Akadtak már különböző kalandjaim BKV-BKK vonalon, viccesek és/vagy kissé idegesítőek egyaránt, így aztán nem is sokkolt különösebben a csütörtöki eset. Talán csak annyi történt, hogy ez alkalommal nem fogtam be, és vissza magam.
Két kolléganőmmel egyetemben a Klinikáknál kíséreltünk meg lejutni a metróhoz, ami nekik zökkenőmentesen, nekem pedig némi huzavonával sikerült. Vidáman csacsogtunk, nevetgéltünk, rutinosan elővettük a bérleteinket és mutattok az ellenőrnek ( akiket különben épp azelőtti nap pártoltam ki), és már léptünk is tovább, mikor azt éreztem, hogy kicsúszik ujjaim közül a tok. Erősen rámartam, mert benne vannak a belépőkártyáim, meg egyéb értékes dolgok, majd visszanéztem. Azzal kellett szembesülnöm, hogy egy rendkívül antipatikus férfi fogja a bérlettokomat, és próbálja kirángatni a kezemből.
Kissé kérdőn néztem rá, erre ő közölte:
- Adja oda!
- Dehogy adom! – Az egész váratlan támadástól felszökött a vérnyomásom, és aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy engem semmire nem lehet utasítani. Ellenben rendkívül szabálykövető vagyok, tehát ha megkérnek, boldogan segítek minden szervnek. Viszont az, hogy szó nélkül, amikor már másfél lépéssel előbbre jártam, valaki megrángatja a bérletem, kissé feszülté tett.
- Mondom, adja ide!
Hát barátom, ezzel nálam semmire sem mész.
- Engedje el! Odatartom, nyugodtan nézze meg! De nem adom ki a kezemből. – És ahogyan ígértem, az orra alá toltam, csakhogy ez nem volt elég. Továbbra is rángatta a tokot. Itt nagyjából leengedték nálam a redőnyt, mert olyan erővel szorongatta, hogy kezdtem attól tartani, megsérül benne valami. Ekkor jött rá, hogy lendülettől nem tud legyőzni, és máshonnan közelített:
-Vegye elő a bérletet!
- Eszemben sincs! Nézze meg közelről jó alaposan, de én ki nem veszem!
- Látni akarom a számát!
Nos ezt nem értettem, hiszen látszott a száma. Csak később jöttem rá, hogy az oldalán lévő QR-kódot hiányolhatta. Még régi bérlettokom van, és hogy beférjen a szelvény a szélét le kell hajtanom. Viszont ezt akkor nem tudtam, bár ha őszinte akarok lenni, ezek után már nem is igen érdekelt volna.
Különben a “látni akarom a számát” még háromszor elhangzott, mire baromira meguntam, és az addigra visszaszerzett bérletemet eltettem. Ezt követte egy agresszív: Vegye elő, legyen szíves! – aminek a hangnemében nem volt semmi kérő, és különben is baromira későn jött, tehát megfordultam és jó 4-5 percnyi rángatózás után végre ráléptem a mozgólépcsőre.
Az emberünk azonban egy feladós fajta volt, ezért utánam üvöltött:
- Holnap is itt leszek!
- Jó’ van, örülök! – kiáltottam vissza, mert annak tényleg örültem, hogy holnap is lesz állása, és azt is tudtam, nem erre fogok jönni. A hangomban alig volt gúny, viszont kis híján felrobbantam az idegtől. A bevérzett szemem különösen erősen lüktetett, és arra gondoltam, legközelebb, hatósági erőszaki ide vagy oda, én bizony bele fogok rúgni. Mert azért ezt kikérem magamnak!
Csupán annyit kellett volna tennie, hogy rám néz és normális hangnemben megkér, hogy legyek kedves/szíves/hajlandó/mi’t'omén kivenni a tokjából a bérletszelvényt, és az a vicces, minden probléma nélkül megtettem volna. Hiszen tényleg szabálykövető állampolgár vagyok, akit a barátai gyakran hátrahagynak a járdán, mert nem közlekedik sem tilosban, sem pirosban. Ha kérdeznek tőlem, mindig válaszolok, és soha, de szinte soha nem tápláltam még ellenszenvet, sőt nem dédelgettem gyilkos gondolatokat az ellenőrökkel szemben. Néha előfordul, hogy elfelejtem beírni a számom a szelvényre, amire időről időre felhívják a figyelmemet. Ilyenkor kölcsönkérek egy tollat, beírom a számát, aztán megköszönöm, az ellenőr is megköszöni, nem tart félpercnél tovább és mindketten mosolygunk.
Ez az incidens nagyon rosszul érintett. Folyton próbálok mindenkivel kedves lenni, de persze messze nem vagyok szent, mégis váratlanul ért a huzavona, és egy rövid időre, olyan 10-15 percre, fel is dühített. Zavar, hogy mérges lettem, és komolyan nem akarom megítélni kinek volt igaza, mindenesetre még két perc és az én totálisan kontrollált személyiségem elszabadul, amit azt hiszem, mindketten megbántunk volna.
Természetesen ettől nem változik meg a véleményem a munkájukat tisztességgel végző kék ruhásukról. Szuper dolog, hogy dolgoznak, nekik is ki kell fizetni a számláikat, de legközelebb tessék elkérni! Egészen biztosan nem fogom megtagadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése