Vámos Miklós: Beatles és én

Az utóbbi években gyakorlatilag a tartalom ismerete nélkül mondok igent Vámos Miklós könyveire. Eljutottam ugyanis arra az olvasói álláspontra, hogy számomra mindegy miről ír, biztosan szeretni fogom – ha másért nem, hát azért, ahogyan ír. Azért ennél a könyvnél, őszintén megvallva, először rezgett a léc…

Aligha akad ember, aki ne ismerné a The Beatles számait, és aligha akad bárki is, aki ne tudna közülük néhányat eldúdolni. Az átkosban ilyesmit hallgatni talán sikk volt, de koránt sem veszélytelen, a nyugati dekadenciát megtestesítő gombafrizurások ugyanis csak a fiatalság körében voltak népszerűek, az idősebbek veszélyt láttak bennük, és az őket körülvevő jelenségben. Bomlasztónak és erkölcstelennek titulálták, így aztán vonzónak tűntek a Szabad Európa Rádión, szigorúan titokban nevelkedett közönségnek. Tehát a cím alapján egy korrajzra, és számtalan bulizós sztorira számítottam, ám az elvárások sokszor nem találkoznak a realitásokkal. Azt késséggel elismerem, mindezek megjelentek ebben a könyvben, de akad más is: valami, amire nem készültem fel.

Vámos Miklós hibátlan tempóban és tökéletes érzékkel vezet át a Beatles történetén, olykor megvillantva az itthoni viszonyokat, azokat a gondolatokat, amik jellemzőek voltak a kor ifjúságára. Valóban sztorizgat kicsit, no és ezek azok, amikre készültem. De hogy fogja magát, és lefordítja a Beatles számait?! Hát arra nem. Engem egy darabig kimondottan zavart. Most tényleg, miért? – kérdeztem magamtól félig komolyan és kétségek között. Nem nyugtatott meg, hogy a szerző szerint ezek ferdítések, és az sem, hogy rá lehet énekelni őket az eredeti zenére, mégpedig azért, mert nekem nem jött ki a dallam. Próbálkoztam, de talán valami tudatalatti ellenállás ez, ami már akkor is a sajátom volt, mikor megnéztem a Mamma Mia!-t, és a kitűnő fordítás, valamint a színészek erőfeszítésének dacára, angolul énekelgettem az ABBA örökzöld slágereit.

„Tegnap még

azt hittem, hogy szépen élhetnénk.

Most már valahogy elbújnék.

A tegnap sajna elmúlt rég.”

A fenti idézet a „Yesterday” című dal első versszaka, és nagyjából itt fordult a kocka. Hirtelen már nem érdekelt a magyar szöveg, a zavarom is elmúlt, és miközben olvastam a fordítást, a megelőző történetet, egészen magával ragadt a zene hangulata. Dúdolgattam, olvasgattam, néha megmosolyogtam a szöveget, és nem azért, mert rossz, hanem mert annyira bizarr! Vajon énekli majd valaki ez alapján? Vámos Miklós hatalmas The Beatles rajongó, és nem csak érdekes történeteket szállít, hanem magáról is sokat mesél – például az első gitárjáról és a zenélésről. A könyv végére pedig bekerül néhány olyan együttes magyarítása is, akik vagy hatással voltak, vagy kortársaiként kísérték a gombafejű négyes sikerét. Így került fel a listára többek között Jesse Fuller,Jimi Hendrix, Elvis, The Rolling Stones, Simon & Garfunkel és Eric Clapton is.

A könyv formára és méretre a régi kislemezek csomagolását idézi, és ahogy a papír borítójú hátulján, úgy a keménytáblán is visszaköszön a bakelit hangulata. Eleinte kissé mérgelődtem, ugyanis elüt a többi Vámos könyvemtől, aztán meg imádtam, mert visszahozta a gyermekkoromat.

Viszont egyértelműen nem való mindenkinek. Azoknak ajánlom, akik legalább egyszer valahol, valamikor buliztak egy jót a The Beatlesre; és persze azoknak is, akik mindig is akartak, de nem mertek. Az első csoport újra átélheti az emléket, a második, a négy fal között, már a YouTube segítségével teheti meg.

A kezdeti vonakodásom után komolyan imádtam ezt a vékony kis könyvecskét. Talán pont az ilyen helyzetekre mondják, hogy a zsenik tévedése is zseniális. Számomra pedig ebből az egészből az a tanulság, hogy mindegy mi van a fülszövegben, mindegy mennyire meglep az első néhány oldal, olvasd tovább Vámos Miklóst, aztán majd jó lesz.

8/10

A bejegyzés az ekultura.hu részét képezi