Erről azért nem volt szó

Pont tegnap olvastam egy cikket arról, hogy különböző alvászavarok hátterében milyen betegségek állhatnak. Mert ezek természetesen számtalanok lehetnek, az alvajárástól kezdve, a tizenkét órákat durmolókon át, egészen a korai ébredést követő tartós ébrenlétig, azaz a visszaalvás esélytelenségéig. Néhány éve komoly problémáim voltak. Napi három-négy órát aludtam, mindenre felébredtem, soha nem pihentem ki magam. Majd eljött a pillanat, amikor  a fáradságtól már alig funkcionáltam, s ilyenkor átestem ama paripa másik oldalra, azaz napi tíz órát durmoltam legalább egy hétig.

Tudtam én, hogy ez nem jó, azt is, mi tart ébren, szóval igyekeztem megoldani az életem, aztán három éve vegán lettem, és ezzel nagyjából megszűnt minden hasonló tünetem. Lehet nagyon meleg, süvölthet a szél, frontok válthatják egymás, szakadhat az eső, vihar tépheti a redőnyöket, kopoghat a jég, én bizony édesdeden csicsikálok. Általában.

Csak azért általában, mert néha előfordul, hogy felébredek éjszaka, és aztán nem tudok visszaaludni. Van hogy fél háromkor, van hogy négykor, és ahogy ma, fél ötkor. A különböző órák ellenére egyetlen dolog biztos, az éjszaka hátralévő óráit vagy reménytelen forgolódással, vagy olvasással, videó nézéssel töltöm. Na, én pedig kiolvastam ebből a cikkből, hogy nyughatatlan láb szindrómám van. Mivel az sem tudtam, milyen kórságról van szó, kigugliztam, majd meglepődtem, mert az én lábam nem ég, nem fáj, nincs kényelmetlen, szúrós fájdalom, ellenben van egy macskám.  

A cikk írója csak azt az egyet felejtette ki a számításból, hogy KillerCat jön és jelzi, ha éhes, fázik, melege van, simogatásra vágyik, elvesztette a labdáját, és persze akkor is, amikor éhes. Őt aztán baromira nem zaklatja olyan apróság, hogy én szabin vagyok, vagy csak úgy aludnék, az  sem, hogy felháborítóan korán van. Egyszerűen kiválasztja azt a legkisebb pontot rajtam, ahova már nem fér be, mint a fejem alá tett kezem könyökhajlatánál lévő 3 és fél centis rés, és megkísérli beszuszakolni magát. Bár nyávogásban nem túl erős, dorombolásban világbajnok, tehát hangosan dorombol, dörgölődzik, bedugja az egyik mancsát, aztán a másikat, és mivel több már nem fér be, nemes egyszerűséggel rám huppan, félig az arcomra.  

Aztán ahogy mondani szokták, minden csak idő kérdése. Próbálok ellenállni, érzem én, hogy baromi korán van, de addig helyezkedik, addig dorombol, ha nagyon makacskodom, néha finoman megrágcsál, hogy feladom. Levonszolom magam a galériáról, fogom a tálját, beleteszem a kaját és pulton hagyom, elmegyek mosdóba, ezután letolom a torkán a szőroldó pasztáját - ebben a kérdésben fejlődtünk, már nem kaparja ki a szemem közben -, majd elérkeztünk a lényegig, megkapja a felháborítóan korai reggelit. S míg ő boldogan habzsol, nekem elteltek értékes percek az életemből, minek múltán már hiába megyek vissza a galériára és dőlők le, nem tudok visszaaludni. 

Persze félévente egyszer előfordul, hogy magamtól riadok fel, és aztán nem tudok visszaaludni, de ilyenkor örültem pörög az agyam valamin, ami nagyon foglalkoztat és álmomban sem hagy békén, de a heti 2-3, majdnem hogy éjszakai ébresztőért nem valami kósza vashiány, agyalapi mirigy vagy hormon probléma a felelős, kizárólag KillerCatet hibáztathatom. 

Még két éve nem voltak ilyen attitűdjei, most tizennyolc évesen meg már igen, és csak egyre rosszabb lesz. Folyton éhen akar halni! Nem tudom ki és hogy van vele, de én úgy érzem, erről azért nem volt szó!