Guardians of the Galaxy
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 122 perc, 2014
rendező: James Gunn
forgatókönyvíró: James Gunn, Chris McCoy, Nicole Perlman
zeneszerző: Tyler Bates
operatőr: Ben Davis
producer: Kevin Feige
vágó: Fred Raskin, Hughes Winborne
szereplő(k):
Chris Pratt (Peter Quill / Star-Lord)
Lee Pace (Ronan the Accuser)
Bradley Cooper (Rocket Raccoon)
Vin Diesel (Groot hangja)
Zoe Saldana (Gamora)
Dave Bautista (Drax, a Pusztító)
Karen Gillan (Nebula)
Benicio Del Toro (The Collector)
Michael Rooker (Yondu)
Djimon Hounsou (Korath the Pursuer)
Glenn Close (Nova Prime)
A világ minidig is rászorult a megmentésre, de egyáltalán nem mindegy, hogyan teszik. Sírva, ríva, egy kis kacagással, vagy egy gigantikus adag, életető nevetéssel. Ebben a filmben ez utóbbi történt. A bemutatókból azt szűrtem le, a készítők nem veszi komolyan magukat, és nem várják el a nézőiktől sem, ráadásul szuperhősös, meg Marvel Comics, ennél több invitálásra nem is volt szükségem. Éjféli vetítés, IMAX 3D, egymásnak lettünk teremtve.
Peter Quill, akit esetleg Star-Lord ként ismerhetnek jól értesült körökben, nem túl jelentős figura az univerzumban, apróbb bűntényeket követ el, és műkincsfosztogatással, begyűjtésből él. Amikor az egyik zsákmánya, egy fémgömb felkelti többek érdeklődését, mint például a tömeggyilkos Ronanét, nem sok esélye marad, menekül. Közben mindenki rá vagy a labdára hajt. Néhány különös barátra lel, és hamarosan együtt harcol a bérgyilkos Gamorával, az illegális kísérletek és gémmódosítások áldozatával, Rocket Raccoonnal, a rendkívül sokoldalú Groottal, és a bosszúra éhes Draxszal.
Nagyon sok helyről fogjátok megkapni az elkövetkező napokban, hetekben, hogy ez egy űber jó, űrben játszódó kis űropera. És valóban! Mindez pedig nálam lényegesen tehetségesebb írók tollából érkezik majd, de azért megosztanám veletek a saját gondolataimat, mert... csak mert.
Az elején támadtak kétségeim, de nagyjából 3 perc után teljesen elmúltak, és így még volt egy nagyon rövid 119 percem élvezkedni. Kevés volt.
Nem olyan rég azon méláztam, miért van az, hogy mostanában egyre több két órás, vagy inkább fölötti filmet készítenek, miközben 10 éve még majdnem hogy kirívó volt ez a hossz. Jelenleg ugye az a csoda, ha 90 perc környékén véget ér egy film, és legyünk őszinték, néhányból az is bőven sok, viszont A galaxis őrzői egyenesen rövidnek érződött.
Egy ismerős azt prognosztizálta, hogy nálunk meg fog bukni, mivel a képregényszerető közönség sem igen ismeri - és még én sem -, de a magam részéről a héten újra nézem, így növelem az esélyeket, és nagyon remélem, nem leszek vele egyedül. Szégyen lenne, ha valami, ami ennyire képes szórakoztatni, nem érné meg egy pizza árát.
Tökéletes? Nem. Érdekel ez bárkit is? Egyáltalán nem.
A karakterek jók, szerethetőek, és mindnek megvan a külön bája, ahogyan szokványos módon a saját tragikus múltja is. Én például nem készültem fel rá, hogy a film elején sírni fogok, de sírásból nevetésre váltani az egyik legklasszabb dolog. Mellesleg erre a társaságom sem készült fel, ezért lélegzetvisszafojtva szipogtam, hogy aztán később annál hangosabban nevessek.
Szereplőink nem született hősök, amikor végre felveszik a kesztyűt, akkor is megmaradnak egy furcsa bandának, és épp ez benne a jó. A színészek kitűnő választásnak bizonyultak, a forgatókönyv csak egy aprócska kérdést vetet bennem fel, de oly halkan, hogy majdnem én sem hallottam meg, miközben szerintem egy csomó másról lemaradtam, úgy nevetett mindenki a nézőtéren. No de nem csak a verbális poénok terén alkottak nagyot, a látvány is kitűnő. Az egész film pörgős, lendületes, vannak benne kütyük dögivel, közelharcból sem kevés, és űrfogócskából is bőven kijut.
Természetesen mint minden a Marvel univerzumban, itt is vannak összefüggő dolgok, bár elsőre ezek a kapcsolatok nem feltétlenül lesznek nyilvánvalóak, és nem árt hozzá látni az előző nagyszabású szuperhősös filmeket sem - vagy jó barátokkal menni moziba, akik segítenek a végén összerakni a képet -, ámbátor azok nélkül is teljesen élvezhető, mivel különálló történet, és néhány apróságot leszámítva nem is igen van jelentősége.
A '60-as- '70-es évek zenéje totál betapadt, sok idő lesz, mire kiirtom, és alapvetően két gondolattal távoztam a moziból:
1. nekem kell egy Raccoon és Groot páros saját használatra;
2. remélem lesz folytatás.
Igazán könnyed szórakozás szuperhős és sci-fi szerelmeseknek, meg úgy egyébként mindenkinek. A legjobb pedig az, hogy amíg hangosan nevetsz, észre sem veszed, hogy megint olyan alapvető morális kérdések kerülnek terítékre, mint az emberség, család, hűség, hovatartozás és még sorolhatnám.
Egyébiránt elvileg 2017-ben jön a folytatása, ami csak azért klassz, mert hagytak nyitott kérdéseket, valamint az a bizonyos összekötő kapocs, ami minden Marvel film végén előjön, még nem teljes. Ja , és ha nem mondtam volna, mert ez bitang jó volt!
De ha már film vége, igen, itt is van extra jelenet, kettő is. A második egészen a stáblista végén, amit persze sokan nem fognak érteni, a fiataloknak ugyanis néha nehéz lehet... Sajna ilyen az élet.
Én vagyok Groot! Ez pedig egy hibátlan:
10/10
forgatókönyvíró: James Gunn, Chris McCoy, Nicole Perlman
zeneszerző: Tyler Bates
operatőr: Ben Davis
producer: Kevin Feige
vágó: Fred Raskin, Hughes Winborne
szereplő(k):
Chris Pratt (Peter Quill / Star-Lord)
Lee Pace (Ronan the Accuser)
Bradley Cooper (Rocket Raccoon)
Vin Diesel (Groot hangja)
Zoe Saldana (Gamora)
Dave Bautista (Drax, a Pusztító)
Karen Gillan (Nebula)
Benicio Del Toro (The Collector)
Michael Rooker (Yondu)
Djimon Hounsou (Korath the Pursuer)
Glenn Close (Nova Prime)
A világ minidig is rászorult a megmentésre, de egyáltalán nem mindegy, hogyan teszik. Sírva, ríva, egy kis kacagással, vagy egy gigantikus adag, életető nevetéssel. Ebben a filmben ez utóbbi történt. A bemutatókból azt szűrtem le, a készítők nem veszi komolyan magukat, és nem várják el a nézőiktől sem, ráadásul szuperhősös, meg Marvel Comics, ennél több invitálásra nem is volt szükségem. Éjféli vetítés, IMAX 3D, egymásnak lettünk teremtve.
Peter Quill, akit esetleg Star-Lord ként ismerhetnek jól értesült körökben, nem túl jelentős figura az univerzumban, apróbb bűntényeket követ el, és műkincsfosztogatással, begyűjtésből él. Amikor az egyik zsákmánya, egy fémgömb felkelti többek érdeklődését, mint például a tömeggyilkos Ronanét, nem sok esélye marad, menekül. Közben mindenki rá vagy a labdára hajt. Néhány különös barátra lel, és hamarosan együtt harcol a bérgyilkos Gamorával, az illegális kísérletek és gémmódosítások áldozatával, Rocket Raccoonnal, a rendkívül sokoldalú Groottal, és a bosszúra éhes Draxszal.
Nagyon sok helyről fogjátok megkapni az elkövetkező napokban, hetekben, hogy ez egy űber jó, űrben játszódó kis űropera. És valóban! Mindez pedig nálam lényegesen tehetségesebb írók tollából érkezik majd, de azért megosztanám veletek a saját gondolataimat, mert... csak mert.
Az elején támadtak kétségeim, de nagyjából 3 perc után teljesen elmúltak, és így még volt egy nagyon rövid 119 percem élvezkedni. Kevés volt.
Nem olyan rég azon méláztam, miért van az, hogy mostanában egyre több két órás, vagy inkább fölötti filmet készítenek, miközben 10 éve még majdnem hogy kirívó volt ez a hossz. Jelenleg ugye az a csoda, ha 90 perc környékén véget ér egy film, és legyünk őszinték, néhányból az is bőven sok, viszont A galaxis őrzői egyenesen rövidnek érződött.
Egy ismerős azt prognosztizálta, hogy nálunk meg fog bukni, mivel a képregényszerető közönség sem igen ismeri - és még én sem -, de a magam részéről a héten újra nézem, így növelem az esélyeket, és nagyon remélem, nem leszek vele egyedül. Szégyen lenne, ha valami, ami ennyire képes szórakoztatni, nem érné meg egy pizza árát.
Tökéletes? Nem. Érdekel ez bárkit is? Egyáltalán nem.
A karakterek jók, szerethetőek, és mindnek megvan a külön bája, ahogyan szokványos módon a saját tragikus múltja is. Én például nem készültem fel rá, hogy a film elején sírni fogok, de sírásból nevetésre váltani az egyik legklasszabb dolog. Mellesleg erre a társaságom sem készült fel, ezért lélegzetvisszafojtva szipogtam, hogy aztán később annál hangosabban nevessek.
Szereplőink nem született hősök, amikor végre felveszik a kesztyűt, akkor is megmaradnak egy furcsa bandának, és épp ez benne a jó. A színészek kitűnő választásnak bizonyultak, a forgatókönyv csak egy aprócska kérdést vetet bennem fel, de oly halkan, hogy majdnem én sem hallottam meg, miközben szerintem egy csomó másról lemaradtam, úgy nevetett mindenki a nézőtéren. No de nem csak a verbális poénok terén alkottak nagyot, a látvány is kitűnő. Az egész film pörgős, lendületes, vannak benne kütyük dögivel, közelharcból sem kevés, és űrfogócskából is bőven kijut.
Természetesen mint minden a Marvel univerzumban, itt is vannak összefüggő dolgok, bár elsőre ezek a kapcsolatok nem feltétlenül lesznek nyilvánvalóak, és nem árt hozzá látni az előző nagyszabású szuperhősös filmeket sem - vagy jó barátokkal menni moziba, akik segítenek a végén összerakni a képet -, ámbátor azok nélkül is teljesen élvezhető, mivel különálló történet, és néhány apróságot leszámítva nem is igen van jelentősége.
A '60-as- '70-es évek zenéje totál betapadt, sok idő lesz, mire kiirtom, és alapvetően két gondolattal távoztam a moziból:
1. nekem kell egy Raccoon és Groot páros saját használatra;
2. remélem lesz folytatás.
Igazán könnyed szórakozás szuperhős és sci-fi szerelmeseknek, meg úgy egyébként mindenkinek. A legjobb pedig az, hogy amíg hangosan nevetsz, észre sem veszed, hogy megint olyan alapvető morális kérdések kerülnek terítékre, mint az emberség, család, hűség, hovatartozás és még sorolhatnám.
Egyébiránt elvileg 2017-ben jön a folytatása, ami csak azért klassz, mert hagytak nyitott kérdéseket, valamint az a bizonyos összekötő kapocs, ami minden Marvel film végén előjön, még nem teljes. Ja , és ha nem mondtam volna, mert ez bitang jó volt!
De ha már film vége, igen, itt is van extra jelenet, kettő is. A második egészen a stáblista végén, amit persze sokan nem fognak érteni, a fiataloknak ugyanis néha nehéz lehet... Sajna ilyen az élet.
Én vagyok Groot! Ez pedig egy hibátlan:
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése