2020, rendhagyó voltál, azt elismerem, de azért menj a...

Nehéz bármit is írni erről az évről, legalábbis olyasmit, amit már nem említettem meg az idei, baromi kevés bejegyzésem egyikében. 2020 több volt mint bizarr, például minden eddigi rekordot megdöntött az emeletről kieső orosz orvosok száma. Úgy tűnik, veszélyes lehet az emeleten élni, igaz, akadt köztük, akinek a testén késszúrást is találtak, de ez is csak azt bizonyítja, milyen zordak a magas épületek arrafelé. Aztán míg a világban egyre több helyen a mutáns vírussal küzdenek, a kínaiaknak külföldre kell látogatniuk, ha tesztelni szeretnék a 3. fázisban lévő vakcináikat, mert náluk nincs egy darab beteg sem. Elképesztő bravúr! Jó, jó, ez a nagyvilág, viszont nálunk legalább minden tökéletes! Nos, nemigazán! És az is sejthető, hogy a 2021 első fele sem lesz sokkal másabb, de legalább az anya nő, az apa meg férfi... Kinek mi a  fontos, ugye!

Az élet rendje

Sok vegánnak, állatbarátnak van olyan története, amiben megment egy kiszolgáltatott állatot, aki ezután boldogan folytatja életét a természetes környezetében. Nos, ez a sztori nem egészen ilyen lesz. A dolog úgy kezdődött, hogy csütörtök este, amikor ki akartam pakolni a csöpögtetőből, észrevettem, hogy apró, fekete rizsszemek vannak az üres mosogatóban. Több, mint negyven évi tapasztalatom készségesen megsúgta, hogy itt egér vagy patkány van, ami alighanem a nyitott ablakon pottyanhatott be. Kis szerencsével még a környéken bóklászik, nem a lakás mélyén bujkál, így talán van esély arra, hogy meg tudom fogni, és aztán szabadon engedhetem.

Áprily Lajos: Nem mondhatom már

forrás

1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésének napján a magyar költészetet. Az idei év sok szempontból különleges, de legalábbis más, ezért azt hiszem, minden olyan apróságot érdemes megragadni, ami visszahozza az állandóságot, az érzetét annak, hogy mégis csak minden normális. Azt pedig, hogy a normális fogalma alatt mást értünk mint néhány hónapja, nem érdemes feszegetni. Ezért aztán, bár volt már rá korábban is példa, hogy felolvastam egy verset, elérkezett az ideje a hamvába hullt hagyomány felelevenítésének.

Bye-bye 2019

Ahogy mondani szoktam, egy újabb év, ugyanazok a helyzetek és ugyanazok a kretének, de legalább az illúziónk még megvan. Ennek tükrében a 2019-es év semmivel sem kezdődött jobban vagy rosszabbul, mint a 2018-as, és ez már önmagában sokat elmond. Szerencsés rátalálásom a hangoskönyvekre azonban megfordította az esélyeimet.

Lábjegyzet ugyan, de azt hiszem ezen a ponton fontos megjegyzés, hogy az audiobook és a fizikai könyv között már nem teszek különbséget, és nem tekintem csalásnak sem, mivel kiderült, hogy a hangoskönyv az agynak ugyanazon részeire hat, mint az olvasás. Ráadásul a diszlexiások számára kimondottan hasznos lehet, és mint érintett, klassz dolognak titulálom, illetve gátlás nélkül imádom a műfajt. Nem minden hangoskönyv egyforma színvonalú, de a legtöbb pozitív irányba befolyásolja a tényleges élményt. Egy jó narrátorral erősen közepes regény is lehet gyenge négyes, de azért inkább az az általános, hogy egy pocsék regény, még a tökéletes hanggal is csak rossz marad.

Viszlát 2018! Nem állítom, hogy hiányozni fogsz.

Még január első hetében megfogalmazódott bennem, hogy bár ez egy új év, mégis ugyanaz a szar, és benne ugyanazok a kretének. Kétségkívül nem voltam túl költői hangulatban, de határozottan így éreztem. Na, ennyit az éj év új esélyeiről, részemről zárható 2018, és ugorhatunk is 2019-re. Sajnos erre további 360 napot kellett várnom.

Ahogy ebből sejthető, nem a legfényesebb időszakomon vagyok túl, és hogy rátérjek a bloggal kapcsolatos dolgokra, korán jött az olvasói válság is. Bár a januári könyvek alapján nem mondanátok meg, valójában már a hónap közepétől erősen küzdöttem, hogy az olvasás vonalán maradjak, és áprilisra tetőzött ez az állapot. Az Iron Druid Chronicles befejező része majd egy hónapig tartott, a Talented Mr. Ripley kis híján három hétig. Április és május nem hozott itthoni olvasást, kizárólag utazás közben lapozgattam, és ha olyan sokan voltak a villamoson, hogy a könyvemet sem tudtam kinyitni, akkor ott sem. Volt, hogy napokig nem nyitottam ki a könyvet, aztán pedig maximum 10 oldalt haladtam a következőkben.

Kedvességre kedvességgel - (Variálós vasárnap #48)

Ami most következik, az egy valós történet, miszerint a kedvességre kedvességgel felelünk. Jóllehet régóta ismert, hogy az előzékenység ragadós, rengeteg jópofa rajzfilmet találtok róla a neten, de hétköznap megtapasztalni, méghozzá a saját bőrödön, mégiscsak teljesen más. 

A csodálatos elsők - (Variálós vasárnap #47)

Mikor volt utoljára, hogy valamit először csináltál? A kérdést az idehaza szinte teljesen ismeretlen John Calvin Maxwellnek tulajdonítják, és egészen biztosan belefutott már mindenki, hála érte az internetnek. Nagyjából úgy ezerszer. Csakhogy valószínűleg nem tudnánk rá kapásból válaszolni.
A helyzet az, hogy annyira bele tudunk szürkülni az életünkbe, a reggeli rohanásba, napi munkába, kapkodós vacsorákba, hogy nem is nagyon vágyunk semmire. Néha felmerül bennünk egy-két olyan ötlet, amit szívesen kipróbálnánk, és ezzel a kérdés el is tűnik. Elintézzük a soha szinonimájával, és némileg megnyugtat az egyszer majd. Ez az, amit mind ismerünk. Annyira nehéz megmozdulni, a kevés szabadidőnket és pénzünket beáldozni, ugyanakkor némi irigységgel nézzük azokat, akik megvalósítanak valamit korábbi terveikből.

Vigyázat, jövök!

2015-ben késztettem egy listát, ami olyan könyvekből állt, amiket arra az évre beterveztem, és ha esetleg összevetitek a kettőt, azt fogjátok látni, az első listából kettőt, míg az alternatívból négyet pipáltam ki. S hogy ne legyen annyira egyszerű, azok egy részét is tavaly, szóval még csak nem is 2015-ben. Ugye ezek után felmerül a kérdés, mégis mi a csudáért görcsölök?! Hát azért, mert ezeknek a könyveknek nagy része évek, azaz évek óta a polcomon porosodik, és bár tavaly előszeretettel választottam olvasnivalót hátulról, ez is kevésnek bizonyult.

Ráadásul, azt a néhány ajándékot leszámítva, azért vettem meg mindet, mert az író előző könyve tetszett, esetleg régóta vágytam rá, és/vagy - bár ebből van a legkevesebb - valaki olyan jó szívvel ajánlotta, hogy beleszerettem ismeretlenül is. Úgy érzem, ezek után rendkívül csúnya dolog részemről méltatlan mellőzésük.

Ez is megvolt, azaz kipipáltam a 2017-es évet is

A 2017-es év olvasás tekintetében meglepő és kellemes volt. Meglepő, mert ötven könyv felett végeztem, és kellemes, mert nem kevés nagyszerű, szórakoztató darabbal is összeakadtam.
Megpróbálkoztam új írókkal, stílusokkal, eltökéltem, hogy több női írót szeretnék megismerni, és azt hiszem, ez a törekvés jót tett az olvasási kedvemnek is. Kellemes meglepetést okozott a Galaxis útikalauz stopposoknak, a Kvantumtolvaj, Benedict Jaka Alex Verus sorozata, a Budapest Noir, az Úton, az Az és női vonalon a The Paper Magician is - lejjebb még említek néhány írónőt, de mégsem ismételhetem magam újra és újra.

Szülinapi villám poszt, meg egy kis dicsekvés

2011. április 26-án született meg ez első bejegyzésem, és ha jól számolom, akkor most lett a blog hat éves. Ez több dolgot jelent egyszerre, az egyik, hogy mostanra szerénységem betöltötte a negyvenet, a másik, hogy iskolás korba léptünk. Nos, nem mind a ketten, mert míg a Napi falat suliba baktat ősztől, én nem sokat változtam. Még most is vannak az életnek olyan területei, ahol csak keresem a helyem, de egyenlőre nemigen találom.

Veletek az elmúlt évek, hogy mást ne mondjak, csodás volt, és továbbra is azt tervezem, hogy nem fosztok meg senkit sem önmagamtól. Na most, ha ez jó hír, tessék örvendezni, ha nem annyira, akkor így jártatok - sajnálom, de tényleg. És ha már hatéves, remélem, végre megtanítanak írni, olvasni, mert akadnak problémáim. Viszont ha nem ütnék el dolgokat, és néhányan nem írhatnátok rám emiatt - "Nem azt akartad írni...?" -, sokkal kevésbé lenne szórakoztató.

(Közben, afféle margóra firkált jegyzetként hadd dicsekedjem el, a teljesség igénye nélkül néhány ajándékommal is. Lásd a mellékelt képeket!)
Azért egy kicsit bánom, hogy hat éve nem vártam még néhány napot, de végül most is együtt üljük meg ezt az eseményt. A blog belőlem van, az én virtuális gyermekem, és bár sokáig tartott, mire megszületett, életem egyik legjobb döntése volt. Ismét csak nektek köszönöm, hogy még mindig, ennyi idő után is olvastok. Hogy szinte családommá váltatok, és jó érzés köztetek lenni. Köszönöm!

Nem maradt más hátra, minthogy kifejezzem azon reményemet, miszerint az elkövetkezendő években - azaz a hetedikig és tovább -, veletek, ráadásul ugyanitt!

Minden magyar poéta tiszteletére - napi morzsa

Ma van József Attila születésének napja, és mint 1964 óta mindig, ekkor ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból megosztanám veletek az egyik kedvenc versemet, amit nem József Attila írt, mert hogy számomra ő a legjobb. 112 éves lenne idén, és úgy érzem, ha valami csoda folytán köztünk élne, belefulladna a témák tucatjába. Az ihlet azonban már más kérdés...

Most mondhatnám...

...hogy rossz napom volt, de hazudnék. Az igazság az, hogy már reggel több ízben hangosan nevettem, a kissé morcos embertársaim legnagyobb döbbenetére, és nem, egyáltalán nem szégyellem. Az alábbi történet az ország/város bármelyik pontján, földrajzi helyzetétől függetlenül megtörténhetett ma. És szerintem meg is történt pár alkalommal.

Az úgy kezdődött, hogy tegnap este azt olvastam, mára hó lesz. Tulajdonképpen ránthattam volna egyet a vállamon, hiszen itt van a szezonja, de ez igazából azt jelenti, hogy vége a gyaloglásnak, mert csúszós úton nem közlekedek, ezért negyedórával későbbre állítottam be az órát - és csak hússzal aludtam tovább -, mert az a száz méter a villamosig igazán nem nagy táv! Ha négykézláb megyek is, alig néhány perc, szóval pánikra nincs itten semmi ok!

Ez is megvolt, azaz mit olvastam 2016-ban

Pupilla oldalán futottam bele a 2016-ban olvasott könyveinek listájába, és ez erősen elgondolkodtatott. A saját jegyzékem fele olyan hosszú sincs, minden értelemben kevésbé nevezhető impozánsnak, de a tavaly kínkeservvel összehozott húszhoz képest mégis hatalmas javulás. Arról rég nem álmodom, hogy ismét elérek a 8-10 évvel ezelőtti 100-120-as darabszámhoz, de ha ezt tudom tartani, tekintettbe véve, hogy egyre kevesebb könyvet veszek, előbb-utóbb utol érem magam. Majd valamikor 2057-ben, viszont ez akkor is jó eredmény! A 35 olvasott könyv azt jelenti, hogy átlag másfél hetente újabb könyvbe kezdtem. Jupiiii!

Belefutottam néhány nagyon jóba, közepesbe, esetleg erősen túlértékeltbe. Feszegettem a határaimat, amiért a nagylábujjam rendre kikandikált a komfortzónám képzeletbeli vonaláról.
Csakhogy arra is most jöttem rá, igazi biztonsági játékos vagyok, az olvasott könyvek többségét régi kedvencek adták; Rick Riordan, Murakami Haruki, Vámos Miklós, Dan Wells, Pittacus Lore, Jonathan Stroud, Mark Lawrence és Charlaine Harris alkotják a kemény magot. Ők az örök visszatérők, akikben, akármilyen stílust is képviselnek, nem csalódom.

Érdemrendes elmélkedés - (Variálós vasárnap #41)

Bizonyára találkoztatok már a hírrel, mivel nincs benne semmi új és meglepő, de november 22-én, az amerikai elnöktől 21 meghatározó személy Elnöki Szabadság Érdemrendet kapott. A lista rendkívül színes, tévés személyiségek, sportriporterek, felfedezők, milliárdosok, színészek, sportolók, matematikusok, építészek, doktorok és még sorolhatnám, de van bennük valami közös, olyasmit képviselnek, vagy képviseltek, ami a hasznára vált, vagy mind a mai napig válik az államoknak. Nos, a listát elnézve, a legtöbb személyt világszerte ismerik, és a hatásuk elvitathatatlan.

Persze nem is magyarok lennénk, ha nem fanyalognánk egy kicsit, mert ugye az nagyon megy, az elismerés meg nem igen, és jó szokás szerint mondhatnánk, hogy a leköszönő elnök még utoljára hozzávágott a kedvenceihez egy-egy kitüntetéssel, de az a helyzet, hogy a jelenlévők közül senki sem utasította vagy küldte vissza postán. Politikai és egyéb állástól függetlenül nem volt senki, aki úgy gondolta volna, a jelenlévők nem érdemlik meg az elismerést, és olyasmiért lapogatják őket háton, ami megosztó lenne.

Erről azért nem volt szó

Pont tegnap olvastam egy cikket arról, hogy különböző alvászavarok hátterében milyen betegségek állhatnak. Mert ezek természetesen számtalanok lehetnek, az alvajárástól kezdve, a tizenkét órákat durmolókon át, egészen a korai ébredést követő tartós ébrenlétig, azaz a visszaalvás esélytelenségéig. Néhány éve komoly problémáim voltak. Napi három-négy órát aludtam, mindenre felébredtem, soha nem pihentem ki magam. Majd eljött a pillanat, amikor  a fáradságtól már alig funkcionáltam, s ilyenkor átestem ama paripa másik oldalra, azaz napi tíz órát durmoltam legalább egy hétig.

Tudtam én, hogy ez nem jó, azt is, mi tart ébren, szóval igyekeztem megoldani az életem, aztán három éve vegán lettem, és ezzel nagyjából megszűnt minden hasonló tünetem. Lehet nagyon meleg, süvölthet a szél, frontok válthatják egymás, szakadhat az eső, vihar tépheti a redőnyöket, kopoghat a jég, én bizony édesdeden csicsikálok. Általában.

Semmi extra, csak én és egyéb katasztrófák

Eredetileg a Suicide Squad-ról terveztem írni, de a reggeli események aprócskát felülírták a prioritásokat. Történt ugyanis, hogy ébredés után bekapcsoltam a gépem, feltettem az ebédem főni, majd leültem pötyögni.  Néhány perc után rájöttem, hogy el kéne mennem fürödni, ezért elcsattogtam a fürdőszobába, megengedtem a vizet, visszafelé elzártam a gázt, majd megfáradván visszaültem írni. Ebben ugye még nincs semmi rendkívüli, csupán a napi rutin. Multitaskban különben is, és ezt szerénytelenség nélkül állíthatom, igen jó vagyok. Ebből élek, no meg különben is a kisujjamban van az egész ide-oda koncentrálás. 

Épp ott tartottam: "Nézzétek meg az Öngyilkos Osztagot, mert egy totálisan agyatlan, karakter és szituációs poénokra építő, tökéletes, és tényleg tökéletes zenékkel megtámogatott tömegfilm. Színes, élénk, nem akarja megváltani a világot, és Harley Quinn jelenlétéből is érezhetően teljesen nélkülözi a józan észt."amikor elkalandoztam kicsit. Például találtam növényi sajtoltót, izibe meg is rendeltem, majd folytattam az írást. Kicsivel később rákerestem a Suicide Squad ost-re, de még sehol nincs meg teljesen, tehát ismét az írásba temetkeztem. Itt bevillant, hogy befizetem a számláimat, ezért bankoltam kicsit. Mindezzel nincs is semmi gond, ámbár most kiderült, hogy az idő - ahogy a karma is - egy mocsadék,  mert azon kaptam magam, hogy szó szerint elfolyt közben egy órácska.

Nagycsoportos vagyok

Az áldóját, megint megfeledkeztem a blog születésnapjáról! Már ötéves, nagycsoportba lépett. Képes az összetett gondolkodásra, jó helyen és jól káromkodik, persze csak ha nagyon akar, de általában eszébe sem jut.
Képes hosszabb versek megtanulására, már virtuóz módon járatja a száját és néha ezzel az agyamra is megy, ráadásul alig hallani, hogy alul hiányzik egy metszőfoga. Állandóan zaklat, hogy írjak, és a szemre veti, amiért nagyjából 20 könyvvel vagyok adós. Próbálok vele türelmes lenni, de néha, bevallom, leküldöm a virtuális játszótérre homoktortát sütni.

Szóval igen, keveset írok, kevesebbet olvasok, több filmet néznek, több moziba, színházba járok, de a beszámolók rendre elmaradnak. Nincs lelkiismeret furdalásom miatta, ha majd a napok 32 órából állnak, és én nem akarom megfejelni az asztalt a tizenötödikben, na, majd akkor többet írok. Most egyelőre élvezem az életem. A kiegyensúlyozottságom, aminek hála derűsen tudom üdvözölni az újabb napokat, a hosszú sétákat, kiváló társaságot, nevetéseket, privát, csak nekem íródott történeteket, a zenét, ami kizárólag az én lelkemben képes úgy rezonálni, ahogyan sehol máshol.

Kipróbálok új dolgokat, és elhagyok néhány régi megszokást. Az életem, ahogyan az elmúlt években is, a szüntelen változásról szól, még akkor is, ha vannak olyan dolgok, amik örökre megmaradnak. Én magam alakulok, és bár kevesebb időm jut mindenre, a Napi Falat nem zárja be a kapuit. Most úgy tervezem, soha. Ha havonta egy bejegyzés születik is, ha újra visszajutok a kezdeti időkig, amikor csupán egy maroknyian olvasnak, akkor sem.
Amíg velem vagytok, addig köszönöm nektek, mert nagy szerepetek van abban, hogy eddig eljutottam. Legyetek velem türelmesek, és szeressétek az életeteket. A dolgok gyakran nem úgy történnek, ahogyan előre eltervezzük, ennek ellenére elképesztően sok csodára lelhettek benne, amikor végre elengeditek az elvárásaitokat.

Új év, új fogadalmak. Vagy nem...

forrás

Már egy jó ideje nem érzem magam bloggernek. Vagyis, pontosítok, rendes bloggernek. Mindenki évzáró és kezdő posztokat ír, én meg csak arra gondolok, hogy nincs kedvem ilyesmikhez. Fogadkozni sem fogok. Minek? Úgysem tartom be.
A tavalyi próbalista olvasásomból három könyvet teljesítettem, egyébként sem olvastam sokat. Időm, energiám sem volt rá, ezért aztán elhanyagoltam az írást is. Viszont rengeteg filmet láttam, eljutottam többször színházba, és egyéb rendezvényekre, mint pl. koncertek, amik tagadhatatlanul jót tettek a szociális életemnek, de nem igazán használtak a Napi falatnak.

Persze az egyensúlyozás az oldalaim, a magánéletem, az íráshoz szűkséges ismeretek beszerzése, a munka és pihenés között helyenként szinte lehetetlennek tűnt, így aztán azt mégiscsak megfogadtam, hogy ezért nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam.
Az első pillanatoktól kezdve nehéz az oldal profilját meghatározni, mert mindig is hoztam sztorikat, könyveket, filmeket, témákat a nagyvilágból. Soha nem akartam keretek közé szorítani önmagam, és nem szerettem volna öt blogot indítani ahhoz, hogy kiírhassam mindazt, ami foglalkoztat. Nos, ez az idén sem lesz máshogy. Szeretnék többet olvasni, no de ha nem jön össze, akkor majd találok mást, amiről elmélkedhetek.

Békéset és boldogot!

Időhiányában rövid és tömör leszek: Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak, a kedvetleneknek pedig még inkább!
Így, a vacsorán túl és a gesztenye torta megvágása előtt csuda rózsás a hangulatom, nektek sem kívánok mást, csak csendes, békés és boldog napokat az év hátralévő időszákára, és azon is túl! 

Top 10

Hát most éppen nem akarom megköszönni a lehetőséget Ilwerannak, mert egy Top 10-es lista összeállítása alighanem a legaljasabb feladat, amit egy betűbanger kaphat. Tuti, hogy utána jut majd eszembe valami, amit lehagytam, és ezer százalék, hogy öt perc múlva már átírnám az egészet, de az élet már csak ilyen. Mocskosul igazságtalan.
Az olvasás éjszakája után íme az én listám szabadon:

1. Bram Soker: Drakula;
2. Michael Cunningham: Az órák;
2. Murakami Haruki: Norvég erdő;
2. Doris Lessing: A fű dalol;
2. Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak;
2. Kevin Hearne: The Iron Druid Chronicles;
2. Mitch Albom: For One More Day;
2. Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete;
2. Pittacus Lore: Lorieni Krónikák
2. Charlotte Brontë: Jane Eyre.

Oké, nem tudtam dönteni, kövezzetek meg érte, de hogy a csudába lehet rangsort állítani?! És persze nem a Drakula a földkergeség legjobban megírt könyve, de 9 évesen beleszerettem, nem eresztett, és akkor még nincs itt a Machbet vagy az Angyali játszma, Virginia Woolf, Tolkien és ötmillió másik. Uuuuuutálom a listázást!

Eddig írtak:
Bill;
Nima;
Pupilla;
Ilweran.

És akinek tovább adom:
Andi