2016. január 2., szombat

Új év, új fogadalmak. Vagy nem...

forrás


















Már egy jó ideje nem érzem magam bloggernek. Vagyis, pontosítok, rendes bloggernek. Mindenki évzáró és kezdő posztokat ír, én meg csak arra gondolok, hogy nincs kedvem ilyesmikhez. Fogadkozni sem fogok. Minek? Úgysem tartom be.
A tavalyi próbalista olvasásomból három könyvet teljesítettem, egyébként sem olvastam sokat. Időm, energiám sem volt rá, ezért aztán elhanyagoltam az írást is. Viszont rengeteg filmet láttam, eljutottam többször színházba, és egyéb rendezvényekre, mint pl. koncertek, amik tagadhatatlanul jót tettek a szociális életemnek, de nem igazán használtak a Napi falatnak.

Persze az egyensúlyozás az oldalaim, a magánéletem, az íráshoz szűkséges ismeretek beszerzésé, a munka és pihenés között helyenként szinte lehetetlennek tűnt, így aztán azt mégiscsak megfogadtam, hogy ezért nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam.
Az első pillanatoktól kezdve nehéz az oldal profilját meghatározni, mert mindig is hoztam sztorikat, könyveket, filmeket, témákat a nagyvilágból. Soha nem akartam keretek közé szorítani önmagam, és nem szerettem volna öt blogot indítani ahhoz, hogy kiírhassam mindazt, ami foglalkoztat. Nos, ez az idén sem lesz máshogy. Szeretnék többet olvasni, no de ha nem jön össze, akkor majd találok mást, amiről elmélkedhetek.

Tudom, ez egy picit diktatórikus, főleg veletek szemben, akik évek óta olvastok, de ha mindenre szeretnék időt szakítani, valahol meg kell húznom a határt. És egyetlen dolog biztos, soha, de soha nem szeretném lehúzni a rolót. Ha csak havi egy bejegyzésre futja majd, akkor annyira. Az írás, és így ez az oldal is az egyik legrégebbi vágyam és szerelmem megtestesülése. Miatta olyan szélsőséges érzelmeket vagyok képes megélni, amiket azelőtt soha. Az egekbe száll a rajongásom, vagy éppen a béka feneke alá kerülök kettővel, és ezek közül azelőtt sosem éltem át semmit. Az én jól és példásan kontrollált életemben sosem volt helye az efféle szélsőségeknek, sem gyerekként, sem tiniként. Az írás kimozdított a komfortzónámból és minden alkalommal próbára tesz. És amikor már azt hittem, hogy jól csinálom...
Tegnap megtörtént az is, hogy a szerkesztés jóváhagyására visszaküldött ekultutának leadott ajánlómat átírtam, mert véleményem szerint ilyen botrányosan gyenge cikket nem adhatok ki  a kezeim közül. Sem korábban, de kezdő koromban sem. Az általános iskolás olvasónaplóim jobbak voltak annál. Szóval az oldal önkritikára is tanított.

Igazán sajnálom, hogy ehhez az kell, ti olvassatok. Vagyis nem, örülök, hogy olvastok, csak tudom, nehéz követni a csapongásaimat. Mostanában több konfliktusom is volt, amiket persze magamon toroltam meg, de végül is rajtatok csattant. Mert nem írtam, mert csak nyűglődtem, mert egy két éve futó rovatomat dobtam oda. De az élet velejárója a változás is, bármennyire is irtózom tőle, ideje végre felnőnöm a feladathoz. Ezért ennek jegyében kívánok nektek nagyon boldog új évet! Fogalmam sincs arról, mit fog hozni, de egy biztos, én itt leszek. Hellyel-közzel!

2 megjegyzés:

  1. Azt mondhatom erre, amit te nekem, hogy írj, amikor és amennyit tudsz, én biztos itt leszek, hogy olvassam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :* Hát mit gondolsz, miért írtam neked én is ugyanezt? ;) Köszönöm! :*

      Törlés