2017. február 21., kedd

Teaser kedd #153


Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!

Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.




- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.


James S. A. Corey: Kalibán háborúja

2 megjegyzés:

  1. Nekem is volt már könyv, hogy egy évre félbehagytam, és csak utána tudtam befejezni, vagy, hogy több hónap szünet után csodálkoztam, hogy mi volt a bajom a könyvvel. :)
    Örülök, hogy most jobban megy az olvasás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Többet is olvastam, mint tavaly ilyenkor, nyitottabbak és érdeklődőbbnek is érzem magam. Köszönöm, remélem így marad! ;)

      Különben fura, mert utáltam, folyton ugyanazt az öt könyvet nyitva látni, ezért eldöntöttem, hogy apránként befejezem őket, és eddig, bár változó intenzitással, de jók voltak. Kia csoda érti ezt! :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...