Jal a rettegett vörös-királynő unokája, azaz egy herceg. Annak se nem előkelő, se nem bátor, de még csak nem is áll előkelő helyen. A titulusa mindazonáltal arra jó, hogy behízelegje magát különböző nők lábai közé, de arra már kevés, hogy eltöröltesse a rengeteg, felhalmozott adósságát. Fizetni nem tud, folyton menekülnie kell valami vagy valaki elől, talán ezért vetemedik arra, hogy Snorrit, a viking harcost felhasználva kis anyagi haszonra tegyen szert.
A dolgok ezen a ponton némileg felbolydulnak, mikor nagyanyja titokzatos tanácsadója, a Néma Nővér varázsa összekötik őket, ezért kénytelenek közösen útra kelni.
Volt némi fogalmam arról, hogyan ír Lawrence, ezért persze élt némi elvárás a fejemben, de ezt hamar felülírta a felszabadult szórakozás. A két főhőse, Jorg és Jal nem is lehetnének messzebb egymástól, de néhány közös dolog mégis akad bennük. Egy világban, egy időben élnek, hercegnek születnek, az útjaik akaratlanul is keresztezik egymást, a saját érdekeiket tartják szem előtt, és egyikük sem túl hűséges. Nagyjából ennyi.
No de Jal gyáva, eget rengetően gyáva, ráadásul tökéletesen tisztában van vele. Ahelyett, hogy ezt gyengeségnek fogná fel, erősségnek tekinti, egy ösztönnek, ami életben tartja. Sekélyes, kényelmes, önző, de a sors más utat jelöl ki számára, és bár kedvetlenül, fogcsikorgatva, mégis kénytelen sodródni az árral. Ezeken kívül ironikus, és gyakran találja magát lehetetlen szituációkban.
Snorrit másféle kőből faragták. A népe nagy harcosként ismeri, hősként, aki sosem adja fel, és sosem hátrál meg. Akkor is felveszi a kesztyűt, ha látszólag nincs esélye, és bár némi kalózkodás belefér az elveibe, leginkább egy elvhű, becsületes embernek tűnik. Érdekes páros.
Már az első néhány oldalon nevettem, és ez végleg eldöntötte, hogy szeretem. Mégsem lehet összehasonlítani a másik trilógiával, mert ez a hercegünk sokkal emberibb. Nem nevezném egyszerűbb karakternek, sőt, meglehetősen összetett, és csak nagyon lassan, bizonytalanul változik, hogy aztán a következő pillanatban elfelejtsen mindent, majd kezdje elölről. Könnyen szerethető figura, egy igazi életművész, és ezeket az alakokat bizony szeretjük. Soha nem bíznánk rájuk még egy fél gombot sem, de akkor is van bennük valami magával ragadó.
Hogy minként lett ez az elbájoló, ellenben totálisan felszínes alak az Aral-hágó hőse, totálisan rejtély, de mint sok fantasyben megesik, a felszín sokszor elrejti a lényeget.
Szerettem a regény felépítését, szerkezetét, a nem annyira véres részeket, a humorral átszőtt eseményeket. Imádtam, mikor rájöttem, hogy a párhuzamosan haladó Jorg hol tarthat éppen, az átkacsintások külön megérnek egy misét. És bár véleményem szerint olvasható az előző trilógia ismerete nélkül is, így mégis csak jobb.
A fordítás könnyen olvasható, szokásosan kitűnő munka Gy. Horváth Lászlótól, már be sem érnénk kevesebbel. A borító igényes és illik a történethez. Követi a korábban megszokott koncepciót, külön öröm, hogy a kiadó átvette.
Az első trilógia hard szekció volt, az igazi mocskos, aljas, kegyetlen fajtából, A vörös királynő háborúja sokkal lágyabb, vízszerűen ömlik ide-oda, kitölt számtalan rést, vagy egyszerűen átfolyik rajtuk. Van itt minden, nekromanták, nemszületettek, harcosok és haramiák, a fény és a sötétség esküdtei, szórakoztató a szó minden értelmében.
Mark Lawrence megteremtette a saját univerzumát, és úgy hiszem, ezt a trilógiát még számos követheti, aminek a végén a birodalom szerencsésen egyesülhet. De addig rengeteget, és kiválóan fogunk szórakozni.
9/10
Magyar Kiadó: Fumax
Fordította: Gy. Horváth László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése