2017. november 12., vasárnap

Rick Riordan: The Hidden Oracle (The Trials of Apollo #1)

Riordanban még sosem csalódtam, de az is biztos, lassan lehetetlenség vele lépést tartani. Átlagosan félévente jön egy új könyve, és persze egyből sosem tudom megvenne, mert bár gyönyörűek, kemény fedelesek, meg minden, de piszkosul drágák is. Szóval újabb hat hónapot várok az olcsóbb kiadásra, amit rendszerint akkor veszek a kezembe, mikor a következő rész is megjelent. Nos vagy az aktuális, vagy a párhuzamos szériából. Hát élet ez?!

Zeusz sértve érzi magát Apollón miatt, aki nem jövendölt, jelezte előre a veszélyt, és inkább elvonult, hogy ne hasadjon meg a tudta. Persze mikor a nagy csatára sor került, kötelességszerűen jelentkezik a harcra, de addigra már némileg késő. A sértés megesett, és ahogy korábban, úgy ezúttal is megbüntetik feladataink elhanyagolásáért. Villámló apja tinként a földre veti, ahova meg is érkezik, nem olyan előkelő módon, a szemétkonténerben landolva. Hozzá kell szokjon, hogy emberré vált, és jóllehet öt perc után talál magának valakit, akit szolgálhat, mégiscsak segítségre van szüksége, hogy eljusson a Félvér Táborba. Az egyetlen logikus megoldást választva meglátogatja Percy Jacksont, aki fura mód nincs elájulva a kegytől...

Az első, amit le kell szögeznünk, nem egy újabb Percy könyvet kapunk. Néhány régi ismerős beköszön, hiszen ugyanaz az univerzum, illetve az események középpontjában a tábor áll. Vagyis miket is beszélek?! Természetesen Apollón áll az események középpontjában, aki történetesen a táborban lelne menedéket, csakhogy ott némi káosz és eltűnt diákok híre fogadja. Ismerjük a jellemét, több Percy könyvben felbukkant korábban, ezért kimondottan élvezetes, ahogy minden fennköltségével, szépségének teljes tudatával meghasonlik. Ennek folyományaként néha még az is felötlik a göndör kis buksijában, hogy talán mégsem ő mindennek a közepe. Rövid ideig ugyan, de azért csak motoszkál benne a gondolat.

Volt már ember, viszont tini még soha, a teste a kinézete, a képességei, magától értetődő erősségei is eltűntek, és ezzel nem könnyű megbirkóznia. És még ha képes lenne elfogadni, a pattanások megléte azért mégiscsak több a soknál! Ráadásul sosem képzelte, hogy egyszer majd így találkozik a saját gyerekeivel. Kajla kamaszként keresi a helyét, nem kevés iróniával és önmarcangolással veszi tudomásul, miként változott az élete. És bár bízik abban, hogy ha kiengesztelte apját visszakapja isteni hatalmát, a könyv egy bizonyos pontjától már nem feltétlen ez a legfontosabb problémája.

Szerettem a stílusát, a nevetéseket, a karakterfejlődést, bár különösebb meglepetést nem tartogat. Talán mert a világ ennyire ismerős és kényelmes, azért korántsem csalódás. Lendületesen kezdett az új, öt részesre tervezett széria bevezető kötete, és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Azonban Riordanhoz képest méltatlanul vékonyka, csupán 359 oldal. Még legalább száz kellett volna ahhoz, hogy helyére kerüljenek a dolgok, viszont azt el kell ismerni, a történet így is kerek. Utólag azt mondanám, nem volt annyira erős, mint amihez szoktam, de az biztos, hogy olvasás közben ennek semmi jelét nem láttam, nem is tudom, miért maradt bennem hiányérzet. Erősen szórakoztató, vicces, fordulatos regény, ráadásul a Goodreads olvasóinak 2016-ban a The Hidden Oracle lett a kedvenc ifjúsági regénye, szóval mindenképpen érdemes belevágni.

8/10

13 megjegyzés:

  1. Ezen a méltatlanul vékonykán jót nevettem. :D Egyszer csak eljutok eddig a kötetig is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na de tényleg! :D Riordan 400 oldal felett kezdődik. Legalábbis nekem, bár vannak vékonyabb kötetei is. ;)
      El fogsz, szépen adják ki magyarul, szerintem kb. másfél-két év múlva. De az is lehet, hogy meglep a KMK, és még hamarabb ;)

      Törlés
    2. Van benne valami. :)

      Az tényleg meglepetés lenne. :D

      Nem is a kiadás, hanem az elolvasás, Jelenleg 5 olvasatlan Riordanem van itthon. :O És akkor még nem beszéltünk azokról, amik meg sincsenek. :D

      Törlés
    3. Öt olvasatlan?! :o Az áldóját! Riordant tudok halogatni, de gyűjteni... Folyton kevés van belőle :D
      Hajrá! Drukkolok, hogy kicsit le tud dolgozni... Hármat már elfogadhatónak tartanék :D ;)

      Törlés
  2. Igazából csak 4, meg egy előrendelt. :D De mire az megjelenik, elvileg decemberben, kétlem, hogy előbbre jutnék a másik néggyel. /o\

    VálaszTörlés
  3. Valaki tudja mikor érkezik meg Romániába

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincs semmi információm. Remélem, hamar! :)

      Törlés
    2. valaki tudja mikor jelenik meg Magyarországon? nagyon várom már :)

      Törlés
    3. Esetleg megjelent e Már MAGYARUL? Jó lenne

      Törlés
    4. sajnos nincs információm a magyar megjelenésről, de már a Kane krónikákat befejezték tavaly, így szerintem lassan várható. igaz, előkészületben sem látom. Bizakodjunk! eddig minden szép sorban megjelent, nincs okunk kételkedni abban, hogy ezúttal máshogy lesz. :)

      Törlés
  4. Most 2020ban jelenik meg elvileg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper hír! Köszönöm, hogy megosztottad velünk is. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...