A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #13 - a nyomozó

- Elképesztő, mennyivel másabb arcát mutatja ilyenkor ez a város. Az ember azt hinné, csupa szorgos hangya lakja. Éjszaka a tücskök hegedülnek? 

 Jamie lelkesedése máskor talán képes kirángatni a gondolati közül, ez a nap azonban más volt. Az angol nyár koránt sem olyan szép és napos mint a trópusokon, de kellemes volt üldögélni, és nézni a rohanó várost. Az ebéd néhány szendvicsből, erős kávéból  és pár szem mandulából állt. Az elsőt még az őrsön szedték fel, sehol sem olyan jó az uborkás szendvics, mint ott, a közeli kávéházból származott a fekete, és a mandulát egy szendvicsért cserélték a házmester tíz év körüli fiával. Az apjának dolga akadt, valahol nincs víz. A legényke nem tudta megmondani, mikor jön vissza, és bár felajánlotta, várják meg bent, mégis inkább kiültek a szemközti parkba.     

 Valami határozottan furcsa! Egész reggel érzett valami különös bizsergést a tarkója környékén, mintha figyelnék. Hogy miből táplálkozik a meggyőződése, az rejtély, de többször azon kapta magát, társával ellentétben nem a nyüzsgést keresi, hanem épp ellenkezőleg, a mozdulatlanságot, vagy azt, ami kirí a környezetből. Mint a szemközti játszótéren olvasgató nyugdíjas korú férfit, vagy a kutyapórázzal sétáló nőt. A környéken egyáltalán nem látott kutyát.

Reggel, amikor beszálltak a kocsiba, kótyagosnak érezte magát. Alig aludtak, és persze sokat dohányoztak, inni is ittak szépen, ezért a gyomra némileg jelezte nemtetszését, de miközben a kocsiban várt Jamie-re, aki felszalad a lakásába átöltözni, a gyomorforgás szép csendesen átadta a helyét egy alattomos tarkószúrásnak. Nem tudta eldönteni az okát, de miután megjárták a rendőrkapitányságot, ahol különben szünetelt a kényelmetlenség, és újra útra keltek, már biztos volt benne, nincsenek egyedül.

 Az ügyvéd előző lakásánál kezdtek. Az új bérlő, egy igazán csinos kinézetű, harmincas éveinek elején járó festőnő, hosszasan méltatta a hatalmas művészlakás fénybeli adottságait, még hosszasabban beszélt a kedvenc impresszionista festőjéről, Michel Léo de Munkacsy-ról, akiről bizalmasan odasúgta, hogy Munkácsy Mihályként is ismert, ellenben az előző lakóról nem tudott semmit. Azt még azért elárulta, a lakást egy ügynökségen keresztül bérelte, úgy tudja, az egész tömb egy bankár tulajdonában van, és hosszan tartó, minimum egy éves időszakra lehet szerződni. Felírta az ügynökség nevét és címét, érdemes hozzájuk is ellátogatni.  

 A legfelső szinten még két lakás volt, az egyikben nem lakott senki, a másikban pedig egy idős műszerész, aki nyugdíjas korára sem hagyott fel a bütyköléssel. Az egész hely tele volt elektromos alkatrészekkel, drótokkal. Fázisceruzák, csavarok, kapcsolótáblák és finommechanikai csavarhúzók hegyén keresztül nézett rájuk szemüvegének lencséje fölött. Nem kínálta őket hellyel, nem is igen tudtak volna leülni sehova. A lakás jelentősen kisebb volt, nem rendelkezett olyan kvalitásokkal mint az előző. Amennyire átlátta, két helyiségből állt, a második ajtaját gondos kezek becsukták, de az első szoba picike volt, öreg, kopott bútorait elborították a háztartási kisgépek, és felismerhetetlen alkatrészeik. Inkább tűnt műhelynek, mint lakásnak.

 - Igen, emlékszem a fiúra. Valami bajba került, biztos úr?

 Bár nem egyenruhában voltak, mégsem javította ki a minden bizonnyal szándékos tévedést. Láthatóan feltartották tetemes mennyiségű elfoglaltsága közben. 

 - Nem - felelte egyszerűen. Rossz szokása volt, hogy csak a feltett kérdésre válaszolt, nem érezte kényszeresen, hogy beszélnie kéne valamiről, amit hangosan nem mondtak ki. Ezzel az egyszerű trükkel zavarba lehetett hozni az ügyvédeket és a védenceiket is. Az évek alatt megtanulta, hogy a legtöbb ember esetében ez ellentmond az alaptermészetnek, és némi csodálkozást követően sokan nem mernek, akarnak visszakérdezni. Kényelmes volt, amikor nem volt kedve beszélgetni, vagy amikor nem tudott, esetleg mint ebben az esetben, nem akart magyarázattal szolgálni.

 Az öreg hideg kék szeme megvillant, pontosan tudta, hogy ennél többet nem árulnak el. Csak azt nem, hogy nem lehet, vagy nem akarnak semmit az orrára kötni, viszont volt fél másodperce eldönteni, kíván-e együttműködik a titokzatoskodó rendőrökkel. 

 - Értem - felelte kurtán, és jó polgárhoz méltóan mesélni kezdett Sunsheenről. Rendes fiú, sosem hangoskodott. Mindennap hajnalban kelt, nyolcra már visszaért a futásból, és kilenc előtt indult az irodába. Ezt onnan tudta, hogy nagyjából egy időben mentek, és közben többször beszélgettek. Kicsit tartózkodó volt, mégis közvetlen. Többször felajánlotta a segítségét, mikor az adóhivatal elővette a vállalkozása miatt. Mást nem mondhat róla, csak hogy ügyvéd létére jó ember.   

 - Két éve eltűnt néhány napra. Emlékszik esetleg bármire ezekből a napokból?
 - Nem tűnt el, kirándulni ment. Ezt mondtam az apjának és a rendőröknek is. Aztán hazajött. 

 - Ezalatt az idő alatt, vagy esetleg előtte találkozott idegennel a házban? Volt valaki, aki érdeklődött utána? Aki furcsa kérdéseket tett fel vele kapcsolatban? 

 A férfi elgondolkodott néhány pillanatra, majd tétován megrázta a fejét. 

 - Pontosan már nem tudnám felidézni, amennyire emlékszem, senki. 

 - És azóta? - kérdezte, miközben már sejtette, mit fog hallani.

 - Nos... néhány hete volt itt egy fiatal nő.  

 - Emlékszik a nevére, vagy arra, hogy mit szeretett volna?

 - Talán Lebowsky vagy Lugossy... 

 Érezte, ahogy Jamie megfeszül mellette. A belsőzsebébe nyúlva kiemelte Monica fotóját és az öreg elé tartotta, aki kérdés nélkül, automatikusan bólintott.    

 - Igen, ő volt. Azt mondta, hogy valami meglepetés készít elő, de ehhez szeretne többet tudni Kenneth-ről.

 Kenneth? Persze tudta, hogy az ügyvédnek van keresztneve, megfelelően be is mutatkoztak egymásnak az első találkozás során, mégsem gondolt rá sosem. Persze miért is tette volna? Egy rövidke pillanatra mégis kényelmetlenül érezte magát, most először gondolta, Sunsheen beelőzte, a férfi tudja a teljes nevét. Ő csak a vezetéknevén emlegeti, esetleg kicsit becsmérlően ügyvédezi. Mostanában többször eszébe jutott, tiszteli a férfit, mégis arra gondolt, létezhet-e tisztelet ott, ahol nincs semmi közös pont? Ahol arra sem veszik a fáradságot a résztvevők, hogy megjegyezze a másik nevét.
 Már az őrsre tartottak, a többi lakótól, beleértve a házmestert is, semmit sem tudtak meg, és ez nem volt meglepő. A régebbi lakók közül mindenki ismerte Kenneth-et. Kedvelték, jóllehet nagyon tartózkodó volt, mégis tisztelettudó. Előzékenyen kinyitotta az ajtót a hölgyeknek, tartotta az utólag érkezőknek, udvariasan beszélgetett a lépcsőn fölfelé vagy lefelé, sosem használta a liftet. Mindenki tudta, mivel foglalkozik, és az öreg műszerészen kívül még két bérlőtársának segített vitás, peres ügyekben. Ráadásul ingyen. Jó ember, mondta mindenki egyöntetűen. Jó ember, aki bűnözőket véd.

Jamie szokatlanul csendes maradt, folyamatosan dohányzott és csak bámult ki az ablakon. Nem tért magához, mióta kiderült, hogy a meggyilkolt újságírónő Sunsheen után szimatolt.
 - Merre jársz? - érdeklődött csendesen.
 - Komolyan meglepett, viszont téged nem. Tudtad?
 - Nem. Komolyan nem - felelte a kérdő tekintetre. - Sejtettem! Biztos voltam benne, hogy van itt más is, csak nem tudtam mi. Amikor a kihallgatáson meglátta a képet...
 - Felismerte. De ezt tudtuk, mindketten ott voltak a fogadáson.
 - Igen, ott voltak. És esküdni mernék rá, Sunsheen miatt ment oda, nem a díszes társaságért. Szerintem fogalma sem volt arról, hova került.
 - Honnan veszed?
 - A munkatársai szerint alapos volt, a munkáját kifogástalanul végezte, Kisebb sztorikat, de kivétel nélkül érdekese cikkeket szállított, zsarolási ügyekbe keveredett politikusokról, ismert emberek körülötti pletykákról. Most kezdett révbe érni, sokan szerették, tehetségesnek tartották, és nagy jövőt jósoltak neki. Megfontolt volt, soha semmit nem írt meg, amit legalább két különböző forrás nem erősített meg, vagy amit nem lehetett kétségkívül bizonyítani.
 - És?
 - Szerinted normális egy ilyen karaktertől, hogy besétál egy teremnyi "bűnöző" közé, és ostoba kérdéseket tesz fel? Úgy hiszem, Monica nem tudta, hova keveredett, csak feltűnést szeretett volna kelteni. Az volt a cél, hogy észrevegyék, hogy egy valaki észrevegye.
 - Elérte.
 - El. És belehalt.
 - Egy alaposan felkészült riporternőnek nem kellett volna feltűnnie, kik veszik körül?
 - A legtöbb vendék átlagosnak nevezhető, gazdag és ismert üzletember volt. Néhányukat lehet kötni bűnözőkhöz vagy csoportokhoz, de legtöbben a szürke érából voltak. Klasszikus értelemben nem bűnözők, legfeljebb ügyeskedők. A határmezsgyén állókat a rendőrök ugyan jól ismerhetik, de a bulvár nem feltétlen. Aztán jelen volt néhány összekötő, néhány kisebb fullajtár, az alvilág kirakata rajtuk keresztül képviseltette magát.
 - Kivéve Moore-t, róla egyértelműen tudható, honnan van a pénze.
 - Pontosan. Ezért beszélgettek oly sokat. Valószínűleg felismerte, gyorsan kapcsolt, összetette a képet, de addigra már rengetegen megjegyezték maguknak.
 - Nem jó helyen keltett feltűnést.
 - Az est végére megbánta, gyorsan lelépett.
 - És aztán az éjszaka közepén kikötött egy majdnem üres házban, ahol megölték. - Mindketten csendben ültek néhány pillanatig, majd a társa feszülten megfuttatta kezét szőke üstökében, és felsóhajtott. - Oké, tegyük fel, hogy igazad van, de miért az ügyvéd? Bárki más lehetett volna.
 - Sunsheen két éve nem vesz részt nyilvános eseményeken. A távolból jótékonykodik, de a munkáján kívül sehol sem érhető el.
 - Nem ő az anyakirálynő, testőrök nélkül jár.
 - Jogos, de a házába nem léphet be senki engedély nélkül, ahogy az irodájába se. Persze Monica kijátszhatta volna, nem kevés energiával, viszont létezik ennél egy sokkal egyszerűbb megoldás is.
 - A bíróság!
 - Igen a bíróság. Onnan ismerhették egymást hivatalosan, de mint magánember, nehezen kerülhetett a közelébe. A mi ügyvédünk mindent kontrollál maga körül, és biztos vagyok benne, hogy nem lehet vele beszélgetni olyankor, amikor ő nem akarja. Semmilyen helyzetben.
 - Ez ismerős valahonnan. Akkor most?
 - Most elmegyünk a bíróságra. Bárki kikérheti a tárgyalások jegyzőkönyveit, amiről feljegyzést is készítenek. És nekünk erre van szükségünk. Ha Monica valóban anyagot gyűjtött, ő is ott kezdte.
 - Néha nem értem, mi szükséged van rám.
 - A társam és barátom vagy, az életemet is rád bízom. Ezt a kérdést nem kéne feltenned, vagy ha mégis, kérdezd meg Caront. Nála jobban senki sem tudná elmondani, miért is van rád szükségem. Tim - nyomta be a mikrofon gombját -, kérem, forduljon meg. A legfelsőbb bíróságra megyünk.