2017. augusztus 20., vasárnap

Alan Bradley: Elég már, a csontok suttognak (Flavia de Luce #4 - 5)

Még blogturnés koromban kaptam rá Flavia kalandjaira, és mi sem bizonyítottja jobban a sorozat kiválóságát, hogy már rég kiszálltam, mégis megmaradt bennem a vágy a folytatására. Oké, oké! Készséggel beismerem, le vagyok (khm... voltam) maradva, no de számít az, ha valami jó?! Bea jóvoltából akadtunk újra össze, és ismételten megállapítottam, nekem való, jóféle 9+-os krimi, amit igazán kár lenne kihagyni.

A negyedik és ötödik részt, előzetes szándékom ellenére, meglehetősen közel olvastam egymáshoz, és arra jöttem rá, ha meglenne a hatodik rész, mostanra már azt is kézbe vettem volna. Erről írtam korábban, de számomra az ifjúsági regények a mentsvárat jelentik, azt a védelmi vonalat, ami áthatolhatatlan buborékkén megvéd. És nem szépítem, mostanában görcsösen kapaszkodom azért, hogy a felszínen maradjak. Hogy felkeljek reggelente és bemenjek egyáltalán dolgozni. Ilyenkor pedig olyasmire van szükségem, amit tényleg és teljes szívvel élvezhetek.


Elég már az árnyakból

A de Luce család nyugalmát fenekestül felforgatja a szakadó hóesésben megérkezett filmes csapat, akik egy nagyon híres színésznővel, és felkapott rendezőjével készülnek újabb kasszasikerre. Az előjelek baljóslatúak, már az első nap megsérül az építő csapat vezetője, majd egy jótékonysági előadás során a kastélyt végleg elvágja a külvilágtól az időjárás. És ha ez nem elég, Phyllis Wyvern, a film sztárja holtan végzi. Nincs más hátra, hívni kell a rendőröket, és Flaviának ismét sok dolga akad.

A hangulat ugyanolyan megkapó, mint  a korábbi regények. Mivel az egész Buckshawban játszódik, Bishop's Lacey szinte összes jelentős lakójával megspékelve, igazán nem szűkölködünk indítékban, és lehetséges elkövetőkben. És miközben a nyomozás folyik, Flavia pedig bedugja az orrát ide vagy oda, kiderül az is, épp olyan szorongó kislány, mint bármelyik tini.

A harmadik részből származó konfliktus lyukat ütött szilárd páncélján, ami igazán emberi. Ugyanakkor épp olyan mint korábban volt, a mérgek, a kísérletek, nővéreivel vagy akár édesapjával való viszonya nem oldódik meg egycsapásra. A család kísértetei, pénzügyi helyzete véres kardként lebeg felettük, de ő ebben a helyzetben sem omlik össze, teszi, ami minden nyomozó kötelező feladata, keresi a gyilkost.

Amikor a csontok suttognak

Bishop’s Lacey védőszentjének ötszázadik évfordulójának emlékére a szent kriptájának feltárására készülnek Flavia közeli felügyelete mellett. Azonban a porladó csontok helyett a templom eltűnt orgonistájának holtestét lelik. Vajon ki és miért ölte meg a szőke, gondőrfürtős széplelkűt? Mi köze van az egésznek Lucifer Szívéhez? És mi az a hülyeség, hogy Ophelia férjhez meg?! 

A család helyzete koránt sem rózsás, s nem elég a gyilkossági nyomozás, Flavia újabb titkokat tud meg Harrietről, az édesanyjáról, és Buckshaw elé kikerül egy rémisztő tábla is. Viszonya a felügyelővel talán rendeződni látszik, de még korántsem annyira felhőtlen, mint korábban. A kislány körül túl sok dolog változni látszik, a nyomozás pedig egy olyan biztonságos pont, amit senki sem vehet el tőle.

Szokatlan vetélytársai jelentkeznek, mind a titokzatos gyilkos után kajtat, valamint együttműködést ajánl a kislánynak, aki persze nem most kezdte a szakmát, így nem könnyű rászedni.

Ami még mindig magával ragad ebben a sorozatban, a kor, amiben játszódik, Flavia személyisége, és az, ahogy a szemén keresztül feltárul a kisváros apraja-nagyjának élete, kis titkai. Az ifjúsági hangulat ellenére kellemes a krimi szál, állandó szórakoztató rátával, fanyarkás, ironikus humorral és egy hamisítatlan gyerekkel rendelkezik. Flavia akár menyire komoly és mestere a mérgeknek, akkor is a tinédzser kor küszöbén álldogál, és néha-néha hajlamos ostobán dönteni, aztán viselni a következményeket.

A borítók még mindig elképesztőek. Szőnyi Gergely munkái - a fő karaktert nyilván a kis Wednesday Gomez karaktere ihletett, és ez tetten érhető a német borítókon is - képben és érzésben is hozzák mindazt, ami ettől a sorozattól elvárható. Illenek a történethez, megtámogatják és sejtetik egyszerre. A szerkesztést sajnos még mindig lenne hová fejleszteni, néhány elütés, furcsácska mondat borzolhatja az arra érzékenyek idegrendszerét, ez sajnos az első rész óta jelen van. Elfogadtam mint egy szörnyű, de természetes velejáróját a szórakozásnak. Ráadásul az elgépelésekre jómagam is különösen hajlamos vagyok, jóllehet, nem is jelenek meg nyomtatásban.

Azért nagyon remélem, hogy Alan Bradley jó darabig fogja folytatni, a jelenleg kilenc részből álló sorozat, mert sokáig szeretném folytatni.

9/10

Magyar kiadó: Maxim
Fordította: Dávid Katalin Zsuzsanna (4), Robin Edina (5)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy hozzájárulhattam a jó érzésekhez. :) Hamarosan már én is sorra szeretném keríteni ezt a sorozatot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :o Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni. :)

      Törlés