Gyógyító történetek? - (Variálós vasárnap #46)

Kezdek rászokni a SoundCloud-ra. Lehetne ezt cifrázni, viszont csak annyiról van szó, hogy elképesztően sokféle tartalmat töltöttek fel nélkülem is. A tejesség igénye nélkül a kedvenc rádióm napi adásától kezdve, könyves és filmajánlókon át, kerekasztal beszélgetésekig gyakorlatilag bármi és minden megtalálható. Ráadásul akármilyen nyelven.

Esténként vagy hétvégenként szívesen hallgatok vissza olyan műsorokat, amikről korábban lemaradtam. Az egyik kedvencem Oláh Andrea könyves rovata, a Könyvben utazom. Rendszerint egy adott könyv bemutatásáról szól, minek során beszélgetéseket hallgathatok az íróval, fordítóval vagy a könyv szerkesztőjével, esetleg a terület szakértőjével, és pont ezektől lesz érdekes. Talán azért, mert a változatosság kedvéért egyből azzal kezdeni, hogy mire gondolt a költő, kifejezetten izgalmas.     

Sok olyan könyvvel kapcsolatban felkeltette már az érdeklődésemet, amit nem vettem volna le a könyvesbolt polcáról, még akkor sem, ha jómagam azért olvasok szépirodalmat, és persze olyan könyvekkel is találkozom, amiket már olvastam, esetleg már hazajöttek velem. 

Nemrégiben ütötte meg a fülem a biblioterápia, ami megerősített önmagamban. Régóta hiszem ugyanis, a helyesen  megválasztott könyv sokat adhat. Az olvasás számos esetben emlegetett előnyei mellett - mint fantázia, látásmód szélesítése, önálló gondolatok és szókészlet - segíthet feldolgozni, megérteni az átélt traumákat, s empatikusabbá válni mások problémái iránt. 

Ami viszont ismeretlen volt számomra, hogy ennek a jelenségnek léteznek szakemberei, akik képzetten és célirányosan segíthetnek. Ebből egyenesen következik a kérdés, mégis mi a  csudának?!  Balassi Bálint Egy katonaének-e már az iskolában sem hangzott túl izgalmasnak. Most mégis miért segítene? Nos, ha velem maradtok még egy kicsit, talán kiderül.

Azzal nagyjából minden olvasó tisztában van, mi hat rá erősen és mi nem, így aztán szabadon döntünk adott történet mellett vagy ellen. Nincs kedvünk sírni, esetleg éppen nevetni? Semmi gond, nem kell! Viszont nem tehetünk semmit a véletlen ellen. Amikor mást kapunk, mint amire gondoltunk, és az utolsó oldal után már késő tiltakozni! 

Például néhány hónapja szembejött velem Papp Sándor Zsigmond írása, nem kerestem, csak úgy ott volt újra, majd különös engedély nélkül a múltam egy-egy részéhez kapcsolódott. A lezárt múltamhoz, amivel nem foglalkozom. Igazság szerint, manapság már eszembe sem jut, és ha valahogyan mégis felmerül, őszintén meglepődöm rajta. Komolyan el kell gondolkodnom a felmerülő kérdéseken, mert már nem tudok, és talán nem is akarok rájuk egyből válaszolni.  

Épp így ragadott magával - csak hogy ennél a témánál maradjunk - André Aciman: Szólíts ​a neveden, méghozzá annyira erősen, hogy született belőle egy rész a felolvasó rovatba is. Az írás számomra a terápia és a szembenézés lényege, még úgy is, ha a leírt dolgok nagy része fikció, azonban kaptam néhány reakciót tőletek, az olvasóktól, és olyanoktól is, akik nem csak olvasták, de meg is hallgatták a saját előadásomban.  

Mindenkit máshogy és máshol érintett meg, de különbség látszódik azok között is, akik csak olvasták, és azon néhány ember között, akik meg is hallgatták. Úgy tűnik, akik ellátogattak a SoundCloud-ra, valahogy mélyebben zuhantak bele az érzéseikbe, könnyebben tudtak azonosulni a történettel, és eközben meg kellett küzdeniük a saját emlékeikkel is. 

A csupán olvasók között is akadtak, akik a hatása alá kerültek, de nem tértek vissza a múltjukba, nem éltek újra mindent, és ha mégis, egyértelműen nem szándékoztak megosztani sem velem, sem mással az élményeiket. Ebben az volt az érdekes, hogy nem elég olvasni, beszélni is kell róla, és néhányan azért váltak erre képessé, mert szembesültek azzal, ahogy felolvasom és megkísérlem átadni a saját érzéseimet. Egyértelműen nem vagyok túl egy sereg dolgon, így aztán nem probléma, ha mások sem.  

Az ebből induló párbeszédek felszínre hoztak olyan dolgokat, amiről adott estben évtizedek óta nem beszélgettünk senkivel. Csupán három emberről beszélünk, de ami ténylegesen elképesztett, ugyanaz a történet mást és mást tárt fel. Persze volt köztük közös kapcsolódási pont, végső soron azonban három teljesen különböző irányba mentünk el. 

Ezekből azt a következtetést vontam le, egyszerűen igényünk van arra, hogy az olvasott dolgokat meg és kibeszéljük, mégpedig lehetőleg egy olyan személlyel, aki meg is érti. Szükségünk van arra, hogy hangot adjunk a bennük lévő dolgoknak, de leginkább arra, hogy ezt valaki hajlandó legyen meghallgatni. Ennyi a titok, se több, se kevesebb.

Lehet csak nekem, azonban egyértelmű véleményre jutottam. Szóval ha nem is direkt könyvajánló az alábbi beszélgetés, mégis nagyon érdekes, ezért kíváncsi lennék arra, a végén ti is ezt vonjátok-e le mindebből. De ha csak elvezett egy felismerésig, miszerint szükségetek lehet néhány kérdés feldolgozásához segítségre,  akkor is megérte. Ez esetben irány a könyvtár! Ott biztosan irányba állítanak a legközelebbi biblioterápiás csoport felé, de hogy elmentek-e vagy sem, nos ezt a döntést rátok bízom.