Mitch Albom: The Five People You Meet In Heaven

Nem is olyan rég írtam arról, mennyire szeretem Mitch Albomot, és kifejtettem azt is, miért. Nem csupán az egyetlen, az általam olvasott könyve miatt, hanem az emberségéért, tehát azért, aki ő maga. És azt hiszem, ez az igazi teljesítmény. Így csak idő kérdése volt a folytatás.

Eddie 83 éves, egy vidámparkban dolgozik, a feleségé rég meghalt, gyereke nincs. Háborús veterán, erősen biceg, és a karbantartói munkát az édesapjától örökölte. Nem sok örömöt talál az életében, értelmet is egyre kevesebbet.
Fatális véletlenek során meghibásodik egy játék, és a kocsi a vendégek közé zuhan. Eddie, aki csak szeretné megmenteni egy kislány életét, meghal ebben az értelmetlen balesetben, és mindez épp a születésnapján történik. Aztán a menyben találkozik öt emberrel, és ezzel kezdetét veszi az utazás vissza a múltba, az életébe.

Tulajdonképpen ezzel az összefoglalóval kiveséztük az egész könyvet. Az öt személy közül nem mindenki kötődik hősünkhöz közvetlenül, de közvetetten hatottak egymás életére, és ez a kulcs.
A regény azt a kérdést feszegeti, hogyan vagyunk hatással egymás életére. Mindenki, akivel csak találkozunk életünk során, minden pillanat, amit másokkal és máshol töltünk formál. De nem csak minket, hanem a körülményeinket is. Ez nem azt jelenti, hogy bátran okolhatunk másokat a saját kudarcainkért, pont arra tanít, hogy te vagy a saját sorsod kovácsa, de amikor megítélsz egy szituációt, egy embert, nem látsz tovább gyakran az orrodnál sem.

Szerintem mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor szembenézve egy múltbéli döntéssel nem csak arra jött rá, hogy tévedett. Időnként mindannyiunkat elvakítanak a vélt és valós sérelmek, ezért aztán sokszor indulatainktól vezérelve feltételezünk valamit, amiről később kiderül, nem is úgy volt.
Rendszerint mire összeáll a kép, már késő. Nincs többé lehetőségünk elnézést kérni, jóvá tenni a vétkünket, de a felismerés mégis tanít nekünk valamit, amit életünk hátralévő részében kamatoztathatunk. És ha mégsem... Nos, talán majd halálunk után szembesülünk vele, és elszámolunk mindazzal, amiket megtettünk, és amiket nem. Eddie-vel is épp ez történik a regény során.

A nyelvezete Albomhoz méltóan tiszta, egyszerű, átlátható, a története felépítése folyamatos, és gyakorlatilag önmagából építkezik. Jóformán percek alatt elolvastam, hogy aztán még hosszú órákig gondolkodjam rajta. Imádtam!

10/10

A regény az Öten a mennyországban címmel jelent meg a Geopen Könyvkiadó gondozásában.