2013. december 22., vasárnap

Néha én is lazíthatok (Variálós vasárnap #15)


Hát jó, közeledik a karácsony, valójában már itt toporog a küszöbön, és minden évben ebben az időszakban illenék jobban odafigyelni másokra. Illene, és igyekszem is a nap nagy részében, de akadnak olyan pillanatok, amikor illik, sőt, kötelező magunkra is odafigyelnünk, hogy végre mi is szusszanjunk egy csöppet.
A magam részéről hetek óta nem töltöttem itthon értékelhető, pihenéssel eltöltött időt, és bár ma kivételesen nem megyek semerre, karácsonyi előkészületekkel leszek elfoglalva, mint például szejtán  és sós sütemény készítése - mert a vegán bejglimet és a zserbómat vettem, még olyan szinten nem állok, hogy ilyesmiket süssek. Ki kell mosnom, jön majd a bevásárlásom, amit el kell pakolnom, aztán a kenyérsütés is aktuális, vendégem is érkezik, be kéne fejeznem a kimchimet - ami olyan erős lesz, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom megenni-, ebédet is kéne rittyenteni, és akkor a takarítás szele még távolról sem érintett meg.

Gyanítom hasonló a helyzet számos háztartásban, de én most úgy döntöttem, elég volt és ellopok a szűkösre szabott keretemből némi időt arra, hogy feltöltődjek, nevessek és szórakozzak. Tehát engedek egy kád forró vizet, fogom a frissen kapott Tövisek császára kötetemet és elvonulok egy laza órácskára. Amikor a bőröm majd kellemesen ráncoskásra ázik, hát kimászom, eszem, és megnézek valami jó kis filmet. Legalábbis ez a terv.
Hobbitot kéne ismételnem, olvasva és nézve is, de jobb híján, mivel 169 percre kiszállni a forgásból azért egyenlőre nincs esélyem, újra megmosolygom az Air New Zealand saját kollégáikkal forgatott reklámfilmjét, amiben nagyon imádom a hobbitlábra tehetetlenül cipőt cibáló alakot, vagy a tündefülű utaskísérőket. Ráadásul kedvemre nézegetem benne Dean O'Gormant (Fili), és hallgatom Sylvester McCoy (Barna Radagast) narrálását.



Egyébiránt a légitársaság, aki különben az ötletes videóiról is híres, már 2012-ben is készített egy rendkívül bájos kisfilmet a biztonságos repülésről, szintén hobbit stílusban. Ebben Peter Jackson is feltűnik egy rövid időre.



De ha nem hiszed el, hogy Középfölde közelebb van mint gondolnád, és esetleg az aktív pihenés híve vagy, akkor tornázhatsz egyet a fürtös Richard Simmonsszal, vagy akár meglesheted az utaskísérőket, miközben nem viselnek mást, csak testfestéket. Döntsd el te, hogy lazítanál, én tutira maradok a könyvemnél, mert az az én drágaszágom.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...