A galaxis őrzői

Guardians of the Galaxy

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 122 perc, 2014

rendező: James Gunn
forgatókönyvíró: James Gunn, Chris McCoy, Nicole Perlman
zeneszerző: Tyler Bates
operatőr: Ben Davis
producer: Kevin Feige
vágó: Fred Raskin, Hughes Winborne

szereplő(k): 
Chris Pratt (Peter Quill / Star-Lord)
Lee Pace (Ronan the Accuser)
Bradley Cooper (Rocket Raccoon)
Vin Diesel (Groot hangja)
Zoe Saldana (Gamora)
Dave Bautista (Drax, a Pusztító)
Karen Gillan (Nebula)
Benicio Del Toro (The Collector)
Michael Rooker (Yondu)
Djimon Hounsou (Korath the Pursuer)
Glenn Close (Nova Prime)

A világ minidig is rászorult a megmentésre, de egyáltalán nem mindegy, hogyan teszik. Sírva, ríva, egy kis kacagással, vagy egy gigantikus adag, életető nevetéssel. Ebben a  filmben ez utóbbi történt. A bemutatókból azt szűrtem le, a készítők nem veszi komolyan magukat, és nem várják el a nézőiktől sem, ráadásul szuperhősös, meg Marvel Comics, ennél több invitálásra nem is volt szükségem. Éjféli vetítés, IMAX 3D, egymásnak lettünk teremtve.

Peter Quill, akit esetleg  Star-Lord ként ismerhetnek jól értesült körökben, nem túl jelentős figura az univerzumban, apróbb bűntényeket követ el, és műkincsfosztogatással, begyűjtésből él. Amikor az egyik zsákmánya, egy fémgömb felkelti többek érdeklődését, mint például a tömeggyilkos Ronanét, nem sok esélye marad, menekül. Közben mindenki rá vagy a labdára hajt. Néhány különös barátra lel, és hamarosan együtt harcol a bérgyilkos Gamorával, az illegális kísérletek és gémmódosítások áldozatával, Rocket Raccoonnal, a rendkívül sokoldalú Groottal, és a bosszúra éhes Draxszal.

Nagyon sok helyről fogjátok megkapni az elkövetkező napokban, hetekben, hogy ez egy űber jó, űrben játszódó kis űropera. És valóban! Mindez pedig nálam lényegesen tehetségesebb írók tollából érkezik majd, de azért megosztanám veletek a saját gondolataimat, mert... csak mert.
Az elején támadtak kétségeim, de nagyjából 3 perc után teljesen elmúltak, és így még volt egy nagyon rövid 119 percem élvezkedni. Kevés volt. 
Nem olyan rég azon méláztam, miért van az, hogy mostanában egyre több két órás, vagy inkább fölötti filmet készítenek, miközben 10 éve még majdnem hogy kirívó volt ez a hossz. Jelenleg ugye az a csoda, ha 90 perc környékén véget ér egy film, és legyünk őszinték, néhányból az is bőven sok, viszont A galaxis őrzői egyenesen rövidnek érződött.

Egy ismerős azt prognosztizálta, hogy nálunk meg fog bukni, mivel a képregényszerető közönség sem igen ismeri - és még én sem -, de a magam részéről a héten újra nézem, így növelem az esélyeket, és nagyon remélem, nem leszek vele egyedül. Szégyen lenne, ha valami, ami ennyire képes szórakoztatni, nem érné meg egy pizza árát. 
Tökéletes? Nem. Érdekel ez bárkit is? Egyáltalán nem. 
A karakterek jók, szerethetőek, és mindnek megvan a külön bája, ahogyan szokványos módon a saját tragikus múltja is. Én például nem készültem fel rá, hogy a film elején sírni fogok, de sírásból nevetésre váltani az egyik legklasszabb dolog. Mellesleg erre a társaságom sem készült fel, ezért lélegzetvisszafojtva szipogtam, hogy aztán később annál hangosabban nevessek. 

Szereplőink nem született hősök, amikor végre felveszik a kesztyűt, akkor is megmaradnak egy furcsa bandának, és épp ez benne a jó. A színészek kitűnő választásnak bizonyultak, a forgatókönyv csak egy aprócska kérdést vetet bennem fel, de oly halkan, hogy majdnem én sem hallottam meg, miközben szerintem egy csomó másról lemaradtam, úgy nevetett mindenki a nézőtéren. No de nem csak a verbális poénok terén alkottak nagyot, a látvány is kitűnő. Az egész film pörgős, lendületes, vannak benne kütyük dögivel, közelharcból sem kevés, és űrfogócskából is bőven kijut.

Természetesen mint minden a Marvel univerzumban, itt is vannak összefüggő dolgok, bár elsőre ezek a kapcsolatok nem feltétlenül lesznek nyilvánvalóak, és nem árt hozzá látni az előző nagyszabású szuperhősös filmeket sem - vagy jó barátokkal menni moziba, akik segítenek a végén összerakni a képet -, ámbátor azok nélkül is teljesen élvezhető, mivel különálló történet, és néhány apróságot leszámítva nem is igen van jelentősége.
A '60-as- '70-es évek zenéje totál betapadt, sok idő lesz, mire kiirtom, és alapvetően két gondolattal távoztam a moziból: 
1. nekem kell egy Raccoon és Groot páros saját használatra;
2. remélem lesz folytatás. 

Igazán könnyed szórakozás szuperhős és sci-fi szerelmeseknek, meg úgy egyébként mindenkinek. A legjobb pedig az, hogy amíg hangosan nevetsz, észre sem veszed, hogy megint olyan alapvető morális kérdések kerülnek terítékre, mint az emberség, család, hűség, hovatartozás és még sorolhatnám.  
Egyébiránt elvileg 2017-ben jön a folytatása, ami csak azért klassz, mert hagytak nyitott kérdéseket, valamint az a bizonyos összekötő kapocs, ami minden Marvel film végén előjön, még nem teljes. Ja , és ha nem mondtam volna, mert ez bitang jó volt! 
De ha már film vége, igen, itt is van extra jelenet, kettő is. A második egészen a stáblista végén, amit persze sokan nem fognak érteni, a fiataloknak ugyanis néha nehéz lehet... Sajna ilyen az élet. 

Én vagyok Groot! Ez pedig egy hibátlan:

10/10

3. Corvin Moziéjszaka, azaz Demóna, a száz godzilla, és az amerikai pók

Szeretem a Moziéjszakákat. Nem csak azért, mert két mozijegy áráért nézhetek meg 4-5 filmet, bár tagadhatatlanul ez az egyik legvonzóbb tulajdonsága, hanem azért is, mert a sokszor tömeg, zaj és meleg ellenére is jó móka. Van egy sajátos, utánozhatatlan hangulata, még akkor is, ha néhányan pofátlanul eléd furakodnak, és persze meg vannak sértve, ha ezt szóváteszed - no nem mintha számítana -, de ennek ellenére is klassz egy csomó, hasonló fanatikus között lenni. 
Idén is a laza szórakoztatásra mentünk rá, és a magam részéről, sikereseken nyilvánítom az estet.

Demóna

Ez a film több dolog miatt is felkeltette az érdeklődésemet. Először is ritkán látunk mostanában élőszereplős vérbeli mesét, ami csak annyi, aminek mondják, szóval csupán mese. Másodsorban Angelina Jolie gonosz karakterként igazán érdekesnek tűnt, és végül igen látványosnak ígérkezett. Tehát megvoltak a magam okai, de azért nem vártam mást, mint amit a film nyújtani tudott.

Két nép lakik egymás mellett, koránt sem békés egyetértésben. Az emberek féltékenyek a tündérek királyságára és annak kincseire, míg a másik ország lakosai békésen és boldogan élnek, király nélkül, hiszen megbíznak egymásban. Amikor egy ember behatol birodalmukba, Demóna, aki maga is még egy kislány, csupán egy fiúcskát talál, akivel meglepő barátságuk egyre csak nő. A fiú becsvágya azonban árulásra sarkalja, minek hatására Demóna, aki addigra a tündérek királyságának védelmezőjévé vált, bezárja szívét, és csupán a bosszú élteti.
Megátkozza a királyá választott régi barát lányát, akinek életét ennek ellenére mégis figyelemmel kíséri, és hamarosan ráeszmél, nem is fontos a bosszú. De már késő. A két királyság háborúra készül. 

Én ezt nagyon szerettem. Álomszép környezetben egy agyoncukrozott Walt Disney feldolgozás sötétebb tónusú adaptációja, némi humorral spékelve. Ne várjatok tőle mást, mint mesét, mivel nem is kaptok egyebet, annak viszont kimondottan üdítőnek találhatjátok. Ahogyan én.
Angelina Jolie teljes fogsorával rengeteg alkalommal, tucatnyi mosolyában találkozhattunk, de most egy olyan új színt hozott, hogy a szőr felállt a hátamon. Imádtam.
Korhatáros, ami teljesen jogos, de egy 10-12 éves szerintem már kitinűen szórakozna rajta.

9/10



A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 

Bár a könyv már két éve megvan, még nem jutottam el addig, hogy elolvassam, viszont mivel mindenki szerint nagyon jó, kíváncsian vártam a filmet. Minimum egy önfeledt, kacagástól hangos élményt reméltem.

Allan Karlsson kényszerből kötött ki a nyugdíjas otthonban. Szellemileg teljesen épp, testileg is jól bírja magát, nem szereti az otthont, hát gondol egyet, és míg az ő századik születésnapjára készülnek, kimászik az ablakon, és felszáll az első útjába kerülő buszra. Még a pályaudvaron kerül hozzá egy bőrönd, tele pénzzel, amit a tulajdonosai nagyon szeretnének visszakapni, és ezzel kezdetét veszi Allan jubileumi kalandsorozata egy volt állomásfőnökkel, egy bizonytalan büféssel, egy nagyszájú perszónával és egy cirkuszból mentett elefánttal. A kalandok során fellebben hősünk életéről a fátyol, múltja pedig nem kevés híres embert, bizarr és véletlen találkozást, valamint halálos veszélyt rejtett. 

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy bizonyos részeken vinnyogva nevettem. Már eddig is többször kiderült számomra, hogy a svédek bizony tudnak filmet készíteni - és könyvet írni, de ez most mellékes. Íme egy jó film, az olyannyira megszokott alpári és altesti poénok nélkül. Nem csak hogy szórakoztató, de  jellem - és helyeztkomikumjaival nagyon magasra tette a mércét. Kötelező megnézni mindenkinek, akik bírja a skandináv, kissé lassan induló, majd élesen kirobbanó történeteteket, szeret nevetni és nem idegenkedik a dinamitrudaktól.

10/10

 

Godzilla

Annyira lehúzták néhányan a filmet, hogy egyértelműen éreztem valami zsigeri kényszert: nekem ezt látnom kell! Oly sokszor előfordul, hogy én bizony élvezem azt, amitől mások irtóznak, szóval szeretem magam levonni a következtetést. 

Joe Brody Japánban él családjával, és egy atomerőműben dolgozik. Amikor rádióaktív szivárgás tör ki és a felesége meghal, rögeszmésen kutatni kezd az igazság után, mert ösztönösen érzi, valamit elhallgatnak előle. Az időközben felnőtt fia hivatásos katona, saját családjával él, és belefárad az apja teóriáiba, mégis, mikor a japán rendőrség letartóztatja, önként megy érte. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan belecsöppennek a Dr. Ichiro Serizawa által vezetett programba, és az egész világ rettegni fog a világ kezdetéről itt ragadt radioaktivitást reggeliző parazitáktól. És azt sem tudják, hogy már közeledik az alfa ragadozó, Godzilla, hogy visszaállítsa a természet egyensúlyát.

Ez az alapsztori kísértetiesen hajaz az azonos című rajzfilmsorozatra, amikor is Godzilla a jófiú, és a felbukkanó szörnyeket szép sorban leveri az emberek érdekében. Még ezzel sem lenne baj, de ez a film ezer sebből vérzik. A zseniális Ken Watanabe most csak egy szájtátó, zavarodott tudós, aki nem tud az égadta világon semmit, nincs semmije, csak a vak hite, hogy a giga szörny célja lepofozza a másikat. Hogy ezt mire alapozza, az nem derül ki. A minden bizonnyal zavarodott és lelki beteg prof csak teng-leng, és olyan dolgokat közöl tényként, amit aztán nem tud alátámasztani semmivel. 

Az akció jelentetek szuperek, dinamikusak, látványosak, Godzilla über klassz, hiba csak a film maradékával van, ami viszont több mint két órás és ebből a címszereplő jó ha nettó 20 percet szerepel. Én tudom, hogy nem olcsó manapság egy látvány orientált film előállítása, de nem ártott volna eldönti, mire mennek rá a készítők. Vagy legyen Godzilla a főszereplő, vagy hívják a Rádióaktív mutánsok támadásának, és akkor elnézzük a szánalmas próbálkozást arra, hogy történetet adjanak ennek az elfuserált filmnek. 
De mondhatnám úgy is: vagy írjanak a forgatókönyvet, vagy ne, de a kettő együtt nem megy. Nagyjából negyven percet élveztem a filmből, de tény, hogy azt viszont nagyon. 

5/10

 

Amerika Kapitány - A tél katonája

Igen, én még nem láttam, de mindenképpen érdekelt, hiszen szuperhősök, S.H.I.E.L.D. és hasonlók, szóval nálam eleve 8 pontról indult. Már az első részt is szerettem, így ha megkésve is, de mindenképpen moziba láttam a folytatást.

Steve Rogers kapitány nem tétlenkedik, a S.H.I.E.L.D. derekasan ellátja munkával. Kicsit egyedül van egy olyan korban, ahol a legtöbb barátja már halott, de miután Fury igazgatót megtámadják, addigi nyugodnak mondható élete fenekestül felfordul. Többé nem tudja, kiben bízhat, majd Fekete Özvegy oldalán nekiállnak felgöngyölíti azt az összeesküvést, ami alapjaiban rengeti meg világukat, és ami nem máshoz, mint a Tél katonájához, és egy titkos szervezethez vezet őket. 

Látványos volt, vicces, ezer watton pörgött. Ugyan mit számít az a kis kiszámíthatóság, ha egyszer ennyire jól szórakoztam? Ezt vártam, nem többet.
Úgy hallottam, hogy Chris Evans a következő Bosszúállók után szögre akasztja a feszes rucit, amit én nagyon sajnálnék. No nem azért, mert nem találnak mást, aki kitöltené, hanem mert számomra már ő Amerika Kapitány, és akárki is jönne utána, csak árnyéka lehetne. És persze épp ezért megértem, nem szeretne egy szerepes színész lenni. Azért ha lehet egy rajongó lánynak ilyen álma, én drukkolok a következő filmért. 
A szereposztás ezúttal is kitünő, Lobelt... akarom mondani Robert Redford és Frank Grillo különösen kedves a szívemnek.

10/10




A csodálatos Pókember 2.

Még nem láttam, márpedig miden valamirevaló képregényrajongónak kötelező darab, szóval eljött az ideje, hogy Pókfejjel egymásra találjunk. Különösen, mivel még az első rész idején kifejtettem, hogy számomra Andrew Garfield az eddigi legjobb Pókember. 

Peter szorgalmasan tisztogatja a város utcáit, közben meghasonlik szerelme és az apjának tett ígérete között. Közben Harry Osborn, régi barátságukra hivatkozva kéri, hogy keresse meg Pókembert mert szüksége van a vérére, és ha ez nem lenne éppen elég baj, Peter apjának szelleme is kísérti, csak úgy mint Elektro, a rajongóból vált gyilkos ellenég.

Én akartam szeretni, nagyon is, de kicsit sok volt a dráma, az üresjárat, ami látszólag sehova sem vezet, és csak arra jó, hogy megtörje a film dinamikáját. Talán majd a következő részekben lesz jelentőségük, de minimum fél órát, ha nem többet, kivágtam volna a 144 percből. A többi különben pörgős, lendületes, látványos és szerethető. Hiába tudtam, mi lesz Gwen Stacy sorsa, nagyon bíztam benne, hogy annyi mindent valóztattak már, talán ezt is... De nem. Szóval várunk Mary Jane.
A kis Osborn szerepére kitűnő választásnak bizonyult Dane DeHaan, akinek a tekintetében van valami Damienes - az Ómenből -, nem kétség, nagyszerű Zöld Manó válik belőle. 

7/10



Az első film szombaton 18:00-kor, az utolsó vasárnap 4:00-kor kezdődött, így nem lehetett trükközni, maximum öt film fért bele mindenkinek. Maga az esemény a szokásos módon nagyszerű volt, bár az egy időpontban kezdődő filmek miatt mire odaértünk egy teremhez, már kígyózó, kilométeres sor állt. Több esetben is előfordult, hogy három külön sor is összeért, levegő alig volt a tömegben, viszont nem kellett újraterveznünk a megnézendők listáját, mert ha szűkösen is, de mindenhova befértünk.
Idén is kevesebb jegyet adtak el, mint ahány ülőhely ténylegesen van, de persze azt sosem lehet biztosra jósolni, melyik filmre mennyien készültek. 

A társaság ezúttal is kitűnőre sikerült, és már ezért megérte, így hát részemről zöld utat kapott a 4. éjszaka. Jövőre veletek, ugyanekkor és ugyanitt.

10/10

A sötét lovag - Felemelkedés

The Dark Knight Rises

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 165 perc, 2012

rendező: Christopher Nolan
író: Bob Kane
forgatókönyvíró: Christopher Nolan, David S. Goyer, Jonathan Nolan
operatőr: Wally Pfister
producer: Christopher Nolan, Charles Roven, Emma Thomas

szereplő(k):
Christian Bale (Bruce Wayne / Batman)
Michael Caine (Alfred)
Anne Hathaway (Selina Kyle / Macskanő)
Tom Hardy (Bane)
Joseph Gordon-Levitt (John Blake)
Gary Oldman (Jim Gordon)
Marion Cotillard (Miranda Tate)
Morgan Freeman (Lucius Fox)
Liam Neeson (Ra's Al Ghul)

Természetesen ez is az év egyik legjobban várt filmjei közé tartozott, és nem kevés izgalommal konstatáltam, közeledik a nagy nap. Még az sem tántorított el, hogy kicsivel több mint két óra negyven perc. Lássuk tehát, mit alkottak!

Bruce, Harvey Dent halála után, visszavonult remeteként él. Közben jótékonykodik és erre a célra még az otthonát is átengedi. Nyugalmát egy rendkívül csinos és ruganyos ízületekkel megáldott hölgy zavarja meg, aki hihetetlen tehetségét arra használja, hogy megszerezzen valamit, ami természetesen nem az övé.

Eközben Bane megérkezik Gotham Citybe, és a  fennálló bűnözés mentes időszakra fittyet hányva, belefog nagyszabású tevének megvalósításába, amiben szerepet játszik egy atomfizikus, a város csatornái és sok lelkes segítő.

Az érzéseim meglehetősen kettősek. Élőszőr is, mert rajongom a sorozatért, aztán mert már első ránézésre is láttam, ez bizony nem egy rövid film. Sőt... A színházakban nem véletlenül van az előadások között szünet.

Rettegve gondoltam arra, hány nőtársam fog majd felugrálni a film közben, és ezzel kitakarni a feliratot. Mert igen, 2D-ben és feliratosan néztük. Hááát... Voltak benne apróbb hibák, néha egészen megzavarodtam, hogy én nem ezt hallottam, de nem vagyok egy nyelvi zseni, szóval csak pislogtam csendesen.

Ezt azért nem mertem gyakran megtenni, mert szemüveg híján igencsak kellett élesítenem az optikát, hogy le ne maradjak valamiről.

Az első, ami egyből feltűnt, hogy rögtön két történetet kaptunk. Nem, nem kétszázon futnak az események, hanem két elkülöníthető történet halad párhuzamosan, amik időről időre összetalálkoznak, majd véglegesen össze is kapcsolódnak. John Blake és Bruce Wayne egyedi emberek, egyedi sorssal, külön utakon járnak, de egymás mellett.

Bane... Ó, Bane! Tom Hardy már sok szerepben tündökölt és egyre jobb és jobb lesz. A The Take-ben imádni valóan görény volt(Azt hiszem még mindig nincs hozzá magyar felirat. Bár az első részt megcsináltuk Wellingtonnal, de a technikám halála miatt teljesen elveszett... Bocsiii!).  Egyszerűen nem győztem ájuldozni, miközben a Spílerben Handsome Bob über édes volt,  képes lettem volna beleszeretni. És akkor még sorolhatnám. Nos, ha  Heath Ledger Jokerét nem is játszotta le, nagyon közel volt hozzá.

Christian Baleről nem tudok olyat mondani, mit mások nem tettek meg helyettem. Annyira Batman, mint ő, ezidáig senki sem volt. Nemcsak nagyszerű színésznek tartom, de számomra már A SZÍNÉSZ kategóriába tartozik, ami egyet jelent azzal, hogy tudom a nevét, láttam jó pár filmben és igen, már az Amerikai pszichóban is odáig voltam az őrült zsenialitásáért. A mai napig siratom a Terminátor - Megváltást.

Macskanő felbukkanása időszerű volt és magam sem hittem, hogy ezt mondom, de Anne Hathaway egyszerűen tökéletes választás volt. Karcsú, könnyed mozgású és szép. Elhittem neki mindent. Én nem azért mert el akartam, hanem mert eggyé vált a szereppel. Számomra ő a tökéletes Selina Kyle.

Gary Oldman, Morgan Freeman, Liam Neeson és Michael Caine kétségkívül nagyszerű színészek. Rengeteg filmben bizonyítottak már, jobbnál jobb szerepekben tündököltek, díjak tucatjait birtokolják és mindegyiket megérdemelték.  Azon kevesek közé tartoznak, akiket jó látni akármikor, akárhol és persze akármiben.

Joseph Gordon-Levitt szekere, nem érdem nélkül, felfutóban van.  Több főszerep is vár rá a következő évben. Gyerekszínészként kezdte és lám, lassan kinőtte magát.

De mielőtt extázisba hajtanám magam azért akad nem kevés probléma is. Értékelem, hogy nem adták el két résznek, bár megtehették volna, értékelem a színészeket, a hangulatot, az utaztatást és a képi világot. Imádtam az új és régi kütyüket, minden sallangot, még a lelki felépítést és a hosszúra nyúlt alapozást is.

Néhány vélemény szerint az első fél óra egy nagy nulla volt, de én még ezzel az átkötőszerepet betöltő kezdettel is elégedett voltam. Meglepően sokáig nem is éreztem a film hosszát. Én speciel nem igen ficeregtem, levegőt is halkan vettem, de elérkezett egy pont ahol elvesztettek.

Nem szeretnék spoilerezni, mégis kikívánkozik belőlem, olyan, mintha félórát kivágtak volna a filmből. Értem én, hogy a 165 perc sok, és erre még rádobni vagy húszat, nos akkor tényleg vagy szünetet kell beiktatni, vagy két részben leadni, de így kimaradt egy nagyon fontos mozzanat, amin érdekes módon nem csodálkozik senki. Többször felmerült bennem a kérdés, és egyszer hangosan ki is mondtam: ezt honnan tudja? Azért éreztem jogos problémának, mert olyan eseményről volt szó, amiről az adott szereplő elvileg nem tudhatna és láss csodát, mégis!

Ezen a bizonyos ponton felfeselt a forgatókönyv összes hibája és hirtelen elvesztettem a hangulatot, valamint első ízben gondoltam arra: vajon hány óra van? Ahogyan az is tény, ettől kezdve már nem tapasztott a székhez sem, hiába volt hátra még a nagy finálé.

Az akciójeleneteket mindig inkább a technikai oldalról kerültek ki, bár számos közelharcban is gyönyörködhetünk. Ezekkel maximálisan meg voltam elégedve. A Batmanra jellemző sötétebb képvilág is ütött és szórakoztatott. A zene természetesen most is betöltötte a neki szánt szerepet. A felirat sajnos kihúzott néhány poént az amúgy sem népes számú keretből, de ez ellen nem tehetünk semmit.

Több olyan kiszámítható elem is akadt, amit jóval idő előtt tudtam. Ez is a forgatókönyv hibája. A rajongok által ismert tényre alapozni egy teljesen ellentétes karaktert igenis hiba, mert aminek csattannia kellett volna, ettől kiszámíthatóvá válik. Mert tudjuk, mi az, ami nem stimmel. Még csak nagyon gondolkodni sem kell, maguktól ugranak helyére a dolgok. Ha feldolgozás, akkor nem várok csattanót, de ha arra játszanak, üssön akkorát, mint ama ház a megboldogult Keleti Boszorkányon.

Mindent összevetve látványos, élvezetes befejezés volt, ami mégis számos sebből, gyengén, de megállíthatatlanul vérzik. A sokat akart a szarka tipikus esete.

Rajongásom magasabb pontszámot kénytelen adni annál, mint amit ténylegesen megérdemelne, de az összecsapott és elnagyolt vége miatt már így is szépen vontam le. És ha őszinte akarok lenni magamhoz, azért szerettem, még ha értetlenkedtem is néhány ponton. Talán az IMAX feljebb emelte volna, de azért így sem bántam meg. Még mindig a muszáj látni kategória, csak az eddigiek miatt többet vártam.

8,5/10

A csodálatos pókember

The Amazing Spider-Man

színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 136 perc, 2012

rendező: Marc Webb
forgatókönyvíró: Alvin Sargent, Steve Kloves, Steve Ditko, Stan Lee, James Vanderbilt
operatőr: John Schwartzman
producer: Avi Arad, Matthew Tolmach, Laura Ziskin
vágó: Alan Edward Bell, Pietro Scalia

szereplő(k):
Andrew Garfield (Peter Parker / Pókember)
Emma Stone (Gwen Stacy)
Martin Sheen (Ben Parker)
Sally Field (May Parker)
Rhys Ifans (Dr. Curt Connors)
Denis Leary (George Stacy)
C. Thomas Howell (Ray)
Chris Zylka (Flash Thompson)

Mivel volt szerencsém Nicholas Hammondot és Tobey Maguire-t is látni Pókember szerepében, igencsak meglepődtem az új üdvöskén.  Valamiért túl gyereknek, túl nyálasnak, túl... mindennek tartottam. Aztán eszembe jutott, hogy végül is a karakter történetünk kezdetén középiskolás, és ahogy haladtak az évek, a látványtechnika egyre jobb lett. Azt hiszem ez utóbbi miatt döntöttem úgy, én bizony várom ezt a filmet. Tehát csak idő kérdése volt, hogy a régi szuperhős új köntösben kopogtasson nálam.

Peter szülei egy estén sietve távoznak és őt a nagybátyjánál hagyják. Ben bácsi és May néni a legjobb szülőhelyettesítők, egészen addig, míg egy véletlen folytán kezébe nem kerül apja régi aktatáskája és a benne található nyomok alapján el nem kezd kutakodni. Így jut el dr. Curt Connorshoz, aki apja munkatársa volt, és akinek nagy szüksége van azokra az adatokra, melyeket Peter talált.

A feldolgozás nem jelent egyet azzal, hogy követik az eddigi filmeket, vagy akár a képregényt. Miközben néhány fontos elemet megtartottak vagy éppen újra behoztak, egész sokaságot dobtak ki.

Gwen Stacy, az első igazi szerelem, felbukkan és bár tudjuk mi lesz a sorsa a későbbiekben, üdítő volt, hogy visszahozták azt a karaktert, aki eddig alig, vagy egyáltalán nem jutott szerephez. Sajnos Emma Stone engem szörnyen idegesít. Biztosan rengeteg csinosabb, kedvesebb, bájosabb hölgyet találtak volna a szerepre. Rejtély, hogy miért pont őt választották.

Ben bácsinak sajnos mennie kell, teljesen mindegy, milyen körülmények között, ahogyan természetesen a pók csípés is kötelező, csak ugye minden egy kicsit másként történik. A rádióaktivitás már rég a múlté,  de nem baj, hiszen arról már tudjuk, hogy legfeljebb két fejet növeszt, de pókösztönt nem ád. Szóval nincs ezzel semmi baj. Modern, meg könnyebben emészthető a mostani technokrata fiatalságnak.

Mindenféle fanyalgás nélkül kezdtem bele a filmbe, vacsoráról érkezve csak egy ásványvízzel, és csupán a végén jöttem rá, mennyire szomjas vagyok. Elfelejtettem inni.

Igen, a film jó. A látványvilág sokkal színesebb, az ugrójeleneteknél süllyedt és emelkedett a gyomrom, értettem a kevéske poént és több helyen sírtam is. A kísérőm meg is jegyezte vicceskedve, hogy vállalhatatlan vagyok. Hiába mondtam, hogy de abban a jelentben, meg ott az volt, hogy... Kedves, ámbár lesajnáló mosollyal közölte: De ez a Pókember! Pókember!

Tudom, pasiknak ez furcsa, de én mégiscsak nő vagyok, így volt teljes a beleélés, mert sírtam, nevettem, ahol kellett és izgultam is szépen.

Ezek után kimerem jelenteni Andrew Garfield ez addig legjobb pókember. Persze könnyű neki, a technika évről évre fejlődik, de Peter Parker számomra egy torzonborz tini, aki épp ezért néha rossz döntéseket hoz, tanul a hibáiból és a birtokában lévő erő miatt felnőtté válik.

Érdekelnek a következő részek, szeretem benne az átívelő szálat is. Nem bánom, amikor valami nem úgy van, ahogy kellene, ha add valami egészen mást, ami viszont izgalmas. Nagyon aggódtam, hogy megint előröl kezdik a történetet, és meglepődtem, amiért működött.

Természetesen mint minden Marvel feldolgozás végén, itt is várható extra jelenete. Előre vetít valamit az elkövetkezendőkből, ami nem hiszem, hogy bárit sokkolni fog, de lelkesen várom majd az eredményét, hiszen szeretem a szuperhősöket és köztük Pókembert.

A film lendületes, pörgős, bemutatja az eredetet, megteremti az érzelmi alapokat, és mindezt jó arányban teszi. Ha csak látványért ül be valaki, akkor is elégedetten fog távozni.

Élveztem, mert lekötött, utaztatott, szórakoztatót és megsiratott. Nagyszerű esti program volt.

9/10

Az éhező, éjsötét, bosszúálló Sherlock és a holló

Na szóval, túl vagyunk a Corvin moziéjszakán! Nagyszerű volt, bár a szervezésen lenne még mit csiszolni. Például eléggé nyilvánvaló okokból, egy kilencven egynéhány fős terembe nem fér be kétszáz ember. Ezért aztán sokan zúgolódtak, többen csúnyán néztek rám, miközben a mosdóból visszatérve átfúrtam magam  a tömegen. Páran beszóltak és komolyan azt hittem meg is lincselnek. Az érzés csak fokozódott, mikor azt hallottuk, a terem megtelt és a kint rekedtek morgolódni kezdtek.

A főszerep azonban a így is a filmeknek jutott, amik változó pontszámokkal szerepeltek ugyan,  azonban csupán egy célt szolgáltak, a szórakoztatásomat.

Lássuk  a versenyzőket!

Az éhezők viadala nálam stabil 8/10-et ért. A könyv szerelmesei közül páran csalódtak, de ez elkerülhetetlen minden adaptációnál. A hosszúsága ellenére olyan érzésem volt, hogy sok dolog kimaradhatott, vagy esetleg nem fejtették ki megfelelően. Az üres járatoknak célja és oka volt, így nem unatkoztam egy percet sem.

A beharangozás persze lelőtte a lényeget, de a nyitottan maradt kérdést, hogy mi is lesz aztán, sokkal izgalmasabbá fűszerezte a kissé elnagyolt végkifejletet.

Az Éjsötét árnyékkal meglepően sok probléma volt. Érdekes a téma, kitűnőek a színészek, nagyszerű a rendező, de szörnyen sok sebből vérzik.

A poénok jelentős része ült. A lazán szórakoztató alkotás sokáig egy hajszálvékony 8/10-et birtokolt, aztán az végkifejlet váratlanul 6/10-é változtatta. Értem én a szándékot, meg a görbetükröt és még a  reményeket is, de azért Burtontől többet vártam, mint egy középszerű, elcsépelt, kalapból kirántott és összecsapott befejezés.

Tagadhatatlanul az est csalódás volt. Igazán kár a benne maradt potenciálért és még nagyobb kár a régimódi vámpír karakterért.

A Bosszúállókhoz és a Sherlock Holmes 2-höz aligha tudnék többet hozzáfűzni annál, mint amit már írtam róluk, de mindkettőt most láttam harmadjára és még mindig kellemesen szórakoztattak. Mondjuk Robert Downey Jr. nélkül jóval silányabb lenne az élet. Az éjszaka egymás után láttam két remek filmben, amik miatt nyugodt szívvel kijelenthetem, rajongó vagyok.

A holló egyszerűen szólva remek, nekem való film volt, amivel kiérdemelt egy külön posztot is. Hamarosan érkezik. Nálam 9/10 pont, ami egyáltalán nem légből kapott és ajándék, de sajnos előreláthatóan meg fog bukni. Kár érte.

Nos, az est tanulsága, hogy hiába készítünk menetrendet, úgysem feltétlen férünk be azokra a filmekre, amikre szeretnénk. Két választásomtól is elestem, és akkor még nem is beszéltünk  azokról a filmekről, amiket nem tudtam összehangolni a saját ütemtervemmel. Kimaradtak a drámák és nagyjából a vígjátékok, az akciódús levegő azonban könnyedén ébren tartott.

Függetlenül a szervezés hiányosságaitól, minden tiszteletem a személyzeté, főleg a kisebb termek esetében, ahol egész éjszaka hallgathatták a nem feltétlen békés panaszáradatot, amiért az emberek nem jutottak be. Erősen elgondolkodtam azon, hogy jövőre katéterrel és a derekamon egy zacskóval érkezem, akkor a tömeg sem anyázik, amiért visszatérnék oda, ahol egyszer már sorba álltam.

Összességében kitűnő éjszaka volt, remek filmekkel és nagyszerű társasággal. Egyértelműen ismétlésért kiállt.

Bosszúállók

The Avengers

színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 142 perc, 2012


rendező: Joss Whedon
forgatókönyvíró: Joss Whedon
zeneszerző: Alan Silvestri
operatőr: Seamus McGarvey
vágó: Jeffrey Ford, Paul Rubell

szereplő(k):
Samuel L. Jackson (Nick Fury)
Chris Evans (Amerika Kapitány)
Robert Downey Jr. (Tony Stark/Vasember)
Chris Hemsworth (Thor)
Mark Ruffalo (Bruce Banner / Hulk)
Scarlett Johansson (Fekete Özvegy)
Jeremy Renner (Sólyomszem)
Tom Hiddleston (Loki)
Clark Gregg (Phil Coulson)
Cobie Smulders (Maria Hill)
Stellan Skarsgard (Selvig)
Gwyneth Paltrow (Pepper Potts)
Paul Bettany (Jarvis hangja)

Foglaljam össze tömören? Freakin' awesome! Az idei filmtermés nagyon ütősnek ígérkezett már tavaly is, és tényleg! Az egyik legjobban várt mozi volt a részemről, bár az is tuti, hogy ezt le fogom írni még néhány alkalommal.

Emlékszünk arra bizonyos energiakockára, amit Amerika Kapitány elvett Vörös Koponyától, aztán Stark papa kihalászott, majd Selvig professzorhoz került Nick Fury és a S.H.I.E.L.D. megbízásából? Na, ott kezdődött minden, mert Lokinak nagyon kell a Tesseract nevű cucc, hogy kinyitva az átjárót egy csomó katonát szabadítson a bolygóra és leigázza a földet.

Míg őt hajtja a bosszúvágy Fury elkezdi összegyűjteni azokat a kivételes embereket, akik segíthetnek felvenni a harcot. Amerika Kapitány, Vasember,  Hulk, többé-kevésbé maguktól szállnak a buliba, a S.H.I.E.L.D. alkalmazottaknak természetesen nem szabadon választott a program, igaz, hogy így is lelkesek, és aztán betoppan, azaz zuhan, Thor is, akit igencsak zavar testvére(Meg a francokat! Loki Odinnak a fogadott testvére, de most ebbe bele se menjünk!)ügyködése. A csapat összeáll, de ettől függetlenül akad néhány belső problémájuk, na és természetesen, meg kell menteniük a világot is.

A bemutatók alapján az volt a legnagyobb félelmem, hogy ez egy afféle egyemberes műsor lesz. Vasember túl meghatározó karakter, Tony Stark pedig kikerülhetetlen személyiség. Thor ugye nem egy észlény, Amerika Kapitány kicsit elveszik ebben a világban, Hulk egyébként sem túl beszédes, Fekete Özvegyet és Sólyomszemet pedig lefoglalják a saját dolgaik. Nos igen, a poénoknak legalább a fele Stark körül csattant, ami nem baj, viszi a hátán a parádét, és nem is csúsztak el az arányok... nagyon.

Thorban időnként fellobban az értelem lángja, de alig különbözik Hulktól az ösztönszerű, csörtető harcmodorával. Szép dolog, hogy ezt ő is belátja. Amerika Kapitány aggódik, hogy a rucija kicsit ágyporos.  Igazából nincs mitől tartania és aztán csak összekapja magát, hiszen vezető egyéniség lenne vagy mi a szösz. Stark a boldog, szerelmes milliárdosok életét éli, amíg nem csatlakozik. Ahányan vannak annyi félék, és ettől színes a dolog.

A film hosszú, senkit nem álltatok, de a magam részéről nem sokat fészkelődtem, akcióból, látványból és poénból is kijutott bőven. Egy rossz szavam sem lehetne, de azért volt néhány furcsaság. És pont a viccek terén éreztem néhány olcsó, hatásvadász beszólást, amin persze mindenki, igen én is, nevetett, de valahogy mégsem illettek be az egészbe. Nem követem el azt a hibát, hogy azt mondjam, nem volt "reális", pedig ez az igazság. És a realitás most nem a valódi, hanem a filmbéli életre, világra értendő. Valami hiányzott, valami nem volt ott. Bár lehet csak az zavar, hogy akkora felhajtást csaptak köré, ami miatt sokkal többet vártam.

Mivel nem feliratosan láttam, csak az angol nyelvű, rövid bemutatókból tudok kiindulni. Tagadhatatlanul úgy érzem, néhány beszólás nem jött át a szinkronban, ami egyébiránt, és ez meglepő lesz tőlem, kitűnő. Hawkeye néha csak Hawkként került terítékre, máskor meg Sólyomszemként, itt nem ártott volna valami koncepció, de esküszöm nem kritizálok tovább.

A színészek természetesen egytől egyig zseniálisak voltak, bár nekem Tom Hiddleston  a személyes kedvencem. Igen, tudom, negatív karaktereket hálásabb játszani, de neki még majdnem el is akartam hinni, hogy győzhet, pedig mint tudjuk ez nem is lehetett opció.

Engem meggyőzött, megvett és  szórakoztatott. IMAX 3D-ben azért nem tudom mennyire érte meg megnézni. Egészen a támadásig kellett várni valami jó kis arcba repülős tárgyért, pedig ugye a pajzs meg a pöröly adta volna magát. Nem éreztem, hogy nagyon értem nyúlt volna, de lehet csak azért, mert önmagában is van annyira látványos film, hogy magával ragadjon. Engem legalább is berántott, és ezért nem igen figyeltem másra. Különben meg lelkes híve vagyok a 3D-s technikának.

Tuti nézem még egyszer moziban, mert a szórakoztatási rátája bőven elbírja az ismétléseket. Hiába minden észérv, Marvel-univerzum rajongó vagyok.

9/10

Ra.One

रा.वन

154 perces indiai sci-fi akciófilm (2011)

rendezte: Anubhav Sinha

szereplők:

• Shahrukh Khan -  Shekhar Subramaniam és  G.One
• Kareena Kapoor - Sonia Subramaniam
• Arjun Rampal - Ra.One
• Armaan Verma - Prateek Subramaniam (Lucifer)
• Shahana Goswami - Jenny Nayar
• Tom Wu - Akashi és Ra.One
• Dalip Tahil - Barron
• Suresh Menon - Taxi Driver
• Satish Shah - Iyer
• Rajinikanth - Chitti
• Sanjay Dutt - Khalnayak

Nos, nem igen nézek bollywoodi filmeket, de ez a film a bemutatója alapján felkeltette az érdeklődésemet. Szuperhősök Indiában? Ó! Ezt látni kell!

Shekhar Subramaniam feleségével és fiával Londonban él és számítógépes játékokat tervez. Nehezen talál hangot a kamaszodó Prateekkel, akinek egészen más felfogása van az életről, mint Gandhit példaképnek tartó papának. Nyilvánvalóan nehezíti a helyzetet, hogy Angliában élnek, így még nehezebb elfogadni a kulturális különbségeket. Shekhar, csakhogy imponáljon fiának, aki szerint a gonoszkaraktereket sokkal ütősebbre kellene alkotni, mert ők az igazán menők, új játékában megalkotja Ra.One-t. A negatív hős erősebb, képes befolyásolni az emberi elmét, felvehet női és férfi alakot egyaránt, képes tanulni a hibákból, ellenfelektől, azaz fejlődik.

Mivel mindenkinek kell egy ellenség, létrehozzák G.One-t is, akit külsőleg Shekharra hasonlít és ő a jófiú. A játékosok egy interaktív ruhába bújva az ő bőrébe kerülnek és így harcolhatnak. Prateeket leveszi a lábáról apja játéka. Míg mindenki a bemutatón bulizik, a fiú Lucifer néven ki is próbálja, majd az addigra teljes öntudatára ébredt Ra.One-t teljesen fel is húzza azzal, hogy faképnél hagyja a játék közepén.

Ra.One, akinek ez nem egy játék, hanem az élete, hála egy új találmánynak (a körülöttünk repkedő temérdek hullámokat kihasználva bármilyen tárgy fizikailag megjelenthető ) kikacsint a valóvilágba. Levág egy kis felfordulást, rombol,  gyilkol, keresi Lucifert, hogy befejezze a félbemaradt ügyüket. Shekhar, hogy mentse a fiát, magára vállalja a játékos szerepét. Bár lebukik Ra.One mégsem kegyelmezz neki. Prateek  tudja, az apja nem balesetben hallt meg, de egy dolog tudni, és megint más bebizonyítani. G.One-t életre kell kelteni, szükség van valakire, aki szembeszállhat a gonosszal. Csakhogy a hős sokkal gyengébb ellenfelénél. A pozitív kimenetelre nincs semmi garancia...

A film hosszú. Két és fél órás majdnem, szóval tényleg nem rövid. Érdekes, hogy elröppent az idő! Bár kicsit problematikus volt a kezdet. Már a felirat beszerzése gondot okozott (Angolról beszélek, de a magyar is készül. Katka50-nek csak az átnézés van hátra. Érdemes látogatni a feliratos oldalakat.), mert a filmhez tartozó brutálisan csúszott, ráadásul hiányoztak belőle komplett párbeszédek. Szóval igazi kaland volt, de a végén csak találtam egy használhatót, amiben csak néha bukkantak fel krikszkrakszok. A nyelv meg ugyan hindi, de egy vagon angol szóval megspékelve. Remélem Indiában nem így beszélnek, mert enyhén kaotikus. Az első, amitől mégis  petúniára ültem, már egyből a szponzoroknál bekövetkezett. Az egyik támogató ugyanis a McDonald's. Höh! Ez bizony jól indul.

Shahrukh Khan  titulusa: Bollywood királya. Rengeteg filmben játszott, kasszasikereket szállít, a nők odáig vannak érte. Nem is igen értettem. Hogy van az, hogy  a nők szépek, de nincs egy fél jó pasi sem? Aztán jött a második szerepe, rövid haj, néha kék szem, brutálisan kigyúrt test. Azt kellett mondjam: Medve anyám! A jó pasitól még mindig odébb van, de így már legalább értem a visítás tárgyát.

Sem színészi sem trükkfelvételek tekintetében nem kell szégyenkezniük. Teljesen rendben van. Legfeljebb az lehet a furcsa az európai szemnek, ahogyan megjelenítenek dolgokat. Például az akció jelnéteket száma sokkal alacsonyabb, mint eredetileg reméltem, viszont ami volt, abba bele sem lehet kötni. Mivel alapvetően nem szuperhősökről, hanem játék karakterekről van szó, van néhány mozzanat, amit nem feltétlen sorolnék az emberi mozdulatsorok közé, de ebben az összefüggésben teljesen rendben vannak.

A szereplők időnként táncolnak és énekelnek, nem azért mert zenés film. Ez Shekhar egyéniségéből adódik. Hogy folyamatosan biztosítsa feleségét a szerelméről, énekel és táncol neki (kedves ötlet), amit minden kollégája, ismerőse, barátja tud, így muszáj neki megfelelni a képnek. Ergo, énekel és táncol.

Sokat nevettem rajta. Lehet, hogy több poén is lett volna, ha értek is valamit az indiai kultúrához, de alapvetően így is tetszett. Sokat foglalkoznak a család életével, tagok közti ellentmondásokkal, G.One karakterével. Nem lelki boncolgatás szinten, de a beilleszkedés, szokások, furcsaságok azért előjönnek. Különben a film nagyjából egyharmada Angliában játszódik, csak ezután költöznek vissza.

Ra.One-t játszó Arjun Rampal teljesen meggyőzött. A film jelentős részében nem látszik az arca, viszont maga  a karakter is érdekes. Armaan Verma (Lucifer/Prateek) első filmes fiatalember, de lehet érdemes lesz jobban odafigyelni rá. Kareena Kapoor számomra kimondottan szép. Nem tini lány ugyan, de a játéka, a kecsessége egyaránt meggyőzött. Nem véletlen nyert egy vagon díjat. Ami különben a színészek nagy részéről elmondható. Ez minden idők legdrágább bollywoodi filmje, a legismertebb nevekkel megspékelve. Talán nekünk nem sokat mondanak, de az érában taroltak ezzel a kombinációval.

Rendesen felépített történettel találkozunk. Megmagyaráznak mindent. Hogy elhisszük-e, az más kérdés, de ez csak egy film. A forgatókönyvnek vannak apróbb hiányosságai, de ezt szintén ne vessük a szemükre. Ennél sokkal gyengébbet is láttam parádés amerikai szereposztással, ami után úgy érzetem, csak vesztegettem az időmet. Semmiképpen ne kövessük el azt a hibát, hogy az ismert akcióhősöket alapul véve hasonlítsuk őket össze és vissza. Ez egy teljesen más történet. Minimum három különböző stílus keveredik a két és fél órában. Így, amikor pontozom, igyekszem nem a hollywoodi nagy testvérekre gondolni. Nekem tényleg tetszett. Elgondolkodtató, szórakoztató és látványos volt. Elbírt volna több akciót, de ne legyünk telhetetlenek. Van benne dráma (minden szuperhős hamuból születik), vígjáték, zene, akció.Van még hova fejlődni, de egész jó volt kezdetnek.

Lehet, hogy ezek után elkezdek indiai filmeket is nézni?

8/10

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló

(Captain America: The First Avenger)

színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2011

rendező: Joe Johnston
forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely
operatőr: Shelly Johnson
producer: Kevin Feige
szereplő(k):
Chris Evans (Steve Rogers)
Hugo Weaving (Johann Schmidt)
Dominic Cooper (Howard Stark)
Tommy Lee Jones (Chester Phillips)
Stanley Tucci (Abraham Erskine)
Hayley Atwell (Peggy Carter)
Natalie Dormer (Private Lorraine)
Sebastian Stan (James 'Bucky' Barnes)
Richard Armitage (Heinz Kruger)

Az a csodálatos  a Marvel Comicsokban, hogy minden mindennel összefügg. Ha valaki vevő erre a stílusra, szereti a képregényeket és a szuperhősöket, nem fog csalódni.  Én legalábbis nem tettem.

Vasember és Thor után megérkezett hozzánk Amerika Kapitány. Tette mindezt időben, még a jövőre várt Bosszúállók előtt.

Az 1940-es években született Amerika Kapitány nem más Istent szolgált, mint a propagandát. Kimagasló hazafiassága, társaiért érzett felelősségtudata, önfeláldozása és bizonyítási vágya számomra jó adag szuicid hajlamot bizonyít, de persze a példaképpé válásához ezekre elengedhetetlen szükség van.

Chris Evans által alakított vékonydongájú Steve Rogers minden álma, hogy  a hazáját szolgálva Európában harcolhasson a nácik ellen. A szülei már nem élnek. Egy baráton kívül nincs senkije, akihez ragaszkodna. Küzdeni az igaz ügyért pedig minden amerikai feladata.  Habár, fizikai problémái miatt teljesen alkalmatlan, mégsem adja fel. Kitartásának, elhatározásának, belsőerejének hála, esélyt kaphat egy titkos kísérlet tesztalanyaként; ami természetesen sikeresen zajlik le, és ezzel megszületik az első bosszúálló.

A legnagyobb fenyegetést többé nem a nácik jelenit. Ellenük több fronton folyik a harc és nem is kérdéses, hogy legyőzik őket. Azonban a Hidra szervezet és az élükön álló Vörös Koponya korát meghazudtoló technikai fejeltséggel veszélyt jelent mindenre és mindenkire.  Egyértelműen meg kell fékezni.

Na, akkor csináljuk!

A film kicsivel több mint két órás. Nem véletlen.  A bevezetés viszonylag hosszúra nyúlik. Erre szükség van, hogy a képregényt nem ismerő közönség is értse az okokat. Aztán, nagyjából a film második felétől az akciók veszik át a totális irányítást. Jól tették!

Míg az elején, több kisebb-nagyobb poénon szórakozhatunk, később a szép harci jelenetek veszik át e szerepet.

Végig a székhez tapasztó. Függetlenül attól, hogy a szerkezeti felépítése élesen elkülöníthető különböző részekre, mindegyik hozza az elvárt szintet. Folyamatosan leköti,  ébren tartja a figyelmet.  A képi világa gyönyörű. Miközben nem felejtjük el egy percre sem, hogy melyik korban járunk, mégis felülemelkedünk a technikai különbségek során.

Hugo Weavingtől a megszokott szintet kapjuk. A karakteréhez méltóan őrült. Mint általában a képregény gonoszoknál, nála sem érzem azt az izgalmat, hogy mi lesz, ha győz. Mert egyértelműen ez nem fordulhat elő. Csatát nyerhet, de háborút soha.  Ettől pedig a színészre nagyobb feladat hárul. A hiteltelen alakításokat nem veszik meg, hiszen a lehetőség sem látszik bennük. Nem lehet okom panaszra, Vörös Koponya rendben van.

Tommy Lee Jonest én még rossz filmben nem láttam és ez továbbra sem változott. A kicsit szőrös szívű, de talpig katona szerepét ráöntötték.  Természetesen zseniális.

Stanley Tucciról sem szabad megfeledkezni. Bár a szerepe rövid, de annál lényegesebb. Karakterszínészről beszélünk, aki szerintem méltatlanul nem került be az igazán nagy nevek mellé (legalábbis idehaza). Rá is igaz, amiben eddig láttam, abban mind nagyszerű volt.

Stark papa(Dominic Cooper) és Peggy Carter(Hayley Atwell) megugrották a kötelezőt. Tökéletes előzmények. Így már nem nehéz elképzelni, hogy Irom Man és Sharon Carter hogyan lett olyan, amilyen.

A film lendületéhez hozzátartozik, hogy amikor ráböktem a szombat esti programra, a kíséretem azt mondta:"Jaj! Valami jobbat nem tudtál volna választani?"

Mivel a kikötés az volt, hogy romantikus film ne legyen, engem pedig ez érdekelt, nem.  Sosem hittem, hogy tizenhat éves barátság után derül ki, egy olyan felnőtt férfivel állok szemben, aki nem szereti  a szuperhősöket.  Annyira biztosra vettem az ellenkezőjét, hogy meg is rendeltem a jegyeket, ő pedig feláldozva magát, beadta a derekát. És ez miért érdekes? Mert amikor megkérdeztem, hogy tetszett, azt felelte, meglepően jó volt.

Márpedig ha valakit, aki zsigerből irtózik a műfajtól, le tud kötni, akkor a rajongókat pláne.

Thornál határozottan jobb volt, bár Vasember szintjét nem érte el.  Ha a néző felülemelkedik a tagadhatatlanul jelenlévő propaganda hangulaton, jól fog szórakozni. Bár pont annak a megléte teszi nehezebben fogyaszthatóvá az európai érában.

Mivel 3D-ben néztük meg, csalódott lettem volna, ha a csodás pajzs nem repül felém legalább egyszer. Semmi pánik, mindent megkaptam tőle, amit vártam. Sőt, kicsivel több poént is, azaz felülteljesítették az elvárásomat.

Egyetlen dolog zavart csupán. A szinkronban az összes német törte a magyart. Miért? Feltételezem ők szerepük szerint németül (még ha a film amerikai is) beszélnek. Az anyanyelvükkel csak nem lehet efféle gond... Rejtély! Bár ez apróság és eredetileg nem tudom hogyan van, de levont a pontokból.

Összességében szórakoztató, figyelmet lekötő, akciódús mozit hoztak össze.  Nálam többször nézős darab.

8,6/10

Thor

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 114 perc, 2011

rendező: Kenneth Branagh
író: J. Michael Straczynski, Mark Protosevich, Stan Lee, Larry Lieber, Jack Kirby
forgatókönyvíró: Ashley Miller, Zack Stentz, Don Payne

szereplő(k):
Chris Hemsworth (Thor)
Sir Anthony Hopkins (Odin)
Natalie Portman (Jane Foster)
Tom Hiddleston (Loki)
Kat Dennings (Darcy)
Stellan Skarsgard (Andrews professzor)
Ray Stevenson (Volstagg)
Idris Elba (Heimdall)
Rene Russo (Frigga)

Előre bocsájtom, hogy nem ismerem a képregényeket. Ez azért fontos, mert így csupán a filmet tudom megítélni.

Kenneth Branagh egyfelől kiváló színész, másfelől remek filmeket rendez. Előszerettél nyúl királydrámákhoz. Tulajdonképpen ez sem más. Nem Shakespeare, nem dráma, akció a köbön, de a fiú apa ellen, testvér testvér ellen, jól nyomon követhető. Bátran kijelenthetjük, kiváló ebben a témában is.

Nem állítom, hogy a történet hű lenne a mitológiához, vagy akár komolyabb köze lenne hozzá. Thor karaktere nagyjából rendben van. Ő egy általában jóindulatú, ámbár nem túl okos isten a Skandináv mitológiában, akinek a számlájához hozzácsaptunk még némi dühkezelési problémát. Legalábbis a film szerint. Chris Hemsworth kiváló választás volt a szerepre. Tényleg elhittem, hogy nem egy agytröszt, de alapvetően a jó szándék mozgatja, akkor is, ha Loki ki sem mondott sugallatait követi. Testi adottságai, hú-hú... Szóval igencsak szemrevaló karakter, aki azért jelentősen szedett magára az elmúlt évekhez képest és a karja már nem simul szorosan a testéhez.

Loki filmbeli karakterivel sem volt igazán baj. Leszámítva azt, hogy Thorral soha sem voltak testvérek, viszont Odinnal igen, mégha csak fogadott is. Hogy ezt a badarságot honnan vették az rejtély (megkockáztatom, hogy a képregényből).

Ami Zeusznak Hadész, az Odinnak Loki. Sok fejtőrést okoz az asgardi isteneknek, de néha segítséget is nyújt számukra, ezért sokáig elnézik minden "csínytevését" és a kis pajkos velük is él. Egészen Odin egyik szeretett fiának haláláig, amivel valóban túllő a célon. Jön- megy a mitológiában és bár alapvetően gonosz természet, Odinnak sincs oka panaszra.

Nyilván nem véletlen, hogy Odin és Loki képességei(a mitológiában legalábbis) részben megegyeznek. Az öregfiú nem olyan pozitív karakter, sokkal inkább aféle bajkeverő hadisten és Thor barátunkat, aki mint tudjuk nem egy zseni, igen sokat bosszantja. Szép szemének valóban nincsen párja. Viszont nem csatában vesztette el, hanem a Bölcsesség Kútja fosztja meg tőle, mintegy áldozatként kíváncsiságáért.

Na, ezek azok, amik nem jelennek meg a filmben. A skandináv mondakört, mint mesét kezelik. Persze sok monda született, de ennyire leegyszerűsíteni azért mégsem kellene.

Rendben, mindent a fizető vendégért! Pörgős, látványos akciófilm ez, sok beszéddel, aminek mégsem volt sok az alja.

Meglepő, hogy nem untam. Végig tetszett, sodortak az események, bár szívesebben láttam volna benne több közelharcot, a bunyóra mégsem lehet panasza senkinek. A poénok nem túl mélyen szántóak, mégis ülnek. Különösen kedveltem, ahogyan átkacsintottak Vasemberre.  Szóval, ami elment a réven, bejött a vámon.

A szereplők, igen a mellékszereplők is, prominens személyek.  Stellan Skarsgard például, aki kevés híján a fiával játszhatott együtt. Szerintem Alexet feláldozták Hollywood isteneinek. Nem gondolták, hogy a túlnyomó részben True Bloodos Ericként ismert színész, eladhatja ezt a filmet. Pedig, én láttam őt svéd remekekben. A srác nagyon jó. Művészfilmekben válik egyértelművé, ki milyen kvalitás, és Ericként nagyon alulértékelté vált. A papa azonban adott néhány színészt a világnak és ő maga is sokat tett már le az asztalra.

Rene Russo vagy 5 percet kapott, amiben azért jelentős. Sir Anthony Hopkins természetesen zseniális. A film felében alszik és ez egy kis visszautalás a mitológiára, hiszen ő megteheti, mert mindent tud.

Tom Hiddleston nagyszerű Loki. Nem igazán tudom negatív karakterként kezelni, mert megértem a félelmeit és az indokait. Ebben kicsit eltér az általános Loki képtől, azért összességében azt mondanám, kitűnő. Igaz, hogy az első pillanattól tudjuk, ő lesz a negatív karakter és minden bizonnyal el is bukik, ezért a témában szokásos feszültséget nem éreztem komolyan át.

Akit viszont nem értek, az Natalie Portman. A nő gyönyörű, tehetséges, lebilincselő személyiség és ezekből semmire sem volt szükség a szerepéhez. Bárki megtette volna. Kicsit olyan érzésem volt, hogy  nagyobb szükség volt a nevére, mert nem tudott, nem lehetett semmit hozzá tenni Jane Foster alakjához. Talán a fiatalabb generáció számára vonzóbb, mint Anthony Hopkins. Nem tudom, és nem is akarok találgatni.

A másik talány Idris Elba és az ázsiai srác. Emberek! Skandinávia! Ébresztő! Nyilván politikailag így korrekt, tehát a  jégóriások nem képviselnek másik kasztot. Vagy nem elég átéléssel.

Summa summarum, laza szórakozást, nem körömrágós izgalmat és jó képi világot kínál. Többet nem is érdemes várni.

Csak a poénok miatt nem 7,9. Kevéssel ugyan, azért átlépte a nyolcast. Itt jegyezném meg, ettől függetlenül még egyszer bevállalom.

8,2/10

A negyedik - film

(I am Number Four)

rendező: D.J. Caruso
író: Jobie Hughes, James Frey
forgatókönyvíró: Alfred Gough, Miles Millar, Marti Noxon

szereplő(k):
Alex Pettyfer (negyedik)
Dianna Agron (Sarah)
Timothy Olyphant (Henri)
Kevin Durand (Mog Commander)
Teresa Palmer (Number Six)
Jake Abel (Mark James)
Beau Mirchoff (Drew)

Ha már regéltem a könyvről, úgy illik, tegyem ezt a filmmel is. No akkor...

Először is a különbségek. Van pár. Néhol felborult a sorrend. A karakterek, bár középiskolások, idősebbek. Nem is törekedtek a 15 éves korcsoport ábrázolására. Néhol változott a színhely. Van benne egy aprócska bővítés, és egy plusz, ami a könyvben nem szerepel. Legalábbis, nem így(Na ki jön rá, mi az? Nem spoilerezek. Akit érdekel megnézi, elolvassa.). Sejtenek valamit az elkövetkezendő könyvekről, vagy esetleg tudnak. Mert ez a kis plusz, végül is beleillik a történetbe. És ennél többet elvárunk, nem is igen lehet. Bár az is tény, ha nem jelenik meg a második könyvben, elviheti a történetet egy kicsit más irányba.

Na és igen, néhány információ nem derül ki. Tehát, mondhatjuk, egy kicsit más, egy kicsit máshogy.

Azért nincs vele semmi gond. Sőt!

A könyv hangulatát nem lehetett visszaadni, ezért becsülendő, hogy meg sem próbálták. Kezdtek vele valami egészen újat. A főbb események megmaradtak. Nem írták át az egész könyvet, ahogy ezt oly sok rossz példában láttunk már.

Összességében pörgősebb, izgalmasabb. Nem ismeretlenek számunkra a szuperhősök, akik lebegtettek dolgokat, fényt lőnek ki különböző testrészükből, a lézerről már nem is beszélve. Tehát, alapvetően nem igényelt új technikát a megfilmesítés. Mégis, a vélemények túlnyomó részben pozitívak. A történet nem ment a látvány rovására és viszont. Valahogy pont jó.

A szerelmi szál kidolgozott, alapos, és egyáltalán nem kurtított a könyvhöz képest. Ami, meglepő a szokásos feldolgozások ismeretében. Az akciójelenetek gördülékenyek, tempósak, izgalmasak. Megfelelő arányban szerepel mind. Egyszerűen ledöbbentem ezek betartásán.

Sajnos Henri így is-úgy is meghal a végén, bár a filmben előbb, mint a könyvben és ez az, amit komolyan nem értek. Szívesen vettem volna Timothy Olyphant a többi részekben is, de minden nem lehet tökéletes. Alex Pettyfer jó választás volt négyeskének. Bár, engem kicsit zavar, hogy a jelek szerint ő lesz Cassandra Clare A halál ereklyéi (Eddig trilógia volt, de most úgy tűnik, hat kötet lesz.)könyvsorozatából készülő filmben, Jace. A két különböző karakter, és két sorozat talán sok. Majd megszokom.

Elvarázsol, elbűvöl és a székhez ragaszt. Engem legalábbis. Már láttam háromszor és nyilvánvalóan megnézem még néhányszor.

A tanácsom, hogy mindenki kezelje különálló élményként, és akkor nem csalódhat.

8,9/10