2014. február 11., kedd

Teaser kedd #80


Igen, YA-t olvasok. És igen, eddig tetszik is. Bár meg kell mondjam, vannak azért momentumok... A főszereplő pedig néha... Nos, kezdjük az elején!
A bloggerek egy része nagyon lelkesen és elszállva várja a Vámpír akadémia első részéből készült filmet, én viszont még a könyvet sem olvastam. Ami fura, mert már nagyjából három éve csücsül a polcomon. Egészen elsárgultak a lapjai... Szegény könyv! De nem tehetek róla!

Nehezen szánom rá magam a young adult könyvekre. Azt hiszem, előítéletes lettem velük szemben, mert kevés az igazán jó, ellenben sok bennük a sablon. És igen, ez igaz a felnőtt irodalomra is, de valahogy az nem idegesít annyira. Ha igen, hát félreteszem, mert nem éri meg olvasni, de a hormonzavaros tiniktől csak úgy a semmiből, hétfejű sárkány szinten feszülök be, és még tűzet is okádok.

Az írók többsége nem találja el az egyensúlyt. Túloznak, ahol nem kéne, és elsiklanak fontos momentumok felett. Mert hogy ezeket a könyveket biza felnőttek írják, akiknek már nem ugyanazok a dolgok fontosak, nem tudnak újra pubertássá válni. Ami teljesen normális, mégis sokan görcsölnek rajta.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a borítok kétharmada sablonos, fantáziátlan, unalmas és számomra kimondottan taszító. Na, uff! 

Mivel a tények makacs dolgok, nincs ezen mit szépíteni, ez a borító sem tetszik. Annyira tipikus, hogy az már fáj. De mit is mondhatnék? Szeretem a kihívásokat, és legyőzve ösztönös ellenkezésemet, mégis csak belekezdtem. Nem tehettek róla! Már így születtem, ilyen javíthatatlanul kíváncsian.


"Ignoring the fact that you don't have a weapon to do that, how will you compensate for the fact that he may be a foot taller than you?"
"Fine, then I'll set him on fire."


Richelle Mead: Vampire Academy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...