Amikor lelkesen jelentkeztem a szerkesztőmnél, hogy én
szeretném ezt a könyvet, még igazán jó ötletnek tűnt. A borító értem kiáltott,
no és szeretem a verseket. Az olvasás után azonban némi pánikkal kezdtem el
nézni az üres papír. Mit fogok írni? Nem tudok semmit Turczi Istvánról, se Für
Emilről, nem értek a kortárs költőkhöz, úgy egyébként a költészethez sem. Aztán
arról győzködtem magam, hogy egy komplett verses kötetről értékelést írni pont
olyan, mint ha egy versről írnék. Igaz? Hiába akarom becsapni magam, még csak
nem is hasonlít a kettő egymásra, ezért bevallhatóan némileg bajban vagyok.
Minden vers egy külön történet, amit hogyan lehet összefoglalni? Sejtelmem
sincs. Csak azt tudom, mit érzetem olvasás közben, hogy milyen gondolatokat
váltott ki belőlem néhány költemény vagy rajz. Ezért aztán úgy döntöttem, pont
úgy kezelem, ahogyan a verses rovatot. Abból
baj nem lehet.
Turczi István (1957-) József
Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima
díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, egyetemi doktor,
irodalomszervező, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító
főszerkesztője. 1980-as évektől kezdve publikál, a jelenkori irodalmi élet
egyik legsokoldalúbb alakja. Verseken és regényeken kívül drámákat és
rádiójátékokat is írt, fontosnak tartja a kezdő tehetségek megtalálást, és a
már ismert szerzők támogatását.
