Felhőatlasz

Cloud Atlas

színes, magyarul beszélő, amerikai-német fantasy, 164 perc, 2012

rendező: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Tom Tykwer
író: David Mitchell
forgatókönyvíró: Tom Tykwer, Andy Wachowski, Lana Wachowski
zeneszerző: Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer
vágó: Alexander Berner

szereplő(k):
Tom Hanks (Dr. Henry Goose / Isaac Sachs / Dermot 'Duster' Hoggins / Valleysman Zachry)
Hugo Weaving (Haskell Moore / Tadeusz Kesselring / Bill Smoke / Nurse Noakes / Boardman Mephi / Old Georgie)
Jim Sturgess (Adam Ewing / Hae-Joo Im)
Halle Berry (Luisa Rey / Meronym)
Hugh Grant (Alberto Grimaldi )
Keith David (Joe Napier)
Ben Whishaw (Robert Frobisher)
David Gyasi (Autua)
Jim Broadbent (Vyvyan Ayrs / Timothy Cavendish)
Doona Bae (Sonmi-451)

Már nagyon vártam ezt a filmet. A könyvet egy hónapja beszereztem, de még nem volt időm nekikezdeni, így vacilláltam, várjak-e az élménnyel. Persze nemet mondtam magamnak, mert tapasztalataim szerint a könyv úgy is sokkal jobb mindig, és legalább nincs mit mivel összehasonlítanom. Úgyhogy a Corvin ünnepen az első film volt, amire beültünk.

Nem is írok tartalmat, mert nagyon nehéz lenne a hat idősíkban és helyen játszódó különálló történeteket röviden összefoglalni. Majdnem hogy lehetetlen, de a lényeg, hogy a téren is időn átívelő cselekmény azt bizonyítja be, össze vagyunk kapcsolódva másokkal és ez a kapcsolat életeken át húzódik, miközben hatással van mindre és mindenkire maga körül. A következő életeinkre is.

A történeteket egy zeneszerző,  Robert Frobisher és az ő Felhőatlasz-szextettje köti össze. Úgy komponálja a zenét, hogy közben elképzeli, ahogyan a szerelmével találkozik a múltban, jelenben és jövőben.  Miközben a képek pergek,  az emberek változnak, van valami, ami állandó és kapcsolatot teremt köztük.

Ahogy váltakoznak a helyszínek úgy váltakoznak a stílusok is, vígjáték, dráma, fantsy, krimi, sci-fi cserélődik színről színre, de olyan zseniális vágással, hogy az ember csak ámuldozik, miként ugranak fejben helyére a dolgok.

Minden színész több szerepet is játszik (a teljes listáért kattints ide), ezzel is erősítve a hatást, összekapcsolódás érzetét, és mivel a karakterek nem egyformák, sokan teljesen különböző tulajdonságokkal rendelkező személyeket jelenítenek meg. Ezen a ponton szeretném benyújtani a petíciómat: Oscar-díjat a  vágásért és a maszkokért! Jó, én minden díjat neki adnám, de ha csak kettőt lehet választani, akkor ez az a kettő, ami egyértelmű.

Amikor a Wachowski testvérek bejelentették, hogy megfilmesítik ezt a könyvet, az egyöntetű vélemény szerint lehetetlen feladatra vállalkoztak. Nem volt ember, aki szerint fel lehetett dolgozni David Mitchell regényét, szóval kis fanyalgással várták a bukást. Sajnos igazuk lett, de nem azért amire eredetileg gondoltak. Az oka igen egyszerű, az elbutult nyugati közönség nem képes sem végigülni, sem értelmezi a látottakat. Hallva a mögöttem lévők reakcióját, nem is csodálkozom rajta.

A színészet ünnepe ez a film, ahogy már írtam fentebb, minden színész több karakter bőrében tetszeleg, és néha csupán mellékszereplők vagy kvázi statiszták.

Tom Hanks újra és újra meg tud lepni. Igaz, Forrest Gump óta soha, egy percig sem kételkedtem abban, hogy a lehetőségeinek határa végtelen, no de lássuk be, mekkora jóság már, hogy olyan filmben játszik, ahol jelenetenként változhat a személyisége? Önmagában megérdemli a tíz pontot.

Halle Berry sem véletlen lett Oscar-díjas, bár 2002 óta nem igen tündökölt. Számomra újra hozta azt a színvonalat, ami elvárható tőle. Kicsit furcsa volt fehérként, kvázi fehérként látni, azonban szerettem minden szerepében.

Hugo Weaving látszólag csak negatív karakter volt. És ez igaz is, de ahogyan a pirosnak is számtalan árnyalata létezik, úgy a negatív is széles skálán mozog. Máshogy az, akit nem érdekel, mi lesz egy elitéllel, megint máshogy, aki az ősi gonoszt testesíti meg, sőt, bérgyilkosként és déli rabszolgatartóként is különböző szintjeit üt meg ugyanannak a mércének. Azt kell hogy mondjam, döbbenetesen nagyszerű a pali.

Jim Broadbent vitán kívül nagyszerű színész. Azon szerencsések közé tartozik, hogy teljesen különböző karaktereket testesítenek meg. Az egyik barátnőm nagy rajongója, de gyanítom nálunk sokan a Mardekár vezető tanáraként, Horatius Lumpsluck szerepében ismerik a Harry Potterből. Nagyszerű színész, és ezt ezek után mindenki kénytelenen lesz elismerni.

Hugh Grant így ötven felett kinőtt a hű szerelmes szerepkörből, és viszonylag ritkán foglalkoztatják. Pedig sokkal többre képes a bájolgásnál, és bár szinte végig epizodista volt, a jelenlétét nem lehetett letagadni. Szeretném, ha végre kapna értelmes szerepeket is.

Jim Sturgessbe én beleszerettem. Komolyan! Még nem láttam semmiben, de olyan ázsiait csináltak belőle, hogy elájultam tőle, és pont ezért történhetett meg, hogy nem is ment egyből a különböző alakításainak összekötése. Aztán csak leesett az állam, mert anyám, ez a fickó tud. Szóval remélem jövőre jó filmekkel szórakoztat majd.

Ben Whishaw eddig elkerülte a figyelmemet és ezért hamut is szórok a fejemre. Kétségkívül felemelkedőben van a csillaga és azt hiszem, hogy látni fogom, amikor a csúcsra ér. A Skyfall után már kimondottan figyeltem rá, és teljesen meggyőzött. Jó, nőnek nem volt túl szép, de nem is volt elvárás.

Meg kell még említenem Doona Baet, Keith Davidet és James D'Arcyt, de az az igazság, hogy mivel minden egyes főbb szereplő 4-5 különböző karaktert jelenített meg, igazságtalan, ha valakit kihagyok. Azonban ötven oldalt mégsem irthatok, hiszen egytől egyig mind zseniálisak voltak.

Vicces volt, ahogy a végén a stáblistát nézve felnevettünk, amikor valakit nem ismertünk fel előtte a filmben. És az, ahogyan összekötötték a különálló történeteket, egy-egy mozdulattal, emberrel, ahogyan a rasszok váltakoztak a maszkokkal, nos, egyszóval hihetetlen. Nem mondom, hogy tökéletes volt, de én bizony felszisszentem néhány alkalommal, hogy ez vagy az mennyire lélegzetelállító.

A szinkronra nem lehet panasz. Igényes, gyönyörű munka, ahol a nyelvezet illeszkedik az adott kor igényeihez, ezzel is erősítve a különbségeket és meglepő módon a folytonosságot is. A lelkeket végig kísérő feladatokat, célokat, reményeket, tehát a globális képet.

A legnagyobb félelmem, nőként, hogy ezt bizony nem leszek képes végigülni, de egy kedves ismerősöm megnyugtatott, hogy repülni fog az idő. Észre sem fogom venni. És valóban. Mivel gyakorlatilag néhány láb kihúzás, behúzást leszámítva nem mozdultam meg, a felállásnál bizony el volt gémberedve minden porcikám, amit addig nem is éreztem.

Az egyik legünnepeltebb kortársíró könyvéből készült filmadaptáció elgondolkodtató, elbűvölő, varázslatos és elkepesztő módon élő alkotás. Hogy az év legjobb filmje, az vitán felüli, de én a magam részéről hajlok arra, hogy az évtized legjobbjává koronázzam.

Egy azonban biztos, nem ajánlom tiniknek, gondolkodni képtelen zombiknak, gyűlölettel telt, szűk látókűrű, keserű embereknek. Ezzel nagyjából kihúztam a lakosság egyharmadát, de a tény az, hogy mint minden nagyszerű mű esetén, ebben az esetben is szükséges követelmény egy bizonyos értelmi és érzelmi szint megléte.

Felülmúlta minden várakozásomat és reményemet. Képtelen vagyok lepontozni, mert sima számtannal nem leírható a nagysága, ezért, csak hogy éreztessem a minden eddigi film fölé helyezését, nem csillagot adok neki, hanem a tízes pontrendszerben tizenegyet. Ez mindet elmond.

11/10