Egész életedben próbáltál elengedni bizonyos dolgokat, csak hát sajnálatos módon fogalmad sem volt arról, miként kéne hozzáfognod. Egyszerűen képtelen voltál máshogy gondolkodni, mivel mindent versenynek éltél meg, versenynek önmagaddal. Ha már egyszer belekezdtél valamibe, muszáj volt jónak lenned benne. Fizikai fájdalmat éreztél a rosszul elvégzett félmunkától. Azt hajtogattad: Csináljuk egyszer, és csináljuk jól! Persze semmire sem mentél az elhatározásoddal, hiszen folyton szembetaláltad magad olyasmivel, amire nem volt ráhatásod. S miközben ez azóta sem változott, azon vetted észre magad, érdekes módon már nem dühítenek. Valamikor és valahogyan megtanultál elengedni.
Magad sem érted, de a változatosság kedvéért nem rágódsz semmin, ellenben aprólékosan keresed az emlékezetedben azt a pillanatot, amikor a különös esemény bekövetkezett. Jóllehet az életed ismét alakul, folyamatosan formálódik, azért mégis csak furcsa nem érzékelni valami ennyire jelentőset. Akkor történhetett, amikor elkezdtél esténként újra meditálni? Vagy nem ragaszkodni többé a könyveidhez? Esetleg... A gondolataid megtorpannak, annyira elképesztő, ahogy hirtelen összeállnak ez elmúlt hetek eseményei! Végre úgy látod őket, ahogyan korábban soha, összefüggőnek.
Nem is olyan rég azt bizonygattad egy barátodnak, hogy aki okos nem hajszol tovább valamit, ami már nincs ott. Megtanulta a leckét, amit megtanulhatott, és nem kapar tovább feleslegesen. Az okos felismeri a helyzetet és eszerint dönt. Igaz, legfeljebb bízhat abban, hogy bölcsen teszi, és nem fogja megbánni, de minden lutri ebben az életben. Ekképpen te most felmondasz, lezárod az életed egy részét, és belekezdesz valami egészen másba. A rokonaid és barátaid nem értettek egyet veled, azonban amikor végre döntesz, azt ritkán, nagyjából soha nem másíthatja meg az, hogy többen nem értenek veled egyet. Csakhogy ekkor, a megszületett döntés pillanatában eszméltél rá, mit nem szeretnél. Mi az amitől meg kellene szabadulnod, mi a teher a lelkeden. Érdekes élethelyzet, a válasz megtalálásával ugyanis könnyebbé vált feltenni a megfelelő kérdéseket is.
Azokat a különös kérdéseket, amelyekkel megdöbbentettél néhányakat. Ahelyett, hogy milyen volt a napod - amire valljuk be, lehetetlen normális választ adni -, arra lettél kíváncsi: Mi volt a napod legjobb része? És a legkülönösebb? A legrosszabb? Legfájdalmasabb? Eleinte magadnak is gondolkodnod kellett. Sokszor nem egyértelműen jött a válasz, viszont néhány nap elteltével már magától láttad meg azokat a helyzeteket, amik egyedivé tehetik az életedet, és a végén azzá is tették. Persze nem önmagukban, de elterelték a figyelmed a napi rutinról, mindarról, amivel már nem akartál foglalkozni. Nem ragaszkodás, meditálás, no meg a kérdések, döbbenetesen egyszerű volt az egész!
Visszavetted az életed felett az irányítást, uralni kezdted, tudatosan élni, így nem sodródott el melletted észrevétlen. Többé nem lefekvéstől lefekvésig számoltad a perceket. Eddigi létezésed során még sosem voltál ennyire tudatában a saját jelenednek, s ha már itt tartunk a múltadnak sem. A jövőt, talán életedben először nem látod, azonban a felismerés, miszerint ez sem probléma, megnyugtat. A feladat egyszerű: el kell engedni! Mindent, ami felgyűlt, a fájdalmat, emlékeket, érzelmeket, amikkel korábban képtelen voltál szembenézni. A munkádat, az erőszakosságodat, a tökéletes utáni sóvárgásodat, de legfőképpen a kontrollt az összes megélt perced felett. Végre megtaláltad a vészkijáratot az egyhangúságból, és ennél többre jelenleg nincs is szükséged. Szóval áruld el, mi volt a mai nap legérdekesebb helyzete?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése