2013. október 29., kedd

Teaser kedd #66


Egy kicsit összevissza olvastam mostanában, tágítottam a kereteimet is, amit nem bánok, de ezért égető szükségem volt valami lazán levezető olvasmányra. A határok kitolása ugyanis, bármennyire élvezetes, fárasztó is, tehát kell utána valami, amitől helyre áll az univerzum rendje, hogy aztán bátran kalandozhassunk tovább. Nekem ezt a biztonságot jelenti Agatha Raisin fáradhatatlan puffogása számos gyilkossággal tarkítva. Laza, szórakoztat, kikapcsol, miközben az előző könyvem még a fejemben kavarog. Ilyenkor, ha akarnék sem tudnék valami nagyon komoly témára koncentrálni, így ez a sorozat a tökéletes számomra.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti bemutató:


'The way women talk to their hairdresser! You should hear them.'


M. C. Beaton: Agatha Raisin and the Wizard of Evesham

2013. október 28., hétfő

Orson Scott Card: Ender's Game

Már egy ideje készülök erre a könyvre. Minden ismerősöm elismerően beszélt róla, és mivel jön a filmfeldolgozás - Harrison Forddal,- hirtelen előreugrott  képzeletbeli 150-es listámon. De jól tette!

Ender harmadikként születik egy olyan világban, ahol csak két gyerek engedélyezett, de úgy tűnik az övék egy igen tehetséges család. A testvérei után őt is felmérik, és mivel a legjobbnak ítélték, hamarosan egy titkos, űrbéli katonai bázison találja magát. A családjától teljesen elvágják és folyamatosan, könyörtelenül képzik, hogy ha majd eljön az ideje, vezetheti a hadsereget egy olyan földönkívüli fajjal szemben, akik egyszer már kis híján megszállták a Földet. 
Ender felrúgja a kötött szabályokat, fiatal, zseniális elméje megoldást talál olyan lehetetlen helyzetekben is, amiket mások már feladnának. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg ő az, akit kerestek, de az árat ezért a kivételességért csakis neki kell megfizetni.

A világfelépítése káprázatos, de nem a harci játékok vagy a jövőben játszódó történet nyűgözött le leginkább, hanem a könyv pszichológiája. A föld túlnépesedett, a forrongó elégedetlenséget csak a közös ellenség, és az ezért szükséges központi hatalom köti össze.
Ifjúsági könyvhöz képest elég komoly gondolatok húzódnak meg a háttérben. Nem hiszem, nem gondolom, hogy ezt a vonulatot túl sokan megértik majd a korcsoportból. A gyermeki "gonoszságot" mindenki ismeri, de az okokat, a láthatatlan kapcsolatokat nem feltétlen látják át. Te jó ég! Ez eszméletlen volt.
Persze tetszett a történet is. Teli volt új ötletekkel, szokatlan megoldással és rengeteg "mi lenne, ha" felvetéssel. Épp nekem valóan volt kusza, sötét és kicsit más. Briliánsnak találtam a csatajeleneteket, az ötletet, amire ráépítették az egész programot. Néha hangosan óztam, úztam és még jól is eset.

2013. október 27., vasárnap

Tisztelet, egyenjogúság, képzés (Variálós vasárnap #12)


















Nem először fordult elő velem, hogy nézek egy videót és elgondolkodom. Az életről, ami nekem jutott, arról, hogy ami az egyik embernek áldás, a másiknak átok. Hogy miként kényszerítjük egymásra a véleményünket, miként korlátozzuk mások életét. Akár úgy, hogy bezárjuk, akár úgy, hogy elvesszük tőle a gondolkodás szabadságát. Ezek vagyunk mi emberek, és mégis káprázatos az, ahogyan néhányan felállnak és hangosan nemet mondanak. Mindent kockára tesznek az igazság nevében. A saját igazságuk nevében, mert a másik oldalon az erő hangjával valaki szintén a saját igazságát hirdeti, nekünk pedig el kell döntenünk, mit hiszünk, kinek hiszünk.

Malala Yousafzai minden idők legfiatalabbja, akit Nobel-békedíjra jelöltek. Nem is olyan régen még Suvát-völgyben élt a jelenleg is csupán tizenhat éves lány, aki tizenegy éves kora óta felemeli a szavát az oktatás fontossága és ehhez kapcsolódóan a nők jogai mellett. Tizenöt évesen túlélt egy tálib merényletet, minek során fejbe és nyakon lőtték, de ez sem állította meg. Angliában kezelték, jelenleg is ott él, és Christina Lamb segítségével megírta az Én vagyok Malala című könyvét.


Érdekes hallgatni a szavait, miként éltek előtte, hogy egy igazi paradicsomban nőtt fel, és amikor a tálibok megjöttek, sokan örültek nekik. Szabályokat és rendezettséget hoztak, de aztán korlátozták az emberek szabadságát. A nők nem járhattak iskolába, nem tanulhattak, még a piacra sem mehettek el. Ez a tökéletes elszigetelés, a szabadság teljes elvétele. Hogy erővel, vagy a vallásukra hivatkozva miként gyakoroltak nyomást az emberekre, hogyan nyomták el őket a saját igazuk nevében.


Malala, aki még mindig csak egy gyerek, először nem vette komolyan a tálib fenyegetéseket, mert azt gondolta, nem fognak bántani egy gyereket, tévedett, viszont mostanra már szimbólummá vált. A nevét viselő alapítvány pedig nem tesz különbséget gyerek és gyerek, vallás és vallás között. Mivel a szegénység, a nyomor és az elnyomás megoldását a képzésben látja, célul tűzte ki a szűkölködők segítését.


Nekem egyből Mahatma Gandhi jutott eszembe. Amikor ránézek, a mosolyára, az eltökéltségére, ahogy fegyver nélkül akar harcolni az erőszak ellen, és nem csak akar, mert azt is teszi, az valami olyan belső erőről tanúskodik, amely keveseknek jut osztályészül. Képtelenség nem észrevenni a párhuzamokat. Hiszek abban, hogy mindannyian jó okkal születünk erre a világra, de akadnak köztünk olyanok, akik nem saját magukért, hanem mások jogaiért harcolnak. Lehet az ember, állat vagy a természet, mindegy.

Mindig is úgy gondoltam, hogy az elveim határozzák meg azt, ki is vagyok valójában. Azok adnak erkölcsi tartást, gerincet, ha úgy tetszik, és ha lemondok róluk, megszűnök annak lenni, aki most vagyok. Az elveink nemcsak építő köveink, de tartó oszlopaink is, és mégsem hiszem, bármennyire is felemelem a szavam valami mellett vagy ellen, hogy olyan helyzetben, amikor az életem a tét képes lennék ilyen erőt mutatni.
Malala élete nem csak az elvekről szól, hanem a bátorságról is, arról ami kilökte a nyilvánosság felé vezető ajtót és bármi is történt közben, erősen tartotta, hogy ne csukódhasson be.

Büszke vagyok erre a kislányra, aki tizenévesen többet vitt végbe, mint én valaha is fogok, nem lehet őt úgy nézni, hogy közben elhatárolódjunk attól a fénytől, ami belőle sugárzik.
Az élete, szenvedése, harca ellenére boldog, mert hisz. Allahban, az egyenjogúságban, a tanulás fontosságában és bármennyire fura, az emberekben.
Köszönöm neki, hogy megszületett, és nagyon köszönöm, hogy tanít - az elfogadásra, a megértésre, az igazán fontos értékekre. Most már csupán a könyvét kell beszereznem...

2013. október 22., kedd

Teaser kedd #65


Hát még ugyan nem kezdtem bele a mostani könyvembe, de egyértelműen ő következik, így egy kicsit semleges, a cím ihlette képet választottam. De nem baj, mindig van valami izgalmas a vakon ugrásban, utólag majd kiderül, mennyire nyúltam mellé.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:


Rettenetesen éreztem magam. Akkor és ott azt gondoltam, hogy azt a napot sosem fogom elfelejteni, és ennél rosszabb nem történhet velem soha. 


Dragon György: Űrcsilliárdos

2013. október 21., hétfő

Acélmagnóliák

Steel Magnolias

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 117 perc, 1989

rendező: Herbert Ross
forgatókönyvíró: Robert Harling
zeneszerző: Georges Delerue
operatőr: John A. Alonzo
jelmeztervező: Julie Weiss
producer: Ray Stark
vágó: Paul Hirsch

szereplő(k): 
Julia Roberts (Shelby Eatenton Latcherie)
Daryl Hannah (Annelle Dupuy Desoto)
Sally Field (M'Lynn Eatenton)
Dolly Parton (Truvy Jones)
Shirley MacLaine (Louisa "Ouiser" Boudreaux)
Olympia Dukakis (Clairee Belcher)
Dylan McDermott (Jackson Latcherie)
Sam Shepard (Spud Jones)
Tom Skerritt (Drum Eatenton)


Csak egészen ritkán történik meg, hogy valami jó kis drámára vágyom, amolyan igazi, könnyed szórakozásra, amiben ugyan nem váltják meg a világot, de nem feltétel a másfél órás bambulás sem. Ilyenkor általában valami régebbi darabhoz nyúlok, hiszen azokat már ismerem, és az újakkal rendszeresen meggyűlik a bajom.

Néhány hónapja, amikor tényleg szerettem volna valami csajosat nézni, a bátyám felvetette: „Miért nem nézed meg az Acélmagnóliákat?” Tényleg, miért nem? Édesanyám nagyon szereti, nyilván azért, mert klasszikus értelemben női filmnek tekinthető, de azon kevés darabok közé tartozik, amit az egész családunk szeretett. Ültünk közösen a tv előtt, és együtt nevettünk, sírtunk. Kevés ilyen film akad a történelmünkben, talán még a Sült zöld paradicsomsorolható ide, amiről már szintén régóta tervezek írni. De ami késik…

Shelby az esküvőjére készül, és míg édesapja próbálja elhessegetni a magnólia fájukon megtelepedő madarakat, édesanyjával, M’Lynnel (Sally Field) Chinkapin egyetlen szépségszalonja felé veszik az irányt. Az üzletet Truvy vezeti, és épp egy frissen végzős fodrászt tanít be. Annelle-ről (Daryl Hannah) hamarosan kiderül: „bizony van múltja”. A szalon törzsvendégei pedig, Claire (Olympia Dukakis), a volt polgármester felesége, és a kiállhatatlan, ámbár gazdag Ouiser (Shirley MacLaine) rendkívül kíváncsi természetüknek engedve szeretnék kipuhatolni az ifjú segéd titkát. Az esküvő után a barátnők szétszélednek ugyan, de időről időre újra összeverődnek Truvy-nál (Dolly Parton), hogy megbeszéljék, kipletykálják az elmúlt időszak történéseit.

A legmegkapóbb ebben a filmben az élet maga. A körforgás, amit tökéletesen figyelemmel kísérhetünk a hölgyek szemén át – elvégre a férfiak itt csak kísérők, kiegészítők, hogy adott esetben teljes legyen a kép, de nem számottevő a jelenlétük. Az esküvő a tökéletes remény megtestesülése. Az ifjú pár bízik benne, hogy ez az érzés örökké tart, hogy együtt öregednek meg és közösen nevelik a gyerekeiket, majd felügyelik az unokákat. Ezek nem tűnnek irreális álmoknak, és Shelby (Julia Roberts) ebben nem különbözik más menyasszonyoktól. A történet gyakorlatilag ezt a vonalat követi, de mivel az ifjú pár élete kihat másokéra is, a szálak rengeteg irányba ágaznak szét.

A film igazán szélsőséges: az egyik pillanatban még hangosan nevetünk, a másikban pedig már megszeppenve, vagy éppen szipogva pislogunk, és az is megesik, hogy ezután újra nevetünk. Azt hiszem, a világ egyik legfelemelőbb érzése, ha sírásból váltunk nevetésre; ez a két mély emberi pillanat mindig is ellentétben állt egymással, talán mert ugyanazon dolog két végét képezik, de az Acélmagnóliákban könnyedén megtapasztalhatjuk egyszerre mindkettőt.

Szereplőink folyamatosan keresik a megoldásokat kisebb-nagyobb problémáikra, de közben nem felejtik el, mi a fontos az életükben. Jóllehet különböző társadalmi helyzetből jöttek, más háttérrel rendelkeznek, és általában véve nem neveznénk őket jó barátnőknek, mégis valami olyan mély és hihetetlen kapcsolat köti össze őket, ami újra és újra visszavezet minden hölgyet a kezdetekhez. Részt vesznek egymás életének főbb pillanataiban, szembenéznek nőiességükkel, emberségükkel, az élet viszontagságaival és erős hittel vallják: „Amibe nem halunk bele, attól megerősödünk”.

Közben számtalan esetben képesek nevettetni. Szórakoztatóak, mert nincsenek eltelve önnön tökéletességüktől, mert ha hibáznak is, képesek újra és elölről kezdeni. Élvezettel köszörülik a nyelvüket mindenkin, és az álmaik érdekében mégis képesek mindent feláldozni. Emberi karakterek, gyarlók, esendőek. Ha valaki mindezekből arra következtet, hogy ezen a filmen csak sírni lehet, akkor téved: a mai napig könnyesre tudom nevetni magam bizonyos jelenetein, hiszen a filmet átható finom irónia épp annyira sajátom, mint a bőröm. És persze a főszereplőinké is.

Valóban igazi csajos darab, de egyúttal vicces és szellemes is. Nem a mostanában annyira divatos otromba poénokat felsoroltató filmek sorát erősíti, ezért talán nehezebb elé leültetni az urakat. Viszont ha már egyszer ott vannak, ők sem állnak fel a tv elől, és le fogják tagadni, ha menet közben elhullajtanak néhány könnycseppet. Hagyjuk rájuk!

Valahányszor csak megnézem ezt a filmet, függetlenül a mély és változatos érzelmektől, a végén könnyű lélekkel állok fel. Furamód ez a történet valahogy tényleg felszabadító, mintha egy hűs patak mosná el minden problémámat, fájdalmamat. Az egész világ madárdaltól hangos, és hatalmas magnólia virágokat sodor felém a szél. Olyan élmény ez, amitől tizenöt éves korom óta nem tudok szabadulni, és amit újra és újra átélek. Valahogy így tűnik helyesnek. Ezzel az erős kötődéssel fizetek a rengeteg újranézésért, de úgy érzem, bőven megéri.

10/10

 

Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi

2013. október 15., kedd

Teaser kedd #64


Nagyon régen szemezek Jo Nesbø több könyvével is. Miután láttam  két regényéből készült filmet is (Fejvadászok, Jackpot ), mindennél jobban kezdett érdekelni a norvég krimi nagymestere. Annyira, hogy nem is sorrendben vettem meg a könyveket. De most komolyan, kit zavar? Elég jól tudom követni, hogy ki kivel van, elmém Agatha Christie-n nevelkedett, logikám pengeéles, és... Maradjunk inkább csak annyiban, hogy igazán üdítő olvasmány.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.


Heti teaser:

Az útépítők meztelen felsőtesttel hajoltak a munkagépek fölé, a kőművesek a régi Rikshospital állványairól a kihaltan ásítozó utcákat vizsgálták, a taxisofőrök pedig árnyékos pihenőhelyekre vadásztak, ahol csoportokba verődve tárgyalták az ullevålsvei gyilkosságot. Mindössze az Akersgatán mutatkozott egyre erősödő mozgolódás, ahol az uborkaszezonba kiéhezett szenzációhajhász riporterek igyekeztek rávetni magukat a még viszonylag friss gyilkosság részleteire.

Jo Nesbø: Boszorkányszög

Alan Bradley: De mi került a pitébe? - Flavia de Luce rejtélyei #1 - Blogturné Klub

Október 15-én, azaz ma, a Maxim Kiadó gondozásában jelenik meg a Flavia de Luce rejtélyei sorozat első kötete, De mi került a pitébe? címmel. A 2009-ben kiadott széria kezdő kötete számtalan díjat zsebelt be és még több jelölést kapott. Elnyerte többek között az Agatha, Anthony, Arthur Ellis  és a Macavity  díjakat is.
Az ifjúsági krimi kategória mint olyan számomra hiánypótló. Talán ha több lett volna az én gyermekkoromban is, akkor nem Agatha Christie-n nevelkedem, bár azért erre nem vennék mérget.
 
A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet - főként a méregkeverést.
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.


Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft

Oldal:340

Fordította: Lázár Júlia
Megrendelhető: 
http://olvas.hu/termekek/view/1058/de_mi_kerult_a_pitebe_

Szerintem:


Ez a könyv szerelem volt első látásra. Amikor ránéztem a borítójára kusza érzelmeim támadtak. Először is egyértelműen látok némi hasonlóságot Flavia és az ifjú Wednesday Addams között, másfelől az egész hangulatában van valami Emily the Strange-es is, ami ugye nálam már plusz pont.
Igaz, a legtöbb ifjúsági regényben koránt sem szokás gyilkolászni, de szerencsére mindig akadnak kivételek. Még ha nem is annyira bizarr a történet, mint a Nem vagyok sorozatgyilkos, de azért kellemes kis krimi, ami olyan 4-5 oldal után végleg belopta magát a szívembe.

Flavia igazán különös kislány. Nem csak azért mert a méregkeverés a hobbija, és már mindent tud erről a témáról 11 éves korára, hanem azért is, mert nagyon tájékozott. Nem olyan mint a többi kislány. Az 1950-es években azért alapvetően más női modell volt az ideális, mint manapság, de az a helyzet, hogy Flavia mai mércével nézve is furcsácskának számítana, hát még egy kisvárosban, ahol mindenki tudja, legalábbis tudni véli, mi tesz jót egy kislánynak.
Igazából csak azzal nem számol senki sem, mivel a hullára saját keretükben talál rá, szükségét érzi, hogy fellebbentse a fátylat nem csak erről a rejtélyről, de egy több évtizede feledésbe merültről is. Amikor pedig édesapját letartoztatják, már egyértelműen a gyilkos nyomában jár. Csak az még nem tud róla.

Szerettem ezt a karaktert. Azért szerettem, mert akármilyen különös személyiséget is takar a Flavia de Luce név, alapvetően mégis csak egy kislányról beszélünk, aki ugyan megvan győződve arról, hogy mindent tud, mégsem tévedhetetlen. Szívós, aprólékos munkával szedi össze a tényeket és próbál belőlük egy kerek történetet építeni.
Nem mondom, hogy végig rágtam a körmömet, azt sem, hogy minden mozzanat különösen sokkolt volna, de fel kell hívnom rá a figyelmet, hogy nem én vagyok a célcsoport. És ennek ellenére igazi szerelembe estem.

Angolul jövőre várható a sorozat hatodik kötete, amit egyes híresztelések szerint 10 részre terveztek. Persze, ha most morbid szeretnék lenni, és miért ne, illik a témához, azt meg is kell élni. Alan Bradley 75 éves jelenleg, vagy akörül jár, és bár a széria olvasottsága a kezdeti kötethez képest valamelyest visszább esett, kiépítette a saját rajongóbázisát, akik nem kevesen vannak világszerte. Az író, bár több novelláját is felolvasták egyik-másik rádióban, igazi ismertségét Flaviának köszönheti.
A világ amit megteremtet a számára rendkívül különleges. Nem csupán a hangulatára gondolok, mivel a története az '50-es években játszódik, nincs net, wi-fi, meg cset, ez egy igazi régi vágású krimi. Hősnőnkre komoly lábmunka, vagyis pedál munka és könyvtári kutatás vár. El kell beszélgetnie az emberekkel, mert nem minden információ lelhető fel ott, ahol kereste, nem dőlhet csak úgy hátra, túl sok minden múlik azon, hogy az eset végére járjon.

Bradley csupán annyit tett, hogy a saját tini és huszasévei elejére helyezte a történet idősíkját, amit nyilván jól ismer, és amire talán egy kis nosztalgiával is gondol.
Mindegy is, hogy miért döntött így, mert működik. Rendkívül laza, szarkasztikus, kicsit sötét tónusú ifjúsági irodalom, sajátságos hangulattal.
Ezt különben a könyvhöz készült olasz és a személyes kedvencem, a német trailer is megerősíti. Remélem, hogy hamarosan olvashatom a második részt is.

10/10

És akkor játszunk egy kicsit:






Feltétlenül olvassátok majd el azt is, hogy wilwaren mit gondolt a könyvről.

Olvass bele:

2013. október 13., vasárnap

Kevin Hearne: Hunted (The Iron Druid Chronicles, #6)

Régóta lógok ezzel a bejegyzéssel, ahogyan egy sereg másikkal is, de csak tessék türelmesen várni! Most, hogy végre a Könyvmolyképző is felébred majd kétéves hibernációjából, és kiadta végre az első részt magyarul, aktuálisabb, mint valaha.
Senki ne dőljön be nekik, nem tiniknek való nyáltenger ez, hanem igazi felnőtt férfiak (és nők...) számára készült urban fantasy. Ezer wattos pörgéssel, temérdek érdekességgel, humorral és persze az elmaradhatatlan kardokkal.
Én viszont ezen már rég túl vagyok, ideje lenne a 6. részről is írnom egy keveset...

Atticus élete nem fenékig tejfel, Granuaile és Oberon társaságában ismét csak az életükért futnak, mert akit Diana és Artemisz egyszerre üldöz nem igen tehet mást. Morrigan beváltva a fogadalmát harcol kedvenc druidájáért, de ő sem tehet mást, mint hogy időt nyer számukra. Pontos utasításokkal látja el a menekülőket, de a többi csakis rajtuk múlik. Közben persze Loki is keresi őket, hiszen sosem hagyott fel azon tervével, hogy odapörköljön Atticusnak.

Hááát, ez egy jó könyv. Tényleg jó. Az első perctől kezdve maximális fordulatszámon pörög, ráadásul megismerünk olyan kis háttérszálakat is, amiket eddig csak sejtettünk. Régi ismerősök köszönnek vissza, új emberek érkeznek, furcsa szövetségek kötetnek, de függetlenül attól, hogy minden megvan benne, ami régen is, akadtak vele problémáim. Már az elejével is. Most komolyan, hogy merte ezt a drága író?!

2013. október 9., szerda

Teaser k... vagy izé #63


Nincs mentségem! Legfeljebb annyi, hogy kóros időhiányban szenvedek. Ezért személy szerint az alvást okolom, mert amikor nem aludtam, több dolog fért az életembe, de persze örülök, hogy most pihenek éjszaka, csak így ugye...
A lényeg, hogy tegnap átvettem a Brit színházi klasszikusokra szóló jegyeimet, amiken két kedves barátommal osztozom, és ez nagyjából vitt mindent. Viszont tegnap is ugyanazt olvastam, mint ma, ebből a szempontból tehát legalább jól állok.  

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:


Úgy gondoltam, egy órácskát csak kibírok valahogy vele. Egy óra elteltével aztán felvilágosítom róla, hogy a mi randink olyan, mint az állomáson a vakvágány: megy rajta egy darabig a mozdony, aztán megáll, mert véget érnek a sínek. 


Leslie L. Lawrence: Álmaim asszonya

2013. október 6., vasárnap

Köszönöm (Variálós vasárnap #11)


Megnéztem a lenti videót és megint eszembe jutott, hogy milyen szerencsém volt, hogy hány jó tanárom akadt, és hogy ők mennyit segítettek.
Újra elméláztam azon, ha nem Rudi bácsi lesz az osztályfőnökünk, ha nem az ő nikotintól sárga, alkoholgőzös leheletű irodalomóráin ülök, talán most fele ennyire sem szeretnék egy sereg dolgot. A mai oktatási politikából kilógna. Alighanem egy igazgató sem lenne olyan bátor, hogy rábízzon egy egész osztályt, de akárcsak egy órát is. Mégis azon kevesek egyike volt, akik inspiráltak, akik hittek bennem. Megdicsért, ha jól csináltam valamit, és a fejét csóválta, ha rosszul döntöttem. A kreatív büntetéseit sosem fogom elfelejtenie, ahogyan az utolsó mondatát sem, amit csak a temetésén értettem meg: "Egy kis sajtot ennék."

És persze voltak mások is. Ildi néni még általánosban látott fantáziát az írásaimban, aztán később jöttek Kóbor János, Izsák András és Brodzky Attila (Nem vagyok biztos benne, hogy jól írom a vezeték nevét. Megöregedtem, elnézést!) tantárurak, és sor itt már nagyjából végtelen, de őket ki kell emelnem külön is, mert olyan sokat tettek hozzám, hogy nélkülük mostanra valaki egészen más lennék.
És mivel szeretem azt, aki ma vagyok, duplán is köszönöm önöknek hölgyem és uraim, leköteleztek egy életre.



A felsorolt posztokban beszéltem bővebben az iskolás éveimről, ennél többet nem tudok, és nem is akarok hozzátenni a témához, csak ismételten megerősítem, mennyire hálás és szerencsés vagyok, mert nekem önök jutottak.
És ti, kedves olvasók, kinek adnátok hálát? 

Sírva vígadó 

Thanksgiving

Történelem és egyéb állatságok 

 

 

2013. október 2., szerda

Peter Heller: Kutya csillagkép, nyereményjáték

A Maxim Kiadó jóvoltából, most megnyerhettek egy példány a Kutya Csillagképből. A kérdésre a válasz rendkívüli módon egyszerű, csupán a könyv tartalmát kell átolvasnotok hozzá, amit itt megtaláltok.   
A részvételi határidő jövőhét kedd, azaz október 8.


Ez egy igazán varázslatos történet arról, amikor megszűnik a világ, és az ember mégis értelmet, kapaszkodót keres benne. Csak magamat tudom ismételni, amikor azt mondom: "A történet magával ragadott, és bár látszólag érzelemmentes, mégis meglepően sok érzelmet képes kifejezni. És nem azért, mert oda képzelem, hanem mert minden sor mögött meghúzódik egy sors, egy élet, temérdek emlék. A főszereplő érzékenysége, lelke teszi különlegessé ezt a történetet. Azok a dolgok, amiktől egy karakter élni és lüktetni kezd."

Hajrá, hajrá! Érdemes érte játszani!
A nyeremény csak belföldre postázható!

a Rafflecopter giveaway



Olvass bele:
  

Peter Heller: Kutya csillagkép (Blogturné Klub)

Október elsejével jelent meg a Maxim Kiadó gondozásában Peter Heller: Kutya csillagkép (The Dog Starsy)  című regénye.
Junot Díaz szerint: Rendkívüli... Egyike azoknak a könyveknek, amik megszerettetik veled az irodalmat.  
Az Apple az év regényének választotta, és az év  legjobb könyve lett a San Francisco Chronicle és az
Atlantic Monthly szerint is. 

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet olyan, mint amilyen a régi élete volt a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert. 

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft
Oldal: 380
Fordította: Bozai Ágota
Megrendelhető: 
http://olvas.hu/termekek/view/1068/kutya_csillagkep
http://olvas.hu/termekek/view/1069

Szerintem:

 


Az újonnan induló Blogturné Klub szervezésében jutott el hozzám ez a könyv, és bár körültekintően választottam - a manapság annyira népszerű YA könyvek teljes mellőzése mellett döntöttem -, mégis csak volt bennem egy aprócska félsz.  A leírás alapján úgy tűnt, ez lehetnek akár egy dísztópiás regény is, de bíztam a szépirodalom jelzőben, meg hallgattam az ösztönömre, ami azt sutyorogta: én ezt szeretni fogom. Ó, de még mennyire szerettem!

A regény egész végig Hig rövidebb-hosszabb monológjaiból épül fel, néha csak lazán, máskor szoros logikai sorrendbe követve egymást. Bővelkedik tőmondatokban, amit tudom, hogy néhányan nem szereteken, ahogyan a szerkesztés is furcsa lesz majd, de most jó okkal alakult így. A főszereplőnk érzelmi távolságot tart, önmagától, a jövőképétől, ami leginkább nincs.
A visszaemlékezések és a jelen eseményei figyelmeztetés nélkül váltják egymást, így eleinte csak kapkodjuk a fejünket. Ugyanakkor a természet, a környezet és benne minden leírás aprólékos. Szinte úgy érzem, ott vagyok, érzem azokat az illatokat, amiket Hig, sajnálom az eltűnt állatokat, és rácsodálkozom a természet gyors térhódításárasa. Szabadon szárnyalok az égen, kint alszom a kutyámmal, vakargatom a fejét, és meg sem próbálom megérteni Bangleyt.

Repülő, horgászbot, és egy kutya, csupán ennyi kell az apró boldogsághoz. Ki merne reménykedni bármiben is, amikor már tíz éve véget ért a világ?
Hig tökéletes érzékkel látja meg a párhuzamokat, bár sokszor nem úgy értelmezi őket, mint más tenné. Más fajta, más anyagból gyúrták, és talán ez az egyik oka, amiért nem dísztópiás regény. Mert ő maga más.

Valahol azt olvastam, hogy Heller pont úgy ír, olyan aprólékossággal, finoman és érzékenységgel (ez a trailerben is elhangzik), mint Ernest Hemingway. Nos ezt nem tudom megerősíteni és cáfolni sem, be kell vallanom, rég olvastam tőle valamit, hogy már nem is emlékszem rá, de ezt a könyvet bizony nagyon élveztem. A sok tőmondat ellenére olyan varázslatos a nyelvezete, hogy amikor végre volt időm olvasni, hát nem tudtam letenni. A történet magával ragadott, és bár látszólag érzelemmentes, mégis meglepően sok érzelmet képes kifejezni. És nem azért, mert oda képzelem, hanem mert minden sor mögött meghúzódik egy sors, egy élet, temérdek emlék. A főszereplő érzékenysége, lelke teszi különlegessé ezt a történetet. Azok a dolgok, amiktől egy karakter élni és lüktetni kezd.

Hig megtört szíve dacára sem képes tökéletesen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de elég szerencsés, okos hozzá, hogy megfelelő lakótársat válasszon. A lakóhelyük folyamatosan vonzza a szerencsét próbálókat, akik egy pillanatra sem hezitálnak, amikor el kell vágni valakinek a torkát. A túlélők mind gyilkosok, vagy támadnak, vagy védekeznek, a gyorsabb, erősebb győz. A vagyon kimerül egy-egy a jobb helyben, egy darab földben, ahol gazdálkodhat és eljárhat vadászni a friss húsért. Gyomorforgatóan reális ez a kép. 
Ha elképzelem, most milyen lenne, ha egyszer csak kihalna az emberiség kétharmada, a túlélőket pedig valami rejtélyes vérbetegség tizedelné... Mindent megtennék, mindent, hogy a gyerekeimnek, a családomnak, bárkimnek, aki túlélte ételt adhassak. Először jönnének a zavargások, a totális anarchia, aztán akik tehetik elhagyják a városokat, hogy viszonylagos nyugalomba, a farkassá vált fajtája béliek nélkül éljenek. 

Pont ilyen lenne. Lehet, épp ilyen lesz. És mégsem borzaszt el igazán, mert a bolygó leradírozza a hátáról az evolúciós zsákutcákat, de teret ad minden másnak. Nagyon sokan erről beszélnek már évtizedek óta, a 7 milliárdnyi ember már rég kizsákmányolja a bolygót, és előbb-utóbb jönnek majd azok a baktériumok, vírusok, amik ellen nem lesz antibiotikumunk. De a könyv mégsem sokkolt, a regény nem ilyeszteget, csak tárgyilagosan leszögez olyan dolgokat, amiket mind tudunk már, és helyette olyasmikre koncentrál, amik fontosak. Az emberi kapcsolatok, a kötödés és az azutáni vágy, a túlélés ösztöne és a személyiségek fontossága.  Hogyan maradj ember egy gátak nélküli világban.

Heller ismert újságíró, több lapnál is külsősmunkatárs, számos természettel kapcsolatos témájú könyvet írt, és a Kutya csillagkép olyan, mintha egy lenne a dokumentumkönyvei közül. Hig életét dokumentálja. Döbbenetes varázslatos stílusban. 
Ha bárki úgy gondolná, ez egy szomorú könyv, megnyugtatom, nem az. A jelenleg ismert világ ugyan véget ért, de született helyette egy másik. Az élet megy tovább és ezt semmi, de semmi nem képes megakadályozni. Létezik öröm, boldogság, szomorúság, gyász, hűség és remény is. 

Kedves Peter Heller! Köszönöm, ez egyszerűen csodálatos volt!

10/10 



A könyvért millió köszönet a Maxim Kiadnak.

Olvass bele:
  
A Maxim kiadó felajánlott egy példány a könyvből. Tessék játszani! Bőven megéri megnyerni.
Figyelem:
A nyeremény csak belföldre postázható!

a Rafflecopter giveaway

2013. október 1., kedd

Teaser kedd #62


No, a könyvemet, az egyiket legalábbis befejeztem, és most szükségem van valami klassz kis lazításra. Mangát választottam, méghozzá a már ismert Uragirit. Szeretem a karaktereket, és mivel most értem utol az animékat is, itt már végre jönnek a teljesen új dolgok is. Szóval Luca Crosszeria, kösd fel a gatyód, itt vagyok!
 
Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kettes:
  
On Takashiro-san's recommendataionm I'm taking a trip to the Giou family's hidden springs. 
Even if you're told that Senshirou and I are the only Zweilt meant to be going... you all end up tagging along like pathetic groupies! 

Hotaru Odagiri: The Betralay Knowa My Name 5.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...