2012. november 30., péntek

Felhőatlasz

Cloud Atlas


színes, magyarul beszélő, amerikai-német fantasy, 164 perc, 2012


szereplő(k):
Tom Hanks (Dr. Henry Goose / Isaac Sachs / Dermot 'Duster' Hoggins / Valleysman Zachry)
Hugo Weaving (Haskell Moore / Tadeusz Kesselring / Bill Smoke / Nurse Noakes / Boardman Mephi / Old Georgie)
Jim Sturgess (Adam Ewing / Hae-Joo Im)
Halle Berry (Luisa Rey / Meronym)
Hugh Grant (Alberto Grimaldi )
Keith David (Joe Napier)
Ben Whishaw (Robert Frobisher)
David Gyasi (Autua)
Jim Broadbent (Vyvyan Ayrs / Timothy Cavendish)
Doona Bae (Sonmi-451)

Már nagyon vártam ezt a filmet. A könyvet egy hónapja beszereztem, de még nem volt időm nekikezdeni, így vacilláltam, várjak-e az élménnyel. Persze nemet mondtam magamnak, mert tapasztalataim szerint a könyv úgy is sokkal jobb mindig, és legalább nincs mit mivel összehasonlítanom. Úgyhogy a Corvin ünnepen az első film volt, amire beültünk.

Nem is írok tartalmat, mert nagyon nehéz lenne a hat idősíkban és helyen játszódó különálló történeteket röviden összefoglalni. Majdnem hogy lehetetlen, de a lényeg, hogy a téren is időn átívelő cselekmény azt bizonyítja be, össze vagyunk kapcsolódva másokkal és ez a kapcsolat életeken át húzódik, miközben hatással van mindre és mindenkire maga körül. A következő életeinkre is.

A történeteket egy zeneszerző,  Robert Frobisher és az ő Felhőatlasz-szextettje köti össze. Úgy komponálja a zenét, hogy közben elképzeli, ahogyan a szerelmével találkozik a múltban, jelenben és jövőben.  Miközben a képek pergek,  az emberek változnak, van valami, ami állandó és kapcsolatot teremt köztük.

Ahogy váltakoznak a helyszínek úgy váltakoznak a stílusok is, vígjáték, dráma, fantsy, krimi, sci-fi cserélődik színről színre, de olyan zseniális vágással, hogy az ember csak ámuldozik, miként ugranak fejben helyére a dolgok.

Minden színész több szerepet is játszik (a teljes listáért kattints ide), ezzel is erősítve a hatást, összekapcsolódás érzetét, és mivel a karakterek nem egyformák, sokan teljesen különböző tulajdonságokkal rendelkező személyeket jelenítenek meg. Ezen a ponton szeretném benyújtani a petíciómat: Oscar-díjat a  vágásért és a maszkokért! Jó, én minden díjat neki adnám, de ha csak kettőt lehet választani, akkor ez az a kettő, ami egyértelmű.

Amikor a Wachowski testvérek bejelentették, hogy megfilmesítik ezt a könyvet, az egyöntetű vélemény szerint lehetetlen feladatra vállalkoztak. Nem volt ember, aki szerint fel lehetett dolgozni David Mitchell regényét, szóval kis fanyalgással várták a bukást. Sajnos igazuk lett, de nem azért amire eredetileg gondoltak. Az oka igen egyszerű, az elbutult nyugati közönség nem képes sem végigülni, sem értelmezi a látottakat. Hallva a mögöttem lévők reakcióját, nem is csodálkozom rajta.

A színészet ünnepe ez a film, ahogy már írtam fentebb, minden színész több karakter bőrében tetszeleg, és néha csupán mellékszereplők vagy kvázi statiszták.

Tom Hanks újra és újra meg tud lepni. Igaz, Forrest Gump óta soha, egy percig sem kételkedtem abban, hogy a lehetőségeinek határa végtelen, no de lássuk be, mekkora jóság már, hogy olyan filmben játszik, ahol jelenetenként változhat a személyisége? Önmagában megérdemli a tíz pontot.

Halle Berry sem véletlen lett Oscar-díjas, bár 2002 óta nem igen tündökölt. Számomra újra hozta azt a színvonalat, ami elvárható tőle. Kicsit furcsa volt fehérként, kvázi fehérként látni, azonban szerettem minden szerepében.

Hugo Weaving látszólag csak negatív karakter volt. És ez igaz is, de ahogyan a pirosnak is számtalan árnyalata létezik, úgy a negatív is széles skálán mozog. Máshogy az, akit nem érdekel, mi lesz egy elitéllel, megint máshogy, aki az ősi gonoszt testesíti meg, sőt, bérgyilkosként és déli rabszolgatartóként is különböző szintjeit üt meg ugyanannak a mércének. Azt kell hogy mondjam, döbbenetesen nagyszerű a pali.

Jim Broadbent vitán kívül nagyszerű színész. Azon szerencsések közé tartozik, hogy teljesen különböző karaktereket testesítenek meg. Az egyik barátnőm nagy rajongója, de gyanítom nálunk sokan a Mardekár vezető tanáraként, Horatius Lumpsluck szerepében ismerik a Harry Potterből. Nagyszerű színész, és ezt ezek után mindenki kénytelenen lesz elismerni.

Hugh Grant így ötven felett kinőtt a hű szerelmes szerepkörből, és viszonylag ritkán foglalkoztatják. Pedig sokkal többre képes a bájolgásnál, és bár szinte végig epizodista volt, a jelenlétét nem lehetett letagadni. Szeretném, ha végre kapna értelmes szerepeket is.

Jim Sturgessbe én beleszerettem. Komolyan! Még nem láttam semmiben, de olyan ázsiait csináltak belőle, hogy elájultam tőle, és pont ezért történhetett meg, hogy nem is ment egyből a különböző alakításainak összekötése. Aztán csak leesett az állam, mert anyám, ez a fickó tud. Szóval remélem jövőre jó filmekkel szórakoztat majd.

Ben Whishaw eddig elkerülte a figyelmemet és ezért hamut is szórok a fejemre. Kétségkívül felemelkedőben van a csillaga és azt hiszem, hogy látni fogom, amikor a csúcsra ér. A Skyfall után már kimondottan figyeltem rá, és teljesen meggyőzött. Jó, nőnek nem volt túl szép, de nem is volt elvárás.

Meg kell még említenem Doona Baet, Keith Davidet és James D'Arcyt, de az az igazság, hogy mivel minden egyes főbb szereplő 4-5 különböző karaktert jelenített meg, igazságtalan, ha valakit kihagyok. Azonban ötven oldalt mégsem irthatok, hiszen egytől egyig mind zseniálisak voltak.

Vicces volt, ahogy a végén a stáblistát nézve felnevettünk, amikor valakit nem ismertünk fel előtte a filmben. És az, ahogyan összekötötték a különálló történeteket, egy-egy mozdulattal, emberrel, ahogyan a rasszok váltakoztak a maszkokkal, nos, egyszóval hihetetlen. Nem mondom, hogy tökéletes volt, de én bizony felszisszentem néhány alkalommal, hogy ez vagy az mennyire lélegzetelállító.

A szinkronra nem lehet panasz. Igényes, gyönyörű munka, ahol a nyelvezet illeszkedik az adott kor igényeihez, ezzel is erősítve a különbségeket és meglepő módon a folytonosságot is. A lelkeket végig kísérő feladatokat, célokat, reményeket, tehát a globális képet.

A legnagyobb félelmem, nőként, hogy ezt bizony nem leszek képes végigülni, de egy kedves ismerősöm megnyugtatott, hogy repülni fog az idő. Észre sem fogom venni. És valóban. Mivel gyakorlatilag néhány láb kihúzás, behúzást leszámítva nem mozdultam meg, a felállásnál bizony el volt gémberedve minden porcikám, amit addig nem is éreztem.

Az egyik legünnepeltebb kortársíró könyvéből készült filmadaptáció elgondolkodtató, elbűvölő, varázslatos és elkepesztő módon élő alkotás. Hogy az év legjobb filmje, az vitán felüli, de én a magam részéről hajlok arra, hogy az évtized legjobbjává koronázzam.

Egy azonban biztos, nem ajánlom tiniknek, gondolkodni képtelen zombiknak, gyűlölettel telt, szűk látókűrű, keserű embereknek. Ezzel nagyjából kihúztam a lakosság egyharmadát, de a tény az, hogy mint minden nagyszerű mű esetén, ebben az esetben is szükséges követelmény egy bizonyos értelmi és érzelmi szint megléte.

Felülmúlta minden várakozásomat és reményemet. Képtelen vagyok lepontozni, mert sima számtannal nem leírható a nagysága, ezért, csak hogy éreztessem a minden eddigi film fölé helyezését, nem csillagot adok neki, hanem a tízes pontrendszerben tizenegyet. Ez mindet elmond.

11/10


2012. november 29., csütörtök

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Először a film híre ért el hozzám. Az Emma Watson(Harry Potter) és Logan Lerman(Percy Jackson) főszereplésével, Stephen Chbosky rendezésével, forgatókönyvével fémjelzett alkotás egyből listás lett, pedig hazai bemutatóról még semmi hír(a DVD tavasszal jön). Az, hogy az író saját könyvét rendezte egyértelművé tette, muszáj elolvasni is.

Charlie középiskolába készül, és ettől tart egy kicsit. Hogy idegességét leküzdje levelet ír egy ismeretlennek. Nos, az olvasó számára ismeretlennek, mert valaki azt tanácsolja neki, az az illető megértené. Az első levelet hamarosan követi  a többi, mígnem szokássá vállnak. Olyanná, amit akár kényszeresnek nevezhető módon is folytat. Nem árulja el, hogy ki ő, hogy hol találkoztak, sem azt, ha a címzett válaszolna, hol érhetné utol. Egyszerűen csak ki szeretné önteni a lelkét valakinek, egy ismeretlennek, akinek az az előnye a naplóval szemben, hogy élő, gondolkodó egyén. Bár a fiú szemszögéből ennek nincs szerepe. Mégis a tudat, hogy nincs egyedül, hogy valakinek elmondhatja, segít.

Pont aznap mentem könyveket átvenni a Bookline-hoz, amikor megjelent, egyértelműen vittem haza magammal. Egy kicsit várnia kellett a sorára, de aztán hétfőn csak egymásra találtunk, és kedd éjszaka befejeztem. Nyilván azért történt így, mert nem egy vastag könyv, no meg nagyon olvasmányos. Így aztán csak úgy szaladtak az oldalak, és hiába volt kevés időm, az alvásból még mindig elvehető valamennyi...

A modern Zabhegyezőnek kikiáltott könyv nem véletlen rendelkezik ezzel a titulussal. Megkapó történet egy érzékeny fiúról, aki épp a felnőtté válás rögös útját járja.

Charlie-t mindenki furcsának tartja, de valójában érzelmileg még nem érett meg egy sereg dologra. A régit lezárni és nyitni az új felé, avagy megélni az életet különösen nehéz, ha az embernek nincsenek barátai, ha nem tartozik sehova és nem találja a helyét sem a világban. Ebben a zárkózott, félelmekkel teli állapotban botlik bele Sambe és Patrickbe, a különös testvérpárba. Talán mert végzősök, vagy mert egy sereg dolog nem köti őket gúzsba, félszabadítóan hatnak a fiúra, és mint oly sokszor a történelemben, ők azok, akik megmutatnak, feltárnak előtte egy másfajta életet is. Nem feltétlen jobbat, de másfajtát.

Persze mondhatnátok, hogy volt már és lesz is ilyen. Igen, ez igaz. Az érdekessége a hangneme, az a naivság és nyitottság, amivel mindenki felé fordul. Ahogy halad a történet egyre nyilvánvalóbb, hogy a mélyben lappang egy probléma,  méghozzá valami komoly. A felismerés Charlie számára is csak később jön el, mi pedig elkísérjük ezen a rögös, kalandokkal és problémákkal kikövezett ösvényen.

A fogalmazás néhol gyerekes, csapongó, és akad ahol zavaros. Attól függően, hogy a főhős milyen állapotban van épp, de ettől függetlenül megfigyelhető a fejlődés, ahogy változik és formálódik. Alapigazságokat, néhol közhelyeket ismer fel, koránt sem közhelyes módon.

Hiába gyenge, nem áldozat, képes megvédeni magát és másokat is. Az önismeret felé tartva pedig szembesül egy sereg olyan dologgal, amit talán mások furcsának tartanának, de neki, aki már önmagában is különös, ezek tökéletesen normális helyzetek.

Egyszerre találtam érdekesnek és viccesnek. Charlie ugyanis egy sereg dolgot szögez le természetes egyszerűséggel, miközben az események koránt sem azok. Ebben és a családjának ábrázolásában van valami megfoghatatlan báj. Hiszen az ő családja sem tökéletes, náluk is vannak problémák, ő mégis érzi és tudja, mennyire szerencsés. Még akkor is, ha egyre kevésbé képes kommunikálni bárkivel is. De a dolgok, mivel ilyen a természetük, rosszabbak lesznek, mielőtt jobbá válnának.

Formáját tekintve levélregény, amit őszintén megvallva nagyon szeretek. Valahogy személyesebbé teszi a könyveket, bár ez már amúgy is rendkívüli módon az. Az a típus, ami elgondolkodtathat és meg is változtathat. Rám sok regény, karakter volt nagy hatással, többek között az útkereső Holden (J.d. Salinger: Zabhegyező ), és a világot megismerni vágyó Enroco (Edmondo De Amicis: Szív) is, akikhez most  Charlie is csatlakozott.

Én imádtam. A vége nem sokkolt különösebben, számítottam valamire, bár nem pont erre. Ebből az aspektusból visszanézve tökéletesen felépített könyv.

Érzelmileg hullámzik, de különös módon csak a végén törik el a mécses. Mintha addig csak gyűlt volna valami, ami láthatatlanul ugyan, de folyamatosan jelen van, majd egyszer csak felemelt kézzel jelzi: én is itt vagyok.

Chbosky azt nyilatkozta: „Azért írtam meg az EGY KÜLÖNC SRÁC FELJEGYZÉSEI-t, mert nehéz időszakon mentem keresztül, és szükségem volt valamire, ami reményt adott. Ezt a reményt jelentette Charlie. A könyv minden elképzelhető módon megváltoztatta az életemet.”

Ha nem is változtatott meg, nagyon komolyan elgondolkodott az élet misztériumáról, arról a pillanatról, amikor vissza kell  nézni és újra értékelni a múltat, az elkövetett hibáinkat, az ellenünk elkövetett vétkeket, hogy aztán megbocsáthassunk mindenkinek, de legfőképpen önmagunknak.

Charlie egy évig írja ezeket a leveleket. Másodikba készül, és itt ér véget a történet. Bízhatunk benne, hogy minden rendben lesz. A határtalan, végtelen szabadság, amit megtapasztal, a könyvek, amiket olvas, amiket értelmez, a dolgok, amiket átél, a pillanatok, amiket élvez, megtanítják valamire, amire a legtöbb embernek szüksége lenne. A felszabadító és gyógyító erő önmagában rejtőzik.

Egyértelműen 10/10.

Magyar kiadó: Alexandra Kiadó

Fordította: Gyuris Norbert


2012. november 27., kedd

Teaser kedd #18

Csak nem bírtam megállni! Belekezdtem egy újabb könyvbe. Persze nincs baj, mert ismételten csak öt nyitott olvasmányom van, ami egészen szép eredmény. Volt már rosszabb és jobb is, de mohóság, könyvoholista a neved. Legalább haladok... Valamerre és lassan, de akkor is!

Az eheti választottam már rég piszkálja a fantáziámat, és mivel megjelent végre magyarul, hát én magamhoz szólítottam egy hirtelen elme és akarom roham okozataként.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti szókupac:

Amikor végéhez közeledik az este, a nagypapám már általában annyira részeg, hogy megmozdulni sem tud. Apának, a bátyámnak és az unokatestvéreimnek kell kivinni annak az autójához, akit a legkevésbé bántott meg.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

2012. november 25., vasárnap

Felhő Jack Bourne és a Lopott Sky

Igen, már megint egy összeollózott cím, méghozzá öt filmből, amit volt szerencsém péntekről szombatra virradóan megnézni. Kilencvenéves volt a Corvin mozi és csak úgy mint nyáron, most is egy karszalagos, egész éjszakás vetítéssel ünnepeltünk.

Próbáltam olyan filmeket összeválogatni, amiket nem láttam még, és bár volt, ami kiesett a szórásból, alapvetően meg voltam elégedve a listámmal.

Felhőatlasz

Te jó ég! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Két lehetőség volt, vagy fantasztikusan jó lesz, vagy  borzalmasan rossz, és persze az első variáció jött be. Bizonyos kor alatt egyáltalán nem ajánlom, mert a mondanivalót egyszerűen nem értheti meg egy tizenéves sem. Nem az ő hibájuk, csak nem éltek még eleget, nem ismerik sem a világot, sem a bennük élőket.

Mivel tervezek külön posztot, nem is igen megyek bele a részletekbe, de muszáj látni kategória és ez bizony

11/10.

Jackpot

A norvégok tudnak valamit. Már a Fejvadászok is megvettek kilóra, de Jo Nesbo következő könyvadaptációja ütött rendesen. Nyolcvanpercnyi tömör szórakozást nyújtott, amin szét nevettem magam. És ez nem túlzás.

A történet egy nyereményszelvény körül bonyolódik, amit három volt fegyenc és a főnökük tölt ki. Rengeteg pénzt nyernek, de mennyivel boldogabb lenne, ha eggyel kevesebben, kettővel kevesebben, esetleg egyedül vinné valaki haza azt a kisebb vagyont. A dolgok ezen a ponton kezdenek elvadulni. A sztoriba belép egy sztriptízbár, egy szolárium, egy mindenre elszánt zsaru és tengernyi vér.

Nálam az év vígjátéka kategóriát kapta. Ne hagyjátok ki!

10/10



A Bourne hagyaték

Nos, kissé felemásak az érzelmeim. Nem volt ez olyan rossz film, csak alapvetően elbaltázott a forgatókönyv. Az alkotók két fő hibát követtek el: Hozzá akarták kötni a Bourne sorozathoz, ami miatt sok volt az üres, semmire sem jó rész (bőven elég lett volna egyszer megemlíteni), és el is akarták választani tőle, amiért pedig egy csomó felesleges dolgot meg kellett magyarázniuk. Ebből egy oltári katyvasz lett, pedig a történetben még sok lehetőség kiaknázatlan marad. Az üldözéses jelent nagyon hosszú volt, az akciók viszont szépek, jó dinamikával felépítettek, csak iszonyúan kevés jutott belőlük. A doktornőtől a hideg rázott, de Edward Norton  a szokásos módon zseniális alakítással kápráztatott el, és Jeremy Rennerrel is meg voltam elégedve.

Jason Bourne hatalmas problémát jelent. Miatta több titkos program is veszélybe került, így nem marad más lehetőség, mint eltüntetni mindent és mindenkit, aki érintet lehet, aztán ha elcsitul az ügy, elölről kezdeni. Csakhogy Aaron Cross megúszta a gyilkossági kísérletet és elindul a szintén túlélő doktornőért, hogy a nő ellássa gyógyszerrel, és hogy együtt kiderítsék, mi a fene folyik itt.

7/10



Lopott szavak

Szeretnék majd erről is külön írni, mert a film több mint megérdemelné, de félő hogy nem lesz rá elég időm. Majd kiderül.

Egy könyv a könyvben, ami egy könyvről szól. Nagyon érdekes koncepció és magával ragadó történet. A szereplőgárda kitűnő. Dennis Quaidet eddig is szerettem, sem a képességeit, sem a vászonra gyakorolt hatását nem kérdőjeleztem meg soha, de most kiderült az is, hogy Bradley Cooper igenis jó színész. Jeremy Ironsra pedig még mindig nem tudok öregemberként gondolni, hiába nem maszkot viselt, de még mindig hihetetlen élő a szeme és átütő az egész megjelenése.

Clay Hammond felolvas az új könyvéből, amiben Rory Jansen, oly sok hiábavaló próbálkozás után publikál egy kirobbanóan sikeres művet. Hirtelen a legismertebb, legkedveltebb szerzővé lép elő és maga is elhiszi, minden helyes ebben a formában, amíg egy öregember meg nem keresi és nem meséli el neki a saját életét. A cselekmény több ember életét is befolyásolja és nehéz eldönteni, hol húzódik a képzelet és a valóság határa. Minden leírt szó vezet valahová és vannak olyan kérdések, amiken egyszerűen nem lehet túllépni.

10/10



Skyfall

Semmi újat nem tudok mondani. Az egyetlen ismétlésem ezen az eseményen, de még mindig nagyon élveztem. Tudatosan választottam, mert még egyszer látnom kellett nagy vásznon. Amit az első alkalommal viszont nem írtam le, az az, hogy imádom Bond félmosolyát. Nem olyan mint a többieké volt, nem akar sejtetni vele semmit, egyszerűen csak a része, és (Spoiler!) ahogy Judi Dench meghal, úgy nagyon kevesen képesek.

Valamint akkor kihagytam Ben Whishaw-t  is, de most, főleg a Felhőatlaszban nyújtott alakítása miatt, azt kell mondja, le a kalappal. Még sokra viszi, és alig várom, hogy ezt közelről láthassam.



A szervezők tanultak a saját hibájukból, és a nagy érdeklősre számot tartható premierfilmeket nagytermekben vetítették, míg a régebben bemutatott és/vagy réteg filmeket a kicsikben. Ennek ellenére alig voltak.

Talán mert később hirdették meg, vagy mert kicsit drágább volt a karszalag, nem tudom. Mindenesetre nem bántam, hogy most nem volt velejáró a közelharc. Kicsit tartottam tőle, hogy hiába állítom össze a tervezetem, a felére sem fogok bejutni, de szerencsére minden félelmem feleslegesnek bizonyult.

Tökéletes alkalom volt arra, hogy csevegjünk a barátainkkal, és hogy jó társaságban kitűnő filmeket nézhessünk meg.

Boldog születésnapot Corvin mozi, és már várom a századikat.

Az est nálam 10/10.

2012. november 23., péntek

Dan Wells: Partials - részben ember (Részleges trilógia #1)

Nem árulok el titkot azzal, hogy elsőre nem keltette fel az érdeklődésemet. Aztán jött  a Nem vagyok sorozatgyilkos, és rájöttem, Wells stílusa, mindegy mit ír, mindegy mit csinál, teljesen nekem való. Tehát elkezdtem repesve várni. Aztán el lehetett olvasni az első fejezet elejét és azt mondtam: ÁÁÁÁÁ! Akarom!

Kira tizenhat éves, és a szülészeten dolgozik. Kiemelkedő virológus, idealista, tini és forrófejű. A munka korántsem lélekemelő. A Részlegesekkel vívott háború óta eltelt 11 évben arra próbálnak rájönni az orvosok, hogyan maradhatna fent az emberiség. Csakhogy az RM-mel fertőzött világban kevesen immúnisak, a csecsemők pedig születésük pillanatától halálra vannak ítélve.

A nagy számok és bevezetett kötelező terhességi törvény alapján előbb-utóbb csak születik egy egészséges gyermek, de nagyon úgy fest, ez a teória téves. Valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel, és Kira hajlandó megtenni azt, amit eddig még senki.

Wells beteg. De olyan nekem való beteg. Ha tehetném, hát én hozzámennék feleségül és kényszertrém rá, hogy álomba meséljen. Nem lehet, mi? Pedig...

A világ kitekert és félelmetes. Képzeljetek el egy települést, amiket katonák védenek. Rengeteg felnőtt meghalt, a kevés túlélő nem láthat el minden feladatot, tehát 14 évesen befejezik az általános képzéseket, és mindenki szakosodni kezd. 16 évesen lehetsz katona, személyi titkár,  kórházban rezidens, bár szavazati joggal nem rendelkezel. Nem dönthetsz arról, hogy a testedet, akár egy tenyészállatét, arra kényszerítik, évente essen teherbe, és senki nem törődik azzal, hogy mit érzel, amikor sorra elveszted a babáidat.

Pestisbébinek hívnak, és jó közelítéssel nem élnek rokonaid. Spontán szerveződött családokhoz tartozol, sok testvérrel és kevés ismerettel a múltról. Mert nem emlékszel rá. Nem értheted meg, nem élheted át.  Nem attól félsz, amitől mások, mert lassan már nincs mitől félned.  Ha ez megvan, akkor egy vagy a rengeteg tiniből, akiknek bőven elég lenne a felnőtté válás problémája, de ehelyett az emberiség egész terhének súlya omlik rá. Akik alig maradtak néhányan.

És kik a Részlegesek? Olyan mesterséges emberek, akit azért alkottak, hogy megvívják az emberek csatáját. Csakhogy valami félre sikerült. Fellázadtak, és egy vírust szabadítottak az emberiségre. Ez egyértelmű, igaz?

Csakhogy van egy csomó dolog ami nem az. Az emberi természet, bárhonnan is nézzük, sosem változik. Nem képes változni. Tehát a zavargások, a növekvő feszültség és az ostoba politikai döntések világosan előrevetítenek egy utat. Olyasmit, amit látunk előre, amiben biztosak lehetünk. Vagy nem. És ez itt a lényeg.

Lubickolunk Wells zseniálisan és aprólékosan kidolgozott világában.  Ezek a gyerekek gyorsan, hirtelen nőttek fel, no de mégsem felnőttek. Felnőtt tetteket várnak tőluk, de nem tekintik őket annak, és mit tesz ilyenkor egy tini? Lázad! Eleinte nem tudtam dűlőre jutni Kirával, ezt annak tudtam be, hogy az író sosem volt még 16 éves tinilány, és ezt nem is vetném a szemére, de bármennyire összeomlik körülötte minden, a nők másmilyenek. Sokkal érzelmesebbek, nekem ez volt a történet gyenge pontja.

Izgultam, drukkoltam, átéltem mindent, de nem hatódtam meg, az érzelmi mélységeket nem éreztem át. Egyszerűen azért, mert nem voltak. A hiszti megmaradt, a düh és a kétségbeesés, de Kira nem szerelmes, vagy ha mégis, hát alapvető probléma van a hozzáállással. Csakhogy ebben az utópisztikus helyzetben miközben mindenki sérült, mindenki elveszett valamit, ő harcossá vált, felnőtt és a jövőbe tekint. Ez adja a történet magját és igen, ez a szál jó, csak ha kétségbe vagyunk esve, akkor azt érezzük is át. De hogyan, amikor bármennyire erős karakter, nincs felkészülve egy csomó eseményre?

Kicsit furcsa volt, hogy miután az író, az a gonosz, aprólékos részletességgel elmesélt és elénk vetített mindent, ugrunk az időben. Talán jobb lett volna egy kis visszagondolós, emlékezős rész, hogy ne tőrje meg a lendületet, de mondjuk ezért nem jár olyan nagy ejnye-bejnye. Csak az erős kezdés után kicsit recsegett a lemez.

A szöveg különben gördülékeny, jól olvasható. Mikor volt időm olvasni, villámgyorsan haladtam vele. Egy picit megakadtam a lefordíthatatlan megjegyzéseknél. Azokat megcsillagozták és a lap aljára írtak. Tudom, nem szép dolog a beleköltés, de én bizony inkább a magyarítást javasoltam volna(Hú, ebből viták lesznek!). Animalhattan helyet lehetett volna Állathattan(már ha ragaszkodnak a város megjelenéséhez), Vadváros, igazi Állatkert vagy akármi. Szerintem egy könyvben nem kimondottan jó, ha a lap alján lábjegyzetezünk. Különösen akkor, ha nem egy harmadik nyelvről van szó, amit értelemszerűen egy angol szövegben nem fordítunk. De ez csak az én mániám.

A borító gyönyörű. Klassz, hogy marad az eredeti kiadás. Tetszik a viszonylagos színtelensége (vagyis a barna több árnyalata) meglepően meleggé, kellemessé teszi, ugyanakkor a ott a pusztulás, a semmi. Külön érdekessége, hogy az út és a lány a város felé tart, nem ki abból. Ez a megjegyzésem majd a könyv olvasása után válik érthetővé mindenki számára.

Szóval Kira küzd és közben érez, szokatlan szövetségeseket talál, szokatlan minden helyzet amibe belekeveri magát, de a születendő csecsemők élete a legfontosabb.

Olvasni csak akkor kezdjétek el, ha van rá időtök is, ugyanis nem egy könnyen letehető könyv. Az első pillanattól lekötött, de igazán az egyharmada után indult be, akkor viszont nagyon.  Érdekes, hogy annyi dolog történik benne, kapkodjuk a fejünket, de közben mégsem olyan mint egy féltégla. Imádom Wellst, és imádom mind két sorozatát.

A humora ugyanolyan kitekert, mint a Nem vagyok sorozatgyilkos esetében, de elég komoly a téma, így csak óvatosan adagolja. Én bizony néhol hangosan nevettem, és a hab a tortán, jó sok morális kérdést feszeget. Hogy mitől leszünk emberek, mi számít árulásnak, meddig lehet elmenni a nagyobb jó érdekében, és milyen az a világ, amiből kiveszett az ártatlanság.

Nem tökéletes, látok benne apró hibákat, hiszen nem igazán sikerült meglepnie a történetnek. Néha nagyok az ugrások, és csak úgy belevágunk a sztoriba. A fordulatok, amiken az olvasok kétharmada sziszegni fog, nekem egyértelműek voltak, mégsem bánom, mert csak úgy mint Wells másik könyvében, az út a lényeg.

Izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, ráadásul trilógia. Úgyhogy tessék mondani, sokat kell még várni a folytatásra?

9/10

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordító: Bayer Antal

Sajnos sokat, mert csak jövőre jelenik meg kint a 2. rész...

2012. november 20., kedd

Teaser kedd #17



Kicsit nem figyeltem oda, dolgoztam meg éltem(ebben a sorrendben), és újabb hetet hagytam a hátam mögött. Időnként elgondolkozom rajta, miért is haladunk ennyire sebesen, de mivel a megértés nem előírás, azt hiszem, nem is akarom tudni. Viszont belekezdtem egy új olvasnivalóba! Ezzel már öt nyitott könyvem van és délután jön a hatodik, de kicsire ugye nem adunk, nagy meg nem számít.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Az ötödikből kettő:

" ‘ Do your body functions still work?

I mean, can you actually still, you know—?’ "

Isaac Marion: Warm Bodies

Mondjuk ez a kérdés engem is érdekelne, de ugye még olvasnom kell a válaszig...

2012. november 18., vasárnap

Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész

The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2

színes, feliratos, amerikai fantasy, 115 perc, 2012

rendező: Bill Condon
író: Stephenie Meyer
forgatókönyvíró: Melissa Rosenberg
zeneszerző: Carter Burwell
operatőr: Guillermo Navarro
producer: Wyck Godfrey, Stephenie Meyer, Karen Rosenfelt
vágó: Virginia Katz

szereplő(k):
Robert Pattinson (Edward Cullen)
Kristen Stewart (Bella Swan)
Taylor Lautner (Jacob Black)
Lee Pace (Garrett)
Michael Sheen (Aro)
Dakota Fanning (Jane)
Ashley Greene (Alice Cullen)
Maggie Grace (Irina)
Peter Facinelli (Dr. Carlisle Cullen)
Elizabeth Reaser (Esme Cullen)
Jackson Rathbone (Jasper Hale)
Kellan Lutz (Emmett Cullen)
Nikki Reed (Rosalie Hale)
Billy Burke (Charlie Swan)
Mackenzie Foy (Renesmee)

Nos, mit szépítsem, az összeset láttam, minden könyvet olvastam, akad amit többször is, hát csak természetes, hogy megnéztem ezt is. Sőt, bevallhatom, kimondottan vártam. Az utolsó könyvben ugyanis annyira nem történik semmi és a negyedik első felének feldolgozása annyival jobb lett, mint az alap, hogy még bizakodtam is, imádni fogom.

Bella újszülött vámpírként épp olyan jól kontrollált, mint emberként volt. Edwarddal és Renesmeevel együtt már egy külön családot alkotnak a családon belül, és nem is lehetnének boldogabbak. Jackob alakváltó létére lassan szintén Cullenékhez tartozik, amiben nagy szerepe van a kislánynak.

A béke azonban nem tarthat örökké. Alice látomása egyértelmű. A Volturik elindulnak értük, mert azt az információt kapták, hogy a család egy hallhatatlan gyermeket alkotott. Közeleg a háború, amikor mindenkinek ki kell állnia azért, amiben hisz.

Jó, ebből a könyvből nem lehetett többet kihozni. A történet olyan, amilyen, azzal nincs mit kezdeni. Ha rossz az alap, összefog dőlni a ház is. Csak ennyi.

Nem én vagyok a célközönség, ahogy elég sokan nem tartoztak oda a jelenlévők közül sem, de így sem tudtuk feljebb emelni az átlagéletkort a 14 és félről. Ez pedig egyértelműen elárul valamit.

Mielőtt lehúzom, vagy felemelem eme... hát ezt, azelőtt jó tisztázni mindent, hiszen nem nekem akartak megfelelni.

Nos, a forgatókönyv nagyjából pocsék volt. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire nehéz olyan könyvből írni, amit ennyien imádnak, de azért lehetett volna kicsit bátrabban nyúlni a feladathoz. Igen, sokáig nagyjából legalábbis, könyv hű, de mivel a könyvekben nem igen történik semmi, így itt is jellemző az állóvíz. Ugráltunk a jelenetek között, sokszor kimaradtak a könyvben lévő átkötések. Tudom, így is lapos volt, ha hosszabban hagyják, némelyek el is alszanak, viszont szimplán érthetetlen lett néhány váltás.

Ezt megpróbálták némi poénnal ellensúlyozni, és ez legalább működött. A könyv nekem nem volt vicces. Talán azért mert vagy háromszor küldtem parkolópályára, szóval sosem jutottam el addig, hogy valami csattanjon.

A szereplőkre nem térnék ki túl bőven, mert tömegeket bántanék meg. Néha rácsodálkoztam, hogy milyen jó a sminkes, mert ez a lány tényleg szép, a következő snittben meg, ááá, mégsem. A hölgy mimikája már a Hófehérben is több volt ennél, és ahhoz képest ez megint csak visszalépés volt.

A csodavámpír fiúban sokkal több van ennél. Igenis állítom, hogy nem rossz színész. Az Emlékez rám-ban szerintem fantasztikus volt, itt meg kissé vértelen. Hi-hi!

Jacob balul sikerült akciófilmje után nem igen tekingetett másfelé. Beragadt ebbe a szerepbe, és igazán meglepő volt, amiért nem mutogatták állandóan félmeztelenül. Két filmhez is aláírt, kíváncsi vagyok, mennyire lesznek eredetiek.

Aroból idiótát csináltak, remek!

A szereplők kicsit belefáradtak ebbe a sorozatba. Öregedtek is, változott az életük. A körülöttük lévő hisztéria cseppet sem csitult el és ezt meglovagolva, egyre tüzelve fogatták tovább a filmeket. Míg az első részben elájultam a jó sminkestől, meg Bella változásától, itt nem volt semmi, ami megfogott volna.

És ennél a pontnál nem mehetünk el a film vége mellett sem. Kissé spoileres lesz, bár igyekszem óvatosan fogalmazni.

Ugye a csatajelenet... Pörgős volt és látványos. Kellett valamit adni a fiúknak is, de senki, senki, aki olvasta a könyvet, nem gondolhatta komolyan, hogy az úgy lesz. Mert ha az egész témát nem piszkálta meg jobban a forgatókönyv, ezt miért tette volna? Ráadásul az egyetlen olyan logikus momentum volt, ami megmagyarázta a könyv csapnivaló befejezését. Az ugyanis kissé hiányos volt ott.

Szerintem Meyer belefáradt az írásba, csatát meg különben sem tud írni, no  meg színészek is belefáradtak már a játékba. Köszönjük, jó, hogy vége!

A jelenség, hogy el kell adni a tinilánykáknak is valami olyat, amit megvesznek, most hatalmas méretűvé dagadt. Jönnek majd egymásután az ifjú felnőtt kategóriát lefedő könyvek filmfeldolgozásai és megmondom őszintén, aggódom egy kicsit. Főleg azért, mert ezek közt akad olyan is, amiből a könyv nagyon-nagyon jó volt. És csak remélni tudom, hogy nem ezt a szintet akarják megugrani, azaz sokkal magasabbra helyezik a mércét. Tavasszal majd kiderül, akkor jön elsőként a Csontváros.

De visszakanyarodva  az eredeti témához, voltak pillanatok, amiket nagyon szerettem, voltak részek, amiken visítoztam volna akár egy átlagos tini, de ahogy mondtam a film után, meg ahogy itt kezdtem, ebből  a könyvből nem lehetett többet kihozni.

A pontozás ehhez mért, hiszen megtettek mindent, néhol kicsit többet is, mint amennyit a lehetőségek kínáltak. Például az elején, amikor futnak, ahogy Bella észleli a környezetét, az a rész kimondottan tetszett. A rajongók nyilvánvalóan imádják majd. Én abban a tudatban voltam eddig, hogy magam is rajongó vagyok, de kiderült, szükségem van nem kevés jóindulatra a pontozáshoz.

Ez egy tinikönyv tinknek készült feldolgozása és pont. Ami nem a film hibája, azt nem rovom fel neki, nem fizethet meg a könyv bűneiért, de azért lehetett volna kicsit többet dolgozni a forgatókönyvön.

7/10

2012. november 17., szombat

Hősnők viadala 2012 - nyertesek


Elérkezett ez  a pillanat is. Vagyis mindjárt, de addig nyugodtan elárulhatom, érvényesült a papírforma. Engem legalábbis nem sokkolt a két nyertes és szerintem másokat sem igen fog.

Köszönöm mindenkinek a részvételt. Az oldal olvasottsága szépen megnőtt, bár nincsenek téveszméim. Mind a nyereményekre hajtottatok, de ez persze egyáltalán nem baj. ;)

Több érdekes gondolattal gyarapodtam közben, és egyetlen dolognak azért nagyon örülök, hogy az egyik nyertesünk legalább nem vámpír.

Mondhatnám, hogy aggasztó, mennyire nem olvastok másokat, mint fantasyket, viszont ez álszentség lenne, hiszen én is sokat olvasok eme műfajból. Nyilvánvaló okokból populárisabbak a kötelező olvasmányoknál. Csakhogy itt most a normális emberek labdába sem rúghattak, ellentétben a fiúk versenyénél, ami viszont kis híján lázadásba torkollott.:D

És akkor lásuk, hogy kik a győztesek:

Cat és Clary!


Gratulálunk nekik! :)

No de, a lényegig még mindig nem jutottunk el, mert közben zajlott itt egy külön játék is ( A csoportnyereményeket 19-én sorsolják. Még lehet játszani!!!), aminek ma szintén vége lett.

A tét nem más volt, mint Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos vagy Tonya Hurley: Szellemlány című könyve. Bár gyanítom, hogy mindenki az első regényre vágyik, sajnálatosan a Fumax kiadó, akármennyire is rendes, nem láthat el mindenkit ajándékkal.

A sorsolás Random.org használatával történt. Ez egy olyan kis alkalmazás, amibe bepötyöghettek rengeteg nevet, majd egy gomb megnyomásával különböző sorrendbe dobálja azokat. Természetesen csak az első kettőnek jár a díj, mégpedig a nyeremény meghirdetésének sorrendjében.

Azaz:

A nem vagyok sorozatgyilkost nyerte - adamwerecat!

És aki egy Szellemlánnyal gazdagodott - Luke!



A nyerteseket e-mailben értesítem, és egyeztetjük ki és milyen módon tudja, szeretné átvenni a könyveit(postán avagy személyesen). :)

Mindenkinek köszönöm, hogy játszott. Az érdekes az, hogy bár közben volt egy kis difink a facebookkal, azért jóval többen osztották meg a hivatkozásokat, mint ahányan hozzászóltak. Ők természetesen nem játszottak, viszont volt, aki szorgalmasan like-olt és hozzászólt majdnem miden bejegyzéshez. Ha azt számolom, kinek és hányszor került bele a neve ama bizonyos virtuális kalapba, igazságos az eredmény. :)

Nos, nekem tetszett ez a játék. Ti mit szóltatok hozzá? Én úgy érzem, lesz még itt könyvnyeremény! ;)

Köszönöm a Fumax támogatását! Nélküle most egy személlyel kevesebben örülhetnétek. :)

2012. november 15., csütörtök

Hősnők viadala 2012, döntő!



Nos, ez is elérkezett. Hamarosan megtudjuk, hogy kik lesznek az idei év hősnői, hogy kik utasították maguk mögé az előkelő hölgyeket, akik közé bekerülni sem volt egyszerű.

Szóval a feladat, hogy holnap éjfélig szavazzatok a még harcoló felekre. Aztán majd sorsolunk ;)

A végső párosok (ta-dááá):

YA: Rose vs. Clary

Felnőtt: Cat vs. Elena

Szavazni továbbra is csak egyszer lehet, alapban a karakterek kampányvezetőinek blogján, és aki minden fordulóban részt vesz nyereménysorsolásban vesz részt.

Mert természetesen van egyéni és csapat nyereményjáték is.

A résztvevő blogok által felkínált könyveket, csecsebecséket azok között soroljuk ki, akik mind az öt fordulóban részt vesznek majd. Mivel a többszörös szavazókat törlik, ők egyértelműen nem kerülnek a közös kalapba.

És még egy apróság! Nyertest az ötödik forduló lezárása után hirdetünk!

A közösbe rakott Libba Bray: Rettentő gyönyörűségén kívül kívül felajánlok még egy plusz könyvet is, amit azok között sorsolok majd ki, akik az oldalról like-olják (a megosztás pillanatnyilag nem működik) a versenyről szóló bejegyzéseimet. Mivel nem követhető személy szerint, és kizárólag az ismerőseimét látom, hozzászólásban kéretik jelezni az aktuális poszt alatt. Minél több poszthoz szólsz hozzá, valamint osztod meg, annál többször kerül a neved a kihúzandók közé, de bejegyzésenként természetesen csak egyszer számít. Azért senki se lepődjön meg, ha alkalmasint ellenőrizni fogom. :)

Jóllehet, a pocskondiázás is hozzászólás, de az ilyen tartalmú megjegyzéseket határozottan kitörlöm. Tessék szépen játszani!

A plusz ajándék választható. Lehet Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos vagy Tonya Hurley: Szellemlány című könyve.

Mivel a Fumax Kiadó volt olyan kedves és felajánlotta nyereménynek Dan Wells könyvét, így a Szellemlányt is ki fogom sorsolni. Azaz, két nyertest hirdetek a végén!:)

Harcra fel!

A játékban résztvevő blogok, és pártfogoltjaik:

Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda) – Beatrice/Tris, Ana
Kelly olvas – Tessa, Bridget Jones
Magnolia – Grace, Nix
Kristina blogja – Katniss, Elena
Casperson olvasmányai – Chloe, Elizabeth (Büszkeség és balítélet)
Alsyniai regék – Dani, Vanda/Vándor
MFKata gondolatai – Calla, Cat
Akiknek élmény az olvasás (Zsanó a kampányvezető) – Merit
Lylia Bloom – Brittany, Anita Blake
Forró csoki és jó könyv – Gwen, Anja
Wee blogja – Bella, Mac
Nem harap a… – Rose, Mercedes Thompson
Secret Dream Time – Clary, Faythe Sanders
Sötét Lélek Naplója – Isabelle, Georgina Kincaid
Elhaym blogja – Nora, Sookie
Napi falat – Lisbeth, Hermione és Reni

2012. november 13., kedd

Teaser kedd #16



Tartozom egy vallomással. Még mindig ugyanazokat forgatom: Michael Dibdin: Ratking, Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III., Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör és Bram Stoker: Drakula. Sietve leszögezem, az összes könyvet szeretem. Nagyon lassan ugyan, de halladgatok velük, csak az az igazság, annyira fáradt vagyok esténként, hogy nem tudok 2-3 oldalnál tovább koncentrálni az olvasásra. Ezért mostanában lefekvés előtt hangoskönyveket hallgatok. Mint ahogyan a nevükből értelemszerűen következik, ezek is könyvek, csak valaki volt olyan jó, és felolvasta hangosan. Nagyszerű dolog ez, és a szabályok kimondottan nem is tiltják... Jó, felütni nem lehet, de beletekerni igen. Na!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

A hallgatott kettőm:

"I'm Nobody and I'm proud of it!"

The other bad news: Polyphemus barreled toward me, a thousand smelly pounds of Cyclops that I would have to fight with a very small sword.

Rick Riordan: THE SEA OF MONSTERS Percy Jackson and the Olympians – Book 2

Felolvasta: Jessie Bernstein

2012. november 12., hétfő

Értékelés



Hermione sajnálatos módon vesztett Rose-zal szemben, ami nem volt ugyan váratlan, de én azért bíztam a csodában. Legalább a szavazatok egyharmadát hozta, ami még így is, azzal együtt, hogy bekerült a negyedik fordulóba, büszkeséggel tölt el.

Köszönöm mindenkinek, aki szavazott! :)

Azonban ne feledjétek, a játéknak még egyáltalán nincs vége.  Néhányan még továbbra is küzdenek a döntőbejutásért.

Párbaj #2 (nov. 12-14.)

Szavazni továbbra is csak egyszer lehet, alapban a karakterek kampányvezetőinek blogján, és aki minden fordulóban részt vesz nyereménysorsolásban vesz részt.

Mert természetesen van egyéni és csapat nyereményjáték is.

A résztvevő blogok által felkínált könyveket, csecsebecséket azok között soroljuk ki, akik mind az öt fordulóban részt vesznek majd. Mivel a többszörös szavazókat törlik, ők egyértelműen nem kerülnek a közös kalapba.

És még egy apróság! Nyertest az ötödik forduló lezárása után hirdetünk!

A közösbe rakott Libba Bray: Rettentő gyönyörűségén kívül kívül felajánlok még egy plusz könyvet is, amit azok között sorsolok majd ki, akik az oldalról like-olják (a megosztás pillanatnyilag nem működik) a versenyről szóló bejegyzéseimet. Mivel nem követhető személy szerint, és kizárólag az ismerőseimét látom, hozzászólásban kéretik jelezni az aktuális poszt alatt. Minél több poszthoz szólsz hozzá, valamint osztod meg, annál többször kerül a neved a kihúzandók közé, de bejegyzésenként természetesen csak egyszer számít. Azért senki se lepődjön meg, ha alkalmasint ellenőrizni fogom. :)

Jóllehet, a pocskondiázás is hozzászólás, de az ilyen tartalmú megjegyzéseket határozottan kitörlöm. Tessék szépen játszani!

A plusz ajándék választható. Lehet Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos vagy Tonya Hurley: Szellemlány című könyve.

Mivel a Fumax Kiadó volt olyan kedves és felajánlotta nyereménynek Dan Wells könyvét, így a Szellemlányt is ki fogom sorsolni. Azaz, két nyertest hirdetek a végén!:)

Harcra fel!

A játékban résztvevő blogok, és pártfogoltjaik:

Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda) - Beatrice/Tris, Ana
Kelly olvas - Tessa, Bridget Jones
Magnolia - Grace, Nix
Kristina blogja - Katniss, Elena
Casperson olvasmányai - Chloe, Elizabeth (Büszkeség és balítélet)
Alsyniai regék - Dani, Vanda/Vándor
MFKata gondolatai - Calla, Cat
Akiknek élmény az olvasás (Zsanó a kampányvezető) - Merit
Lylia Bloom - Brittany, Anita Blake
Forró csoki és jó könyv - Gwen, Anja
Wee blogja - Bella, Mac
Nem harap a... - Rose, Mercedes Thompson
Secret Dream Time - Clary, Faythe Sanders
Sötét Lélek Naplója - Isabelle, Georgina Kincaid
Elhaym blogja - Nora, Sookie
Napi falat - Lisbeth, Hermione és Reni


2012. november 11., vasárnap

Hisztéria

Hysteria


színes, feliratos, angol-francia-német-luxemburgi romantikus vígjáték, 100 perc, 2011

rendező: Tanya Wexler
forgatókönyvíró: Jonah Lisa Dyer, Stephen Dyer, Howard Gensler
zeneszerző: Christian Henson, Gast Waltzing
operatőr: Sean Bobbitt
producer: Tracey Becker, Judy Cairo, Sarah Curtis
vágó: Billy A. Campbell, Jon Gregory

szereplő(k):
Hugh Dancy (Dr. Mortimer Granville)
Jonathan Pryce (Dr. Robert Dalrymple)
Maggie Gyllenhaal (Charlotte Dalrymple)
Rupert Everett (Lord Edmund St. John-Smythe)
Felicity Jones (Emily Dalrymple)
Ashley Jensen (Fanny)
Sheridan Smith (Molly)

A szombatok a kedvenc munkanapjaim. Nos nem, ez határozottan nem igaz. Nagyon fáradt voltam tegnap, így bár ott motoszkált bennem, el kéne menni valahová, mégiscsak hazabaktattam. Én magam vagyok az, akivel egy-két hétre előre kell időpontot egyeztetni mindenhez, szóval csak nyugodtan üldögéltem és olvastam.

Egészen addig, amíg meg nem csörrent a telefonom. A vége az lett, hogy csak elmentem itthonról, méghozzá épp moziba.

Dr. Mortimer Granville egy rendkívül jól képzett orvos, aki nagyon komolyan veszi az esküjét. Igazán nem az ő hibája, hogy 1880-ban a viktoriánus Anglia minden kötöttségével együtt elutasítja, és sora veszti el az állásait. Amikor is végre eljut Dr. Robert Dalrymple nőgyógyászhoz, akinek a specialitása az altesti masszázs. Ezzel a módszerrel gyógyítják ugyanis a hisztériával diagnosztizált nőket.

Mortimel hamar beletanul a munkába, örömére szolgál, hogy boldoggá teheti... izé, gyógyíthatja a pácienseit, és hajlandó lenne elvenni főnöke kisebbik lányát, akivel a fele királyság helyett a jó doktor praxisa  jár.

A munka azonban meglepő mértékben megerőltető, és a nagyobbik lány is hajlamos a bajkeverésre. Hősünknek szüksége van egy olyan megoldásra, ami mindenki igényeit maradéktalanul kielégíti, de ez korántsem egyszerű feladat.

A téma felettébb pikáns, nem hiába a 16-os karika. A vibrátor feltalálásának történetét tárja elénk, ami bizony orvosi segédeszköz volt kezdetekben. Valóban egy orvos találta fel ilyesformán, de már előtte is léteztek próbálkozások.

A kor, amiben született, még alig tudott valamit a világban leselkedő baktériumokról, vírusokról vagy a női nemről, így ezt a módszert nem hozták kapcsolatba a szexualitással. A méhre gyakorolt hatásával magyarázták az eredményt, és ha nem vált be, még mindig ott volt a méheltávolítás. Ami nem olyan rég még bizonyítottan őrülethez vezetett(az önkielégítést ugyanis az őrület kiváltó okának tartották) , egy orvos keze által kezelésnek számított.

Nagyjából ennyi a valóságtartalma. De ez alapvetően egy vígjáték, ami mögött megtalálható egy sokkal komolyabb téma. A nők alárendeltsége. Akkoriban egy nő számára igen behatárol volt azon munkalehetőségek száma, amiket elvégezhetett, és az önállóságot nem sokra becsülték. Szavazati jog sem járt.

Egyáltalán nem csoda, hogy Charlotte, az idősebb lány tudatlansággal vádolja meg az apját. Hangoztatja, hogy ha majd lesz szavazati jog, meg felsőoktatás, meg sok minden, akkor... A női szavazati jogig 1918-ig kellett várniuk Angliában (Ahogy Magyarországon is, a 24. életévét betöltött hölgyeknek ugyanis innentől járulhattak az urnák elé. Ezzel szemben Svájc 1971- ig ellenállt. Érdekes, ugye?)

Tehát Chalotte (Maggie Gyllenhaal) a lázadó, a küzdő szellem. Egy szegényházat vezet, ahol tanítja a gyerekeket, és sok egyéb lehetőséget biztososít a rászorulóknak. Az csak természetes, hogy állandó pénzzavarban szenved, hiszen ez nem kevés költséggel jár, az adakozás pedig nem irgalmas tett.

Eközben Mortimer (Hugh Dancy) a gazadag hölgyeket kezeli egy olyan betegséggel, ami tulajdonképpen nem is létezik.  Elégedett a sorsával, jól keres, hajlandó benősülni a biztonságba, bár léteznek zavaró momentumok.

Meg kell még említeni a feltaláló barátját, Lord Edmund St. John-Smythe-ot (Jonathan Pryce) is. Ő az a karakter, aki kötelező elem miden, némi romantikával operáló filmben. Szétszórt, rengeteg pénze van és határtalanul rajong a modern találmányokért. Üde színfoltként szállítja a poénokat, és képviseli a támogató mellékszereplőt.

A sikamlós téma ellenére, és a kendőzetlen társadalmi problémák dacára, finoman nyúlt a témához a rendező. Tanya Wexler, gondolom, mivel önmaga is hölgy, kifigurázza a haladó gondolkodásnak feltüntetett tudatlanságot. De teszi mindezt olyan gyengéden, hogy sem nem morbid, sem nem malac, de még csak nem is bagatell. Az arányok kitűnőek. És hiába húzódik meg a háttérben valami sokkal mélyebb és megrázóbb, a célját, hogy százpercnyi szórakozást nyújtson, maradéktalanul elérte.

Komolyan mondom, hogy nagyon élveztem. Külön érdekesség volt, hogy bár elég kevesen voltunk, a jellévők életkora igen vegyes volt. Mellettem két hetvenfelé botorkáló hölgy ült, akik közül az egyik igen sok és határozott ismerettel, véleménnyel rendelkezett a filmmel és a témával kapcsolatban. Jó volt hallani, hogy ők is nevetnek, és nem csak én fulladozom néhány helyen.

A film nem szolgál pontos korképpel, csak belekap ide is-oda is. Talán furcsa lehet, ha egyszer nem szerepe az ismeretterjesztés, hogy ennyire elaprózódik, de a képmutatás és az álszemérem tökéletesen átsejlik. Bár az is igaz, valamennyien hallottuk már azt a frázist: Jó dolgában ment el az esze.

És tényleg! Jelen esetben a kitalált mentális betegséggel sokkal elfogadottabb foglalkozni, mint azokkal az égető problémákkal, amit az éhes szájak, szakadt cipők jelentenek.

Semmi komoly dolgot ne várjunk a témától. Zömében fikció az 1800-as évek végéből, így a befejezés is ahhoz mérten kissé lagymatagra sikerült. Nem akarta megoldani az ellentéteket, nem tett minket szüfrazsetté vagy másféle polgárjogi harcossá. Csak be kell ülni és szórakozni! Ne agyaljunk rajta, ne akarjunk megérteni semmit! Csak legyünk ott, az épp elég. A végén úgyis egy sereg olyan gondolattal távozunk, amiket tudat alatt szívtunk magunkba.

Bár vígjátékot igen ritkán nézek meg moziban, ez a film most határozottan jó döntésnek bizonyult egy fárasztó, hosszú hét után.

9/10


2012. november 9., péntek

Hősnők viadala 2012 3. forduló eredménye – 4. forduló kezdete



Nos, leintették a 3. kört és Hermione tovább jutott! Köszönöm mindenkinek, aki rá szavazott, de még nem lazíthatunk, mert holnap újra ringbe száll!

De előtte, íme a továbbjutók:

Fiatal felnőtt kategória:

1. Rose (Richelle Mead: Vámpírakadémia)
2. Hermione ( J.K.Rowling: Harry Potter)
3. Clary ( Cassandra Clare: A végzet ereklyéi)
4. Isabelle (Cassandra Clare: A végzet ereklyéi)

Felnőttek:

1. Cat (Jeaniene Frost- Cat & Bones)
2. Nix (Kresley Cole- Halhatatlanok alkonyat után)
3. Faythe (Rachel Vincent- Kóborok)
4. Elena (Nalini Singh: Angyali vadász)

Párbaj #1 (nov. 10-12.)

Párbaj #2 (nov. 12-14.)

A szabályokról bővebben itt olvashattok.

Szavazni továbbra is csak egyszer lehet, alapban a karakterek kampányvezetőinek blogján, és aki minden fordulóban részt vesz nyereménysorsolásban vesz részt.

Mert természetesen van egyéni és csapat nyereményjáték is.

A résztvevő blogok által felkínált könyveket, csecsebecséket azok között soroljuk ki, akik mind az öt fordulóban részt vesznek majd. Mivel a többszörös szavazókat törlik, ők egyértelműen nem kerülnek a közös kalapba.

És még egy apróság! Nyertest az ötödik forduló lezárása után hirdetünk!

A közösbe rakott Libba Bray: Rettentő gyönyörűségén kívül kívül felajánlok még egy plusz könyvet is, amit azok között sorsolok majd ki, akik az oldalról like-olják (a megosztás pillanatnyilag nem működik) a versenyről szóló bejegyzéseimet. Mivel nem követhető személy szerint, és kizárólag az ismerőseimét látom, hozzászólásban kéretik jelezni az aktuális poszt alatt. Minél több poszthoz szólsz hozzá, valamint osztod meg, annál többször kerül a neved a kihúzandók közé, de bejegyzésenként természetesen csak egyszer számít. Azért senki se lepődjön meg, ha alkalmasint ellenőrizni fogom. :)

Jóllehet, a pocskondiázás is hozzászólás, de az ilyen tartalmú megjegyzéseket határozottan kitörlöm. Tessék szépen játszani!

A plusz ajándék választható. Lehet Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos vagy Tonya Hurley: Szellemlány című könyve.

Mivel a Fumax Kiadó volt olyan kedves és felajánlotta nyereménynek Dan Wells könyvét, így a Szellemlányt is ki fogom sorsolni. Azaz, két nyertest hirdetek a végén!:)

Harcra fel!

A játékban résztvevő blogok, és pártfogoltjaik:

Könyvek háborúja, avagy az olvasó visszavág! (Házigazda) - Beatrice/Tris, Ana
Kelly olvas - Tessa, Bridget Jones
Magnolia - Grace, Nix
Kristina blogja - Katniss, Elena
Casperson olvasmányai - Chloe, Elizabeth (Büszkeség és balítélet)
Alsyniai regék - Dani, Vanda/Vándor
MFKata gondolatai - Calla, Cat
Akiknek élmény az olvasás (Zsanó a kampányvezető) - Merit
Lylia Bloom - Brittany, Anita Blake
Forró csoki és jó könyv - Gwen, Anja
Wee blogja - Bella, Mac
Nem harap a... - Rose, Mercedes Thompson
Secret Dream Time - Clary, Faythe Sanders
Sötét Lélek Naplója - Isabelle, Georgina Kincaid
Elhaym blogja - Nora, Sookie
Napi falat - Lisbeth, Hermione és Reni
Rhea olvas


2012. november 6., kedd

Teaser kedd #15



Ha kinézek az ablakon nem tudom eldönteni, hogy kora tavasz vagy ősz van-e, de az egészen bizonyos, kedd van. Szóval újra  itt vagyok, mindenki nagy örömére. Az enyémre legalábbis minden bizonnyal.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

15. ízelítő:

"Buda-Pesth csodálatos helynek tűnik, annak alapján, amit a vonatból láttam, és ama kevés sétából ítélve, amit utcáin tehettem, mert nem mertem túlságosan eltávolodni az állomástól, tekintve, hogy későn érkeztünk, és az indulásnál annyira akartuk tartani magunkat a menetrendhez, amennyire lehetséges. 

(NB.  Receptet elkérni Minának.)"

Bram Stoker: Drakula

2012. november 4., vasárnap

Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyira-krónikák #1)

Amikor a Nem vagyok sorozatgyilkos után a Fumax felajánlotta, hogy kérjek nyugodtan recenziós példányt, úgy gondoltam, a szívességet nem jó túlzottan kihasználni.  No meg a Partials - Részben emberig, nem is jön ki semmi, ami felkeltette volna az érdeklődésemet.
Dehát könyvoholista ártalom, hogy ha bele lehet olvasni egy könyvbe, még a megjelenése előtt, hát bele is olvasok; minden jól fejlett betübanger kötelessége a pontos tájékozódás. Nagyjából ennél a pontnál vesztem el végleg és jöttem rá, a Riyria krónikák első kötete KELL nekem, úgyhogy mégiscsak megkértem a kedves kiadós srácokat, szánjanak már meg egy példánnyal.

A Riyira egy olyan szervezet, mely összesen két tagot számlál: Royce Melbornt a mester tolvajt, és Hadrian Blackwatert, a katonát. Egyéb bűnszövetkezetektől távol tartják magukat, önállóan dolgoznak és nem csekély hírnevüket annak köszönhetik, hogy nincs olyan lehetetlen feladat, amit meg ne oldanának.
Amikor egy ártatlan pillantásért párviadal elé, és ezzel szinte a biztos halálba tartó nemes viszonylag egyszerű munkával bízza meg őket, a határidő azonnalisága miatt Hadrian vacillál. Mint férfi a másikat, megérti a helyzetet és józan esze ellenére, no meg a hatalmas jutalom fejében, igent mond.
Hamarosan egy tömlöc falához láncolva találják magukat, kipeckelt szájjal, és a közelgő reggel nem kecsegtet rózsás reményekkel. Néplelkesítő és nyilvános kínzás során kivégzik őket. A vád: a király meggyilkolása. Nem sokat teketóriáznak. Megragadják az első kínálkozó lehetőséget, akkor is, ha eszetlenségnek hangzik, és hozzá látnak a nevük tisztázáshoz.

Hát ez nagyon klassz  volt, és csak jövő tavaszig kell várni a hatrészes sorozat második kötetéig. Ez határozottan jó hír!
A középkorra hajazó világábrázolásban minden megvan, ami egy jó történelmi könyvhöz kellene, király, gyilkosság összeesküvés, felségárulás, intrikák a köbön. Csakhogy ez nem történelmi könyv, és nem is királydráma. Egy kitalál világban játszódik és fantasy. Vannak itt elfek, törpök, varázslók és boszorkányok, mindegyiket többször emlegetik, azonban a varázslatot lukas szitával mérték. Csurran-cseppen valami, de nem annyira, hogy a történet átminősüljön valami újkori kerekasztal lovagjaivá, és nem is annyira kevés, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. Az arány épp jó. És mivel elkerülhetetlen, ki mondom: nem Trónok harca (A tűz és jég dala).

Az első fejezet eldöntötte, hogy Royce fan leszek. A pasas nem hagy leütetlenül egy magas labdát sem, és bár a téma helyenként elég komoly, a beszólásai mesterien oldják a hangulatot. A villamoson és a buszmegállóban egyaránt bolondnak néztek, mert hangosan nevettem némely poénon. Mivel váratlanul érkeztek nagyot is csattantak.
Hadrian mesterien forgatja a kardot. Míg társa előtt nem létezik akadály, amit ne győzhetne le, addig ő nem ismer ellenfelet, akinek meghajolna. Nagydarab ember, aki ha csak teheti, kerüli a nyílt összetűzést. Az útonállók élete is élet. Nem szívesen venné el másét, persze nincsenek kétségei, ha kardot kell ragadnia, de addig a pontig szereti elodázni a döntést. Az a jó szíve, az az oka minden bajnak, és erről morgós társa sem feledkezik meg.

Egyformán önteltek, csak Hadrian jobb nevelést kapott. Royce barátkozó stílusa pedig üdítően egyedi.
A többi szereplő jellemzésébe azért nem mennék bele, mert nem szeretném lelőni a poént, ami ugyan nem népes és számos, mégis megfelelő helyen csattan el, és mert a felsorolással bizony erősen spoilereznék.
Mindenesetre a könyv nyelvezete szép, gördülékeny. Nyilván ez a kor ábrázolás miatt adódott így, és nekem tetszett. No nem kiemelkedő szépirodalomra kell gondolni, de pár szó vagy kifejezés bizony létezik már modernebb formában is, viszont ez tönkretenné a hangulatot. Jó pont a fordításnak.
Szintén pozitívum, hogy a könyv elején térkép, és néhány ismertető a legszükségesebbekről, a végén pedig egy bővebb névjegyzék található. Olyan regényeknél, ahol egy külön kis univerzumot alkottak, ez már-már kötelező elem, bár egyre gyakrabban feledkeznek meg róla.

A történet felépítése is következetes, néhány előre látható fordulattal, viszont nem tudom, hogy miért, így is tartogatott izgalmakat. Tudtam, hogy úgy lesz, tudtam, csak azt nem, hogyan történik úgy.  Néhány karakternek szükséges fejlődnie, és ezt végig is követjük a könyv folyamán, nincsenek a kalapból előrántott nagy csodák.
A kezdett nagyon tetszett, vicces volt és érdekes. Az első fejezet második felét, mivel még minden idegen, nem tudtam hova tenni. Egyáltalán nem világos kinek mi a szerepe a történetben, ami egy kicsit lejjebb vitte a hangulatot. Aztán szárnyalt ismét, és az alkunál egy pöttyet megint megbicsaklott. A kétely mindkét fél oldalán ott van, de ez számomra nem kapott elég hangsúlyt.
A történet haladt valamerre, egyes szálak pedig totál más irányba, és mivel ezeknek jelenleg nincs szerepük, nem is foglalkozunk velük. Ez bizony egy első könyv, no meg én úgy sejtem, a következő részekhez átívelő szálak ezek, amiket ezért nem érintettünk.

Mindkét szereplőről kiderül menet közben egy s más, de ettől nem lesznek kevésbé titokzatosak. Hogy ez a két ennyire különböző múlttal, tehetséggel megáldott ember hogyan került össze, és kiegészítve egymást miként lettek egy csapat, az még a  jövő zenéje. Viszont ez egy újabb ok, hogy maradjak a sorozat végéig.
Egy klasszikus, alapvetően fiúknak készült fantasy, a sárkányon kívül minden kötelező elemmel, úgymint kardokkal, alakom szülte hősökkel, és jó poénokkal. Engem bizony megvett, és még csak nem is azért, mert ajándék volt, amit egyébiránt nem győzök köszönni.  Szórakoztató, laza könyv, és egyáltalán nem bánom, hogy nem kell egy évet várni a folytatásra.

Ez a kaland az utolsó oldalon ugyan véget ért, de a sztori egyáltalán nem zárul le. Néhány dolog előre sejthető, másokat pedig hatalmas kérdőjelek fednek.  Royce és Hadrian története érdekes, izgalmas, és hogy merre visz tovább az útjuk? Akárhova is, gyanítom, nem lesz egy sétagalopp.

9/10

Magyar kiadó: Fumax Kft.
Fordította: Makai Péter Kristóf

2012. november 1., csütörtök

Közhírré tétetik!


Az oldal az utóbbi időben bővült és változott. Bizonyára sokan észrevették, és még többen nem. Tehát most felhívom ezekre a figyelmeteket. Nem mondom azt, hogy néhány szóban, mert magamat ismerve, ez több mint képtelenség...

Ha valaki mostanában újra olvasta a Részemről mondjuk mancsot bemutatkozó oldalt, észrevehette, hogy az oldal rendelkezik egy tumblr regisztrációval is. Ennek egyszerű oka van. Néhány hónapja, amikor elkezdtem aktívabban használni a Moly.hu-t, egy hirtelen ötlettől vezérelve feltettem néhány a City of Bones film forgatásával kapcsolatos képet. Mivel pro tagságom nem volt, így ezeket a fotókat máshova kellett pakolni. Cassandra Clare akkoriban igen aktív volt a tumblr oldalán, ésszerűnek látszott őt ott követni, és aztán már egyszerűen megosztani a fotókat.

Nem sokra rá Karen Marie Moning közzétette az első részlettel az akkor még meg sem jelent ICED-ból, és úgy érzetem, muszáj lefordítanom. A megjelenésig összesen nyolc részlettel gazdagodott ez a rovat, de addigra más, általam kedvelt írókról is került ki blogbejegyzések, akciók, ismertetők és csak szimpla gondolatok. Úgy érzetem, bár többeket érdekelt, nem egyeztethető össze a blog jelenlegi arculatával, hiszen itt híreket nem, csak kritikákat(legalábbis valami olyasmit), saját írásokat és gondolatokat találhattok, tehát a magáncélra létrehozott oldal szintén Napi falattá változott.

Ha úgy tetszik, tekinthetitek az eredeti blog fiókjának, ahol túlnyomórészben apróbb híreket, érdekességeket, fanartokat, részleteket, általam kedvelt blogokat, valamint az anyaoldal posztjait találhatjátok meg. Ne gondoljatok semmi nagy dologra. Igazán rövid hírecskék ezek, de hátha valakit a blogolvasók közül is érdekel.

A továbbiakban mindkét blogot csokorba fogja a most már elérhető facebook oldal. Ha kitekintettek jobbra, láthatjátok a Like dobozt. Erős késztetés esetén :D feliratkozhattok itt, vagy az fb profilon is.

Változott egy ideje a hozzászólás lehetősége is. Bejelentkezhettek google, fb, twitter, vagy blog.comos accounttal is. Amennyiben egyik sincs, vagy úgy gondoljátok, nem tartozik rám, a sign in megnyomása után a Mozzilla Persona alkalmazáson keresztül léphettek be.  A blog.com biztonsági előírásai miatt lépett életbe ez a rendszer, amin sajnos jelenleg nincs módom változtatni, és még küzdünk a szolgáltatóval.

Régi dolog, de nem győzöm hangsúlyozni, minden poszt alján találtok csillagokat. Szám szerint ötöt. Ezen jelölhetitek ha egy poszt tetszett, vagy esetleg nem tetszett. Ne fogjátok vissza magatokat. Pontozni ér! :D

A leggyakoribb megosztási módokat szintlén megtaláljátok minden téma alján, de a more gombra kattintva további lehetőségre leltek.

Nos, ennyi! Ha bármi kérdés, óhaj-sóhaj van, szeretnétek, hogy írjak valamiről, esetleg azt, hogy ne :D , a már emlegetett Részemről mondjunk mancsot-ban található elérhetőségek valamelyikén, vagy itt hozzászólásban jelezhetitek. Azt nem ígérem, hogy megfogadom, de próbálkozni lehet. ;)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...