Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség

Már nagyon régen kerülgettük egymást. Nem akartam elaprózni, egybe begyűjtöttem az első négy kötetet, aztán neki is láttam, mert minek annyit várni, amikor már kint van az új rész is? Nem egészen tudtam, hogy mire vállalkozom, de nem is számított. A több éves lemaradásomat magabiztossággal lepleztem, és belevetettem magam a közepébe.

Anton Gorogyeckij az Ékszakai Őrség tagja. Amikor a főnöke úgy dönt, hogy az elmúlt évek kiválóan végzett irodai munkája után ideje terepre mennie, nem tehet semmit, engedelmeskedik. Persze nem boldog. A fény katonájaként az esti, éjszakai órákban járőrözik, hogy az engedély nélkül Setéteket megregulázza. Amikor a tizenkét éves Jegort megtámadja két vámpír, Anton közbelép. Akkor még nem tudta, hogy bár számára ezzel kezdődik el minden, az események már rég mozgásba lendültek.

Bevallom, őszintén zavarban vagyok, mert nem egészen erre számítottam, mégpedig azért nem, mert néhányan sci-finek titulálták, de elég hamar arra jutottam, hogy ez egyértelműen fantasy, mégpedig a városi fajtából. Ebben a kategorikusban tagadhatatlanul a legjobbak között van, de nem szép dolog megtéveszteni a lelkes olvasni vágyókat. Márpedig én igen lelkes voltam, csak éppen még az elején egy pöttyet megzavarodtam. Az amerikai, szájbarágós stílushoz szoktam, itt meg alig magyaráztak valamit. Főhősünk úgy kezelt egy sereg dolgot, mintha tudnom kellene, aztán sokszor kicsit később mégis megmagyarázta. Vagy nem.
Amikor véget ért az első történet, csak pislogtam, hogy akkor most mi a nyavalya van, merthogy az oly nehezen szerzett fonalamat erőszakkal kirántották a kezemből. Mit ne mondjak, nem volt kellemes. Majd jött a második történet, aminek tükrében rengeteg dolgot megértettem, és elkezdtem komolyan élvezni is. A harmadik előtt aztán megint csak aggódni kezdtem, mihez kezdek, ha ez is totál más lesz? De szerencsére nem. Tisztán illeszkedett az előzményekhez, még akkor is, ha megint csak kutyult rajta egyet. Úgy éreztem magam, mint szegény Fülig Jimmy: “Most kavarja, vagy nem kavarja?” De persze a téma nem humoros. Még csak nem is ironikus, bár némi szarkazmus azért felüti a fejét.

A szóhasználatból akkor is rájönnék az író nemzetiségére, ha nem tudnám. Például a fiúcska annyiszor elhangzott, hogy már kezdtem egy ’80-as évek béli Markos kabaréba érezni magam, de ezeken hamar felülemelkedtem, annál is inkább, mert kövezzetek meg érte, de a történet felépítésében, az egész téma bizarr kitekerésében találtam valami Gogolra emlékeztetőt. Pedig sem a stílusnak, sem magának a sztorinak nincs köze az orosz realizmushoz, vagy legalábbis nem több mint más regényeknek, mégis volt benne valami, ami egyből a szívembe lopta magát. Nem tudnám megnevezni mi, azon kívül, hogy érzékeltem a jelenlétét, de talán nem is kell. Azzal elveszne a varázs.
Külön zavart a rengeteg lábjegyzet. Néhány dolog nyilván magyarázatra szorul, amit nyugodt lélekkel meg lehet tenni a szövegben is, de például hogy az xy utca olyan, mint nálunk a Váci utca, komolyan mondom, nem érdekelt. A történet szempontjából semmi, de semmi jelentősége, hogy ott lehet kapni a Gucci táskákat. Ha olyan fontos a pontosság, akkor a sétálóutca, mint kifejezés, nekem tökéletesen megfelelt volna. A szóhasználat, a rengeteg lábjegyzet is megzavart, és kicsit úgy éreztem, hogy a fordítónak ezzel feladtál a leckét. Mindenesetre a munkájára nem lehet panasz, értelmes, kerek és magyar mondatokat adott vissza, csak valami furcsa volt itt is.

Ezekből ugye egyértelmű, hogy szerettem, és ugyanakkor teljesen zavarba is hozott. Nem tudom eldönteni, zseniális vagy csak szerencsés találat, de a következő rész majd eldönti.
Mindenesetre, ha az eleje középre kerül, a közepe pedig előre, az igazán sokat segített volna. A második fejezetben ugyanis lényegesen jobban magyarázott az író, összefogottabb, kerekebb és letisztultabb a történet, és sokkal világosabb az ok-okozati összefüggés is. Bár lehet, hogy az elején még maga Szergej Lukjanyenko sem ismerte őket. De tény, hogy egy aprócska, a szerkesztést érintő csavarással élvezettel suhantam volna át az egész könyvön, és mivel nem így alakult a pontozás sem lesz olyan, mint amilyet egyébként a regény második fele megérdemelne.

8/10

Magyar kiadó: Metropolis Media Group(Az Ulpius hogyan került be a buliba? Nem értem…)
Fordította: Thuróczy Gergely