Ahogy a Maffiózók és Dexter utolsó évadát sem láttam, mert akkor tutira véget ér, ezt a regényt is eltehettem volna hidegebb avagy melegebb időkre. De nem, én nem tudtam várni, képtelen voltam rá, tehát magammal vittem karácsonykor, és hiába hosszú a vonat út, visszafelé már nem volt elég, mert éjszaka muszáj volt alvás helyett olvasnom. Ilyen már régen volt, és ez bizony Mark Lawrence hibája!
Jorg húsz éves lett, hét királyságot birtokol, kedvenc kis királynéja első gyermeküket várja, és a százak császárt készülnek választani. Lehetne jobb a világ?
Lehetne. Megválaszthatnák császárnak, megölhetné az apját, és fia születhetne.
Ellenségeinek száma több mint valaha, de szövetségese is szép számmal akad, a Holt Király figyelme lehetne már-már hízelgő is, de inkább egy púp a szép királyi palásttal borított hátán. Természetesen mindezektől Jorg csak elszántabb lesz, a többségtől eltérően ugyanis még mindig nagyon élvezi a harcot.
Ismét ugrottunk az időben négy évet, miközben párhuzamosan folytatódik Jorg öt évvel ezelőtti múltjának ismertetése is, hiszen nem zárult le az előző könyvben. Érdekesnek találtam, és bizonyos szempontból jobban élveztem ezeket a részeket. Sok dolgot megmagyaráztak és a hangulatuk abszolúte a második kötetet idézik. Mondhatnám egyszerűen azt is, hogy Lawrence elvarrta a szálakat.
Most is megismertünk egy más nézőpontot is, ismét egy nőét, és megint ezek a részek voltak azok, amik a legkevésbé tetszettek.
Kedvenc hősünk még mindig olyan, mint a sátán önnemzéséből született szerelemgyereke, akire a sötétség fejedelme nyilvánvalóan a legbüszkébb. A kis Antikrisztus természetével még nem igazán lógna ki a sorból, ami mégis egyedivé teszi az az, hogy folyton lapot húz tizenkilencre. A többiek, vagy azért, mert több vesztenivalójuk van, vagy mert nem tizenévesen koronázták meg őket, kicsit higgadtabban, kevesebb erőszakkal törnek utat.
Jorg nem ilyen. Ő bájos, szerény, csendes és... Eltévedtem, az egy másik Jorg, mert a mienk még mindig brutális, előbb rúgja be az ajtót, aztán kopog a kereten. Nem tudom, hogy az emlékei, az önmarcangolása, becsvágya esetleg a bosszúszomja hergeli jobban, de talán az összes. Ugyanakkor pedig képes gondoskodni és érezni azok iránt, akik a környezetében élnek. Hű az elveihez és őt aztán senki sem vádolhatja hitszegéssel. Igaz, az esélyei nem nőttek meg, még mindig kevesen tennék rá a pénzüket, de ez számára teljesen normális, és egy fikarcnyit sem érdekli.
A történet szépen és tudatosan építkezve haladt mindig is egy bizonyos vég felé, de azt bevallom, a legelejét kifejezetten zavarosnak találtam, mert nem tudtam, mire megy ki a játék, és nem hiszem hogy szerkesztői szemmel szerencsés egy teljesen ismeretlen karakterrel, helyzettel nyitni. Szerencsére az érzés hamar elmúlt, és így utólag értem már a szerepét, de akkor nagyon csodálkoztam rajta. Néhány esemény teljesen logikusan következett az előzményekből, így természetesen nem leptek meg, a végkifejlet ugyanakkor, bár számítottam valami ilyesmire mégis csak képes volt egy pillanatra kizökkenteni.
Ez a kötet tökéletes lezárása egy rendkívüli történetnek. Kicsit fáj, hogy csak trilógia lett, azonban Lawrence egyértelműen tisztázta, hogy szerinte a csúcson kell mindent abbahagyni, így nem fogja tovább folytatni ezt a trilógiát. Mindazonáltal már készül az új könyve, ami idén június elején látja meg a napvilágot, és spin-offnak tekinthető. A Prince of Fools ugyanis a A széthullt birodalomban játszódik, mégpedig egy olyan herceggel a főszerepben, akit egyáltalán nem fűt a becsvágy. Szóval épp ellentéte lesz Jorgnak, ami azért klassz, mert sokan elkövetik azt a hibát, hogy gyakorlatilag az eredeti történetet írják újra új szereplőkkel, akik így mindenből egy kicsivel többet kaptak. Számomra rendszerint elbukik minden ilyen dolog, de most egyértelműen érdekel.
Nos, ez a könyv elvileg e-bokkban jelenik majd meg, amitől szomorú vagyok, mégis nagyon remélem, hogy hamarosan találkozunk vele, magyarul és papír formában is.
És ha már magyarul, hát ki más fordíthatná, mint Gy. Horváth László. A könyv nyelvezete, a szófordulatok most is remekek voltak. Észre sem vettem, úgy fogytak a lapok és ez az írón kívül mindig a fordítót is dicséri.
A sorozatról elmondható, hogy egységes képet alkot, nem volt gyengébb rész. Bár tagadhatatlanul minden esetben volt valami apróság, amit nem értettem, az összkép kitűnő kohéziót mutat, nem hagy senkit lógva sem kétségek között. Jorg karaktere végig fejlődött, és ettől minden könyv hangulatában egy picit mást nyújtott, mindezt úgy, hogy a hercegből lett uralkodó soha nem vált hűtlenné az eredeti mivoltához.
Az első könyv puszta brutalitását lassan felváltotta a kifinomodott kegyetlenség és következetesség, ami így leírva talán nem tűnik soknak, mégis minőségi változást hozott.
A világ megteremtése, ábrázolásmódja egyértelműen káprázatosra sikerült, ha nem is a bájos fajtából, tehát mindenképpen érdemes folytatni, ugyanis spin-offok tucatjai rejteznek benne.
Valóban a csúcson kellett abbahagyni. Köszönöm a Fumaxnak a lehetőséget és a könyvet, a pontozás természetesen most is egyértelmű.
10/10.
Magyar kiadó: Fumax Kiadó
Fordította: Gy. Horváth László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése