa, aki a fiával utazik alapötletet ha nem is teljesen ebben a formában, azért sok közös szállal. Ahogy azt is, úgy ezt is imádtam.  Az ötlet, hogy 2020-ban járunk, ami elég közeli ahhoz, hogy ne lepődjünk meg az azonosságokon, és elég távoli, hogy elfogadjuk az újdonságokat, tökéletes. Nem utópisztikus világ ez, hanem egy olyan, amiben a technika a jelenleg megadott irányba fejlődött tovább.

A robotok engem kilóra megvettek. Még a kissé rozsdásabb, lestrapált fajták is.  Egyértelmű a megcélzott közönség, és a tizenkettes karika. Ide bizony nagy szeretettel várják a shōnen manga, anime és játék, de közülük is külön a mecha szerelmeseit.   Azokat a behemótokat látni és elalélni egy pillanata műve volt. A harci jeleneteket úgy izgultam végig, mintha bokszmeccsen ültem volna, és többször elakadt a lélegzetem az esetleges brutalitás láttán, hiszen akaratlanul is felrémlett bennem egy-egy küzdelem, amiket életem során végigasszisztáltam.

A szereposztásra egy rossz szavam sem lehet. Szerintem tökéletesen eltalálták  a karaktereket. Mindenki azonosulhatót Dakota Goyo karakterével. Meggyőződésem, hogy a fiatalembert most aztán véglegesen felfedezték. Emlékszünk, hogy ő volt a fiatal Thor? Számomra Dakota volt a kulcsszereplő, és miatta elbukhatott volna az egész történet, szerencsére azonban átütő jelenség, ami nagy szó egy ennyire fiatal emberke esetében.

Karl Yunét, mint  Tak Mashidod is nagyon kedveltem, Bailey szerepére  Evangeline Lilly tökéletesnek bizonyult, mindkettőjükre igaz, hogy szerepeltethetek volna kicsit többet őket, mert két meghatározó alakról beszélünk.  Az első a nagy robottervező, akiért Max teljesen odavan, másikuk pedig Charlie támasza, aki csendes jelenléte, támogatása nélkül a férfi már rég elkallódott volna.

Mit is mondhatnék Hugh Jackmanről, amit még nem tudunk? Úgy tökéletes ahogy van.  A lányos, szép arcú fiúk világában egy igazi férfi. Jó színész, személy szerint bármit megkajálok, amit csak elém tesz.

Maga a film felépítése is tetszik. Vannak benne kisebb leülős részek, de azok is jó célt szolgálnak, ugyanis, ahogy ez lenni szokott ezeknél a típusú moziknál, főszereplőnk bizonyos irányú jellemfejlődést mutat. Említettem már, hogy szeretem azokat a filmeket, ahol valahonnan tartunk valahová, mint például a Rocky sorozatot. Végig kísérhetjük itt is lépésről lépésre a haladás irányát, nem ugrálunk egyik helyről a másikra. Bevezetés, felkészülés, harc! Az ember már csak így van kalibrálva, vagyis én tutira.

Komolyan mondom, a végén már nem érdekelt, hogy kik játszanak benne, mert a történet teljesen magával ragadott. Az a néhány klisé igazán megbocsájtható, hiszen kellettek a kerethez. Sajnos a bemutató miatt az elején jó néhány lehetőség eleve kilőtt, így félóráig nem érzetem komolyabb izgalmat, akkor is ha a képeket nagyon élveztem, ezért sajnos pontlevonás járt. Összességében még így is, egy igazán látványos, szórakoztató, magával ragadó film volt. Amit mindenki élvezhet, nemre, korra és beállítottságtól független. Mindenki, aki egy picit is szereti a shōnen mangákat, az akciófilmeket, a sci-fiket, a családi mozikat és Huge Jackmant.

9/10