Megint elvállaltam úgy egy könyvet, hogy fogalmam sem volt
arról, miről fog szólni. Nincs ebben semmi meglepő, Gabriel García Márquez neve
számomra önmagában elegendő – no és mivel 2014-ben elhunyt, nem várhattam új
könyvet sem, de abban biztos voltam, olvasni még nem olvastam, így semmi
akadályát nem láttam találkozásunknak.
1957-et írunk, amikor a Szovjetunióban megrendezték a Világifjúsági
és diáktalálkozót. A rendezvény tagadhatatlanul azt volt hivatott igazolni,
hogy a kommunista barakkban minden a lehető legnagyobb rendben van.
Természetesen rengeteg újságírót hívtak meg a gigantikus eseményre, és közülük
néhányan – a francia Jacquelin, az olasz Franco és a kolumbiai Márquez (aki az
1955-ben megjelent botránykönyve után külföldi tudósítóként dolgozott) –
elhatározzák, hogy bekukkantanak a vasfüggöny mögé.