Érintőképernyő a BKV pénztárakban minek van?
Reggel bérletet szerettem volna venni. Ez még önmagában nem szokatlan így hónap elején. Nagy örömömre csupán egy férfi állt előttem a sorban, ezért jogosan feltételeztem, hogy öt perc lesz az egész. A tizenharmadikban már kis híján felsírtam, és úgy éreztem, szeppukut kell elkövetnem. Kardom nem volt, csak egy fémoszlop, aminek rezignáltan dőltem neki, de legalább ellenálltam a késztetésnek, hogy a fejemet is bele verjem.
A néni betűnként keresett mindent. Percekig körözött a kicsi ujjával, amit képzeletben kalapáccsal ütögetem. Aztán elment az előttem álló, és betoltam a cetlit, amire felírtam a számlázási címet. Meglátta a cég nevét és ezúttal ő volt az, aki majdnem elbőgte magát (hatvanöt karakteres-hihi), de szerencséje volt. Szerepelt a nyilvántartásában.
Időnyerő helyett időnyelőt kaptam. Hol lehet panasszal élni? Végül is tizennyolc perc alatt sikerült teljesítenem a küldetést. Lehetett volna rosszabb is. Például, ha valaki ad egy kardot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése