2013. december 31., kedd

Teaser kedd #74
























Szegény Teaser keddre rájár a rúd. Egy hete volt karácsony, most meg ugye szilveszter caplat a nyomunkban. Mindenesetre ez nem igazi ünnep a számomra, így összekötöm a kellemeset a hasznossal, és a rovat mégsem marad el.
Az elmúlt évtizedekben sokfelé vártam már az új esztendőt, utcán, szórakozóhelyen, házibuliban, de összességében elmondható: egyik sem volt valami nagy szám. Az intézményesített jókedv és ívás számomra nem szórakoztató, és igazából sosem volt az. Szórakozom, iszom épp annyit, amennyit kell év közben, és sem a részegek, sem a petárdák nem vonzanak. Kicsit olyan érzésem van, hogy az évnek ezen napján be kell rugni. Hát nekem nem.

Elég meglepő, hogy minden idők legjobb szilveszteri bulija egy barátnőmhöz kötődik, aki a párjával közösen meghívott egy közös barátunkkal együtt magukhoz. Ott töltöttük az éjszakát, amit előtte nagy sétákkal, fonom vacsorával, szolid italozással és társasjátékokkal ütöttük agyon. A pezsgőtől enyhén becsiccsentve felkacagtam Solozás közben: Nem mondtad, hogy makaó!- mutattam rá a hiányosságra.  Hát érthető okokból valóban senki sem mondta, de jót nevettünk rajta, és gyakran szóba kerül manapság is.
Na szóval, nekem ez volt a legjobb szílveszteri bulim, az öszes többiről rossz szájízzel távoztam, így idén úgy döntöttem: nem megyek sehova.
TV-m nincs, így feltehetően olvasni fogok, ezért nagyon békés és csendes átmenet lesz.

Mindenkinek kellemes és boldog 2014-et kívánok, ünnepeljétek úgy ezt a napot, ahogyan csak jól esik, és az idei legjobb legyen jövőre a legrosszabb.

Heti ízelítő:

(...)Én leszek a jóképű párbajhős, aki megküzd a gonosztevővel, te pedig... nos, te lehetsz a másik.
- Néha aggódom miattad, Hadrian.

Michael J. Sullivan: Birodalom születik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...