Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Volt ugye a Nem vagyok sorozatgyilkos trilógia, és van most a John Cleaver-trilógia, ami miatt ugyan némi zavart érzek – már hogy akkor most mi a sorozat neve –, de az fix, hogy ez egy új, három részből álló sorozat első darabja. A történet az előző trilógiát folytatja, és ha szabad megjegyeznem, oly hevesen jelentkeztem érte, hogy majdnem leestem a székemről.

A Nem akarlak megölni értékelésem írása közben is jeleztem, lehetne ezt a sztorit folytatni, és egyenesen kínzásnak neveztem a befejezését, mégis, amikor egy sikeres sorozat véget ér, majd előkapják a kalapból a folytatását… – nos, én erősen kétkedem. Talán tovább lehet csavarni a szálakat, de a kérdés mindig az: érdemes egyáltalán? És hogy ne áruljak zsákbamacskát: de még mennyire!

John, Brooke-kal együtt az FBI elit egységénél dolgozik, de egyikük felett sem múlt el nyomtalanul a Senkivel folytatott kaland, nap nap után nyögik a győzelem árát. Városról városra járnak, hogy levadásszák a Sorvadtakat, de a fiú egyre inkább kényszernek érzi ezt az életet. Minden megváltozott, többé nem egyedül dolgozik, be kell tartania a szabályokat, pedig az ő módszere nem azért olyan hatékony, mert hagyja, hogy mások mondják meg, mi legyen, hiszen nála kevesen tudnak többet a sorozatgyilkosokról. Hogy most természetfeletti, avagy emberi szörnyetegekről van szó, szinte mindegy is! Az új városban a szokásosnál több ellenségbe ütköznek, ráadásul a csapatmunka megtagadja tőle a munkája igazán jó részét, a cserkészés izgalmát. És ha nem lenne elég baja, hamarosan megérkezik Vadász is, aki azon kívül, hogy összerágott emberi tetemeket hagy maga után, a bűnüldöző szervekkel folytatott fogócskában is nagypályásnak tűnik.

Bizonyos dolgok igen, mások viszont szerencsére nem változnak, ugyanis John fejében lenni kimondottan szórakoztató. Amolyan perverz, szőrfelállító, kitekert módon. A fiú látszólag alig változott, gyakorlatilag már semmit, vagyis majdnem semmit sem veszthet, és emiatt néha jobban eluralkodik rajta a késztetés. A céljai nem feltétlen illeszthetőek össze a csapatmunkával, amit kimondottan kényelmetlennek talál – korábban egyedül dolgozott a legeredményesebben, és most már csak fantáziálgathat arról, amire igazán vágyik. Szó, ami szó, azért azt kitűnően teszi. Gondolatban megölt már mindenkit, többször is, de figyelmének nagy részért mégis a természetfölötti gyilkosoknak szenteli, akiknek mostanra nevük is van: Sorvadtak.

Különös, hogy a hangulat számomra kezdi elveszíteni a kezdeti ifjúsági vonulatát, és egyes jelentetek miatt sokkal közelebb került egy felnőtt thrillerhez. Nincs ezzel baj, mert a sztori fejlődik és változik, ez óhatatlan velejárója minden igazán jó történetnek, de az alsó korhatárt már inkább 16 év körülire tenném.

A változáshoz tartozik például az eltérő helyszín is – John, azt hiszem, már nem Claytonban vagyunk – és ezért csak néha-néha futott át az agyamon, hogy hiányzik a balzsamozó. Persze, furcsa és morbid, de hozzá tartozott a borzongató háttérhez; a főhősünk játszótere volt, személyiségének része, és független a perverz izgalmától, építő eleme is. Tehát aggódtam kicsit, amiért kikerül a komfortzónájából, de aztán rájöttem, hogy minden sorozatgyilkosnak szüksége van egy stresszorra, ami elindítja a véres száguldás útján, és bevallom, majd megölt a kíváncsiság, vajon ezzel eljutunk-e addig a bizonyos pillanatig. Hogy egyáltalán valaha eljutunk-e eddig… de a választ természetesen nem árulhatom el. Legyen elég annyi, hogy nem bántam meg az olvasást, sőt! Remélem ezt a trilógiát még egy és mégy egy követi majd, amíg csak nem laposodik el, vagy válik unalmassá, és ezzel kitölti a Dexter után nyiladozó űrt a szívemben.

Azért azt még hadd tegyem hozzá: végre megvan a borító! Elkaptátok srácok a fonalat, kérlek, ne eresszétek el! Az eredetit vették alapul, csak csavartak rajta egy kicsit, ami miatt szintén nem adnám 12 évesek kezébe, viszont eszméletlen az eredmény. Kis szarvacskák kerültek rá, no meg véres pacák szemek helyett. Tökéletesen szörnyűséges és gyönyörű, ahogyan az egész könyv maga hideglelősen lazító, egyéjszakás olvasmány. Egyszerűen nem tarthat tovább, ha háromszor ilyen hosszú lenne, akkor sem. Ennyire jó!

10/10

Magyar kiadó: Fumax
Fordító: Rusznyák Csaba

A bejegyzés az ekultura.hu részét képezi