2017. február 12., vasárnap

Secretary - A titkárnő, azaz egy másik szürke története

Pont egy évtizeddel a 9 és 1/2 hétben felbukkanó John Gray után, de jóval a Twillight által ihlettet, A szürke ötven árnyalatából előmászó Christian Grey előtt, megszületett az egyszerűen csak Mr. Greyként emlegetett ügyvédünk, aki ráadásul Edward is. Hogy mi a közös bennük? Túl azon, hogy brit és amerikai angolsággal szürkét jelent a nevük - micsoda véletlen! - durván szeretik, valamint mindhárman szemet vetnek egy rendkívülien ártatlan, de elbájoló teremtésre. Vagy mégsem...

Lee Hollloway (Maggie Gyllenhaal) épp aznap jön ki egy pszichiátriai intézettből, amikor a nővére férjhez megy. Az élete nem éppen rózsás, de elvégez egy gyors- és gépíró tanfolyamot, majd neki áll munkát keresni. Még sosem dolgozott, nincsenek ajánlásai vagy nagyra törő tervei, mégis úgy adódik, hogy E. Edward Greynek (James Spader) titkárnőre van szüksége. A munkát varázslatos könnyedséggel megkapja, de önrontó, bizonytalan jelleme hamar felkelti munkáltatója figyelmét. A férfi hamarosan felfedezi a helyzetben rejlő lehetőségeket, és domináns markai alatt a félénk lány egészen kivirul. 

Most mindenki, legalábbis igen sokan Szürkét néznek, csakhogy jómagam ismét rátaláltam James Spaderre, és persze előjött egy csomó emlék. Hogy milyen elképesztő hangja van, hogy az arcával több érzelmet képes kifejezni, mint a legtöbb imádott és sztárolt színész, és még ezer más dolog. No meg valahol itt, afféle árukapcsolásként beugrott az is, hogy számomra ő A szürke. Ami nem véletlen, gyakran vállalt olyan szerepeket, amik tabukat döntögetek, vagy legalábbis feszegették a határokat. A munkásságában, a Csillagkapun kívül, található jó néhány olyan darab is, ami szex központú. És legyünk őszinték, a pali nem jóképű, sehonnan nem villan elő egy kockás has, és mégis... Van benne valami!

Lee csendes, félénk, kicsit unalmasnak tűnő lány, akiben erősen dúl az öncsonkítási vágy. Minden olyan eseményt, helyzetet, amit nem tud kezelni, nem képes feldolgozni sebbekkel honorál. A lábán, a combján, sőt, az egész testén számos horzsolás található, és több kötszert, ragtapaszt és fertőtlenítőt használ, mint egy átlagos orvosi rendelő. Az első munkája, egy hagyományos, írógéppel felszerelt ügyvédi irodában jó lehetőségnek tűnik. Az sem baj, hogy a jogász piros filce kicsit vastagon fog, és az sem, hogy élő üres vászonnak tekinti, akit fel kell tölteni színekkel.

A férfi értékeli alárendelt természetét, és bár néha kegyetlen kritikáját hangosan fogalmazza meg, alapvetően halk szavú, kedves és komolyan jó ember. Nagyon hamar kiderül, ahogy Leevel, úgy Mr. Greyjel sem stimmel valami. Hangulatingadozásai zavarba ejtőek, mígnem szépen lassan, és apró lépésekben átveszi titkárnője élete felett az irányítását. Eléri, azaz pontosabb úgy fogalmazni, megtiltja, hogy a fiatal nő vagdossa magát, és szinte észrevétlen fel és kiszabadítja abból a várból, amit maga épített fel.

Rövidesen egy rendkívül perverz, egymástól függő kapcsolatba keverednek, a férfi nem képes ellenállni a késztetésnek, akkor sem, ha alapvetően undorodik magától, a kis titkárnő pedig felfedezi azt az elfojtott szexualitást, amivel kiélheti fájdalom iránti vágyát, és annak minden örömét. Talán egy átlagos ember számára egy ilyen kapcsolat erősen önpusztító lehet, de Leenek maga az élet. Bár sokáig egyértelműen alárendeltnek tűnik, az a fajta elszántság, amivel újra és újra kiprovokálja az elgépelésért járó büntetését, ahogy lassan belopja magát főnöke szívébe, dominanciáról, de legalábbis kitartásról tanúskodik. Egy ponton már komolyan felvetődik a kérdés, mégis ki ural kit?

Edwardon egy idő után túlnőnek a vágyai, olyan erős a késztetés, hogy minden próbálkozása ellenére képtelen megálljt parancsolni önmagának, majd egy különösen felkavaró eset után egyszerűen felismeri, a lánnyal ellentétben, ezt többé nem folytathatják. Mindketten megpróbálnak túllépni a történteken, de a dolgok természetéből adódóan nem könnyen felejthetőek, eljön tehát az ideje annak, hogy Lee szabadítsa fel az ügyvédet, aki minden látszat ellenére nem kevésbé bizonytalan, és adja meg számára mindazt, amire csak vágyik. Pontosan tudja, miről szól a játék! A gubójából előbújó titkárnő egész életében szenvedett valamitől, aminek során önmagát sanyargatta. Végre talált valakit, akivel úgy játszhat, ahogy az mindkettőjüknek jó, hát nem fogad el kapitulálást.

Az egész helyzetben van valami ártatlan, nem a szeplőtlen értelemben, hanem a világra táguló pupilla tekintetében, Maggie Gyllenhaal nem véletlen nyert egy rakat díjat, és maga  film is begyűjtött kettőt. Ha kivesszük ebből az egészből a szado-mazo vonulatot, akkor csak egy átlagos romantikus drámát kapunk olyan résztvevőkkel, akiket egyformán megtört az élet, és akik csak együtt képesek szembenézni mindazzal, ami még hátra van. Azonban az alá és fölérendelt szerepekkel valami egészen érdekessé alakul a koránt sem szokatlan sztori. Két egymást megmentő ember története ez, akik véletlen szeretnek dominánst vagy alárendeltet játszani, miközben az életben szépen-lassan egyenrangú partnerekké válnak.

Mary Gaitskill novellájából 18 karikás, némileg felkavaró, és a tökéletesen perverz film kerekedett, és tudom, hogy furcsa, de határozottan jó értelemben. Alig használ kelléket, nem épít senki játszószobát, nem akar minket meghökkenteni, BDSM  kifejezésekkel dobálózni, egyszerűen csak egy másik út, mert ki meri állítani, hogy a szex csak lágy és gyengéd lehet?!

Azért kíváncsi vagyok, hogy mi van ezekkel a nevekkel... Mennyire ösztönös a választás, mennyire elrendeltetett, tudatalattiból előkúszón kényszeres. És ne keverjük a dátumokat sem, a film ugyan 2002-ben került mozikba, de a Bad behavior címen megjelenő novellás kötet 1988-ban már a boltok polcain csücsült.
Jóllehet a könyvet nem olvastam, de a filmet szerettem húszévesen, és szerettem tegnap éjszaka is, amikor újranéztem, mert hát mind jól tudjuk, a szürkének is több árnyalata lehet.

10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése