Mark Lawrence: Tövisek császára (A széthullott birodalom, #3)

Hát ez is elérkezett. Megjelent, a kezembe kaptam és el is olvastam A széthullott birodalom trilógia befejező részét. Nem gondoltam, hogy ennyire hamar meg fog történni. Valahogy még vártam volna. Húztam volna az időt, vagy nem tudom...
Ahogy a Maffiózók és Dexter utolsó évadát sem láttam, mert akkor tutira véget ér, ezt a regényt is eltehettem volna hidegebb avagy melegebb időkre. De nem, én nem tudtam várni, képtelen voltam rá, tehát magammal vittem karácsonykor, és hiába hosszú a vonat út, visszafelé már nem volt elég, mert éjszaka muszáj volt alvás helyett olvasnom. Ilyen már régen volt, és ez bizony Mark Lawrence hibája!

Jorg húsz éves lett, hét királyságot birtokol, kedvenc kis királynéja első gyermeküket várja, és a százak császárt készülnek választani. Lehetne jobb a világ?
Lehetne. Megválaszthatnák császárnak, megölhetné az apját, és fia születhetne. 
Ellenségeinek száma több mint valaha, de szövetségese is szép számmal akad, a Holt Király figyelme lehetne már-már hízelgő is, de inkább egy púp a szép királyi palásttal borított hátán. Természetesen mindezektől Jorg csak elszántabb lesz, a többségtől eltérően ugyanis még mindig nagyon élvezi a harcot. 

Ismét ugrottunk az időben négy évet, miközben párhuzamosan folytatódik Jorg öt évvel ezelőtti múltjának ismertetése is, hiszen nem zárult le az előző könyvben. Érdekesnek találtam, és bizonyos szempontból jobban élveztem ezeket a részeket. Sok dolgot megmagyaráztak és a hangulatuk abszolúte a második kötetet idézik. Mondhatnám egyszerűen azt is, hogy Lawrence elvarrta a szálakat.  
Most is megismertünk egy más nézőpontot is, ismét egy nőét, és megint ezek a részek voltak azok, amik a legkevésbé tetszettek.

Mark Lawrenc: Tövisek királya

Köszönöm, mert ez zseniális volt. Köszönöm, mert szeretném arcon csókolni Mark Lawrencet, de helyette lehet a Fumaxos srácokat kapom el, mert ők adták a könyvet és... Ó, te jó ég!

Jorg élete nem került nyugvópontra nagybátya trónjának megszerzésével. De nem ám! Élőszőr is eltelik négy év, és a kicsiny várának kapuit nagyra törő terveket dédelgető hercegecske, pár ezer katonával egyetemben döngeti lelkesen. Másodszor minden prófécia arra figyelmezteti hősünket, álljon félre a jövendő császár elől ,és harmadjára... Nos, mindenki tudja milyen Jorg, ha valaki meg akarja szabni neki mit tegyen. Úgyhogy baromira tesz a jóslatokra, megnősül, majd néhány száz emberrel nekiront húszezernek.

Hát nagyjából szótlan vagyok. Azért próbálom összeszedni a maradék eszemet, hogy nem írjak nagyobb lököttségeket a szokásosnál, de nem vagyok könnyű helyzetben. Mert az első rész után egyértelmű volt, a kötet nem múlhat el nélkülem. Vagy én nélküle? Teljesen mindegy, egymásnak lettünk teremtve és kész.

Szóval hazavittem, hogy majd belekezdek, aztán a 17. oldal végleg eldöntötte, hogy mindent félreteszek, nem érdekes a többi könyv meg semmi egyéb sem, és mire észbe kaptam 130 oldalt olvastam belőle azon szilárd eltökélésemnek romjain, hogy időben lefekszem, megcsinálom az angol leckém, meg más hasonló dolgok. Nem tudtam elválni tőle, és hogy csak 130 lett, nem több, azt annak köszönheti, hogy meglehetősen tömören szedett, különben is ezerrel pörgő történet, szóval ötven oldal után a szemem úgy reagált, mint máskor a duplájánál. Fáradt, de kit érdekelt?! Szedd össze magad lányom, aztán gyerünk tovább!

A regény felépítése a már megszokott ábrát mutatja, némi plusszal.Ott ülünk a király jobbján azon a napon, amikor elkezdi a reménytelen küzdelmet, majd visszautazunk négy évvel korábbra, három hónappal azután, hogy megszerezte a trónt. Nyomon követhetjük így a múltját, ami a jelenéig vezetett(Itt azért lesz valami, amire nem számítottam, viszont imádtam). Továbbra is megvannak a fejezeteket összekötő kis ismertetők. Ami viszont teljesen új, az a másik mesélő jelenléte.

Ez alkalommal Katherine naplója is velünk van, meg és rávilágítva olyan összefüggésekre, amiket nem tudhatunk, legfeljebb csak sejthetünk. Érdekes új szemlélet ez, valami olyasmi, amit nem vártam Lawrenctől, de tagadhatatlanul működik.

Az ember azt gondolná, egy ilyen típusú fantasyben nem létezik karakterfejlődés, pedig dehogynem. Jorg lassan, nos ha még nem is nőtt fel teljesen, mindenesetre idősebb lett. Nem egy megbánós fajta, azért azt még ő is látja, mennyire bájos férfiemberré vált. Barátságos, mint egy kelés a hátsónkon, és személyisége is igazán magával ragadó, akár a pestis. Ezen nincs mit szépíteni, de még neki is szüksége lehet szövetségesekre. Még neki is vannak korlátai. Igen, a fiúból határozottan férfi lett, ez esetben ugyanis e tényt nem a tettei, hanem a gondolatai határozzák meg.

Megjelenik pár új karakter, ezek többsége fantasztikus lehetőségeket rejt, akik néha önmagukban is különösek, máskor a körülményeik azok. De akárhogyan is alakul, meg kell várnunk a harmadik kötetet egy sereg száll kibontásához, amiből különösen egy birizgálja a fantáziámat.

A történet során több csavar is az orrunk alá dörgöli magát, és bár nem mondhatnám, hogy sokkoltak, önmagukban mégis szépen felépített, megfelelő módon időzített események. Pont ez miatt az ember fel is készül rájuk valahol, de aztán amikor az arcunkba kapjuk, mégis csak pislogunk, mert tudtuk, tudtuk, csak erre mégsem számítottunk.

Ezek egyike, hogy a bűnök visszaszállnak az elkövetők fejére, olyan törvényszerű, mint hogy a nap keleten kell, mégis egy sereg olyan dologgal zsonglőrködik az író, amiből bármelyik leeshetne. Bármelyik, de mégsem. Mert tudatosan épített dolog ez kérem, és csakúgy mint a bűvészek esetében, értelmetlen a kezet nézni közben. Tessék csak hátradőlni és élvezni!

Mondhatnám, hogy ez a könyv nem brutális, de akkor hazudnék. Ha összességében nézem, valóban kevesebb az ilyen események száma, de ezek minősége sokszor megugorja az első részét, ami azért valami. Két olyan jelenet van a könyvben, amin a szemöldököm koponya körüli útra állt(bár az egyikre számítottam), és ebből egy esetében, ne szépítsük, elbőgtem magam. Ez nem volt benne a lehetőségekbe, és rendesen meg is döbbentett, viszont el kell ismernem, hogy Jorg sokkal kiegyensúlyozottabbnak látszik. Legalábbis általában, ami persze meggyőződésem, hogy vetítés, mindenesetre tényleg tovább lépett  tizennégy éves önmagán.

Szarkazmusa, sajátságos humora teljesen levett a lábamról. A történet hangulat számomra csábító, a nyelvezete továbbra is zseniális. A meglepő nyerseséget szépirodalommal álcázni felülmúlhatatlan húzás, és ez első pillanattól kezdve nyertes ötlet. Ehhez pedig zseniális tolmácsot kaptunk Gy. Horváth László személyében.

Nem tudom, ki és hogy van vele, de ha én meglátom a nevét egy kiadványban, megkönnyebbülök. Személye ugyanis garancia a minőségi munkára, és a magas színvonalra.  Szerencsére nem találkozhatunk vele a mostanában annyira divatos szexkönyvek kapcsán(mondjuk a műfaj rajongóinak ez hatalmas veszteség), de a legtöbbünk polcán ott csücsül számtalan fordítása, csak lehet, hogy eddig nem figyeltünk oda rá. Minden díját duplán is kiérdemelte.

Annak is nagyon örülök, hogy maradt az eredeti borító, ami már önmagában árulkodik a hangulatról, és nem rejt semmit véka alá. Ez különben az íróra is jellemző. Talán kiránt olyan történéseket a kalapjából, amikről előtte nem kaptunk utalás sem, de ezek nem légből kapott dolgok, és egy percig sem ámítás, hanem tudatos koncepció részei. Épp ezért furcsa az első rész esetében némely külföldi borító. Persze nyilván nem vették meg a koránt sem olcsó tervet, de azért készíthettek volna valami hasonlót. Az író teljesen jogosan kérdezte meg, hogy például az olasz terv készítője, no meg a fordító, aki a címet adta, olvasta-e a könyvet...

Az Építők világa, a mi jelenünk és tán jövőnk, továbbra is érdekes. Középkori tekintett alá vesznek minket, és egy olyan nézőponttal magyaráznak, ami az utánunk érkezők sajátossága lesz. Akik már részben láthatják, és akiket majd nem köt gúzsba a múlt hibáinak felismerése. Amiről különben szinte semmit sem tudnak, de látják az eredményét. Jorgra különben is jellemző az egyszerű kendőzetlenséggel kimondott igazság, amivel egyszerre magyaráz és oktat. Kicsit koravén a fiú. Épp ez számtalan bájainak egyike. Amiből meglepőmód rengeteg akad, és amik miatt lehetetlen letenni ezt a könyvet.

Amikor megláttam, milyen terjedelmes, nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról, és tegnap este, amikor a villamoson zötykölődve az utolsó oldalra lapoztam, képtelen voltam elrejteni a csalódottságomat, mert hát elfogytak a lapok.

Szóval imádtam. Azt hiszem ez elég egyértelmű, de most bajban is vagyok. Az első részre tíz pontot adtam, a második pedig jobb volt. Bizony, hogy jobb. Fejlődtek a karakterek, kaptunk új szereplőket, elköszöntünk számtalan régitől, új és régi titkokat tártunk fel, közelebb jutottunk a célunkhoz mint valaha, Jorg fanyar humora megnevettet, tragédiája pedig elgondolkodtat. Mindezt úgy, hogy nem hagy bennünk szánalmat, keserű szájízt, csak hiányt a következő részig, és kíváncsiságot az elvarratlan szálak miatt.

Legalább a maximum dupláját érdemelné, de marad a

10/10.

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordította: Gy. Horváth László

Mark Lawrence: Tövisek hercege

Lassan tényként kell kezelnem, hogy amit a Fumaxtól olvasok, azt szeretem is. Persze a srácok megmondták, hogy így lesz, de garancia azért mégsem volt rá. Ennek ellenére, amikor karácsony előtt nyertem egy példányt a Partialsból, ami már ugye megvan, becseréltem a Tövisek hercegére. Kíváncsi voltam rá csak időm nem volt decemberben. Ezért nyugodtan beépítettem a könyvfám közepére, amit így kényeteken voltam tervezett idő előtt lebontani. Megérte!

Jorg épp csak kilencéves volt, amikor végignézte édesanyja és öccse meggyilkolását. A kis királyságok szabdalta földön ebben nincs semmi rendkívüli. A hatalomért folytatott harcnak estek áldozatul, de az apja, akitől azt várta, majd megtorolja  a halálukat, kiegyezik az elkövetővel, így nem maradt más lehetősége, minthogy a saját kezébe vegye a bosszút.

Kilencéves, de tudja, hogy tizenöt évesen király, húszévesen császár lesz. Saját rablóbandájának élén megtapasztalja  az élet árnyékos oldalát, azt a fajta kegyetlen világot, amit soha sem tanulhatna meg az udvarban, és amikor elérkezik az idő a hazatérésre, oly a magabiztossággal kell útra, amelyet kiérdemelt és nem a születése, hanem a tettei jogán.

Ó, te jószagú málnabokor! Ez a fiatalember nem valami szimpatikus egyéniség, és bár néhányan egyenesen az ördög munkáját látják benne, nem hiszem hogy véletlen, amiért nekem meg a kis Damien jutott róla az eszembe. Az Ómenből. Nem, nem a 2006-os, hanem az eredeti 1976-os és 78-as filmekből. Olyan kis bájos...

Tizenhárom évesen vezetni egy ilyen gyilkosokból és rablókból álló csoportot nem kis feladat, de ő bizony rendelkezik a munkához szükséges feltételekkel. Könyörtelen, becsvágyó, erőszakos és teljes pszichopata. Csupa vonzó személyiségjegy. A nemi erőszakról, meg a gyilkosságokról ne is tegyünk említést, hiszen adott esetben több a vér ennek a könyvnek egy ártatlan oldalán, mint egy baleseti ügyeleten. És igen, szúró és vágó eszközökből sem szenvednek hiányt,  pedig eme témáról az orvosok is mesélhetnének...

Nem fogok hazudni. Ez nem egy középutas könyv. Vagy elkap a hangulata és élvezed, vagy soha nem fogod érezni, érteni, szeretni. Ez ennyire egyszerű. Annyira kitekert, annyira kegyetlen és túlságosan polgárpukkasztó. Leszámol néhány sztereotípiával, hogy újakat teremt-e, az majd kiderül, de vannak tabuk amik általában szentek, a fantasyik többségében legalábbis. Itt meg olyan érzésem van, mint egy bikafuttatáson. Minden belefér, mocskosan, bűnösen, a legönzőbb módon, és senki, de senki nem hazudja, hogy ez jó, helyes, vagy morális lenne. Csak törtet előre a sztori, és közben nem törődik azzal, hogy a tisztelt olvasó mit érezhet. Érez valamit? Vagy annyira lesokkolták az események, hogy kimeredt szemmel falja  a sorokat, és közben levegőt is csak némán vesz?  A ledöbbent olvasó is jó olvasó, mert nem hajítja el messzire, de én bizony imádtam így, ahogyan van.

Azért azt is el kell ismernem, hogy az első 30-40 oldal erősen meglepett. Nem egészen erre számítottam, de hogy mire, arról fogalmam sem volt, aztán elengedtem ezt az érzést, és lassan minden értelmet nyert.

Jorg herceg néha vissza-visszatér a múlthoz. Mesél olyan eseményekről, amik tükrében érthető, mi és hogyan vezetett a befejezésig. Nem szájbarágósan. Épp olyan rideg érzelemmentességgel, mint ahogy bosszúját viseli, de hogy kit gyűlöl jobban, nehéz ebből a szemszögből eldönteni.  Egy biztos, épp olyan könyörtelen magával is, mint másokkal, és nem az a fajta ember, aki nem képes meghozni nehéz döntéseket.  Félelem nélkül él, de ez legalább annyira hátrányos lehet, mint amilyen előnyös. A szociopaták ugyanis a közhiedelemmel ellentétben rengeteg érzelemmel rendelkeznek, csupán nem tudnak mihez kezdeni velük.  Jorg pedig alig-alig próbálkozik. Igazán bájos (Jó, valóban kapunk a végére rejtjelkulcsot a természetéhez, és az majd sok mindent megmagyaráz, de mégis csak hibádzik valami a jó herceggel.) gyermek.

Meglepett egy pár dolog, amiket nem  akarok véletlenül sem ellőni, így csak annyit mondanék a teljesség igénye nélkül: építők nyelve és  bizonyos olvasmányok.  Végig kellett gondolnom, hogy hol a nyavalyában járok én most, és annyira szuper volt, amikor végre el tudtam helyezni valamerre.

Múlt  és jelenkori fejezetek váltják egymást, és az utóbbiak előtt gyakran olvashattunk rövid bemutatókat, szösszeneteket. Sokszor olyan háttérinfót adott egy-egy szereplőről, ami a könyvből nem, vagy csak részben derülhetett ki, és ezekkel közelebb kerültek hozzám. Talán nem kapunk mindenről teljes képet, de mint mondtam ez nem egy szájbarágós könyv, vannak dolgok, amiket magunknak kell megfejtenünk.

Könnyen olvasható, szépen pergő szöveg, a nyelvezete pedig egyenesen zseniális. Kicsit visszarepített a lovagkorba, amiért én hálás vagyok. Még akkor is, ha nem a csillogó páncélos, hősies oldalára kalauzolt el. Nem tehetek róla, de nekem az Artúr-mondakör is gyakran felsejlett, inkább csak áthallások, mint konkrétumok miatt, mindenesetre a hangulata elkapott. Az egyik oldalról alpári, a másikról meglehetősen kifinomult. Szerethető kettősség.

Komolyan imádtam. Idén érkezik a második kötete magyarul, ami épp most éli meg a harmadik nyomtatását Angliában. Karácsony előtt rengetegen panaszkodtak, hogy nem lehet kapni, majd néhány könyves jelentkezett, hogy neki még van, hát nem maradt így sokáig. Ebből én arra következtetek, hogy kiépítette a maga nem csekély létszámú olvasóbázisát, és hogy  a trilógia következő kötete is nagyszerű. Ezért én határozottan várom.

Mark Lawrence csak úgy, mint Rick Riordan, nyugodt szívvel ismerősnek jelölhető a facebookon. Visszaigazol, és ha kommentelsz, válaszol is. Mondjuk engem anélkül említett meg még ismeretségünk elején, hogy valaha is hozzá szóltam volna, ami meglepet, de mint kiderült megkeverte a névviselésem.  Nagyon jót nevettem a közvetlen stílusán, bár végül is nekem már nem írt vissza. De mindegy, mert még egy bestseller író sem értetlenkedett a nevem miatt. Már akkor úgy döntöttem, hogy imádom a pasast, pedig azidőtájt még nem is olvastam a könyvét. Ami nálam, aligha meglepő módon maximális pontszámot kapott.

10/10

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordította: Gy. Horváth László

Teaser kedd #25

Mióta felkeltem arra gondolok, el ne felejtsem, hogy ma kedd van. Megtettem mindent ennek érdekében, de biza nem könnyű, amikor az ember lánya azon morfondírozik, náthásan minek jött be egyáltalán dolgozni. Örök rejtély, hogy ennyire ostoba vagy lelkes vagyok-e, de ez egyben egy költői felvetés is. Nem kérek rá választ...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:

- Inkább nyalnám meg egy leprás nyakát, mint hogy a te bűzödből szippantsak, Row testvér.

Az úti testvérek beszédének majmolásánál több kell ahhoz, hogy kivívjam tiszteletüket, de semmiképpen sem meghunyászkodással kell kezdeni.

Mark Lawrence: Tövisek Hercege