Pénteken ért a felismerés, hogy az oly nehezen és kínkeservek közt megszerzett bérletem faképnél hagyott. Hát most mit mondjak! Nem vertem a petúniámat földhöz féktelen örömömben.
A pótlás ötlete fel sem merült, mivel nem volt felesleges pénzem eme akcióra. Az, hogy két belépőkártyám is a tokban volt komolyabban érintett. Azt is pénzért pótolják. Nem beszélve a kellemetlenségről, ami hétfőn vár, amikor pironkodva bevallom az ÚJ főnökömnek, hogy egyszerre vesztettem el a jelenlegi és a jövőbeli székhelyem belépőkártyáját. Legyen kedves letiltatni, valamint, ha lehet olcsóért, a pótlásról gondoskodni szíveskedjék. Na!
Elmentem a pályaudvarra, hátha leadta valami jótét lélek. Az információs elővett egy nagy, csíkos füzetet, amibe kézzel vezetik a talált tárgyakat. Akkurátusan végiglapozta, majd közölte, nincs ott. Kissé elcsüggedtem ugyan, de valamiért még bíztam.
Szombat egy órákkor ültem az ágyon és épp induláshoz készülődtem, amikor belém nyilallt: Ohó! Én kedden színházban voltam.
Gép be, telefonszám keresés, tárcsázás. Felvették. A hölgy nem tudott róla semmit, de megkérdezte. Igen! Találtak egy bérletet. Művészbejárónál leadták. Átkapcsol. Átkapcsolt. Az úrnak rendkívül izgatottam elregéltem ki vagyok és mi célból. Belém fojtotta a szót, már leadta a Nézőtéri Felügyeletre. Átkapcsol. Átkapcsolt.
-Igen! Itt van. Név nincs rajta, csak egy szép fiatal hölgy a képen.
- Rövid hajú, kék ruhában?
- Igen!
- Az én vagyok... voltam. Félóra múlva ott vagyok!
Letettem a telefont és akkorát ugrottam örömömben, hogy Karesz bá, az általános iskolás tesitanárom, elájult volna örömében. Közben sikongattam, mintha most nyertem volna meg az ezerméteres gyorsúszást. Killercat lesújtó megvetéssel fogadta hirtelen feltörő, akrobatikus hajlamaimat. Nem tudott érdekelni.
Tanulság:
1. Amikor gonoszkodom, az égiek mindig az orromra koppintanak.
2. Ha menni akar, lelke rajta! Úgyis visszajön. Sehol sem jó annyira, mint nálam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése