2015. május 19., kedd

Teaser kedd #144


Nos, Flavia végül is várakozni kénytelen, mivel egy napot késett, én pedig megkívántam valami mást. Már legalább egy éve csücsül polcszélen a mostani választottam, ráadásul kölcsön könyv - a bátyámtól kaptam, és nagyon jó fej, amiért még nem kérte vissza...- szóval éppen ideje volt.
A téma, talán szokatlannak tűnhet, bár hoztam már, pont ezen rovat hasábjain ilyet, de tény hogy véleményt még nem írtam hasonlóról sem. No de mindig van egy első alkalom!

Sokszor úgy érzem olvasás közben: Ez az! Ezért kellett elolvasnom ezt a könyvet. Néha meglepő gondolatok, meglepő helyekről integetnek, én meg csak pislogok, hogy mégis mi van?! Így történt most is. Már a 34. oldalon szembe jött valami, amin felvontam a szemöldökömet, és abban a pillanatban tudtam, jó helyen vagyok. És mégis mást idézek, mert ez az én rovatom és megtehetem.


A király miniszterei, akik zömmel északról származó férfiak voltak, abban reménykedtek, hogy partnerre lelnek a szicíliai kormányban, amelynek tagjai a sziget lakosságának legfelsőbb rétegéből származtak. 
Amit ehelyett találtak, az leginkább az anarchiára emlékeztetett: köztársasági forradalmárokat, akik szilárd kapcsolatokat ápoltak félig-meddig bűnöző csoportokkal; arisztokratákat és egyházi férfiakat, akik visszasírták a Bourbon-uralmat, vagy a szicíliai autonómia volt a vágyuk; helyi politikusokat, akik gyilkoltak és embereket raboltak el a hasonlóan gátlástalan ellenfelekkel vívott hatalmi csatározásokban.  

John Dickie: Cosa Nostra - Az olasz maffia története

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...