2017. január 8., vasárnap

Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Amikor felkínálták a könyvet olvasásra, nem tudtam, mit mondjak. A novellákat egy csokorba fogó kötetben számos olyan írót találtam, akiket nem szeretek. Igen, bevallom, nem szeretem a nagy magyar írókat, akiket erőszakkal toltak le a torkunkon gyerekkorunkban, és akiket soha de soha sem voltam hajlandó elolvasni. Az unalomig sugárzott filmes feldolgozások sem szórakoztattattak, de mivel akkoriban nem volt más, hát a legtöbbet végigszenvedtem. Többször is. Így hát nem, én nem szeretem Móricz Zsigmondot, Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát. Aztán némi gondolkodás után mégis igent mondtam.

Régóta tervezem, hogy kicsit kilépek a korfontzónámból és olvasok valamit, mondjuk egy magyar romantikust, akit korábban soha sem vettem volna a kezembe, és úgy gondoltam, egy novellás kötet tökéletes lesz erre a célra. Tökéletes, mert egyik mű sem olyan hosszú, hogy ne bírnám ki, és mégis kapnék valami ízelítőt adott író stílusáról. Még akkor is, ha ez bizony nem az én kedvenc témám.

Képzeljétek el, hogy meglepődtem, mikor rögtön a legelső, Móricz Zsigmond: Szerelem címet viselő novellája letaglózott. Nagyon édes, nem zavart, hogy ezt a stílust nemigen szeretem, hogy a romantikus irodalmat rendszerint - egy-két kivételtől eltekintve - messze kerülöm, belopta magát a szívembe.

"- Magának, Misi! Magának, tudja abszolúte nincsenek fogalmai a szerelemről! Maga nem is sejti, nem is képzeli, nem is álmodja, nem is hiszi, mi a szerelem!"

"-Édes... Misi bánt.
- Ne hagyd magad, bocikám - összecsókolta felesége fejét, apró, hízelkedő, kielégült kis csókokkal, s az öccsére nézett mosolyogva, magyarázó, elnézést kívánó mosollyal."

Az elnéző férj, és az őszinte szerelemtől elvakult, szeleburdi asszonyka történetet többen megírták már, de ennyi bájjal aligha sokan.

A novellák írói: Móricz Zsigmond, Örkény István, Ady Endre, Krúdy Gyula, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Bródy Sándor, Csáth Géza, Babits Mihály, Kaffka Margit,Kosztolányi Dezső és Gárdonyi Géza. És így olvasva  a neveket, elgondolkodtam azon, tudnék-e kedvencet választani.

Másodikként Ady következett, de az írása annyira ő volt, hogy akaratlanul is elgondolkodtam azon, megtörtént eseményeket körmölt-e le, vagy ha nem, akkor vajon honnan jött az ihlet? Nyilván nem segít a döntésben az sem, hogy főhősét Endrének hívják.

Aztán persze ott volt Krúdy:
"Jó szerencse , hogy a legtöbb városban már akad szemorvos, aki a kancsalságot elmulasztja. Nagy baj kerekednék abból, ha minden szembetegséget azzal az orvossággal gyógyítanának, amellyel a tudatlan beteg szeretné, tudniillik:csókkal." 

És Csáth Géza, akinél gyermekszerelméből felnőtté válás lett, s aki hosszú éveket és a bennük lévő felemás érzelmeket mutatta meg néhány oldalban. Az ártatlanságot felcserélte a vággyal, majd a kötelességgel egy megkapóan szép, és életszerű történetben.

Visszatérve a kérdésre, azt hiszem, nem, nem tudnék választani közülük. A kötet címére választ nem kapunk, a szerelem, akár csak mi magunk, ezerféle arcát mutathatja, akadt közöttük pajzánabb, rózsaszín ködön átlebegő, őszinte vagy éppen tanulsággal szolgáló, de a legtöbbet szerettem, mert nem voltak egyformák. A csalfa férjtől a rajongó hivatalnokon át, a naiv asszonykáig minden nézőpontot lefedtek. Szolgálnak erkölcsi tanulsággal, vagy csak elgyönyörködtetnek, mindegy. Könnyű, szellemes olvasmány hideg estékre.  Nagyon örülök, hogy igent mondtam rá, és most itt van a polcomon.

9/10

8 megjegyzés:

  1. A magyar irodalomoktatás csődje, hogy ezeket az amúgy kiváló szerzőket sikerül megutáltatni a diákokkal. :(
    De nagyon örülök, hogy sikerült rávenned magad, és elolvasni. :) Ráadásul még ezek szerint jó élmény is volt.
    A romantikus irodalmon szerelmi témájút értesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából már ott bukik, ha nem tanítanak meg szeretni olvasni, mert a mostani kölykök majd azokat utálják majd, amiket ők kapnak, pedig klasszisokkal jobbnak látom a korosztály/stílus osztást.
      Romantikus alatt értem a szerelmi témájú regényeket, és a romantika stílusirányzat összes követőjét. :)

      Törlés
    2. A mostani kölykök sajna kb. ugyanazt kapják, mint mi, tisztelet a kivételnek, ahol néhány tanár meg meri kockáztatni, hogy mást ad fel kötelezőnek. A suliban, ahol vagyok, kb. 90%-ban ugyanazok a kötelezők, mint nekem voltak több mint 30 éve... És a fiam iskolájában sem jobb a helyzet semmivel. De erről a végtelenségig lehetne beszélni. :)
      Örülök, hogy ennek a könyvnek sikerült megszólítania, mert "kötelező" íróinknak valóban kiváló művei vannak. :)

      Törlés
    3. :o Ez mondjuk fura mert itt alsó tagozatban van pl. Micimackó, ami nálunk nem volt, és pár hasonló meglepetés is, de valóban, a Kőszívű ember fiai még mindig kötelező mindenhol...
      Na, olyan messze még nem merészkednék, hogy beszerezzem Jókai Mór összeset, de már nem zárkózom el égig érő falakkal ;)

      Törlés
    4. Alsóban már picit valóban rugalmasabbak, de 5-től kezdve nem látok jelentős változást. Itt pl. a magyar fakultációsok nem a Mario és a varázslót, hanem a Tonio Krögert olvassák Thomas Manntól... Nagy cucc. :D
      Nem is gondolnám, hogy azzal kéne folytatni, de azért vannak ott tényleg jók. :)

      Törlés
    5. Akkor túl kevés és túl későn? :/ Nem csoda, hogy annyi a funkcionális analfabéta. Na, ez más kérdés... :)

      Mit ajánlasz? :)

      Törlés
    6. Csak azokat mondhatom, amiket én szerettem, de az még nem biztos, hogy neked is bejönne. :)
      Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival, Gárdonyi Ida regénye, Maupassant novellái és Jókaitól A lélekidomár.
      (Sose felejtem el, mikor főiskolán az egyik tanár közölte, hogy A lélekidomár egy lektűr. :D Nem baj, attól én még nagyon szerettem. :))

      Törlés
    7. Maupassant olvastam, de már nem igen emlékszem rá, voltam vagy 11 és azóta nem ismételtem, szóval talán ideje lenne. ;) Nosty kötelező olvasmány volt, sosem olvastam el, de akkor most feljegyzem:)
      És mi van akkor, ha ponyva? Agatha Christie is az volt, azt még mindig az egyik legsikeresebb írónő. Az sem akadályozza meg ebben, hogy jó pár éve meghalt. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...