A szerző rengeteg dologgal foglalkozott az elmúlt években, azonban jelenleg helyettes államügyész a Travis megyei ügyészi hivatalban, a texaszi Austinban. Ezért, ha mást nem is, hitelességet minimum elvárhatunk tőle.
Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték.
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft
Oldal: 336
Fordította: Bihari György
Megrendelhető: http://olvas.hu/termekek/view/1094/a_konyvarus_rejtelyeFordította: Bihari György
Na, ennyit tudtam róla korábban, és miután elolvastam:
A tartalom szerint A könyvárus rejtélye egy modern Sherlock Holmes történet, ami egyértelmű felhívás minden krimi rajongónak, szóval egyáltalán nem csoda, hogy a deduktív módszer atyjának neve felkeltette az érdeklődésemet. No meg a cím: minden normális betűfüggő felkapja a fejét a könyv és a rejtély szavak egymás utáni használatára.
A történet lassan, komótosan indul, ez pedig azért különleges, mert manapság mindenki az erős kezdésre hajt, néhány hulla az első huszonöt oldalon nagyban segíti növelni az olvasószámot, ellenben ez a kényszer sokszor thrillerbe torkollik. Tudom ám, hogy rokon műfajok, de mégsem teljesen ugyanaz, ezért aztán örömmel csemegéztem Hugo magánéletéből, a gondolataiból, amik felépítik karakterét, a tehetetlenségéből, amitől emberré válik, és nem egy szuper képesítéssel rendelkező ex-bűnüldözővé. Élveztem a csipkelődő párbeszédeket, a humor fanyarságát, a klasszikus emlegetését, és a bepillantás a bouquinistes – könyvkereskedők és antikváriusok – zárt világába.
A szerzőt nem érdekli, mikor jössz rá a tettes valós kilétére – egyszerűen nem csinál titkot belőle. Bár a könyv feléig semmi párhuzamot nem találtam Sir Arthur Conan Doyle emlegetett főhősével, ahogy összeállt a fejemben a kép, akkor és ott rájöttem, a könyv felépítése teszi őket hasonlóvá: nem az a lényeg, ki a gyilkos, hanem az, hogyan tudod elkapni.
Hősünk igazán emberi, a karakterek, akikkel összeakad, szintén azok, de sokfélék, és talán egy aprócskát egysíkúak is. Tagadhatatlanul ez a könyv gyenge pontja, a történet ugyanis szinte kizárólag Hugora épít, őt állítja a középpontba, ami teljesen normális egy sorozat bevezető köteténél, csakhogy ezért nem szükségszerű másokat hanyagolni. A történetvezetés azonban a klasszikus iskolát követi, még akkor is, ha a jelenben játszódik, így néhány dolog, mint a különböző adatbázisok használata, kikerülhetetlen. Senki se számítson hatalmas deduktív sziporkákra, és Doktor Watson megfelelője is kissé szabadosabb lett az elvártnál, de pont ettől lesz igazán érdekes a könyv – az azonosságoktól és a különbségektől, s amit pluszba hoz, az egy csipet múltba révedő tekintetet, a modern háttér és egy regimentnyi könyv, amik mind őrzik a saját titkaikat.
Szerettem, mert nem akart semmi mást eladni, mint amit magába foglalt, szerettem, mert egy rengeteg lehetőséget rejtő sorozat bevezető kötete – nagyon bízom abban, hogy megjelennek folytatásai is –, és a hatodik érzékem azt súgja, Hugo Marston hamarosan csatlakozhat a világirodalom klasszikus nyomozóinak impozáns sorához. Igaz, hogy pipa, nagyító vagy bajusz nélkül. Legalábbis egyelőre.
8/10
Itt olvashattok bele:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése