Death Comes To Pemberley - sorozat

P.d. James 2011-es regényéből - magyarul is megjelent A halál jár Pemberley-ben címmel - a BBC készített egy 3 részes minidrámát, és bár a könyvet nem olvastam - nem érdekelnek a fiktív folytatások -, a sorozat valahogy folyton elém kúszott, méghozzá parádés szereposztással. Csupán idő kérdése volt, mikor adom fel az ellenállást, s mivel akaratom nemrégiben végleg megtört, egymásra is leltünk.

Elizabeth és Fitzwilliam hatéves házasok, és az életük már nem is lehetne jobb. Hatalmas partit készülnek adni, így rengeteg a tennivaló, mégis van idő megtölteni a házat nevetéssel, és régi mendemondákkal. Az ünnepség előestéjén Lydia kocsija vágtat a bejárat elé, pánikolva és sikítva, a férje, George Wickham eltűnt a ház körüli hatalmas parkban egy barátjával, és ezt hamarosan két pisztolylövés követett. A gyorsan összeverődött keresőbrigád minden gond nélkül rá is bukkan, csakhogy a legjobb barátja halott, ő maga véres, és csak azt hajtogatja, ő tehet róla.

Emlékszem a pillanatra, amikor megláttam Anna Maxwell Martint Elizabeth szerepében, és Matthew Rhyst Darcyként. Komolyan mondom, nem értettem. A fejemben még ennyi év után is az 1995-ös feldolgozás él, így aztán nagyon nehezemre esett belekezdeni. Na, ez az érzés tartott vagy öt percig, és soha többé nem is tért vissza! Elképesztően játszanak mindketten, és újra elérték a szívemet. Méghozzá két kézzel. Visszahúztak abba a boldogságba, abba az életbe, amit elképzeltem a holtodiglan és holtáiglan után. Ahol maradt helye a csípős megjegyzéseknek és sziporkázó válaszoknak, mégis az intimitásé a főszerep. Nem csöpögős módon, csak amolyan meghitten. 

Lizy és Fitzwilliam nem egyformán állnak a tragédiához, számtalan dologban nem értenek egyet, de egyikük sem akarta a Wickham házaspárt meghívni, és most itt vannak a zűrös kapcsolatukkal, és azzal az apró gyilkossággal, ami romba döntheti az egész családot. Valkainek el kell takarítania a mocskot, viszont egyikük sem nyomozó, ráadásul sokkal nagyobb bajaik is vannak, az egész kapcsolatuk megkérdőjeleződik.

Elizabeth-ben feltörnek az emlékek, a nem is annyira régmúltból, hogy mennyire kellemetlen volt a jövőbeli férje véleménynét hallgatni a neveletlen és kellemetlen Bennett családról. Az igazság, mint most is fájdalmas. Eközben Darcy bár sok dolgot el tud képzelni Wickhamről, mindig is problémás volt, és az is különös, hogy nem került korábban a törvény elé, azt mégsem gondolja, hogy gyilkos lenne. De ha akasztófára kerül, elveszthetik mindenüket, így bár húga felett már nem kell gyámkodnia, pusztán a lány érdekében, meghoz egy olyan döntést, amit felsége nem helyesel. Egy újabb ok, ami miatt eltávolodhatnak egymástól.

A szereposztásról el kell ismernem, valami tökéletes, a főszereplőinken kívül itt van még Wickham bőrében Matthew Goode, aki tökéletesen hozza a charme-os, megbízhatatlan de ellenállhatatlan gazembert. Átütő jelenléte elhalványít mindenkit, igazi pók, aki ígéretekkel csalja szerencsétlen és ostoba legyet hálójába. Jenna Coleman Lydiája bebizonyította, hogy a színpadias, kicsapongó, felületes, élvezeteknek áldozó, kikapós természete dacára némileg szánandó, és igen, szerethető karakter. Tom Ward és James Norton üde színfoltok voltak, és mindketten egy kis újdonságot jelentettek a megszokott arcok mellett. Míg az előbbi egészen új arcát mutatja be az eredeti Fitzwilliam ezredesnek, addig Norton Henry Alveston karaktere valóban új szereplő, és az egyik kedvencem is.

Maga az ötlet elképesztően jó, és persze krimi, de azért nem klasszikus formában. Mindenki nyomozgat, de csak amolyan kotnyeles, belebotlós módon, ráadásul megvan benne a régi hangulat, amiért imádtam olvasni az eredeti könyvet. Ugyanakkor a  harmadik részben van egy olyan jelentet, ami sosem lehetne része az eredetinek, ahogyan számtalan egyéb apróság is kilóg a kórból. Azt kell mondjam, régimódi otthonossága ellenére a történet mégis csak modernizált, teli visszaemlékezéssel, olyasmikkel is, amiket a Büszkeség és balítéletből sosem ismerhettünk meg. Felbukkan néhány régi karakter - sajnos nem az összes -, és megismerünk újakat is, és a kaland végére megerősödik bennünk amit eddig is tudtunk, Lizy és Fitzwilliam tökéletesen összeillenek.

Habár ezt az átiratot nem volt módom megismerni, a mini sorozat mégis rendkívül üdítő, laza kikapcsolódást nyújtott. Jóllehet három óra egyben, bevállaltam egyszerre. Részben, mert borzaszóan érdekes volt, és azért is, mert már nem tudtam abbahagyni. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szerette az eredeti Jane Austen történetet.

9/10