2017. augusztus 20., vasárnap

Alan Bradley: Elég már, a csontok suttognak (Flavia de Luce #4 - 5)

Még blogturnés koromban kaptam rá Flavia kalandjaira, és mi sem bizonyítottja jobban a sorozat kiválóságát, hogy már rég kiszálltam, mégis megmaradt bennem a vágy a folytatására. Oké, oké! Készséggel beismerem, le vagyok (khm... voltam) maradva, no de számít az, ha valami jó?! Bea jóvoltából akadtunk újra össze, és ismételten megállapítottam, nekem való, jóféle 9+-os krimi, amit igazán kár lenne kihagyni.

A negyedik és ötödik részt, előzetes szándékom ellenére, meglehetősen közel olvastam egymáshoz, és arra jöttem rá, ha meglenne a hatodik rész, mostanra már azt is kézbe vettem volna. Erről írtam korábban, de számomra az ifjúsági regények a mentsvárat jelentik, azt a védelmi vonalat, ami áthatolhatatlan buborékkén megvéd. És nem szépítem, mostanában görcsösen kapaszkodom azért, hogy a felszínen maradjak. Hogy felkeljek reggelente és bemenjek egyáltalán dolgozni. Ilyenkor pedig olyasmire van szükségem, amit tényleg és teljes szívvel élvezhetek.

2017. július 16., vasárnap

Kondor Vilmos: Budapest noir (Bűnös Budapest #1)

Úgy érzetem, idén túl sok könyvet olvastam angolul - nem tudom miért a 31-ból csak tizenegyet -, ráadásul semmit sem magyar írótól, ami azért szégyen. Így aztán megfogalmazódott a terv, valami magyar, magyarul, és mivel az agyam újabban megint nem, helyesebben még továbbra sem alkalmas szépirodalomhoz, krimiben gondolkodtam. Rég készültem kézbe venni Kondor Vilmos sorozatát. Évek óta porosodott egy könyve a polcomon, ez ellen is tenni kellett valamit, no meg épp jó időpontnak ígérkezett az olvasására is.

1936-ot írunk, Gömbös, a miniszterelnök meghalt. A politikai élet forrong, bár már tudvalevő, ki lesz az utód, minden újságírót ráállítanak a temetésére. Szerencsétlen időpont a halálra, a minden jel szerint zsidó prosti agyonverése semmiféle vízhangot nem kavar, épp ellenkezőleg, mintha soha meg sem történt volna. Gordon bűnügyi zsurnaliszta, a lehető legjobb, és úgy érzi, van itt valami a háttérben, valami, ami miatt megérte gyilkolni, és ami miatt még ő maga is megütheti a bokáját. S ha már senki mást nem érdekel, neki muszáj felgöngyölíteni az ügyet.

2017. június 25., vasárnap

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában

Megint elvállaltam úgy egy könyvet, hogy fogalmam sem volt arról, miről fog szólni. Nincs ebben semmi meglepő, Gabriel García Márquez neve számomra önmagában elegendő – no és mivel 2014-ben elhunyt, nem várhattam új könyvet sem, de abban biztos voltam, olvasni még nem olvastam, így semmi akadályát nem láttam találkozásunknak.

1957-et írunk, amikor a Szovjetunióban megrendezték a Világifjúsági és diáktalálkozót. A rendezvény tagadhatatlanul azt volt hivatott igazolni, hogy a kommunista barakkban minden a lehető legnagyobb rendben van. Természetesen rengeteg újságírót hívtak meg a gigantikus eseményre, és közülük néhányan – a francia Jacquelin, az olasz Franco és a kolumbiai Márquez (aki az 1955-ben megjelent botránykönyve után külföldi tudósítóként dolgozott) – elhatározzák, hogy bekukkantanak a vasfüggöny mögé.

2017. június 20., kedd

Teaser kedd #162


Semmi meglepő sincs a mostani olvasmányomban, már jó ideje Riordan napok/hetek/hónapok követik egymás szoros egymásutánban. Talán mert számomra egyszerűen megunhatatlan, s folyamatosan lobogó lelkesedéssel, határozott gyermeki derűvel merülök a lapok közé, ahol újabb és újabb kalandok várnak. És azt hiszem, jól is ez így!





I tried to change into a cloud or teleport across the world or do a hundred other things that should have been easy for me, but I just kept falling. 
Is anything sadder than the sound of a god hitting a pile of garbage bags?


Rick Riordan: The Hidden Oracle (The Trials of Apollo #1) 

2017. június 17., szombat

Rick Riordan: Percy Jackson and the Greek Gods

Ha minden igaz, akkor a múlt héten jött ki A Percy Jackson és görög istenek című könyv a Könnymolyképző gondozásában. Mivel angolul már jó ideje a polcomon csücsült, és egy kedves barátnőm folyamatosan emlegette a várható publikálást, egészen kedvet kaptam hozzá. Nem mintha Rick Riordanhoz külön hangulat kéne. Minden időben, hangulatban, vagy akár nélküle is könnyedén olvasható. Hála annak az univerzumnak, amit ő és az istenek közösen teremtettek.

A tartalom igen egyszerűen összefoglalható, Percy egy kiadó felkérésére a gorög mitológia főbb elemeit és isteneit ismerteti velünk, mégpedig utánozhatatlan, egyedi, csakis rá jellemző stílusban. Hosszasan csűrhetném-csavarhatnám, de erről szól a könyv. És bár a témaválasztás egyenesen adódik azon történetekből, amikben Poszeidón fia ilyen vagy olyan szerepet játszik, azért mégiscsak szokatlan koncepció, hiszen könnyedén elcsúszhatnánk azon a banánhéjon, amin úgy általában a tanárok is el szoktak.

2017. június 13., kedd

Teaser kedd #161


A heti könyvemből, mint annyi másikból előtte - és nem kevésbé utána is -, filmet készítettek. Hogy melyik a jobb, arról lehet vitatkozni, de az igazán különös az, hogy erről a múlthétig nem is tudtam semmit. Viszont mindezek dacára A szoknyás zsaru egy rendkívül bájos kis krimi, néhány édes és érdekes karakterrel, egy gyilkossal és pár hullával fűszerezve. Tökéletes lazító filmélmény. Már csak az a kérdés, milyen lesz a könyv... 




Biztosan az az ökör Bettini fogja átvenni tőle a nyomozást. Persze neki is beletörik majd a bicskája, semmit sem fog kideríteni, viszont csinálja majd a műbalhét, és be nem áll a pofája, hogy jól halad a nyomozás, szorul a hurok, és az ilyen szöveg megnyugtatja a közvéleményt. 


Claude Olivier - Jean-Paul Rouland: Bájos ​hekus

2017. június 11., vasárnap

Kiss Judit – Szebeni Péter (szerk.): CSKA

A több különböző, macskát a középpontba állító képregényt magába foglaló kötet a március 19-i képregénybörzén tarolt. Egyből a figyelem középpontjába került, és ahogy másokét, úgy az én érdeklődésemet is felkeltette. Megosztani a lakásunkat ugyanis nem minden esetben egyszerű, elvégre a cicák megjelölik a területüket, és nem árt, ha mindenki az eszébe vési, mi tartózkodunk náluk, nem fordítva – üsse kavics, azért maradhatunk! Komolyan érdekelt, hogy látják ezt a kérdést mások.

Tudtam, hogy antológia, de valamiért úgy gondoltam, egy nagy összefüggő történetet kapok majd – fogalmam sincs, honnan származott ezen hitem –, szorosabb vagy lazább kapcsolódási pontokkal, amire a kiadvány természetesen rácáfolt, de talán jobb is így. Négy fő témára oszlik, az alkotók ezekből, a témákból igyekeztek szemezgetni, és körbejárni azt a misztériumot, ami már az egyiptomiakat is rabul ejtette. A különböző hosszabb-rövidebb képregények más-más stílusban, és különböző megközelítéssel vizsgálják a fejezetcímül is szolgáló olyan négy fő tulajdonságot, amit leginkább a macskáknak tulajdonítunk. A Szeszélyes, a Rejtélyes, a Csacska és a Harcias részek persze nem igazán nyitják fel a szemünket, mutatnak rá új dolgokra, sokszor még valóságosakra sem, de azért szórakoztató módon boncolgatják a kérdést.

2017. június 6., kedd

Teaser kedd #160


A heti soros már jó ideje csücsül a polcomon, és bár angol, de a magyar megjelenésre sem kell már sokáig várni.  Az a helyzet, a magyar kiadó egészen belejött az író könyveinek megjelentetésébe, talán mert jók, és így természetesen eladhatóak, de akik odafigyeltek, azok pontosan tudják, hogy ebben a szerencse is közrejátszott. Az első film kijövetele ugyanis hatalmas ingyenreklámot csinált, mert hogy a kiadó nem költött rá, és ez fix.

No, de ez nem von le a széria értékéből, a zsenialitásából, mindabból az erős szórakoztató faktorból, ami a sajátja. Egyedi és utánozhatatlan.







Demeter passed out. Hera looked scandalized, since her husband had just given birth to a child from his own forehead, and Hera was fairly certain Athena wasn’t her daughter.


Rick Riordan: Percy Jackson’s Greek Gods 

2017. június 5., hétfő

Jonathan Stroud: The Creeping Shadow (Lockwood & Co. #4)

Jonathan Stroud már bebizonyította számomra, hogy zseniális. Jóllehet az előző résznél arra számítottam, egy trilógiát olvasok, és némileg csalódott voltam, hogy nem értünk a sztori végére, de most, hogy már azt is tudom, jön az ötödik rész ősszel, eljutottam addig, nem bánom. Ha a kis csapat kalandjai a végtelenségig folytatódnának, akkor is túl rövid lenne, mert bármennyire érdekel a történet csattanója, nem szeretném elveszteni ezt a jó kis sorozatot.

Lucy szabadúszóként dolgozik és egy pici szobát bérel. A képességei sokat fejlődtek, de a munkatársai... Sok ügynökség felbéreli különleges tehetsége miatt, de akiket csapat gyanánt kap, nem túl hasznosak. Sok esetben megkötik őket az előírások és a beléjük táplált félelem. Az életét egyikre sem bízná rá, de ott van neki a Koponya is. Nos, az életét rá sem bízhatja, de legalább segítséget jelent a munkájában. Amikor egy reggel Lockwood felkeresi, hogy felkérje egy közös munkára, némi gondolkodás után igent mond, akárhogy tiltakozik is üvegbe zárt barátja. És amikor ismeretlenek feltörik a lakását, csak egy helyre fordulhat segítségért.

2017. május 31., szerda

Dirty Dancing 2017

Amikor megláttam, hogy tv film feldolgozást kap, csak azt tudtam mondani: Édes istenem, miért?! De most tényleg, miért?! Aztán azt olvastam, hogy megtudhatunk valamit a szereplők utóéletéről, és végül is ez volt az a csali, amire ráharaptam.

A történet ismert, Az 1963-ban járunk, amikor Baby családjával együtt nyaralni indul, és az üdülőhelyen a véletlenek összjátékaként együtt táncol, majd beleszeret szép nézésű, vagány táncoktató Johnnyba.

Rólam az a tévképzet él, hogy nem szeretem a romantikus dolgokat, ami persze ebben a formában nem igaz. Szeretem én, csak igen keveset, hiszen minden egyes darab ugyanarról szól, de komolyan, és igazán kevés könyvet írtak, vagy filmet készítettek el úgy, hogy kiemelkedjen az átlagból. A Dirty Dancing azon kevés film egyike, ami a kliséssége ellenére is örök szerelemmé vált, és bevallanom, évente egyszer biztosan megnézem.  No nem a történt taglózott le ennyire, viszont Patrick Swayze csípőmozgása, billegő járása, rossz fiús attitűdje 15 éves korom óta elkísér. Jóllehet ezt az elvárást bitang nehéz átugrani, szinte lehetetlen, mégis adtam egy esélyt.

2017. május 30., kedd

Teaser kedd #159



Mióta Killercat elköltözött az örök cicamezőkre, állandóan belefutok olyan könyvekbe, aminek a borítóján macska van. Vagy esetleg benne, sőt, olyan is akad, hogy mindkettő. Ez a könyv is ilyen. És miután Gerhes Gábor borítója megvett kilóra, valamint a tartalom érdekesnek tűnt, nem maradt más hátra, mint olvasni.

Arra készültem, hogy tömény dráma, ráadásul szociodráma, persze akkor is olvastam volna, de meglepően kellemes olvasmánynak bizonyul. Annyira, hogy vasárnap éjszaka vettem le a polcról, és alig ötven oldal van belőle. Oké, nem egy vaskos kötet, de akkor is! Az utóbbi években szinte csak képregényekkel haladok ennyire gyorsan. Nyugodtan mondhatom, szeretem.






A sivatagi ugróegerek ketrecénél álltam, és csodálkozva - nem, csodálattal - néztem testük bonyolult sziluettjét; hogyan boldogulhatnak az életben ilyen rövid lábakkal és ilyen hosszú farokkal.
- Ugróegeret akarsz venni? - kérdezte. 


Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

2017. május 28., vasárnap

Beszélgessünk a gyerekvállalásról? - (Variálós vasárnap #43)














Talán nem a legjobb az időzítés, elvégre gyereknap van, de minek várni?! A mostnál soha semmi nem lesz alkalmasabb, no és időről időre fellobbanó vita tárgya, mire való a női test és a nő maga. Olvashatunk női princípiumokról, meg hogy be kell azt teljesíteni, és egyébiránt éljenek a szülő lányok, asszonyok. Éljenek, éljenek! Ebben mind egyetértünk, csakhogy nem vagyunk egyformák! Ahogyan az anyaságnak is rengeteg arca van, úgy a gyermektelenség sem skatulyázható be egyetlen mondattal. Az okok és indokok ezerfélék mindkét oldalon, de ennyi erővel akár azon is elmélkedhetnénk, mitől nő a nő. Mert nem attól, hogy kötelességszerűen teljesíti az elvárásokat, azaz világra hozza a következő nyugdíjfizető nemzedéket.

2017. május 21., vasárnap

Rick Riordan: Magnus Chase and the Sword of Summer (Magnus Chase and the Gods of Asgard #1)

Amikor Rick Riordan új sorozatba kezd, akkor egyértelmű a feladat, olvasni kell és kész! Nincs alkudozás, ignorálás, időhúzás és önámítás! Mondhatom én, hogy nem érdekel, de ennek csak annyi értelme van, mint újra meggyőzni az egész emberiséget arról, hogy a föld lapos. Nem állítom, hogy lehetetlen feladat, mindenesetre meglehetősen erőpróbáló. A lényeg, mindegy, mit szeretnék, borg fordulattal szólva: "... minden ellenállás hasztalan".

Magnus két éve, mióta néhány farkas megölte édesanyját, hajléktalan. Megtanult vigyázni magára, tudja, hol juthat kajához, ruhához  és jó barátokat is talált, mégis csak magányos élet az övé. Aztán a 16. születésnapján hírt kap arról, hogy keresik. Nos, ha el akarsz tűnni, akkor ez bizony sosem jó hír, ezért megpróbál a dolgok elejébe menni. Mire észbe kap, már halott, és a Valhalla ölelő karjaiba zárja. Szó se róla, nem kevés a változás, harcosként napjában többször is meghalhat, elvégre fel kell készülni a világvégére, és bár szimpatikus csapatra talál a holtak közt, ráadásul einherjarnak lenni is szórakoztató lehet, de valkűrjét száműzik, úgy tűnik, méltatlanul került a Valhallába, és a tetejében még a Ragnarök is közeleg. 

2017. május 14., vasárnap

Artúr és a galaxis - filmekről röviden


























Két filmtől hangos most minden, az egyik az Arthur király - A kard legendája, és a második A galaxis őrzői vol. 2. Mindkettőt megnéztem, és természetesen nem is én lennék, ha nem lenne róluk véleményem. Mint korábban is annyiszor, talán most sem egyezik meg a tömegekkel, de azt hiszem, hogy épp ezért szerettek. Vagy nem?!

2017. május 9., kedd

Teaser kedd #158


A múlt heti teaser kedd heveny nátha miatt elmaradt, pedig a méltán zseniális Rick Riordan egyik új sorozatával ismerkedtem. Oké, írni fogok róla, mert hogy valami elképesztő! Akadt, aki ebben kételkedett?! És ahogy bezártam a könyvet, feltámadt bennem valami, egy érzés, amivel hangulatba hozott a jó, de komolyan kiváló ifjúsági regényekhez.

Nem sok választásom maradt, áttértem az általam ismert második legjobbra. A fenti kép nem kevés nyomot tartalmaz, de ha valaki most jár itt először, annak elárulom, a Lockwood & Co már olyan magasságokba ért, amit nehéz körbeírni. Ebben a világban, amikor újra és újra megírják ugyanazt, igazán üdítő az eredetisége.



Not that  I'll be much use', he added, 'since, psychically speaking, I'am practically deaf and blind. The most warning I get of something coming nowadays is a sort of squeezing sensation in my stomach, and as often as not that's gas.'

Jonathan Stroud: The Creeping Shadow


2017. április 30., vasárnap

Szülinapi villám poszt, meg egy kis dicsekvés


2011. április 26-án született meg ez első bejegyzésem, és ha jól számolom, akkor most lett a blog hat éves. Ez több dolgot jelent egyszerre, az egyik, hogy mostanra szerénységem betöltötte a negyvenet, a másik, hogy iskolás korba léptünk. Nos, nem mind a ketten, mert míg a Napi falat suliba baktat ősztől, én nem sokat változtam. Még most is vannak az életnek olyan területei, ahol csak keresem a helyem, de egyenlőre nemigen találom.

Veletek az elmúlt évek, hogy mást ne mondjak, csodás volt, és továbbra is azt tervezem, hogy nem fosztok meg senkit sem önmagamtól. Na most, ha ez jó hír, tessék örvendezni, ha nem annyira, akkor így jártatok - sajnálom, de tényleg. És ha már hatéves, remélem, végre megtanítanak írni, olvasni, mert akadnak problémáim. Viszont ha nem ütnék el dolgokat, és néhányan nem írhatnátok rám emiatt - "Nem azt akartad írni...?" -, sokkal kevésbé lenne szórakoztató.

(Közben, afféle margóra firkált jegyzetként hadd dicsekedjem el, a teljesség igénye nélkül néhány ajándékommal is. Lásd a mellékelt képeket!)
Azért egy kicsit bánom, hogy hat éve nem vártam még néhány napot, de végül most is együtt üljük meg ezt az eseményt. A blog belőlem van, az én virtuális gyermekem, és bár sokáig tartott, mire megszületett, életem egyik legjobb döntése volt. Ismét csak nektek köszönöm, hogy még mindig, ennyi idő után is olvastok. Hogy szinte családommá váltatok, és jó érzés köztetek lenni. Köszönöm!

Nem maradt más hátra, minthogy kifejezzem azon reményemet, miszerint az elkövetkezendő években - azaz a hetedikig és tovább -, veletek, ráadásul ugyanitt!

2017. április 25., kedd

Teaser kedd #157

 

Az eheti választottam egy kicsit mostoha gyerek, no nem a  törékeny, romantikus regényekből vett szívszorító értelemben. Az történt, hogy úgy egy hónapja hónom alá csaptam és elindultam vele a bátyámékhoz. Találomra vettem le a polcról, nem tudtam, mit találok majd benne, de csupán húsz oldalig jutottam, amikor szegény párát, nem szépítem, ottfelejtettem. Sírtam én utána, mert érzetem, hogy ez akár jó is lehet, de a könyv csak nem akart hazakeveredni. Egészen a múlt hét szombatig. Akkor aztán végre újra egymásra találtunk.

A Fated egy hamisítattan urban fantasy, mágusokkal, lehetetlen küldetésekkel, érdekes világalkotással és szórakoztató történettel. Kár lett volna kihagyni, végleg elveszteni, sosem kézbe venni. Már most tudom, hogy be kell szerezem a sorozat következő részét. És ha miden jól megy, akkor a következőt, a következőt és a következőt is. Egészen addig, míg a végére nem érek.





I didn't say fire-resistant, I said fire proof. Besides, that thing with inferno elemental was not my fault. 

Benedict Jacka: Fated (Alex Verus #1)

2017. április 17., hétfő

Jeff Lindsay: Dexter halott (Dexter #8)

Hát ez is elérkezett. Jeff Lindsay már egy ideje hátat fordított Dexter barátunknak, de hozzám csak nemrégiben jutott el. Mert mint egy dacos gyerek, egyszerűen csak nem akartam elköszönni. Ebben persze volt egy erős ellentmondás is, mert naná, hogy érdekelt! Ahogy írtam egy korábbi Teaser keddben, igen jó munkát végeztem vele, mármint a nem akarással, mégiscsak a végére értem. Nem csodálkozom, elképesztően rövid volt.

Az élet különös véletlenjei következtében Dexter előzetesben csücsül egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el. Egyesek a bizonyíték hamisításától sem riadnak vissza, csak a testvérében bízhat. Nos, ő meg is érkezik, de nem Deb, hanem a kedves bratyó, Brian, aki egy sztárügyvéddel küld lovasságként. A derék vérnyomelemző hálásan fogadja a segítséget, még akkor is, ha jól tudja, mindennek meg van az ára. De fontossági sorrend is van a világon, és a legfontosabb jelenleg megúszni egy rendkívül hosszú börtönbüntetést, az esetleges kivégzésről már nem is beszélve. 

2017. április 14., péntek

Szabó Magda: Ókút

Ki ne ismerné Szabó Magdát? Még ha nem is olvasott tőle semmit – az én időmben nemigen került bele a tantervbe –, akkor is tudja, kiről van szó. Az Abigél azon kevés feldolgozások közé tartozik, amit gyerekkoromban minden nyáron leadtak, és én minden alkalommal meg is néztem, épp úgy, mint a Monte Cristo grófját – nincs senki a korosztályomból, aki ne találkozott volna vele, nem izgult volna rajta, akit ne varázsolt volna el a története.

Az Ókút Szabó Magda gyermekkoráról szóló visszaemlékezése, és mint ilyen, nem igényel különösebb összefoglalót. Az írónő egy hivatalnok és egy tanárnő késői gyermekeként látta meg a napvilágot, az ő felcseperedését, az ezt övező kort tárja elénk. Inspiráló, szabad légkörben nevelkedett, rengeteg íróval és költővel a családfában. Szülei maguk is írtak, így egyértelműen ösztönözték szárnypróbálgatásait. A beteges, vékonyka lány, ahogy szüleitől látta, ha nem tetszett egy könyv vége, hát magában átköltötte, majd akként mesélte. Kalandozó lelke maga fedezte fel környezetét, alig-alig fogták ki a szelet szárnya alól. Néha kegyes hazugságokkal vigasztalták a világra csodálkozó gyereket, és Dolna boldog volt.

2017. április 11., kedd

Minden magyar poéta tiszteletére - napi morzsa























Ma van József Attila születésének napja, és mint 1964 óta mindig, ekkor ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból megosztanám veletek az egyik kedvenc versemet, amit nem József Attila írt, mert hogy számomra ő a legjobb. 112 éves lenne idén, és úgy érzem, ha valami csoda folytán köztünk élne, belefulladna a témák tucatjába. Az ihlet azonban már más kérdés...

2017. április 8., szombat

Jenny Lawson: Furiously Happy

Akik rendszeres olvasnak, tudják, hogy sok dolog érdekel, persze vannak visszatérő témák, de vadászom az újdonságokra. Gyakran írok és beszélek olyan dolgokról, amik esetleg más érzékenységét zavarják. És higgyétek el, mindenkit zavar valami. Sok esetben olyasmi, amit mi, kívülállók vagy nem értünk meg, vagy az érezzük ki belőle, hogy az illető homokba dugja a fejét. Attól, hogy nem beszéltük valamiről, még létezik, és ha a szőnyeg alá söpörjük, a gyerekeinknek sem tanítjuk meg, mit kellene tenniük hasonló helyzetben. Képtelen lesznek segítséget kérni, önmagukat okolják majd olyasmiért, ami nem az ő hibájuk, és ugyanolyan szorongó felnőttek lesznek, mint mi.

Rengeteg tabu létezik, amiket a modern társadalomban szorgos munkával építettünk fel, és amikor egy ilyen képzeletbeli kerítésen átlépünk, borzongással vegyes csodálkozással pislogunk arra a másfajta valóságra. Sokszor megrémiszt, túl sötét, túl... Szóval nem akarunk gondolni rá, pedig lehet, nem ártana tudni, adott szituációban hogyan kéne viselkednünk. Úgy dönteni, hogy valami nem létezik, csak elodázza a felelősségünket a minket körülvevő dolgokról, de fel nem ment a vakságért.

2017. április 2., vasárnap

Anne Rice: Prince Lestat (The Vampire Chronicles, #11)

A harmadik rész után meglehetősen nagyon ugrottam, de mivel azt írták, hogy a The Queen of the Damned utáni időket követi majd, én meg egyszerűen imádom Lestátot, úgy éreztem, semmi baj nem származhat abból, ha kihagyom a közbenső 7 kötetet. Vagyis igen erősen reménykedtem benne.

Lestatot régóta kíséri az ismeretlen hang, aki lakótársa magányos, vándorlással gazdag éltében. Igazi béke köszönthetett volna be a vámpírok világára, de valaki menedékeket éget fel, és az ifjú vámpírok tucatjával hullanak. Senki sem tudja, mi történik, ki követi el a merényleteket, a hullák száma gyarapszik, az öregeket összetartásra szólítják fel. Minden jel szerinte teljesen reménytelenül. Egy vezérre várnak, valakire, aki összefogja a reménykedőket.

Nos, a történet valóban a kárhozottak királynője után játszódik, de nem közvetlenül. A történet fonalvezetése azt követi ugyan, csak közben elmúlt hipp-hopp néhány évecske, szóval senki sem olyan már mint volt. Csak Lestat merengős, tépelődő természete ugyanolyan. No meg néhány régi szereplő is megvan, de akadnak újak. Nos, nem feltétlen újak, csak nekem kimarad az 1988 utáni rész. És mégis az a furcsa, tökéletesen tudtam követni a történetet.

2017. március 28., kedd

Teaser kedd #156


Az e heti választottamról sok szépet és jót hallottam. Egy értékelést sem mertem végigolvasni, de amit elcsíptem belőlük, az igen biztatónak tűnt. Mivel a múlthónapban egy igen jó akció keretében 2.184,- forintért sikerült megcsípnem, nem is vártam tovább. Akkor ennél jobb ár nem létezett, de most 50%-os akcióban beszerezhető, ha valakit érdekel.

Már az első mondatok eldöntötték, hogy kedvelni fogom. Még épp csak elkezdtem, de már mosolyogtam, kuncogtam és nevettem a villamoson, ahol napszaktól függően néztek lököttnek, idiótának, és totálisan őrültnek is. Ha más nem, akkor ez meggyőzhet mindenkit arról, hogy itt egy tényleg vicces könyvről van szó, méghozzá borzasztó dolgokról.





Surely the people naming antipsychotics could have come up with something less hurtful. After all, we don't call Viagra the "floppy-dick pill" and hardly any of us refer to anger-management therapy as "maybe-just-stop-being-such-an-asshole class." 


Jenny Lawson: Furiously Happy - A Funny Book About Horrible Things

2017. március 27., hétfő

The Blacklist/Feketelista 1-2 évad

Kerestem valami jó kis sorozatot, mert a régiek vagy véget értek, vagy ebben a pillanatban egyáltalán nem kötnek le, és a Feketelista már jó néhányszor szembejött velem. Az az igazság, és ez nem oly régen számotokra is kiderült, odáig vagyok James Spaderért. Teljesen. Imádtam, mikor lazán hátracsapott szőke haja volt, szerettem szemüvegben és nélkül, romantikus drámákban és thrillerekben, akkor is, amikor a haja elkezdett hullani, mert olyan kisugárzása van a palinak, hogy muszáj nézni!

Raymond "Red" Reddington a keresett bűnözök között is igen előkelő helyen áll. Hazaárulással kezdte húszon éve, de itt nem állt meg. Évek óta hiába keresik, a közelébe sem érnek soha, és akkor, egy szép napon egyszerűen besétál az F.B.I. székházába és megadja magát. Kizárólag Elizabeth Keennel hajlandó beszélni, azzal az ügynökkel, aki profilozóként az első napját tölti. Senki, a lány sem tudja, mit akar tőle Reddington, de a férfi olyan titkokat és bűnözőket ígér, aminek érdekében hajlandóak egyességet kötni a saját lelkiismeretükkel, no meg a minden jel szerint is többszörös gyilkos bűnözővel, és hamarosan már nem lehet biztosan tudni, ki profitál többet a kapcsolatból, de az biztos, Raymond állja a szavát. 

2017. március 26., vasárnap

Azért fontos a feminizmus... - (Variálós vasárnap #42)


Itt a március, a nők történelmének hónapja, és mi bőszen ünnepeljük is őket, meg a tavaszt, és úgy bármit, ami szembejön, de közben akarva akaratlanul elmerengünk néhány mostanában történt eseményen, mert hát a világ szórakoztat, és mint ilyen, folyton add valami gondolkodni valót.
Persze ezek a történések többnyire vihar a palackban érzetet keltenek, mégis van bennük valami, amitől elindul egy gondolat, egy hullám, és hirtelen azon kapja magát az ember lánya, hogy már megint nem érti!

Volt ugye a nőnap, ami a közhiedelemmel ellentétben nem egy komcsi ünnep, és gyökerei jóval a szavazati jogunk megszerzése előtti időkre nyúlnak vissza, de ahogy olvastam a magyar nyelvű wikipedia oldalt, nos, a dolgok változtak ugyan, de mégsem annyit, mint gondolnánk. A problémáink nagy része most is ugyanaz mint 1857-ben, 1917-ben és '45-ben volt. Folyamatosan azt bizonygatjuk, hogy nem vagyunk menstruáló démonok, ha sikeresek vagyunk, sem karrierista szukák, ha  a gyerekeinket bölcsődébe adjuk, hogy dolgozhatunk informatikai területen, lehetünk matek- és fizikatanárok, jóllehet ezek nem "női szakmák". Képesek vagyunk gondolkodni, gondoskodni, kemény munkánkért egyenlő bért is kérünk, és igen, mellünk is van - rendszerit kettő, és mégsem ez tesz valakit nővé.

2017. március 19., vasárnap

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak #1-5

Tartozom egy vallomással, korábban még sosem olvastam ezt a mára kultikussá vált sorozatot. Láttam a filmet - mondjuk mély nyomot nem hagyott bennem -, a legtöbb barátom olvasta, tudtam róla rengetege dolgot, ismerem a törülközőnapot, tökéletesen tudom, kicsoda volt Douglas Adams, egyszerűre csak nem került rá sor. Aztán amikor azt kerestem, mi legyen 2017 első olvasmányba, úgy döntöttem a polc hátsófeléről választok valamit, mert ott vannak a több éve olvasatlanok, és ez volt az első, ami a kezembe került.

Arthur sosem szerette a csütörtököket, valahogy nem az ő napja, így volt ez akkor is, amikor a város emberei megjelennek a küszöbe előtt azzal a szilárd elhatározással, hogy leromboljál a házát, mivel ott fog elhaladni az új sztráda. Nem szereti jobban akkor sem, mikor Ford Prefectről, a  barátjáról kiderül, hogy földönkívüli. Az már szinte szóra sem érdemes, hogy néhány gigantikus úrhajó éppen a Földet akarja elbontani, minden lakosával együtt, mert útban van egy űrsztráda építéséhez. 

2017. március 15., szerda

Charlaine Harris: Day Shift (Midnight Texas #2)

Az első rész tetszett, de inkább volt egy lassú, kisvárosi regény, mint pararomantikus irodalom. Hála érte az égnek, mert bár a természetfeletti minden lapról süt, mégsem hasonlítható össze a többi hasonló könyvvel.

Manfred Dallasba utazik egy hosszú, munkás hétvégére, nagyon meglepődik, mikor meglátja Oliviát, aki a jelek szerint egyáltalán nem szeretné, hogy felismerje. A következő meglepetés akkor éri, amikor egy házaspár meghall néhány szobányira tőle, de ezt is felülmúlja az a sokk, ami akkor éri, mikor az egyik vendégének szelleme elhagyja porhüvelyét, méghozzá épp akkor, mikor a kezét fogja. Véletlen lenne? A rendőrség nem igen hisz benne, és nem segít rajta az sem, mikor az elhunyt enyhén terhelt fia, azzal vádolja meg, hogy ellopta a nő ékszereit.

A körülmények ellenére, és az ismertető dacára megint csak nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Manfred lenne a főszereplő. Az az igazság, hogy bár egy kicsivel nagyobb szerepet kap, de Charlaine továbbra is váltott szemszögből írta meg ezt a részt is, így többek fejében és szemén át követjük az eseményeket.

2017. március 7., kedd

Teaser kedd #155

























Az eheti darab rendkívül szórakoztató, izgalmas, teljesen egészében kielégíti vérre éhező kicsi lelkem, és mindezek mellett még olyan édes-bús érzéseket is kavar. Egy sorozat utolsó kötetére, egy kedvenc sorozat utolsó kötetére ugyanis ez is jellemző, mikor olvasnád is meg nem is. Mikor képtelen vagy letenni, mégis megteszed, és arra gondolsz, önmagad elől is el kéne dugni.

Csak egy kicsit. Aprócskát, hogy húzd az időt, hogy ne kelljen elköszönni. És egyenlőre jól csinálod. Egy, maximum két fejezetet engedsz meg naponta magadnak. Oké, esetleg hármat, de eggyel sem többet. Mert meg tudod csinálni, mert érdemes megcsinálni. Utána ugyanis nem vár más, csak a nosztalgia...





- Vince - mondtam -, ha ezek megszerzik a szekrényedben lévő iratokat, semmi nem akadályozza meg őket abban, hogy megöljenek, és ez a te hibád lesz. És az öngyilkosság bűn


Jeff Lindsay: Dexter halott‎

2017. március 4., szombat

Jeaniene Frost: Into the Fire (Night Prince #4)

Teljesen függetlenül attól, hogy a harmadik résszel nem kevés problémám akadt, azért vártam a befejező kötetet. Vlad nagyon hamar az egyik kedvenc szereplőmé vált, boldog voltam, hogy külön sorozatot kapott, bár az más kérdés, hogy a női karaktertől koránt sem ájultam el. A befejező kötet viszont nem adta meg magát könnyen, a kiadását újra és újra eltolták, és aztán bevallom, volt egy pillanat, mikor meg is feledkezem róla. Márpedig, ha megfeledkezem egy befejező részről, talán nem is kell nekem... Annyira.

Leila össze van kötve Mirceával, ha akarja, ha nem! Vlad mindent megtesz azért, hogy megtalálják a nekromantát, de próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak. Nem marad más hátra, segítséget kell kérniük, majd a cél érdekében tiltott praktikákhoz folyamodnak, kockáztatva ezzel a kivégzésüket is. Jóllehet nincs az az ár, ami túl magas lenne, ha azt mentjük, akit szeretünk, mégsem biztos, hogy mindent érdemes megfizetni. 

2017. február 28., kedd

Teaser kedd #154


Az eheti könyvem még tavalyról marad nyitva. Korábban nem éreztem sok kedvet hozzá, talán pont azért, miért most imádom: elképesztően csodálatos igaz történet, teli érdekes, hihetetlen gondolatokkal, szeretettel, emberi érzésekkel, kapcsolatokkal. 
Jóllehet lassabban haladok vele, mint egy fantasyvel, egyes mondatok után meg-megállók, ízlelgetem a szavak csengését, dallamát, értelmezőn babusgatom őket, mégis úgy érzem, határozottan megér minden pillanatot.




„Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal. Ha épp nem volt könyv a szüleim kezében, akkor zongoráztak vagy énekeltek.”



Szabó Magda: Ókut

2017. február 21., kedd

Teaser kedd #153


Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!

Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.




- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.


James S. A. Corey: Kalibán háborúja

2017. február 18., szombat

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

Ha őszinte akarok lenni, akkor rögtön az elején bevallom, fogalmam sem volt arról, mit is várok a trilógia befejező részétől. Jalan annyira más, az egész sztori annyira más a kezdetektől, összevetve Lawrence előző trilógiájával, hogy nem igazán volt a fejemben egy kép, amit majd a végén várok. Persze a Tövisek hercegével egybeeső véget képzeltem el számára – valamit, ami tökéletesen passzol Jorg végzetéhez, legfeljebb egy másik perspektívából.

A pokol nem túl vicces helyszín, akkor sem, ha a vörös királynő unokája az ember, és meglépni onnan szintén nem egyszerű, azonban Jalan minden vágya a túlélés, ezért nincs lehetetlen. Szokatlan helyen, a sivatagban bukkan elő, onnan meg hosszú az út hazafelé mindenhogyan, még hajóval is, a herceg legkevésbé kedves eszközén. Csakhogy nem egyedül utazik, és mikor átlép a palota kapuján, a nagyanyja épp a távozást fontolgatja. Mondhatni, egy halszálnyit minden kicsit zavaros, és a tetejében, nagyon úgy tűnik, még Osheimbe is el kell mennie. Azért ez már tényleg több a soknál!

2017. február 12., vasárnap

Secretary - A titkárnő, azaz egy másik szürke története

Pont egy évtizeddel a 9 és 1/2 hétben felbukkanó John Gray után, de jóval a Twillight által ihlettet, A szürke ötven árnyalatából előmászó Christian Grey előtt, megszületett az egyszerűen csak Mr. Greyként emlegetett ügyvédünk, aki ráadásul Edward is. Hogy mi a közös bennük? Túl azon, hogy brit és amerikai angolsággal szürkét jelent a nevük - micsoda véletlen! - durván szeretik, valamint mindhárman szemet vetnek egy rendkívülien ártatlan, de elbájoló teremtésre. Vagy mégsem...

Lee Hollloway (Maggie Gyllenhaal) épp aznap jön ki egy pszichiátriai intézettből, amikor a nővére férjhez megy. Az élete nem éppen rózsás, de elvégez egy gyors- és gépíró tanfolyamot, majd neki áll munkát keresni. Még sosem dolgozott, nincsenek ajánlásai vagy nagyra törő tervei, mégis úgy adódik, hogy E. Edward Greynek (James Spader) titkárnőre van szüksége. A munkát varázslatos könnyedséggel megkapja, de önrontó, bizonytalan jelleme hamar felkelti munkáltatója figyelmét. A férfi hamarosan felfedezi a helyzetben rejlő lehetőségeket, és domináns markai alatt a félénk lány egészen kivirul. 

2017. február 8., szerda

Neil Gaiman: Csillagpor

Még moziban láttam a filmet, igaz, jó néhány éve annak, és persze nem emlékszem rá kristálytisztán, de arra igen, hogy jól szórakoztam rajta. A szereposztás parádés volt, egyszerre találtam viccesnek és izgalmasnak. Csak néhány éve jöttem rá, egy könyv alapján készült, amit aztán meg is vettem, csak ahogy az lenni szokott, valamiért nem került kézbe...

Tristran Thorn Falva faluban cseperedik fel, s mint ilyen, jól ismeri a szabályokat, a tündérvilágra vezető utat egy hatalmas fal torlaszolja el, a kapu pedig csak kilenc évente nyílik ki. Épp ezért, amikor azt ígéri a gyönyörű Victoriának, hogy elhozza neki a nemrégiben lehulló csillagot, cserében pedig kérhet bármit, egyből szembetalálja magát azzal a problémával, mégis hogyan fogja elhagyni a falut?  

Nagyon kíváncsi voltam, mit kezd Gaiman egy mesével, na jó, volt némi elképzelésem, de konkrétan mégis mit lehet kitekerni egy klasszikus mesének tűnő történeten? Rengeteg dolgot, hála az égnek!

2017. február 4., szombat

Dan Wells: Csak a holttesteden át

Az előző rész vége, engem legalábbis, egy pindurit sokkolt. No nem azért, mert elképzelhetetlen volt, főleg egy majdnem sorozatgyilkossal kapcsolatban, de a csapat eltűnésével, és egy ember felhasználásával némileg felrúgták azt a koncepciót, amire látszólag a második trilógia épült. Volt abban valami furcsán biztató, ahogy a mi fiúnk újra és újra megkérdőjelezi önmagát, de leginkább a csapatát. Teli volt rejtett konfliktushelyzettel, ami jót tehetett volna a sorozatnak, csodálatos új színeket hozhatott volna, képzeletben és John valóságában is. Ehelyett elengedtem az összes reményem, és elfogadtam, abból főzünk, amink van.

Újra csak ketten vannak, Brooke – a fejében több százezer halott nővel – és John. A prioritások csak hangyányit változtak azzal, hogy már nemcsak ők, hanem rájuk is vadásznak. Keresi őket az FBI és a nem kevésbé bájos sorvadtak. A feladat ennek ellenére ugyanaz, Senki emlékeit használva le kell vadászni annyi természetfeletti gyilkost, amennyit csak lehet. Gyorsabban, precízebben, csendesebben.

2017. január 31., kedd

Teaser kedd #152


Idén eddig még szerencsém volt - diszkréten le is kopogom -, minden eddig olvasott könyvemet szerettem, ami színtiszta mágia. És ha már mágia, természetfelettivel foglalkozó regényeket egyre ritkábban veszek kézbe, létezik pár olyan darab, ami örök kedvenc marad, vagy olyan, amit sorozatban adtak, és még nem értem a végére, de új darabba, a Midnight, Texason kívül nem vágtam (az meg nem számít, mert ugye Charlaine Harris) már egy jó ideje.

A hétre hozott regény ahogyan előre várható volt, lassításra szólít fel. Így volt ez a sorozat eddigi összes darabjával, komótosabb tempóra fogott, elvitt egy fura, melankolikus világba, és nem tűrt meg maga mellett senki mást. Nem állítom, hogy ellenemre van, sőt, élvezem, hogy be lehet kuckózni, és olvasni ezeken a hosszú estéken. Azért nem tökéletes a helyzet, néhány dologhoz ismét hozzá kell szoknom, mégis próbálom kihozni a helyzetből a maximumot.




It was after Queen Akasha had been destroyed and the mute red-haired twin, Mekare, had become “the Queen of the Damned.” I’d witnessed all that—the brutal death of Akasha in the moment when we all thought we would die, too, along with her.


Anne Rice: Prince Lestat

2017. január 29., vasárnap

Zoltán Benyák: A nagy illúzió

A Csavargók dala után igent mondtam a felkérésre, mert akkora hatást gyakorolt rám, hogy tudtam, lesz még folytatása kapcsolatunknak, aztán fél évig olvastam. Persze ennek is megvan az oka, nem a megfelelő pillanatban került hozzám, amit igazán nem vethetek a szemére, ráadásul helyesebb lenne azt írni, csak nyitva volt, mert amikor végre elkezdtem ténylegesen olvasni is, három nap alatt a végére jutottam.

Tom Pasztor egy valaha szebb napokat látott család festő sarja nem nevezhető józan életű művésznek. Feleségével rég óta csak együtt élnek, a valaha létező érzelmeknek csupán egyetlen közös gyermekük állít emléket, akinek mi tagadás, lehetnének jobb szülei is. A hideg és éhségtől való menekülésük visszaviszi őket a férfi egy rég elvesztett életéhez. Senki sem számít arra, ami ezek után következik, sem arra, hogy a halál után jön csak a neheze.

2017. január 26., csütörtök

Evelyn Grill: A gyűjtő

Már nem tudnám megmondani mikor, az biztos, hogy évekkel ezelőtt ajánlotta Pupi A gyűjtőt, és bár egy akcióban szinte egyből beszereztem, csak 2017 hozta meg a kézbevételét is.

Alfred Tähweig szenvedélyesen gyűjtöget, nagyjából mindent, ami másnak szemét. Neki igazi kincs, és ennek érdekében kukákban turkál, az utcán szedeget, egyre lepusztultabb és elhanyagoltabb külsejével zavarba hozza barátait, akikkel minden pénteken együtt vacsorázik.

Mind minden normális betübanger, magam is gyűjtögetek, igaz, csak könyveket, de meg tudom érteni a szenvedélyt, legalábbis egy bizonyos fokig. Alfred azonban túlmegy miden határon, kimeríti a kényszeres gyűjtögető fogalmát. Minden jel szerint beteg, amit a környezte világosan lát, de az sem tagadható, ahogy kezelnék a problémát, eleve sikertelenségre van ítélve. No meg egy hangyányit helytelen is.