Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Először a film híre ért el hozzám. Az Emma Watson(Harry Potter) és Logan Lerman(Percy Jackson) főszereplésével, Stephen Chbosky rendezésével, forgatókönyvével fémjelzett alkotás egyből listás lett, pedig hazai bemutatóról még semmi hír(a DVD tavasszal jön). Az, hogy az író saját könyvét rendezte egyértelművé tette, muszáj elolvasni is.

Charlie középiskolába készül, és ettől tart egy kicsit. Hogy idegességét leküzdje levelet ír egy ismeretlennek. Nos, az olvasó számára ismeretlennek, mert valaki azt tanácsolja neki, az az illető megértené. Az első levelet hamarosan követi  a többi, mígnem szokássá vállnak. Olyanná, amit akár kényszeresnek nevezhető módon is folytat. Nem árulja el, hogy ki ő, hogy hol találkoztak, sem azt, ha a címzett válaszolna, hol érhetné utol. Egyszerűen csak ki szeretné önteni a lelkét valakinek, egy ismeretlennek, akinek az az előnye a naplóval szemben, hogy élő, gondolkodó egyén. Bár a fiú szemszögéből ennek nincs szerepe. Mégis a tudat, hogy nincs egyedül, hogy valakinek elmondhatja, segít.

Pont aznap mentem könyveket átvenni a Bookline-hoz, amikor megjelent, egyértelműen vittem haza magammal. Egy kicsit várnia kellett a sorára, de aztán hétfőn csak egymásra találtunk, és kedd éjszaka befejeztem. Nyilván azért történt így, mert nem egy vastag könyv, no meg nagyon olvasmányos. Így aztán csak úgy szaladtak az oldalak, és hiába volt kevés időm, az alvásból még mindig elvehető valamennyi...

A modern Zabhegyezőnek kikiáltott könyv nem véletlen rendelkezik ezzel a titulussal. Megkapó történet egy érzékeny fiúról, aki épp a felnőtté válás rögös útját járja.

Charlie-t mindenki furcsának tartja, de valójában érzelmileg még nem érett meg egy sereg dologra. A régit lezárni és nyitni az új felé, avagy megélni az életet különösen nehéz, ha az embernek nincsenek barátai, ha nem tartozik sehova és nem találja a helyét sem a világban. Ebben a zárkózott, félelmekkel teli állapotban botlik bele Sambe és Patrickbe, a különös testvérpárba. Talán mert végzősök, vagy mert egy sereg dolog nem köti őket gúzsba, félszabadítóan hatnak a fiúra, és mint oly sokszor a történelemben, ők azok, akik megmutatnak, feltárnak előtte egy másfajta életet is. Nem feltétlen jobbat, de másfajtát.

Persze mondhatnátok, hogy volt már és lesz is ilyen. Igen, ez igaz. Az érdekessége a hangneme, az a naivság és nyitottság, amivel mindenki felé fordul. Ahogy halad a történet egyre nyilvánvalóbb, hogy a mélyben lappang egy probléma,  méghozzá valami komoly. A felismerés Charlie számára is csak később jön el, mi pedig elkísérjük ezen a rögös, kalandokkal és problémákkal kikövezett ösvényen.

A fogalmazás néhol gyerekes, csapongó, és akad ahol zavaros. Attól függően, hogy a főhős milyen állapotban van épp, de ettől függetlenül megfigyelhető a fejlődés, ahogy változik és formálódik. Alapigazságokat, néhol közhelyeket ismer fel, koránt sem közhelyes módon.

Hiába gyenge, nem áldozat, képes megvédeni magát és másokat is. Az önismeret felé tartva pedig szembesül egy sereg olyan dologgal, amit talán mások furcsának tartanának, de neki, aki már önmagában is különös, ezek tökéletesen normális helyzetek.

Egyszerre találtam érdekesnek és viccesnek. Charlie ugyanis egy sereg dolgot szögez le természetes egyszerűséggel, miközben az események koránt sem azok. Ebben és a családjának ábrázolásában van valami megfoghatatlan báj. Hiszen az ő családja sem tökéletes, náluk is vannak problémák, ő mégis érzi és tudja, mennyire szerencsés. Még akkor is, ha egyre kevésbé képes kommunikálni bárkivel is. De a dolgok, mivel ilyen a természetük, rosszabbak lesznek, mielőtt jobbá válnának.

Formáját tekintve levélregény, amit őszintén megvallva nagyon szeretek. Valahogy személyesebbé teszi a könyveket, bár ez már amúgy is rendkívüli módon az. Az a típus, ami elgondolkodtathat és meg is változtathat. Rám sok regény, karakter volt nagy hatással, többek között az útkereső Holden (J.d. Salinger: Zabhegyező ), és a világot megismerni vágyó Enroco (Edmondo De Amicis: Szív) is, akikhez most  Charlie is csatlakozott.

Én imádtam. A vége nem sokkolt különösebben, számítottam valamire, bár nem pont erre. Ebből az aspektusból visszanézve tökéletesen felépített könyv.

Érzelmileg hullámzik, de különös módon csak a végén törik el a mécses. Mintha addig csak gyűlt volna valami, ami láthatatlanul ugyan, de folyamatosan jelen van, majd egyszer csak felemelt kézzel jelzi: én is itt vagyok.

Chbosky azt nyilatkozta: „Azért írtam meg az EGY KÜLÖNC SRÁC FELJEGYZÉSEI-t, mert nehéz időszakon mentem keresztül, és szükségem volt valamire, ami reményt adott. Ezt a reményt jelentette Charlie. A könyv minden elképzelhető módon megváltoztatta az életemet.”

Ha nem is változtatott meg, nagyon komolyan elgondolkodott az élet misztériumáról, arról a pillanatról, amikor vissza kell  nézni és újra értékelni a múltat, az elkövetett hibáinkat, az ellenünk elkövetett vétkeket, hogy aztán megbocsáthassunk mindenkinek, de legfőképpen önmagunknak.

Charlie egy évig írja ezeket a leveleket. Másodikba készül, és itt ér véget a történet. Bízhatunk benne, hogy minden rendben lesz. A határtalan, végtelen szabadság, amit megtapasztal, a könyvek, amiket olvas, amiket értelmez, a dolgok, amiket átél, a pillanatok, amiket élvez, megtanítják valamire, amire a legtöbb embernek szüksége lenne. A felszabadító és gyógyító erő önmagában rejtőzik.

Egyértelműen 10/10.

Magyar kiadó: Alexandra Kiadó

Fordította: Gyuris Norbert