2019. április 17., szerda

Jeaniene Frost: Shades of Wicked (Night Rebel #1)

Független attól, hogy a Night Prince széria utolsó két része nem tett maradéktalanul boldoggá, annak a célnak mégis csak tökéletesen megfelelt, hogy felvezesse Ian történetét. Azt a történetet, amit már rég vártam, attól az írónőtől, aki a néhány hónapja még nem tudta megmondani, hogy a sorozat két vagy három részes lesz-e. Kettő biztos, de lehet három - válaszolta Frost a kérdésre. Na most erre mit mondjak?! Túl azon, hogy nem hangzik túl biztatóan, érdekelt, úgyhogy meghallgattam.

Ian laza kis partival/orgiával múlatja az örökkévalóságból hátralévő idejét, amikor nem túl bájosan Veritas rátöri az ajtót, és azt javasolja induljanak azonnal. Iannak esze ágában sincs elmenni a vámpír tanács törvény őrével, ami miatt némi huzavona alakul ki, de mivel az ellenségem ellensége a barátom, Dagonnal pedig mindkettőjüknek komoly problémái akadtak, ha Ian oldaláról nem is teljesen önként, de a szövetség mégis megköttetett. 

Ian borzasztóan idegesített, túlzónak, feleslegesen perverznek írt, megszerethetetlen karakternek tűnt a Night Huntress széria elején, és csak egy közbenső történet, a The Bite Before Christmas győzött meg, viszonylag későn arról, hogy Ian igenis megérdemel egy különálló történetet. Ehhez kapcsolódóan pedig már itt meg kell jegyeznem, meglepően tetszett. Vlad után sajnos nem vártam sokat, de Frost könnyedén az elvárásaim alacsony kerítései fölé szökkent. Kicsit visszahozott valamit abból a hangulatból, ami korábban az általa megteremtett világ sajátja volt.

Veritas és Ian párosa elsőre elég meredek húzásnak tűnik. A 220 éves vámpír látszólag semmit nem vesz komolyan, egyetlen életcélja van, úgy élni, olyan züllésben és kötöttségek nélkül, ahogyan csak szeretne, no meg lelépni a térképről, hogy ameddig csak lehet, elkerülje Dagont. Veritas ezzel szemben komoly, elismert, és olyan erő birtokában van, amiről senki sem tud. A tetejében eltökélt vágya, hogy bosszút álljon valami rejtélyes dolog miatt a démonon, azaz előre megy a pofonért. Tűz és víz.

Mr. Flannery viszont, ahogy egész eddigi életében, most is csal. A tilalom ellenérte - mert ugye amit nem szabad, az vonzó - mágia gyakorló, és ez kicsit kiegyenlíti kettőjük között az erőviszonyokat. Amit természetesen igyekszik kihasználni. A megvalósítás azonban sokkal nehezebb, mint korábban bármikor, mivel a nő fel van készülve a trükkjeire. Nem az az alkat, aki gyáván elszökik a kihívás elől, hiszen pontosan tudja, nincs semmi esélye, azonban most először kicsit reménykedik, hogy a végén csak jól alakulhatnak a dolgok.

Persze közben a szálak bonyolódnak, ahogy Ian maga, úgy a barátai/családja is ismeri Veritast, és nem gondolnak rá túl nagy szeretettel. A szövetségesek támogatása, ahogy Veritas kollégáié is, lehetetlen, de kalandjuk során kénytelenek hazudni és olyan helyzetbe keverednek, amit már nem lehet visszafordítani. Felrúgnak minden létező szabályt, és csak abban bízhatnak, megéri. A bizalom lassan alakul ki, de amikor felüti a fejét magával hoz egy csomó egyéb dolgot is, és a mester vámpír azon kapja magát, hogy képes háttérbe helyezi a korábbi nézeteltérésüket.

Nem volt tökéletes, de Veritas személyében olyan főhősnőt kaptunk, aki bár erős, pontosan ismeri a képességeit, és önmagában képes lenne elbánni szinte bárkivel, mégsem vált férfiassá, ahogyan idegesítően ostobává vagy elbizakodottá sem. Ian hozza a tőle elvárható szintet, együtt pedig, a furcsa párosítás ellenére is jól működnek. A sztori néha látszólag furcsa irányba csavart, de alapvetően következetes és határozottan szórakoztató. A vége izgalmas folytatást ígér, már csak azért aggódom, hogy a 2. résszel lezáruljon, mert talán egy harmadik kötet megint eggyel több lesz a szükségesnél. A folytatás Wicked Bite címmel, 2019 helyett valamikor, 2020-ban érkezik. Borzasztóan sokára, ha engem kérdeztek!

8/10

Az első 3 fejezet olvasható Frost honlapján

2 megjegyzés:

  1. nekem sem volt kedvencem Ian, de Veritas jónak tűnik.
    én a Vlados sorit szeretem, bár nekem Vlad kicsit olyan egy kaptafásnak tűnik, nincs benne semmi különleges, ahhoz képest, hogy a Cat és Bones-ban viszont egyedinek jött le.

    VálaszTörlés
  2. Ian komolyan jó, Veritasszal pedig meglepően az. Érdekes párosítás, de ebben a pillanatban jobban tetszik Vladnál. Az elején nem volt kaptafás, ahogy írtad, Cat és Bonesban egyáltalán nem, és az első rész idején még bizakodtam, aztán ez részről részre alább hagyott a lelkesedésem, a negyediknél pedig meg tudtam volna ütni valakit. :D Ezért kicsit haragszom Frostra, de talán most megvigasztalódom. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...