Ismét egy Murakami, tehát a cicás könyvjelzőm aktív használtra jelentkezett.Most, hogy már vége, nehéz megfogalmazni a könyv lényegét. Murakamival mindig így járok, mert annyira a lényemmé válik, hogy nehéz lefeszegetni az apró kis részeket és megnevezni, ez lenne csodaország. Jó, lehet, meg tudom különböztetni a könyv elemeit egymástól, de leírni, hogy más is értse... Nos, ehhez kevés a tehetségem.
A könyv páros és páratlan fejezetekből áll. Párhuzamosan két történet fút egymás mellett, helyenként válaszolva, kiegészítve a másikat, mégis teljesen elszeparáltan.
A páratlanok A keményre főtt csodaország címén nyomon követik főhősünk, a numerátor életét. A helyszín Tokió, bár egy kissé furcsa aspektusból. A Rendszer létrehoz egy új titkosítási eljárást, hiszen az információ hatalom, amit a numerátorok végeznek átmosással vagy keveréssel. Az így kapott adatok feltörhetetlenek. A kulcs a numerátor agyában van, de mivel ő maga sem ismeri, elárulni sem tudja.
Hősünk kap egy megbízást, ami kissé szokatlan úton jut el hozzá, de a megbízóhoz vezető út is nagyon különös. Nem elég, hogy szinte hihetetlennek tűnő kutatási anyagokat kell kezelésbe vennie, az ügyfél az adatok keverését kéri, azt az eljárást, amit a Rendszer maga letiltott. A fizetés azonban búsás, a papírok látszólag rendben vannak, így neki lát a munkának.
Az adatoknak azonban komoly értéke van, és mint ilyenért, mindig akad valaki, aki harcol. A Rendszer ellenlábasa a Gyár. Ez utóbbi mindent megtesz, hogy megszerezze az adatokat. Hősünk mire észbe kap, nyakig ül a numerikusok (Rendszer) és a szemiotikusok (Gyár) között folyó küzdelemnek. Az életéről van szó, tehát próbál talpon maradni, miközben menthetetlenül sodródik a végzete felé.
A páros mellékletek Világvégére vezetnek. Érdekes hely. Magas falak védik. Hogy mitől pontosan az rejtély. Csupán a madarak jutnak át rajta, és talán nem is kint, csak bent akarják tartani az embereket.
Az új jövevény, mint minden új, az álomfejtés feladatát kapja. A városban ugyanis mindenkinek meg van a maga dolga. Nem kérdezik miért, csak végzik, mert nem az eredmény, csupán a munka lényeges. Az őr felügyeli a ki és bejárást, ez az ő területe. Behajtja az egyszarvúkat, akik békésen legelésznek, őrzi a várost, eligazítja az újonnan érkezőket és a legfontosabb, leválasztja róluk az árnyékukat.
Az immáron árnyéktalan álomfejtő megpróbál beilleszkedni a nyugodt életritmusú helyre. Talál új ismerősöket, talán még szerelmet is, de nem olyan mint a többiek. Amíg él az árnyéka, addig a lelke csak a sajátja, de a többiek már nem rendelkeznek lélekkel. Nem lesznek ettől rossz emberek, csak kevésbé értik meg őt, mert nincs mivel együtt érezni.
Tipikus Murakami. A misztikum már az első lapoktól jelen van. Mindkét szereplő neve ismeretlen, ahogyan másé sem derül ki, és bár minden fejezetet a főszereplők szemszögéből ír, az igeidők különbözőek.
Rengeteg a zenei és irodalmi utalás. Numerátorunk főz, tudjuk mit eszik, mit szeret, megismerjük a gondolatait. Ahogy megszokhattuk teret kap a szexualitás és épp ez a pont, ahol a páratlan jeleneteket is két csoportra lehet osztani. Kapunk ugyanis két női karaktert. A könyvtárosnőt és a professzor unokáját. A nők felváltva jutnak szerephez. Az egyik a valósághoz, míg a másik csodaországhoz köti hősünket.
Természetesen egy nyúlfarknyi mondatot áldozunk a macskáknak is.
Az elején felmerülő kérdésekre néhány későbbi fejezetben kapunk választ, de ez egyáltalán nem zavart. Fogalmam sem volt arról miről beszélnek, mi az a numerátor, kik a szemiotikusok, arról meg pláne nem, hogy hogyan kerülnek képbe a setétek. Rejtély, mi a csuda van az egyszarvúakkal, és miért nyugtat meg valakit, ha elveszíti a lelkét. Ahogy a párhuzamos életek haladnak, mindenre megérkezik a válasz a maga sajátos, lassúdad, Murakamis módján.
9,5/10
Magyar kiadó: Geopen Könyvkiadó
Fordította: Erdős György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése