Ismét elérkezett Bálint nap. Hogy ki és miként áll hozzá, az egy érdekes dolog. Sokan utálják, van, aki pont ellenkezőleg és akadnak, akik hivatalból utasítják el (Ha a párjuk nem tartja, akkor inkább ők sem.). Számomra alighanem ez örökre Professore barátom születésnapját fogja jelenteni, ami valljuk be, klasszisokkal fontosabb, mint a csoki. Meg is ragadom az alkalmat! Éljél te! Jó sokáig!!!
Magam részéről mindig is szembehelyezkedtem a kötelező szeretettel, így a legemlékezetesebb ünneplésem a 2009-es Véres Valentin 3D mozibemutatója volt, amit az akkoriban még szingli kolléga-barátnőkkel néztem meg. Hááát... Élmény volt az biztos! Nagyjából az ötödik percben fogalmaztam meg először a kérdést:
- Ez kinek a beteg ötlete volt?
Különben nagyon tetszett, csak valahogy nem készültem fel a felém repülő állkapocs és szemből kiálló csákány látványára, de legalább hoztam a szokásos formámat. Olyan szinten izgultam végig a filmet, hogy a körülöttem lévők frászt kaptak. Tőlem! Szegény kolléganőm nagyon kifogta. Jobbján ugráltam én, hatalmas lelkesedéssel, mély átéléssel és félig öntudatlanul, balján egy másik lány, aki eltakarta a szemét, és azt kérte, szóljunk, ha már nézheti. Erre lehet mondani valamit?
Azóta megnéztem még egyszer. Nem volt rossz, nem volt rossz! Már nem ugráltam akkorákat és elsőre is feltűnt a sztori kiszámíthatósága, de eredetileg sem a briliáns forgatókönyvért választottuk. Jensen Ackles volt a méz a madzagunkon. Azért egy dologban mind egyetértettünk hazafelé, a tök sötétben, olyan éjszaka tizenegy után:
- Mit nekünk csákány! Ide Jensennel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése