2016. augusztus 4., csütörtök

Semmi extra, csak én és egyéb katasztrófák

Eredetileg a Suicide Squad-ról terveztem írni, de a reggeli események aprócskát felülírták a prioritásokat. Történt ugyanis, hogy ébredés után bekapcsoltam a gépem, feltettem az ebédem főni, majd leültem pötyögni.  Néhány perc után rájöttem, hogy el kéne mennem fürödni, ezért elcsattogtam a fürdőszobába, megengedtem a vizet, visszafelé elzártam a gázt, majd megfáradván visszaültem írni. Ebben ugye még nincs semmi rendkívüli, csupán a napi rutin. Multitaskban különben is, és ezt szerénytelenség nélkül állíthatom, igen jó vagyok. Ebből élek, no meg különben is a kisujjamban van az egész ide-oda koncentrálás. 

Épp ott tartottam: "Nézzétek meg az Öngyilkos Osztagot, mert egy totálisan agyatlan, karakter és szituációs poénokra építő, tökéletes, és tényleg tökéletes zenékkel megtámogatott tömegfilm. Színes, élénk, nem akarja megváltani a világot, és Harley Quinn jelenlétéből is érezhetően teljesen nélkülözi a józan észt."amikor elkalandoztam kicsit. Például találtam növényi sajtoltót, izibe meg is rendeltem, majd folytattam az írást. Kicsivel később rákerestem a Suicide Squad ost-re, de még sehol nincs meg teljesen, tehát ismét az írásba temetkeztem. Itt bevillant, hogy befizetem a számláimat, ezért bankoltam kicsit. Mindezzel nincs is semmi gond, ámbár most kiderült, hogy az idő - ahogy a karma is - egy mocsadék,  mert azon kaptam magam, hogy szó szerint elfolyt közben egy órácska.

Némileg megilletődve és vak pánikkal rohantam a fürdőszoba felé. A dolgok itt, ahogy mondani szokták, pöttyet felgyorsultak, merthogy az előszoba közepén, mivel a kő meglehetősen csúszós állapotban leledzett az addigra már két centi vastagon álló víztől, vad táncba kezdtem. Egyensúlyomat vesztve  - kit akarok becsapni, sosem volt igazán - megcsúsztam. Már épp piruettezni álltam, mikor az egyik lábam egyik irányba, míg  a másik totálisan ellenkezőre indult - csak úgy magától, szörnyen önálló mindkettő. A hűtőszekrény megakasztotta egyre táguló francia spárgámat, amit természetesen semmilyen körülmények között nem tudok önerőből produkálni, és nemes egyszerűséggel rázuttyantam a bal térdemre.

Pár pillanatig pillogtam megilletődve, ugyanakkor rendkívül hálásan, a frigó egészen új szintre emelte kapcsolatunkat, aztán ráeszméltem, hogy a telefonom is vízbe esett. Hátlapját vesztve kijelzővel lefelé békésen lubickolt. Modern kori reflexel felkaptam, száraz helyre, a mosógép tetejére tettem, eztán egy fájdalmas kis nyögéssel feltápászkodva elvánszorogtam a kádig. Megkapaszkodtam a szélében, a padló ugyanis csúszott, a papucsomat már korábban elvesztettem, elzártam a vizet és kihúztam a dugót. Majd némi tanácstalansággal nézegettem körbe - tudjátok, olyan Travoltásan... Nem voltam ideges, tenni itt már nem sokat lehet, megragadtam az alkalmat, majd ezután a szemeteslapátot, s rendkívül szorgalmasan mertem a fürdőszobába rekedt víz nagy részét egyenesen a wc csészébe.  Eztán kikukucskáltam az előtérbe is. 

KillerCat természetesen nem segített, egyre élénkülőbb figyelemmel kerülgetett jobbról is meg balról is. Szagolgatta a vizet, nézet rám kerek szemekkel, és annyira meglepődött a rendeltetésszérűtlenül használt előszobától, hogy még panaszkodni is elfelejtett, amiért nedvesek lettek a mancsai. Szépen körbejárta a lakást, cuki lábnyomokkal mutatva a kijelölt útvonalat, már ha valaki eltévedne 34nm-en, és a jól végzett munka tudatával kiült az ablakba száradni. Jómagam masszív 15 perces hajolgatás után a nagyja munkával kész voltam, és úgy döntöttem, megérdemlek egy reggelit.

Csak kicsit később ötlött eszembe a telefonom, aminek, csodák csodája, az égadta világon semmi baja sem esett. Mire megfürödtem, felöltöztem már kósza nyomát sem leltem a korábbi ribilliónak, de aztán belebújtam a kedvenc szandálomba, és kiderült, tocsog az egész. Édesanyám azt szokta mondani, amikor esik, hogy aki eláztatta majd meg is szárítja, mivel ezt magam is így hiszem, nem vettem a szívemre. 

De tulajdonképpen szerencsésen szálltam ki a kalandból, az oltóanyagot holnap szállítják, a lakásom szép száraz, a macska pipa, mert be kellett jönnie - ebben nincs semmi új, minden reggel a halálomat kívánja -, nekem meg kicsit fáj a térdem. Nagy kár nem esett. És közben eszembe jutott az is, mióta itt lakom, még nem áztattam el igazán a lakást, azt az esetet leszámítva, amikor a wc tartályból kiszakadt a cső, én meg gyanútlanul megnyomtam az öblítő gombot, és jéghideg víz zúdult a lábamra. Nagyjából akkor is csak álltam döbbenten. 

Ebből persze leszűrtem, hogy nem vagyok egy ideges alkat, és sokkos helyzetben suta bambasággal reagálok, de ez nyilván része a charme-omnak. Legalább nem fogok agyvérzést kapni olyan helyzetben, amikor a leginkább szükség van az agyamra, vagy esetleg a létfenntartó funkcióimra. És az is tagadhatatlan, hogy reggel mindig kicsit botorka vagyok. Viszont ha a jó oldalát akarom nézni, legalább a víz nem volt hideg, ráadásul illatozott és csinosan ide-oda lebegett a tetején néhány kósza habpamacs is. Igazán nem mondhatjátok, hogy nem tudom értékelni az apróságokat!

7 megjegyzés:

  1. Szép kis történet, örülök, hogy nem lett nagyobb bajod. :)

    VálaszTörlés
  2. Jajj. Micsoda baleset. Örülök, hogy szerencsésen megúsztad :)) A macska... :D :D Azért tök jó, ahogy előadtad, jót derültem, de tényleg csak mert nem lett nagyobb bajod - és még a telefonnak se! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most komolyan, kit érdekel egy kis bibi, ha a telefonom meghal, végem. Konkrétan! Ez a 21. század, telefon nélkül semmire sem mész :D
      KillerCat egyéniség, kérlek! Csak úgy lemacskázni felségsértés, de neked bevallom, macska a legaljából :D Csak hát imádom ;)

      Törlés
    2. Hát igen..., és pláne egyébként, ha mondjuk segítséget kellett volna hívnod, akkor is jó nagy gebasz lett volna. :/
      KillerCattől elnézést kérek, leborulok és treateket dobálok messziről, amíg megbékél. :D :))) Tényleg KillerCat a neve?

      Törlés
    3. A füst eregetés még bejöhet. :D
      Édesanyáék a Kormos nevet adták neki, nagyikám Lizikézi, én Lukréciáztam, mert fekete, zöld szemmel, méregkeverő, egy igazi Borgia. :D
      A KillerCat becenév az évek alatt ragadt rajta, mert tényleg gyilkos fajta.:D

      Nos, ezt a behódolást elfogadja. :D

      Törlés
    4. Füst, nahát, tényleg. :D
      Borgia :D ez jó. Eddig csak a Frakkos Lukrécia jutott eszembe Lukréciákról, de most már a méregkeverő is eszembe fog. :)

      Ó, nemes Kormos-KillerCat, köszönöm! :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...