2017. október 23., hétfő

Egyesítve - könyvekről röviden #4

Próbálom behozni az elmaradásomat, de nem vagyok könnyű helyzetben. A tavalyi, kínkeservvel összehozott 35 könyvel szemben már 43 olvasottnál tartok, és korai lenne elkiabálni, mégis elkezdtem hinni abban, hogy talán összejöhet egy ötvenes is. Persze ez semmi a néhány évvel ezelőtti 100-150 könyvhöz képest, ellenben határozott fejlődés.
A heti merítésben, nem meglepő, de kizárólag fantasyk kaptak helyet - leginkább urban -,  amik fura módon különböző színeit hozzák ugyanazon stílusnak. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy az összeset angolul olvastam, de a négy kötetből kettő kapható magyarul is. Három íróra vetül a reflektorfény, viszont csupán egy férfi van a sorban, és ez azért fura, mert talán 4-5 írónőt tudnék megnevezni, akik igazi kedvencek. S mivel férfiakból azért ennél jelentősebb magasabb a szám, éljen az írók egyenjogúsága! Ti pedig válogassatok kedvetekre.

2017. október 21., szombat

J. M. Gulvin: Hosszú számolás (John Q #1)

Nem nagy titok, de egyszerűen imádom a krimiket, és ha már krimik, akkor a hangulatos, talán kicsit lassabban csordogáló, „lábmunkát igénylő” darabokat élvezem igazán. Ahol a sztori szépen építi magát, és nem guglizza ki senki sem a perdöntő bizonyítékokat, ahogy nyuszikat sem rántanak elő a kalapból. Az agy szedegeti a földre hullott mozaikokat, és próbálja szépen a helyükre illeszteni azokat. Szerencsémre épp ilyennek ígérkezett J. M. Gulvin új szériájának bevezető darabja.

A vietnámi háború gőz erővel robog, az országban egymást érik a háborúellenes tüntetések, ezért a létező összes rendvédelmi erőt a várható vagy aktuális zavargások helyszínére vezérlik. Így esik, hogy amikor egy rendőrt félig agyonvernek a saját gumibotjával Winfieldben, ami bőven túl van az államhatáron, Texasból küldenek rangert. John Q. az odavezető úton belebotlik egy állítólagos öngyilkosságba. A nyomokat figyelembe véve azonban úgy véli, gyilkosság történt. Hamarosan azon kapja magát, hogy üldözi a rendőr támadóját, aki elvakult ámokfutásában hullákat hagy maga mögött, ugyanakkor szívén viseli az „öngyilkos” ügyét is, akinek a fia, Isaac nem rég tért haza Vietnámból arra a hírre, hogy az apja halott, a fivére pedig eltűnt. Sok feldolgozandó hír egy napra...

2017. október 15., vasárnap

Összevontan - könyvekről röviden #3

Egy újabb gyűjtő poszt, mivel ezt az elmaradást már soha, de valószínűleg soha nem tudom behozni. No meg, jelenleg a kissé szétszórt és botorka állapotomban olyan 1-2 hét alatt csak megírok egy ilyen posztot. Minden más, ha nem is esélytelen, de kisebb százalékban játszik.
A jelenlegi szórásban sci-fik és fantasyk kerültek terítékre. Ezúttal egy angol és három magyar olvasmányt hoztam. A különlegességük, hogy minden darab egy sorozat része, és elképesztően kellemes olvasmány.

2017. október 7., szombat

A hűség ára


Lehunyta szemét, és megelevenedett minden, amit eddig teljes erejével próbált elnyomni. Látta katonáinak haláltusáját, s hallotta fájdalmas kiáltásaikat. A zajt többé már a feltámadó szél hangja sem volt képes elnyomni. Hogyan tehetné, mikor kizárólag a fejében szólt.
Az emberek arca bezárult, csupán szemük árulkodott hitükről, miszerint itt fognak meghalni. Mégsem menekültek. Persze nincs hová menni, ha a kapu kint nem is tarthatnak senkit, legalábbis nem örökké, bentről egyelőre lehetetlen a távozás. Ide szegezte őket valami különös keveréke a hűségnek, kitartásnak és reménytelenségnek. Lenézett és ismét megállapította, a várárok semmilyen védelmet nem nyújt. Temérdek halott hevert benne, üveges szemekkel az eget kémlelve. A láthatárt rég kitöltötték a létrások, azok az átkozott, égig nyúló létrák, amik mögött lomhán gurult két kőhajító.

2017. október 1., vasárnap

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Amikor hazavittem magammal, arra gondoltam, talán be kéne fejeznem olyan könyvek kérését, amikről nem tudok semmit... Az a helyzet, hogy Pajtim Statovci könyve már a második a sorban azok között, amiket csak azért vállaltam be, mert megtetszett a borítójuk, és ez kiváló mentséggel szolgált arra, hogy kicsit kikukkantsak a komfortzónámat gondosan ölelő falak mögül. Nem tudtam, miért ez a könyv, igazán érthetetlen, biztos azok a sárga macskaszemek csalogattak, és hagytam magam.

A történet két egymástól térben és időben eltérő szálon fut. Az egyikben Bekim útját követjük nyomon húszas éveinek elején Helsinkiben. Élete a folyamatos útkeresésről szól: meleg, halk szavú, születésétől magányos lélek, de valahogy mégis szeret idegen macskákkal ismerkedni. Viszont nem áll meg az ismerkedésnél, haza is visz egy kis bundást. A gyönyörű és ravasz kandúr lassan eluralkodik valóságán, és folyton többet követel annál, mint amit adni képes. A második történetben 1980-ban járunk, Koszovóban, ahol Emine készül az esküvőjére. A kérő családja dolgos, szorgos, jómódú; elhalmozzák őt és családját eljegyzési ajándékokkal, ékszerekkel, drága ruhákkal. Jövendőbelije tanult, több nyelven beszél, és kimondottan jóképű. Bármennyire fél az ismeretlentől, apja meg van győződve arról, boldog élete lesz, hiszen jövendőbeli vejére jól kereső állás, valamint fényes karrier vár, így nincs, bár nem is lehet ellenvetése.