2011. november 23., szerda

Protect the Boss

(보스를 지켜라 / Boseureul Jikyeora)

18 részes, koreai romantikus vígjátéksorozat (2011)

Szereplők:

Ezt a doramát még a betegségem alatt néztem meg, vagyis akkor fejeztem be. Egészen megfeledkeztem arról, hogy írni is szerettem volna róla. Ami késik az ugye sosem múlik, néhányak bánatára, viszont ez a habkönnyű sorozat több szempontból is formabontó, így elképzelhetetlen, hogy elsétáljak mellette.

No Eun Seol meglehetősen temperamentumos hölgy. Álma, hogy a sok részidős munka helyett végre szerezzen egy normális, irodai állást. Erre kevés esélye van, mert a képzettsége nem tökéletes és sokkal fontosabbnak tartott a barátságot, mint a tanulást.  Az álom mégis megtörténik. Felveszi egy cég, ami nem túl bizalomgerjesztő. Inkább kezelik nőnek, mint szorgos alkalmazottnak, mégis munka.  A cég közösen elmegy inni egyet, ahol No Eun Seol végleg megunja főnökének közeledési kísérleteit és a maga módján oldja meg a felmerülő problémát.

Cha Ji Heon egy nagy vállalat vezetőjének örököse. Bejár dolgozni, mert muszáj, de nem sok kedve van a dolgokhoz. Ez az érdektelensége csak részben származik onnan, hogy a munka mint olyan, egyáltalán nem érdekli. Nagyobb részben a szorongásos problémái játszanak közre. Nem tud sok ember előtt beszélni, irtózik mások megérintésétől. Kezdődő agorafóbiája van, amit képtelen legyőzni. Kénytelen az alkalmazottaival elmenni szórakozni, de alig várják, hogy távozzon. Kiállhatatlan természetével senkinek sem lopta magát a szívébe. Vajon kitől örökölte?

A véletlen úgy hozza, hogy No Eun Seollal közös helyen tartózkodnak és akaratán kívül belekeveredik a nő megoldási gyakorlatába.Ránézve ez azzal jár, hogy alaposan ellátják a baját, aminek pedig olyan következményei lesznek, amikre egyikük sem számított.  Ahogyan arra sem, hogy magára a cégre is kihat ez a véletlen incidens.  Az élet azonban furcsa. Cha Moo Won, aki a fiú unokatestvére és szintén vezető pozíciót tölt be  a vállalatnál, alkalmazza a No Eun Seolt azon tulajdonságai alapján, amit eddig, megfelelő képesítés hiányában, nem sokra becsültek. A lánynak minden kitartására, erejére, határozottságára szüksége van, mert az álom munka nem is olyan jó. Cha Ji Heon személyi titkára lesz.

Hőseinknek van elég baja. Nem csak a saját életükkel,  de hirtelen felbukkanó, férjhez menés ötletét dédelgető Seo Na Yoonnal is meg kell küzdeniük. Ráadásul tulajdon szüleik sem járnak elől valami jó példával.

Azt mondtam formabontó, és ez igaz is. Aki látott már legalább két ilyen típusú doramát, az ismeri a felépítést. Van egy lány, meg egy fiú. Beleszeretnek egymásba, de ezt sokáig tagadják, közben megjelenik valaki, aki a lányt szereti és egy hölgy, a cselszövő, aki pedig a fiút.

Aligha lövök le poént azzal, ha elárulom, ez itt is megvan, de nem egészen így, és egészen más végeredménnyel. Nekem nagyon tetszett, mert már a sorozat elején megdőltek a sztereotípiák. Az első részben összeállt a kép, lehet tudni ki kivel van. Klasszikus értelemben vett cselszövő sokáig nincs, és aztán sem az lesz, akit várnánk.

Minden más. A felismerés is viszonylag hamar érkezik mindkét részről, ezért elgondolkodtam azon, hogy nem lesz ez egy kicsit hosszú? Hát nem! A dolgok sok esetben a háttérben történnek, látszólag a felszín nyugodt. Mégis változik mindenki.

A sorozat a felnőtté válásról, felelősségvállalásról szól. Senki nem essen tévedésbe, nem kizárólag hőseinknek kell megtenniük ezt a hosszú utat. A szüleikre éppen úgy ráfér. Az ő zárt, gazdag világukban másként számítanak a dolgok, de a valóság mindenkit utolér. Lehet húsz vagy akár ötven éves.

Hero Jaejoong(TVXQ K-pop csapat tagja), az unokatestvér, első blikkre sokkal jobban néz ki, mint a főnököt alakító Ji Sung, de valamiért hirtelen ez már nem számított. Annyira szimpatikus volt az ifjú örökös karaktere, hogy az idétlen, kisfiús bájával teljesen levett a lábamról.

Már többször éreztem úgy, hogy a női karakterek nem elég szépek. Most is, amikor képeket néztem Choi Kang Heeról, azt vettem észre jobban néz ki, mint a promóciós posztereken, vagy akár a sorozat elején. Meggyőződésemmé vált, hogy tudatosan maszkírozzák a színésznőket csúnyábbra, mert ahogy halad a történet, rengeteg az eltérés az első részekhez képest.  Már meg sem lepődöm ezeken a trükkökön, nyilván tudatosan felépített koncepció része, ami természetesen működik.

Az első koreai doramám (You're Beautiful) óta nem nevettem ekkorákat (Igaz, hogy azóta volt még egy Black & White, de az egészen más stílus,  tehát nem tartozik teljesen ide.). A drámai rész nem volt annyira szélsőséges, de azért néha-néha eltört a mécses.  Szerintem mindennél többet mond, hogy negyedóra után már pukkadoztam a nevetéstől. Egyből bele a sűrűjébe. Ezért azt tanácsolnám mindenkinek, bátran ugorjon bele. Megéri.

9/10



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...