Egy újabb gyűjtő poszt, mivel ezt az elmaradást már soha, de valószínűleg soha nem tudom behozni. No meg, jelenleg a kissé szétszórt és botorka állapotomban olyan 1-2 hét alatt csak megírok egy ilyen posztot. Minden más, ha nem is esélytelen, de kisebb százalékban játszik.
A jelenlegi szórásban sci-fik és fantasyk kerültek terítékre. Ezúttal egy angol és három magyar olvasmányt hoztam. A különlegességük, hogy minden darab egy sorozat része, és elképesztően kellemes olvasmány.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Térség sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Térség sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. október 15., vasárnap
2017. február 21., kedd
Teaser kedd #153
Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!
Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.

- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Címkék:
James S. A. Corey,
sci-fi,
Teaser kedd,
Térség sorozat
2015. március 31., kedd
Teaser kedd #138
Tudom, hogy mostanában a blog a Teaser keddekre épül, és esküszöm, hogy ez nem volt szándékos. Csupán az történt, hogy a gondosan beütemezett hétvégéimet sorra áthúzza valami. Legutóbb épp egy finom kis gyomorrontás. Jó, ez nem kifogás, de a nagy fehérhez imádkozva valamiért nem éreztem fontosnak az írást, ami azt illeti, az olvasást sem, még csak a filmnézést sem. Valójában a gépemet sem kapcsoltam be két teljes napig, leszámítva, hogy tegnap délután keserves órát szántam arra, hogy legyen ma is verses rovat, hiszen a kötelesség az kötelesség - minden más körülmények között pedig határozottan élvezet. No de nem panaszkodom, csak megosztom a fájdalmamat veletek, főleg azért, mert valami elképesztő történt!
Tavaly nyár óta nem érzek igazi lelkesedést egy könyvvel kapcsolatban, és bár a régi kedvenceim sorra fel és fellángolnak, egyáltalán nem visel meg, ha egy sorozatot kényszerpihenőre küldök. Pont ezen okokból ritkán, igen ritkán vágyom valamire olyan erősen, mint azelőtt, a birtoklási vágyam is alább hagyott, és még Rick Riordant is képes vagyok hónapokon át pihentetni. Nem feltétlen azért, hogy húzzam az időt, hanem mert eszembe sem jut, erre tegnap éjszaka a Térség-sorozat második kötetével elmondtam. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi váltotta ki, csak egyszerűen ott volt.
Egy zseniális párbeszéd bontakozott ki a fejemben, és azzal az érzéssel keltem, hogy muszáj, egyszerűen csak muszáj olvasnom. Mert ez briliáns! Nos, még csak tíz oldalra volt lehetőségem, és egyenlőre nem történt meg az a beszélgetés, amire várok, de bizakodó vagyok, mert jól kezdődött.
A szeme kéken izzott, mintha tűz égett volna a fejében.
A üveg felé nyúlt, Mei pedig sikoltozni kezdett.
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Címkék:
James S. A. Corey,
Teaser kedd,
Térség sorozat
2013. július 29., hétfő
James S. A. Corey: Leviatán ébredése
Szeretek sci-fit olvasni, bár a keményebb darabokkal nem feltétlen tudok mit kezdeni, mindenesetre ez a könyv tartalom alapján felkeltette az érdeklődésemet. Egy kicsit utána néztem az írónak, de kiderült, a név épp úgy egy író párost takar, mint a Lorieni Krónikák esetében Pittacus Lore. Daniel Abraham és Ty Franck alkotta duó számomra bebizonyította, hogy érdemes rájuk odafigyelni. A trilógiájuk, azonkívül, hogy sci-fi és érdekes kérdéseket vet fel, és az emberi oldalról megközelítve is elgondolkodtató.
Az emberiség meghódította a környező univerzumot, a Földön kívül benépesült több bolygó is, például a Mars és a Kisbolygóöv is. Több sziklára építettek komplett városokat, hogy elférjen a több milliárdnyi lakosság. A népességet immár nem osztja meg a vallás, vagy a bőrszín, elemben a származás új kasztokat teremtett. A gravitációs kutakban születettek élesen eltérnek az övbéliektől. Az első csoportban alapvetően megmaradtak normális kinézető emberek, míg az övbéliek magasabbak, nagyobb a fejük, és más gravitáció alatt érzik jól magukat.
A függetlenségre való törekvés szinte törvényszerű, bár rengeteg termék csak és kizárólag a Földről szerezhető be. Ebben a forrongó hangulatban tűnik el a Scopuli nevű hajó, amire Jim Holden talál rá az embereivel, akikkel közösen szolgálnak egy jégszállítón. Az események itt kezdenek felgyorsulni, a Scopuli minden jel szerint csak csalétek volt, és a háború immár elkerülhetetlennek látszik.
Ezalatt Miller nyomozó a Ceresen él és dolgozik, egy földi társsal, aki a helyi nyelvet sem igazán érti, a főnöke pedig megbízza egy kis különmunkával. Egy gazdag család lánykáját kéne felkutatnia, majd hazaszállítania, ami ellen a lánynak nyilván lenének kifogásai, de ilyen az élet és a munka. A célpont azonban eltűnt, és a jó nyomozónak egyéb dolga is akad, ezért jegelnie kéne az ügyed, de képtelen rám, mert a nyomok egyre érdekesebb irányt vesznek.
Címkék:
James S. A. Corey,
sci-fi,
Térség sorozat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)