Miközben tegnap egy újabb akciófilmre, John Wickre vártunk, arról beszélgetem egy barátommal, hogy vajon miért tudom szemrebbenés nélkül végignézni egy ember erőszakos halálát, akármelyik filmben, miközben egy állatétól teljesen kiborulok. Az első 10 percben kétszer is csendesen pityeregtem a székemben, de ezt betudtam annak, hogy ez csak egy film, és ez más.Kimondva kimondatlanul is elfogadom a bennünk lakozó erőszakot, és ha nem is szentesítem, hiszen újra és újra előjön valamelyik posztomban, mégis valahol mélyen meg tudom érteni.
De ezt nem, ez más. A családon belüli erőszak már többször felmerült régebbi írásaimban és a Variálós Vasárnapban is, és biztosan soha, de soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, hogy azok, akik annyira erősen ágálnak a homoszexuális házasság ellen, miért nem ágálnak a heteroszexuális erőszaktevők ellen is?! legalább csak egy kicsikét! Ezen a videón hangosan bömbölve zokogtam, és higgyétek el, ha nem tudok angolul, akkor sem fogjátok tudni kivonni magatokat a hatása alól.
Lisa 6 éves volt, mikor felhívta a a 911-et, és kérte a rendőrséget, mert a nevelőapja, aki megint részegen jött haza, veri az édesanyját. A háttérben lehet hallani a kishúga sírását, amíg a nevelőapjuk ki nem üti. S míg Lisa ide-oda szaladgál, hogy kinyissa az ajtót a rendőröknek, és hogy megnézze mi van a kishúgával, addig a férfi elviszi a harmadik gyereket.
Lisa Floyd később egy ugyanilyen kapcsolatban élt, mert elhitte, hogy ezt érdemli, hisz ez a normális. Ebben nőtt fel, ezt ismerte, számára elfogadható volt, az élet hétköznapi része. Majd négy év után végre megértette, ha ott marad, egy nap többé nem ébred fel.
Felismerte, hogy a gyerekként átélt emlékek sokkal jobban meghatározták azt, mivé vált, mint azt valaha is képzelte. Nincs menekülés az erőszak elől, nincs, mert bennünk van, mélyen legbelül.
Nem kezdek el statisztikai adatokat sorolni, párszor már megtettem, nem kezdek el mutogatni sem. Jól tudom, méghozzá saját tapasztalatból, hogy mi nők elhisszük, ezt érdemeljük, hogy áldozatot kell hozzunk és csak nekünk. Ezt el kell viselnünk, mondogatjuk és meggyőzük magunkat arról is, szeret minket, értünk teszi. Mindig van ok és kifogás a döntés halogatására, de hölgyeim, ez a legnagyobb hazugság, amit valaha is lenyomtak önnön torkukon. Még ha úgy is érzik, ez így normális, ez az az élet, amit a gyerekeiknek szánnak?! Ha vissza nézek az életemre, volt olyan perc, amikor egy híd alatt is szívesebben aludtam volna, mint otthon, de már túl vagyok rajta, erős voltam, túléltem, de nők tucatjainak nem sikerül.
Ne ringassátok magatokat tévképzetekbe, a fenti videó nem az amerikai valóság, hanem az egész világé. Ezt tettük vele, emberek! Megalázzuk, megtiporjuk egymást, és kineveljük az újabb generációt, nehogy megszakadjon a körforgás.
Egy abuzív személy, legyen az nő vagy férfi, nem érdemel együttérzést és sajnálatot, ha nem ismeri fel, hogy amit tesz, helytelen. Igen, azért viselkednek így, mert maguk is ezt látták, hiszen léteznek zaklatók és áldozatok, és a szerepeket már gyerekként leosztották, de ha nincs erőnk megszakítani, ha nem vagyunk képesek kiállni magunkért, tönkretesszük a körülöttünk élőket is. Mindenkinek joga van azt tenni az életével, amit csak akar, de nincs joga másé felett rendelkezni.
Hallgassátok meg az egykori hat éves kislányt, és gondoljátok végig, mi a nagyobb baj: így felnőni, vagy apa/anya nélkül, de békében.
Hallgassátok a kétségbeesett, hisztérikus sikoltását: Hagyd abba!, és dőljetek hátra megnyugodva a székeitekben, azzal a hamis ábránddal: szerencsére nem a mi dolgunk.Csakhogy: "... mert vétkesek közt cinkos aki néma...". És amikor ítéletet mondtok valakiről, akinek csak annyi a bűne, hogy más színű a bőre, vagy más Istenben hisz, gondoljatok Lisára, és a sok magyar gyerekre, akiknek nem segít senki.
Néhány hely, a teljesség igénye nélkül, ahova fordulhatnak a rászorulók:
NANE;
Eszter Alapítvány;
Anyaoltalmazó Alapítvány;
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése