Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Az első kölcsön könyv után viszonylag gyorsan beszereztem a 2. részt is. A magával ragadó hangulat és a feltörő emlékek áradata egyszerűen követelte a folytatást.  Én meg, mert gyenge és esendő vagyok, no meg erősen függő könyvoholista, engedtem a nyomásnak.

Reniben tudatosult az, amit mind tudtunk már, beleszeretett Cortezbe. De persze, ha minden ennyire egyszerű lenne, nem léteznének problémák, meglenne a nagy egymásra találás és boldogan élnének, amíg... Ehhez képest a korrepetitor dacára bukásra áll rajzból, Cortez körül egyre jobban legyeskedik Edina, Kinga pedig, nos, maradt az aki. Kinga.

Legalább Virág mellette van, igaz, új szerelme nevére kereszteli a kutyáját és továbbra is bukdácsol egy sereg tárgyból, ráadásul a családi életében apróbb változások állnak be.  Reninek most még jobban kell támogatnia.

Nem volt rám olyan letaglózó hatással, mint az első rész. Talán mert már a legtöbb emlékemet újra éltem, vagy mert nem hatott többé az újdonság erejével, mindenesetre változatlanul aranyosnak találtam. A tinik és az ő problémáik annyira furcsák felnőtt szemmel. Ugyanakkor pedig át tudom érezni, mert emlékszem még a sajátjaimra.

Mindig úgy éreztem, a saját szüleim nem értenek meg. Nyilvánvalóan nem is értettek egy sereg dolgot. Például, hogy miért élem meg problémának, hogy a napi kutyasétáltató adagomat korábban vagyok kénytelen befejezni, és miért nem drámázom azon, hogy bukásra állok matekból. Csupán csak arról volt szó, hogy az ő felnőtt életükben máshová helyeződött a hangsúly. Könnyű volt nekik!  A hormonjaik már nem dübörögtek ezerrel, nem változott a testük, nem voltak elsősként magasabbak mint a legtöbb fiú, a végtagjaik megfelelően működtek, nem csetlettek-botlottak és nem szembesültek a kavargó érzelmek változatos palettájával a nap minden pillanatában.

Vagy ha mégis, hát rajtuk nem látszott, de az én pattanásaim csak jöttek. Aljasság!

A szülők karaktere változatlanul szimpatikus. Nos, nem azért, mert az enyémek ennyire meg akartak volna érteni, sem idejük, sem energiájuk nem volt rá, ráadásul a bátyám után jogosan hitték, a második is szépen felnő, de az apró túlzások, hogy úgy beszélnek az ember lányáról, mintha ott sem lenne, hogy elmondasz nekik valamit, aztán nem emlékeznek rá, vagy nem úgy, ahogy elhangzott. Mifelénk nem csináltak ügyet egy kis hisztiből. Nem is voltam hisztis, ugyanis nem értem volna el vele semmit.

Sok szempontból jóval egyszerűbb tinikorom volt. Az információ dömping negyed ekkora sem volt. Eljártam a a barátaimmal, esténként olvastam és nem mérgeztem az agyam egy csomó nyálas fiú bandával. A szüleim állandóan dolgoztak, alig találkoztunk. Szabad voltam, mint a madár és édesanyám nagyszerűen főzött. Szegény Reni, csoda, hogy nem halnak éhen.

Persze, mivel az Együtt nem szippantott be olyan erővel, feltűnt néhány apró hiba is. A felkiáltójelek majdnem teljes hiánya. Az óhajtó, felkiáltó, indulatszavas stb. mondatok többségéről hiányzik, és bár nem vagyok a helyesírásra pipifaxos, a tömeges Jaj. még nekem is feltűnt. Mindegy!

Igazából változatlanul várom a folytatást. Még mindig nagyon üdítőnek éreztem, akkor is, ha Cortez egyre inkább kezd hasonlítani egy jól fejlett, felnőtt parapasira, csak nincsenek agyarai, meg nem giga erős, de egyszerűen mindent tud, mindenhez ért és hihetetlen tehetséges vagy ezer dologban. Gyanítom ezeknek a száma csak nőni fog, de végül is nem baj. A tinilányok álma legalább emberből van.

Harmadik rész, vigyázz! Jövök!

9/10

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet

Nem kevés érdeklődéssel vágtam bele a könyvbe. Nem kevéssel, hiszen ki a csoda Cortez, hogy csak úgy van képe lenyomni Barronst? Különben is, mi ez az agyondicsért tinikönyv? Némi felháborodással kértem kölcsön, mert pénzt nem voltam hajlandó áldozni rá, de komolyan furdalta az oldalamat valamiféle perverz kíváncsiság.

Reni és a családja elköltöztek, így a 9. osztályt már a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban kezdi. Némi félelemmel, hiszen azelőtt sosem voltak barátai és a mindösszesen tizenkét fős osztály sok szempontból újdonság számára. Vegyük csak azt, hogy vele együtt összesen három lány van, és mindenki Cortezről beszél, aki az első héten nincs is, mégis hatalmas népszerűséget szerzett magának a gólyatáborban, ahova kis hősünk természetesen egyedüliként nem ment el. Nos egy dolog biztos, a következő héttől a fiú kénytelen lesz Reni mögé ülni, mert már csak ott maradt hely.

Az osztálytársak különben elég... érdekesek. Kockák, stréberek, menők, egy emos és Zsák, a teljesen francia. Hát... legalább izgalmas lesz, de ki az a Cortez?

Nos, magam sem hiszem el, de az van, hogy határozottan IMÁDTAM!

Napló könyvet szerintem a Drakula óta nem olvastam, az meg azért kicsit más, de nagyon tetszett, ahogyan a napi bejegyzések végén található pontozási rendszer is. Ennek ellenére nekem nehezen indult. Talán mert rég voltam tini, talán mert nem én vagyok a célcsoport ( Ez különben nem igen frusztrál, ugyanis meglehetősen sok ifjúsági könyvet olvasok.), de előfordulhat, hogy a tizennégy éves tinilány karakterrel nem  volt elég. Aztán elkezdődött az iskola, jöttek az új arcok és megváltozott minden.

Virág lett az egyik kedvencem. Kicsit olyan, mint Cat a Victoriousból (Azt hiszem nálunk V, mint Viktória). Egyébként az egész könyv emlékeztet a sorozatra, és azt a szériát nagyon kedvelem.

Valóságalapja nem sok lehet, hiszen a normális iskolákban sokkal nagyobb az osztálylétszám, ezért nem is jön létre egy ennyire zárt és összetartó közösség.  A karakterek pedig nyilván tartalmaznak nem kevés túlzást, de teljesen élethűek. A párbeszédek élnek, abszolút átérzem a rajongást, a bontakozó szerelmet, a hisztis tizenéves.

A szülőkön sírtam. Biztos vannak ilyenek is, de nálam nem voltak. Nem csak nevelőkönyveket nem olvastak, de beszélgetni sem igazán maradt időnk hétköznaponként. Ugye a legtöbbször csak hétvégén találkoztunk az én órarendemnek köszönhetően, de vagy milliószor leégetek azzal, hogy félreértették vagy egyáltalán nem értették meg azt amit mondok. Néhány jelenetben Renivel együtt forgattam a szemem, mert emlékszem még milyen cikinek éltem meg bizonyos helyzeteket. Érdekes, hogy a szülők ezt soha sem érzik át vagy soha sem emlékeznek. A toporzékolás mondjuk nagyon távol áll tőlem, mégis teljesen be tudtam fogadni az élményt.

Cortez egyértelműen a tökéletes tini álom srác. Green Dayt hallgat (Hát nem édes tőle?!), gördeszkázik, veszettül jó képű és laza. Ilyen szinte nincs, és tényleg, a valóságban nincs is. Ezt az életkort épp eléggé kitöltik a bontakozó hormonok, de a gondtalan szórakozás ideje is, amit természetes akkor nem tudtam.

Nosztalgikus gondolataim támadtak. Bár mi majdnem harmincan voltunk, és jóval több volt a lány, de annyira szeretnék kicsit újra az osztály legjobb tanulója mellett ülni, olvasni a szünetekben és hallgatni ahogy a többiek beszélgetnek, vitatkoznak, nevetnek. Látni, ahogy előkerülnek a hatalmas méretű újságok, ahogy néhányan felülnek a padra, ott olvasnak, ahogy kialakultak az első szerelmek. Klassz lenne újra elhajolni a félig megevett körték elől, figyelni a deszkás srácok menőzését, üvöltetni a Green Dayt  és plátói szerelmemmel csacsogni könyvekről. Annyira jó volt, és én még csak nem is tudtam!

A SzJG most visszahozott mindent. Tegnap este felbukkantak az emlékezetemben olyan nevek és arcok (sajnos nem feltétlen párban), akiket már rég elfelejtettem, szóval ha mást nem is, de ezt köszönöm.

Rengeteget nevettem. Arnold poénjai igazán közel állnak hozzám, de  civakodó számítógépes fiuk is viccesek. Zsolt és Dave örök ugratásai épp annyira szórakoztatóak, mint a tanárok. Nincs komolyabb cselekmény, sem dráma. Egy teljesen normális tizenéves hétköznapjait követjük figyelemmel, aki tragédiának éli meg, ha nincs meg a kedvenc pulcsija. Aki olyan barátokra tesz szert, akikről nem is álmodott, és igen, aki előtte nem is igen álmodott.

Különben pont ezek a vitatkozások és a furcsa párbeszédek elővetítenek néhány szerelmet. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi vagyok, hogy bejönnek-e a sejtéseim.

Ténylege élveztem, úgyhogy azt hiszem, mostantól beálltam a sorba.  Bár sajnálom, Cortez meg sem közelíti Barronst, de a könyv így egyben olyan  laza szórakozást nyújt, amiben rég volt részem. Az pedig, hogy minden könyv csak félévet dolgoz fel, több mint felháborító! Most várhatok a második részre...

9/10