2017. április 30., vasárnap

Szülinapi villám poszt, meg egy kis dicsekvés


2011. április 26-án született meg ez első bejegyzésem, és ha jól számolom, akkor most lett a blog hat éves. Ez több dolgot jelent egyszerre, az egyik, hogy mostanra szerénységem betöltötte a negyvenet, a másik, hogy iskolás korba léptünk. Nos, nem mind a ketten, mert míg a Napi falat suliba baktat ősztől, én nem sokat változtam. Még most is vannak az életnek olyan területei, ahol csak keresem a helyem, de egyenlőre nemigen találom.

Veletek az elmúlt évek, hogy mást ne mondjak, csodás volt, és továbbra is azt tervezem, hogy nem fosztok meg senkit sem önmagamtól. Na most, ha ez jó hír, tessék örvendezni, ha nem annyira, akkor így jártatok - sajnálom, de tényleg. És ha már hatéves, remélem, végre megtanítanak írni, olvasni, mert akadnak problémáim. Viszont ha nem ütnék el dolgokat, és néhányan nem írhatnátok rám emiatt - "Nem azt akartad írni...?" -, sokkal kevésbé lenne szórakoztató.

(Közben, afféle margóra firkált jegyzetként hadd dicsekedjem el, a teljesség igénye nélkül néhány ajándékommal is. Lásd a mellékelt képeket!)
Azért egy kicsit bánom, hogy hat éve nem vártam még néhány napot, de végül most is együtt üljük meg ezt az eseményt. A blog belőlem van, az én virtuális gyermekem, és bár sokáig tartott, mire megszületett, életem egyik legjobb döntése volt. Ismét csak nektek köszönöm, hogy még mindig, ennyi idő után is olvastok. Hogy szinte családommá váltatok, és jó érzés köztetek lenni. Köszönöm!

Nem maradt más hátra, minthogy kifejezzem azon reményemet, miszerint az elkövetkezendő években - azaz a hetedikig és tovább -, veletek, ráadásul ugyanitt!

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok mindkettőhöz! :) Az ajándékok szuperek, és én maradok, amíg csak írod a blogot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Mert te egy tündér vagy! :) És ezért is köszönet!

      Törlés
  2. Isten éltessen téged is és a blogot is! :) Én is jövök és olvaslak, és hát húúú azt az epret megdézsmálnám! ;)
    Még sokszor 6 évet-bejegyzést-élményt neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük mindketten! Ez az igazi tudathasadásos állapot! :D
      Már nemigen van belőle... és megértem, alig vártam, hogy rá vedhessem magam :D

      Törlés
    2. Annyira megkívántam, hogy én is vettem... :D

      Törlés
    3. Annyira jól tetted, Pupi ;)

      Törlés
  3. Ó, micsoda ajándékok! ♥ Isten éltessen! :) Boldog szülinapot, és írj, írj még sokat!

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó kis ajándékok, gratula mindenhez. :))
    amikor ilyen jó kis könyves képeket csináltok, mindig kedvem támad hozzá, hogy nekem is legyen belőlük fizikailag is. (aztán elmúlik.:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Ja, hát csak foglalja a helyet, és az az, amim egyáltalán nincs. Na meg porolni is kéne, de nem tudok máshogy olvasni... :) Jó, hogy eked elmúlik, nekem sosem fog. Valószínűleg ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...