Oliver Tearle: The Secret Library: A Book-Lovers' Journey Through Curiosities of History

A titkos könyvtár nem az első könyv, amit a borítója miatt választottam, mégis különleges, mégpedig azért, ahogy hozzám került. A kedvenc többnyelvű boltom kirakatába láttam meg egy esete, csakhogy amikor visszamentem, már nem volt ott. Mivel sem az írót, se a címét nem tudtam - hiszen a borítójába szerettem bele -, azt kezdtem magyarázni, hogy egy kulcslyuk van az elején, amin keresztül könyveket lehet látni, és hogy mennyire gyönyörű ezüst cirádás. Még sosem vettem így könyvet, és úgy tűnt, nem is fogok, mivel nem tudták miről beszélnek, csakhogy ismernek már pár éve, így nekiálltak megkeresni. Nem lennénk itt, ha nem találták volna meg, pedig biztosan szegényesebb lennék egy élménnyel.

Azt ismeritek, hogy a borbély, a kopasz és a bolond kirándulni mennek? Az erőben éjszakáznak, ezért megegyeznek abban, felváltva fognak őrködni, és az elsőt a borbély magára vállalja. Mivel az őrség unalmas, virrasztás közben levágja a bolond haját, aztán az ideje leteltével felkelti, hogy váltsa le. A bolond érzi, ahogy a szél fújja a fejbőrét és azt gondolja:
-Ez a borbély tiszta bolond. A kopaszt ébresztette fel helyettem.

Tanultam néhány viccet mostanában, mit szólnátok egy újabbhoz?

Egy férfi vesz egy rabszolgát, mire az fogja magát, és csak úgy meghal. Az új tulajdonos felháborodva megy vissza reklamálni az eladóak.
- Vettem magától egy rabszolgát, de meghalt.
- Érdekes - feleli az árus -, nálam sosem tett ilyet!

Jó, jó, nem mesélek többet, de érdekes infó, a fenti kettő része annak 260-nak, ami talán nem az első viccgyűjtemény volt, de az első, ami ránk maradt. Valamikor 200-300 tájékán születtek, Görögországban. A viccek közül néhány persze már idejét múlt, de pár inspirációkén szolgált, példának okáért a Monthy Pyton csapatnak - ama híres papagáj szkeccs. Persze akadnak köztük olyanok is, amiket mai napig is mesélünk.

Kicsit elképedtem, amikor nem valami titkos, misztikus könyvtárról szóló regényt, elbeszéléseket találtam, hanem valami sokkal sokkal érdekesebbet. Kilenc fejezeten keresztül ismerkedhetem a nyugati világ elfeledett könyves kincseivel, és annak ellenére, hogy szerelem volt az első látásra, borzasztóan lassan haladtam vele. Ennek az oka mondjuk nem a könyvben keresendő, nem azért történt, mert nem kötött le, vagy rossznak találtam. Pont ellenkezőleg, borzasztóan érdekes volt rengeteg adattal, csak hát három oldal után kiégett az agyam.

Édesanyám azt mondta, vettem magamnak egy könyvekről szóló lexikont, de aligha lehetne ennyire leegyszerűsíteni. Az igaz, hogy rengeteg információt tartalmaz, de ezek nem száraz felsorolások csupán, hanem olvasmányos jegyzetek az érintett műről, korról és még sok más apróságról.

Így esett aztán, hogy a korszakokon áthaladva többek között megtudhattam, mi volt az első könyv, kié volt az első könyvtár, és mi volt az első, angol nyelvű, nő által írt regény. Hogy és mikor született az Arthur mondakör vagy Robin Hood legendája, és hogyan változtak az évszázadok alatt. Az sem titok, hogy a shakespeare-i szonett formátumhoz a híres írónak tulajdonképpen semmi köze, tiszteletből hívjuk így, mivel ő volt a leghíresebb művelői közül, de azt talán kevesebben hallották, hogy az egyik legsikeresebb drámáját, a Hamletet, jóllehet nem ugyanígy és más címmel, de már 10 évvel korábban megírta valaki más. Míg az irodalomtörténészek azon vitáznak, az avoni hattyú mit és mit nem írt, azért ezt mégis úgy hívnánk, plagizálás.

Kiderül, ki volt az első mythbuster, aki még dokumentálta is minden kísérletét, és azt is nyilvánosságra került, kinek a hatására terjedhetett el a villa, vagy éppen az esernyő, Angliában, aztán pedig az egész világon.

Arról talán többen hallottak már, hogy Darvin evolúciós elméletét a nagyapja tulajdonképpen megírta, méghozzá vers formában, és a természetes kiválasztódásról 1813-ban William Charles Wells megemlékezett a bőrszínek eredetének kapcsán. Persze a kutatás, ami sok időbe és pénzbe került, bizonyítékokat és lehetőséget nyújtott a betegeskető Charles Darvin számára, ami elvitathatatlan, mégsem csak a saját érdeme. Belefektetett és korszakformáló felfedezései ellenére élete sikerkönyvének mégsem A fajok eredetét tekintjük, hanem azt, ami a földigilisztákról szólt.

Tudjátok kinek köszönhetjük mai formájában a karácsonyt? Nem, nem Dickennsnek, bár volt köze hozzá. És azt, ki volt az első nő, akinek önálló verses kötete jelent meg? És hogy adták ki az első szakácskönyvet, enciklopédiát, sci-fit, fantasyt és megannyi mást? Hogy hány ismert írónak van mára már ismeretlenné vált műve, vagy olyan, amit csak az elvakult rajongók ismernek, de a saját korukban mégis azzal értek el sikereket?

Akadtak olyan információk, amikről hallottam korábban, ha nem is részletesen, de túlnyomórészben voltak az új ismeretek. Nevek, könyvek, adatok, mind-mind teljesen ismeretlenek, és persze elképesztően érdekesek. A stílusa alapvetően könnyed, laza elbeszélés, tényleg élvezetes, csakhogy nekem mégis  nagyon nehéz olvasmánynak bizonyult. Sokat kellett szótáraznom közben, és volt egy pont, ahol egyszerűen elengedtem.

Az angol megjelenés után lefordították kínai és török nyelvre is, de a magyarról nincs semmi hír, amit nagyon sajnálok, mert ezt a könyvet, a rengeteg részlet és a krimikből nem megszerezhető választékos kifejezések miatt, sokkal élvezetesebb lett volna fordításban kézbe venni. Nem baj, egyszer még tutira nekifogok, és biztos vagyok benne, akkor is meg fog lepni egy sereg dolog, amikre már most sem emlékszem. Sőt, az is borítékolható, hogy legalább ennyire fogom élvezni is!

10/10