2014. november 24., hétfő

Mondjam vagy mondod?


Tegye fel a kezét, aki ismeri azt a helyzetet, amikor készül valamire, egy filmre, könyvre, akármire, ráadásul legalább ezer éve, és ezt az információt teljesen ártatlanul megosztja egy kedves ismerősével. Ebben önmagában még nincs semmi furcsa, csakhogy a hírre csupa lelkesedésből azt feleli a szólított: Ó! Azt láttam/olvastam. Az benne a legjobb, amikor...
Néhány légy zümmög tova, hallani ahogy hegynyi jégdarabok szakadnak el az Antarktisztól, miközben az ember döbbenten áll. Áll és ácsorog, ámbár szíve szerint megfejelné a hozzászólót, mert laza egyszerűséggel kipukkasztotta az izgalom növekvő buborékát, mégis csak bambul és esetlenül, halkan motyogja: "Én még nem láttam/olvastam." A másik vagy meg sem hallja, vagy elintézi egy "Ne haragudj!" felkiáltással. Mintha ezzel bármit is jóvá lehetne tenni!

Persze az is megérne egy misét, ha egy könyvet elront egyetlen spoiler, akkor az most jól vagy rosszul van-e megírva. Ez nézőpont kérdése. Amikor egy csattanóra építenek mindent, egyáltalán nem csoda, ha többé nem élvezzük az olvasást. Igazi rajongónak kell lennie annak, aki már minden ismerettel rendelkezik, mégsem adja fel a kalandot. Tipikusan ebbe a kőrbe tartoznak az újraolvasások; már vagy ezerszer bejártam minden tájat, mégsem unom meg. Ez persze egy furcsa élethelyzet, sokan nem is képesek rá. Van egy ismerősöm, aki minden filmet kizárólag egyszer néz meg. Hiába tetszett neki korábban, és telt el közben mondjuk 10 év, ha nem tud meglepődni rajta, már nem érdekli. Így hát nincs kedvence, csak olyanok, amiket szeretett és amiket nem. Tulajdonképpen kicsit sajnálom ezért, mert szenvedélyesen nézek/olvasok újra mindent, és épp ezért bevallom, a poénlelövésekre adott reakcióknál engem sokkal jobban érdekel a spoilerezők lelkivilága.


Amennyire a tapasztalatim alapján képes vagyok megítélni, a kéretlen dumálók alapvetően két csoportba tartoznak. Akadnak a túl lelkesek, és a tudatosan szemétkedők. Ennyi!

Az első kategóriában tobzódókból leggyakrabban gondolkodás nélkül bukkan fel a kérdéses információ.
Nem gondolnak bele a következményeibe, mert számukra nincs is következménye. Mégsem tudok haragudni ezen csoport tagjaira, mert pusztán az ismertetett tény kitárgyalása hajtja őket, nincs a tettükben semmi hátsó vagy aljas szándék. Legfeljebb egy pillanatnyi ostobaság, amit, legyünk őszinték, többen elkövettünk már.
Oly természetes szemérmetlenséggel rikoltják égnek a sok általuk ismert titkot, ahogyan kormányok dobolják ki a költségvetési időszak elején eszükbe ötlött új adókat; lehet, hogy titkon csodáljuk leleményességüket, mégis szapora csukásra késztetjük az érintett agytrösztök drága mamáját, hiszen önmagában az a tény, hogy valaki megtanulta az abc-t, még nem jogosítja fel a sorba szedésére is.

No és persze adott az a kérdés is, miként írjunk értékelést? Bloggerként el sem tudom mondani mennyire nehéz úgy összerakni egyoldalnyi épkézláb mondatot, hogy az ne tartalmazzon lényeges adatokat a tartalomban szerepelteken kívül, mégis átjöjjön belőle a lelkesedésem, vagy épp ellenkezőleg, a problémáim. Nem is sikerül mindig, mégis fontos, mert, és tudom, ez furcsának hat, nem a befolyásolás hajt, hanem megszeretném hozni hozzá a kedveteket, vagy esetleg elvenni azt, de akkor is igaz: mindenkinek magának kell döntenie.
Hogy én hányszor szerettem volna leírni valamit, amit aztán az ismételt átnézésnél csak azért is kihúztam! Hányszor éreztem úgy, menten megbolondulok, ha ezt vagy azt nem beszélhetem meg valakivel, és mégsem beszéltem meg.
Még a régebbi könyvek esetén is igyekszem visszafogadtabbon fogalmazni, hiszen biztosan nem olvasta mindenki, még akkor sem, ha én már vagy ötödjére ámulok el ugyanazon a fordulaton. Helyette azt a technikát választottam, hogy tömören összefoglalom a kérdéses mű elejét, és imádkozom azért, hogy ez elég legyen. Higgyétek el, nem könnyű összehozni egy értékelést, ha úgy szeretetének megírni, ahogyan én.

Persze akad jó néhány kollégám és kolléganőm, akik apróra cincálnak minden egyes momentumot, kiemelik a kedvenc jeleneteiket, hosszan taglalják, mit és miért éreznek, gondolnak, de az olvasóim számára remélem egyértelmű, én nem ezt a vonalat erősítem.
Nem mintha baj lenne, rengetegen olvassák ezeket a recenziókat, sőt, sokan kimondottan szeretik, számomra azonban egy ilyen poszt nem más, mint egy gigantikus, neon zöld táblán pirosan villogó spoiler felirat. Rikító, éles és harsány.

Mégis mérget vennék rá, hogy magam is bűnös vagyok az idő előtt lelőtt poénok vétkében. Azért ha nehezen is, de képes vagyok megbocsátani magamnak, egy képzeletbeli petúnián billentés után, mert legalább nem tudatosan mérgezem az olvasás élményét.
A kettesszámú csoportra ugyanis nincs magyarázat, elnézés, de még csak bocsánat sem.
Eleve értetlenül állok az ismeretlenül trollkodó embertársaim előtt, azt viszont végképp nem értem, miként okozhat eme kitekert viselkedés örömet egyesek számára. Hallottam már olyan magyarázatoz, hogy a másik kezdte, ő csak visszavágott, vagy hogy móresre akarta tanítani, olyan leckével szolgálni, amit nem felejt el, és természetesen él köztünk megbújva néhány, az ördögtől való aprócska, ámbár hátborzongatóan cuki mosolyú Damien is.
Lehet, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, de minden kilométerkövet a spoilerezők vertek le, az tuti biztos. 

Az ember vethet keresztet, szórhat gabonát, viselhet bindát vagy akár falhatja a fokhagymát, nincs a kéretlen fordulatok megosztói ellen semmi igazán hathatós eszközünk. Azt azonban eldönthetjük, hogyan kezeljük az ilyen helyzetet. Ki ki vérmérséklete szerint jár el, kiabál, néhányan tetszetős sóbálvánnyá merednek, mások kisétálnak a helyzetből, és akadnak, akiket nem érdekel, mindenképpen megnézik vagy elolvassák a kérdéses művet. Én bevallom mindenből magamnak tudok egy darabot, mert néha dühös leszek, de rendszerint teljesen mindegy, akkor is én szeretném megtapasztalni az élményt, semmi sem tántoríthat el.

A makacsság velem született, Isten adta jogom, szóval ragaszkodhatok valamihez akkor is, ha az már nem okoz különösebb izgalmat. Különben is óvnom kell a szívem, így nem is nagy baj, ha nem kapok oda ötpercenként. Az én koromban lehet, már hálásnak kéne lennem a spoilerekért, vagy legalább kedves barátként üdvözölni létezésüket, de inkább maradok a kotyogó képzeletbeli megfejelésénél, az ugyanis határozottan jobban esne.    


A témában részvevők listája (folyamatosan bővül... majd...este):
Pupilla;
Ilweran;
Zenka;
tigi;
Bea;

Utólag csatlakozók:
Katacita;



6 megjegyzés:

  1. Szerintem sincs bocsánat a szándékos spoilerezésre, viszont a posztokban elviselem az infómorzsákat, a konkrét spoilert meg akkor ha fair módon feliratok közé van rejtve, vagy kifehérítve jelenik meg, így legalább eldönthetem tudni akarom-e.
    Én nagyon sokszor van, hogy magam miatt, a saját olvasmányélményem miatt és egy esetleges későbbi felelevenítés miatt írom bele a saját posztomba a cselekmény egynémely részletét, de mindig van ilyenkor jelölés. :)

    Haha, Ahmeeeeed, tökéletes illusztráció a témához :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahmedet az élet összes nagy kérdésénél elő lehetne kapni. Talán be is vezetem. :D

      Igen, van az a kategória is, ahogy nálad is, ami rejtett spoilereket tartalmaz, és nincs ezzel baj. eldöntöm, hogy akarom-e, vagy sem, de a többség nem ebbe a csoportba tartozik. Különben akad egy csomó könyv, amit sosem olvasnék el, ezek esetében nem zavar. Azonban ha valamire fáj a fogam, és megtudom egy véletlen tweetből, hogy ez a legcukibb pasi,mert virággal kérte meg a csaj kezét, hát egy: dühös leszek, mert nincs miért olvasni; kettő: nem is veszem kézbe mert romantikus :D
      És persze erősen hangulat függő mikor és mi zavar. :)

      Törlés
  2. Juhéé, azt hiszem hasonlóan látjuk a dolgokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. :) Most jártam feléd, és határozottan hasonlóan ;), de ez jó. Míg a különbség szórakoztat, a hasonlóság gyönyörködtett. :)

      Törlés
  3. A fehérítéssel vigyázzatok, okostelón nem fehéredik ki hanem egyből látszik :)))
    Amúgy értelek én titeket, és támogatom hogy a direkt rosszindulatból spoilerezőket vágjuk tarkón egy péklapáttal, viszont... Érdekes kérdés, amibe ma már a harmadik posztnál futok bele hogy OK, nem lövöm le hogy "whodunit" de mégis mi az amit még el lehet árulni egy könyvről hogy ne sértse az érzékeny gyomrokat és mi az amit már nem??? Mert néhány megnyilvánulás alapján nekem az jön le, hogy a létező legkisebb infó is problémát okoz, de akkor az ember hogy írjon értékelést? És aki ennyire érzékeny gyomrú, az meg miért olvas blogot, molyt, goodreadst, akármit???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A péklapát igen üdvözítő, vezessük be! :D

      Tulajdonképpen ez nehéz kérdés, mert aki ne tud semmit a könyvről, annak minden, még egy elböffentett névelő is spoiler, de úgy tényleg nem lehet blogot írni.
      Így mindenki köt egy számára elfogadható kompromisszumot, és ez határozza meg, mit és hol olvas. Viszont kikerülhetetlen, mert néha felmerül beszélgetésbe, tavaly egy olvasom mailben küldte el az egyik kedvenc sorozatom következő részének egyik legnagyobb fordulatát. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy..., aztán rájöttem, hogy nem tudok rá haragudni, és különben is hamarosan elolvasom, de tény, hogy toltam rajta még egy kicsit, mert le kellett nyugodnom, és 5-10 könyvel kicsit tompítani a sajgást. :D

      De ez van! Küzdünk ellene, vagy elfogadjuk. Más megoldás nincs ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...