2017. február 21., kedd

Teaser kedd #153


Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!

Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.




- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.


James S. A. Corey: Kalibán háborúja

2017. február 18., szombat

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

Ha őszinte akarok lenni, akkor rögtön az elején bevallom, fogalmam sem volt arról, mit is várok a trilógia befejező részétől. Jalan annyira más, az egész sztori annyira más a kezdetektől, összevetve Lawrence előző trilógiájával, hogy nem igazán volt a fejemben egy kép, amit majd a végén várok. Persze a Tövisek hercegével egybeeső véget képzeltem el számára – valamit, ami tökéletesen passzol Jorg végzetéhez, legfeljebb egy másik perspektívából.

A pokol nem túl vicces helyszín, akkor sem, ha a vörös királynő unokája az ember, és meglépni onnan szintén nem egyszerű, azonban Jalan minden vágya a túlélés, ezért nincs lehetetlen. Szokatlan helyen, a sivatagban bukkan elő, onnan meg hosszú az út hazafelé mindenhogyan, még hajóval is, a herceg legkevésbé kedves eszközén. Csakhogy nem egyedül utazik, és mikor átlép a palota kapuján, a nagyanyja épp a távozást fontolgatja. Mondhatni, egy halszálnyit minden kicsit zavaros, és a tetejében, nagyon úgy tűnik, még Osheimbe is el kell mennie. Azért ez már tényleg több a soknál!

2017. február 12., vasárnap

Secretary - A titkárnő, azaz egy másik szürke története

Pont egy évtizeddel a 9 és 1/2 hétben felbukkanó John Gray után, de jóval a Twillight által ihlettet, A szürke ötven árnyalatából előmászó Christian Grey előtt, megszületett az egyszerűen csak Mr. Greyként emlegetett ügyvédünk, aki ráadásul Edward is. Hogy mi a közös bennük? Túl azon, hogy brit és amerikai angolsággal szürkét jelent a nevük - micsoda véletlen! - durván szeretik, valamint mindhárman szemet vetnek egy rendkívülien ártatlan, de elbájoló teremtésre. Vagy mégsem...

Lee Hollloway (Maggie Gyllenhaal) épp aznap jön ki egy pszichiátriai intézettből, amikor a nővére férjhez megy. Az élete nem éppen rózsás, de elvégez egy gyors- és gépíró tanfolyamot, majd neki áll munkát keresni. Még sosem dolgozott, nincsenek ajánlásai vagy nagyra törő tervei, mégis úgy adódik, hogy E. Edward Greynek (James Spader) titkárnőre van szüksége. A munkát varázslatos könnyedséggel megkapja, de önrontó, bizonytalan jelleme hamar felkelti munkáltatója figyelmét. A férfi hamarosan felfedezi a helyzetben rejlő lehetőségeket, és domináns markai alatt a félénk lány egészen kivirul. 

2017. február 8., szerda

Neil Gaiman: Csillagpor

Még moziban láttam a filmet, igaz, jó néhány éve annak, és persze nem emlékszem rá kristálytisztán, de arra igen, hogy jól szórakoztam rajta. A szereposztás parádés volt, egyszerre találtam viccesnek és izgalmasnak. Csak néhány éve jöttem rá, egy könyv alapján készült, amit aztán meg is vettem, csak ahogy az lenni szokott, valamiért nem került kézbe...

Tristran Thorn Falva faluban cseperedik fel, s mint ilyen, jól ismeri a szabályokat, a tündérvilágra vezető utat egy hatalmas fal torlaszolja el, a kapu pedig csak kilenc évente nyílik ki. Épp ezért, amikor azt ígéri a gyönyörű Victoriának, hogy elhozza neki a nemrégiben lehulló csillagot, cserében pedig kérhet bármit, egyből szembetalálja magát azzal a problémával, mégis hogyan fogja elhagyni a falut?  

Nagyon kíváncsi voltam, mit kezd Gaiman egy mesével, na jó, volt némi elképzelésem, de konkrétan mégis mit lehet kitekerni egy klasszikus mesének tűnő történeten? Rengeteg dolgot, hála az égnek!

2017. február 4., szombat

Dan Wells: Csak a holttesteden át

Az előző rész vége, engem legalábbis, egy pindurit sokkolt. No nem azért, mert elképzelhetetlen volt, főleg egy majdnem sorozatgyilkossal kapcsolatban, de a csapat eltűnésével, és egy ember felhasználásával némileg felrúgták azt a koncepciót, amire látszólag a második trilógia épült. Volt abban valami furcsán biztató, ahogy a mi fiúnk újra és újra megkérdőjelezi önmagát, de leginkább a csapatát. Teli volt rejtett konfliktushelyzettel, ami jót tehetett volna a sorozatnak, csodálatos új színeket hozhatott volna, képzeletben és John valóságában is. Ehelyett elengedtem az összes reményem, és elfogadtam, abból főzünk, amink van.

Újra csak ketten vannak, Brooke – a fejében több százezer halott nővel – és John. A prioritások csak hangyányit változtak azzal, hogy már nemcsak ők, hanem rájuk is vadásznak. Keresi őket az FBI és a nem kevésbé bájos sorvadtak. A feladat ennek ellenére ugyanaz, Senki emlékeit használva le kell vadászni annyi természetfeletti gyilkost, amennyit csak lehet. Gyorsabban, precízebben, csendesebben.

2017. január 31., kedd

Teaser kedd #152


Idén eddig még szerencsém volt - diszkréten le is kopogom -, minden eddig olvasott könyvemet szerettem, ami színtiszta mágia. És ha már mágia, természetfelettivel foglalkozó regényeket egyre ritkábban veszek kézbe, létezik pár olyan darab, ami örök kedvenc marad, vagy olyan, amit sorozatban adtak, és még nem értem a végére, de új darabba, a Midnight, Texason kívül nem vágtam (az meg nem számít, mert ugye Charlaine Harris) már egy jó ideje.

A hétre hozott regény ahogyan előre várható volt, lassításra szólít fel. Így volt ez a sorozat eddigi összes darabjával, komótosabb tempóra fogott, elvitt egy fura, melankolikus világba, és nem tűrt meg maga mellett senki mást. Nem állítom, hogy ellenemre van, sőt, élvezem, hogy be lehet kuckózni, és olvasni ezeken a hosszú estéken. Azért nem tökéletes a helyzet, néhány dologhoz ismét hozzá kell szoknom, mégis próbálom kihozni a helyzetből a maximumot.




It was after Queen Akasha had been destroyed and the mute red-haired twin, Mekare, had become “the Queen of the Damned.” I’d witnessed all that—the brutal death of Akasha in the moment when we all thought we would die, too, along with her.


Anne Rice: Prince Lestat

2017. január 29., vasárnap

Zoltán Benyák: A nagy illúzió

A Csavargók dala után igent mondtam a felkérésre, mert akkora hatást gyakorolt rám, hogy tudtam, lesz még folytatása kapcsolatunknak, aztán fél évig olvastam. Persze ennek is megvan az oka, nem a megfelelő pillanatban került hozzám, amit igazán nem vethetek a szemére, ráadásul helyesebb lenne azt írni, csak nyitva volt, mert amikor végre elkezdtem ténylegesen olvasni is, három nap alatt a végére jutottam.

Tom Pasztor egy valaha szebb napokat látott család festő sarja nem nevezhető józan életű művésznek. Feleségével rég óta csak együtt élnek, a valaha létező érzelmeknek csupán egyetlen közös gyermekük állít emléket, akinek mi tagadás, lehetnének jobb szülei is. A hideg és éhségtől való menekülésük visszaviszi őket a férfi egy rég elvesztett életéhez. Senki sem számít arra, ami ezek után következik, sem arra, hogy a halál után jön csak a neheze.

2017. január 26., csütörtök

Evelyn Grill: A gyűjtő

Már nem tudnám megmondani mikor, az biztos, hogy évekkel ezelőtt ajánlotta Pupi A gyűjtőt, és bár egy akcióban szinte egyből beszereztem, csak 2017 hozta meg a kézbevételét is.

Alfred Tähweig szenvedélyesen gyűjtöget, nagyjából mindent, ami másnak szemét. Neki igazi kincs, és ennek érdekében kukákban turkál, az utcán szedeget, egyre lepusztultabb és elhanyagoltabb külsejével zavarba hozza barátait, akikkel minden pénteken együtt vacsorázik.

Mind minden normális betübanger, magam is gyűjtögetek, igaz, csak könyveket, de meg tudom érteni a szenvedélyt, legalábbis egy bizonyos fokig. Alfred azonban túlmegy miden határon, kimeríti a kényszeres gyűjtögető fogalmát. Minden jel szerint beteg, amit a környezte világosan lát, de az sem tagadható, ahogy kezelnék a problémát, eleve sikertelenségre van ítélve. No meg egy hangyányit helytelen is.

2017. január 22., vasárnap

Rick Riordan: Demigods & Magicians (Percy Jackson & Kane Chronicles Crossover #1-3)

Rick Riordan keresztsorozata a félistenek és mágusok között három részig jutott, három elég rövid novelláig, de így együtt már egy 240 oldalas külön történetté nőtték ki magukat. Miután elolvastam, tudom - és most még jogosan is emlegetem -, hogy piszok rövid lett. Ebből, Riordan kvalitásaival minimum egy 500 oldalas könyvet lehetett volna írni. Nem értem, hogy miért nem így történt, de be kell érnünk azzal, ami jutott.

Mindenki, aki végigült néhány történelemórát, pontosan tudja, létezik egy sajátos összemosása a görög és egyiptomi kultúrának, isteneknek, de azért mégis kérdéses volt, hogyan fog ez működni. Ne találgassatok, elárulom: tökéletesen!

The Son of Sobek


Carter egy hatalmas krokodil szörnyet szeretne ártalmatlanná tenni, csakhogy kiderül, ezzel nincs egyedül. Egy nagyon különös fiú, aki valami félvértáborra hivatkozik, szintén ugyanarra a szörnyre pályázik, és mi tagadás, első találkozásuk nem sikerül túl jól.

2017. január 16., hétfő

Frei Tamás: A Bankár

Már áradoztam arról, hogy mennyire szeretem Frei Tamást, és igazából ez azóta sem változott. Élvezem a narrálást, és az aprólékos, részletekbe vesző stílusát. Szóval egyértelmű volt, hogy A Megmentő után, A Bankár is előtérbe kerül. Kicsit sokáig tartott, de csak megtörtént.

A letűnt korok dicsőségén merengve, a luxuskörülmények között élő ex bankár némi haragot érez a magyar miniszterelnök iránt, mivel az a fejébe vette, hogy hazaviteti Jamaicáról. Ráadásul példát is akar statuálni rajta azért a vacak néhány milliárdért.
Genovában André végre megtalálta a helyét Adrienn mellett, az új, közös életük lehetőségét zúzza szét az az orosz bérgyilkos, aki kis híján kivégzi mindkettőjüket. A férfinek nincs sok választása, maga mögött kell hagynia korábbi életét, benne a kedvesét is, hogy kiderítse, miért törnek ismét az életére.

A történet két különböző főszálon fut egyszerre - és még akad néhány, sokszor alig jelentéktelenebb oldalág is -, és ez az a momentum, amit különösen szeretek a kalandregényekben, persze ha csak jól írják meg azokat. Szeretek szereplőről szereplőre ugrálni, összerakni a különböző mozgató rúgókat, érteni, átérezni. Vagy legalább megpróbálni.